Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-13 / 162. szám

SZOMBAT, 2002. JÚLIUS 13. -NAPOS OLDAL* II. A Janika ünnepelt vásárhelyi sztárja MEGSÁRGULT FOTOGRÁFIÁK SZÍNÉSZTÁRSAKRÓL, FELEDHETETLEN SZÍNPADI PILLANATKÉPEK EGY-EGY ELŐADÁSRÓL. EZEK ŐRZIK KOVÁCS ZSUZSANNA EGYKORI OPERETTSZUBRETT ÉLETÉNEK JELES ESEMÉNYEIT. A 83 éves Zsuzsika néni évek óta a vásárhelyi szociális otthon lakója. A törékeny alkatú idős hölgy szabadkozással indítja beszélgetésünket. Mint mondja, a memóriája már nem a régi, ezt nézzem el neki... De ahogy telnek a percek, s kibontakozik élettörténete, az iskolák, a különböző színházaknál, társulatoknál eltöltött évek tükrében, egyre több emlékfoszlány kerül elő a múltból. Sőt még azt sem állhatja meg, hogy kedvenc szerepeiből egy-egy jól ismert dalt elő ne adjon. Élete első szerepét - egy iskolai előadáson - 13 évesen a Légy jó mindhalálig című darabban játszotta. Ez a fellépés megpecsételte sorsát, menthetetlenül beleszeretett a színházba, melynek csodálatos és különc világa rabul ejtette és egész pályája során fogva tartotta, s tartja most is. A fiatal lányt olyan színészóriások fedezték fel, s vették pártfogásukba, mint Gobbi Fiiida és Somlai Artúr. Nekik köszönhetően kerülhetett be a színművészeti főiskola levelező szakára, ahol a tanulás mellett már kisebb-nagyobb szerepekben is bizonyította tehetségét. Osztályfőnöke Básti Lajos volt, tanárai közé tartozott többek között az orosz származású Sztrojanov balettmester. Pályája elején különböző operettdarabokra szerződött le. Később a vásárhelyi Faszínkör társulatának tagja lett, mégpedig elég prózai megfontolásból. A fővárosban tomboló élelmiszerhiány kényszerítette a vidéki életre. Édesanyja Vásárhelyen született, később pedig végleg itt telepedett le, ezért esett erre a településre a választása. A helyi publikum színházszeretete ugyancsak megerősítette döntése helyességét. Zsuzsika nénit olyan darabokban láthatta a nagyközönség, mint a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Csókos asszony, a Cigánybáró, az Én és a kisöcsém, na és a Janika. Ez utóbbiban a főszerepet több mint száz alkalommal játszotta vásárhelyi, kaposvári és pesti fellépései alkalmával, nem meglepő tehát, hogy ez a darab áll szívéhez a legközelebb, annak ellenére, hogy ez prózai szerep. Az operettek közül a Mária főhadnagyban Stázi bőrébe bújt a legszívesebben. Számtalan kabaréegyvelegben játszott, melyeket külföldön is bemutattak. Zsuzsika néni férje is színész volt. Szép Zoltán elsősorban prózai szerepekben tündökölt, ezért a közös játék öröme csak ritkán adatott meg a házaspárnak. Az operettvilág egykoron ünnepelt színésznője manapság sem szakított a zenés darabokkal, egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy a tévében megnézze, vagy a rádióban meghallgassa fiatal kolléganőinek előadásait. Ezen a pályán a tehetség még nem jelent mindent - mondja búcsúzóul - az érvényesüléshez és a sikerhez egy jó adag szerencse is kell... T.A. A Leblancok negyvenheten vannak Szabadtéri operettsuttogás „FOGLALJON HELYET NÁLUNK!", MONDTA A MAKÓI HAGYMAHÁZ SZÍNPADÁN, A MOSOLY ORSZÁGA KÍNAI DÍSZLETEI KÖZÖTT LEBLANC GYŐZŐ. A SZÍNÉSZ, ÉNEKES A MAKÓI OPERETTFESZTIVÁL MINDHÁROM ELŐADÁSÁN SZEREPELT, A MOSOLY ORSZÁGÁT ÉS A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐT Ő IS ÁLLÍTOTTA SZÍNPADRA. MINT KIDERÜLT: OPERETTBE KÍVÁNKOZÓ A TÖRTÉNET, AHOGYAN ŐSE MAGYARORSZÁGRA JÓK - Azt mondták az első makói operettfesztivál szervezői, hogy az ön által rendezett Csárdáskirálynő premier, de nem valószínű, hogy még egyszer együtt tudnak játszani ezek a színészek. Az előadás sikeres volt. Akkor mi az akadálya, hogy másutt ismét ebben a szereposztásban adják elő? - Lehet, hogy tényleg nem fogunk még egyszer együtt játszani ebben a darabban, a lényeg azonban számomra - és szerintem mindannyiunk számára - az, hogy végre létrejött ez az előadás, ebben a szereposztásban. Mert akik most felléptek, a legjobbaknak számítanak az adott szerepekben. Azért nem valószínű, hogy még egyszer össze tudunk jönni, mert Csere László többnyire Németországban vendégszerepel, Oszvald Marika is sokat jár külföldre, és a primadonnát, Kalocsai Zsuzsát is ritkán engedi el a színháza. Ezt az alkalmat is nehéz volt megszervezni, de szerencsére sikerült. - A makói környezet mennyiben befolyásolta a rendező munkáját? - Mivel szabadtéri színpadon játszottunk, másként kellett beszélni, és át kellett gondolni, hogyan oldjuk meg a suttogós jeleneteket, amelyeket egyébként a színházban gond nélkül eljátszhat az ember. Nehezebb megteremteni az intim, közvetlen hangulatot, ami a színházban könnyebben megy. Ezt a feladatot azonban olyan emberekkel oldottam meg, akik ebben is profik, s ez a mi munkatársainkra és a hangosításban segítő makóiakra is igaz. -Az imént, ahogy találkoztunk a színfalak mögött, azt mondta: „foglaljon helyet nálunk!" Amikor pedig a darab elején a színpadra lépett, azonnal tapssal köszöntötte a makói közönség. Ez régi ismeretséget jelez. Mi volt az első benyomása Makóról ? - Először azt tapasztalhattam meg, hogy itt nagyon szeretik ezt a műfajt. Aztán viszont azt is láthattam, hogy ha nem megfelelő szinten produkál az ember, abban a pillanatban reagálnak arra is. Tehát a makói közönség hálás és igényes. Nekünk pedig ez a jó. - A másik darab, amit a makói fesztiválon rendezett, A mosoly országa volt. Mit szólnak ehhez a darabhoz - a mosoly országában? - A darab - egyáltalán, a magyar operett nagyon népszerű keleten. Számukra ez nem csak kuriózum, s nem csak egy kedves gesztus, de igazi élvezet is. A távol-keleti ember szivacsként issza az európai kultúrát, s igazán akkor értjük meg, hogyan tudja ilyen szépen vezényelni egy japán karmester a bécsi hangversenyt, amikor látjuk az ottani közönség rajongását. - Az ön neve is kuriózumnak számít, legalábbis mifelénk. - Francia eredetű nevem van. Üknagyapám Elzász-Lotaringiában egy kis bányászfaluban, San-Hubert-en született. Tanító volt, és után beköszöntek az öltözőmbe. Két évvel ezminden nyáron bejárta Európát, valószínűleg előtt azután összehívtam egy Leblanc-talállovaskocsistoppal. Egyszer aztán eljutott kozót, és kiderült: negyvenheten vagyunk, s Bécsbe is, ahol megismerkedett az üknagy- mind ugyanattól az üknagyapától szármaanyámmal. így kerültek Magyarországra. Ezt zunk. Az egyik ág a Bácskában telepedett le, nemrégen tudtam meg. A nevem eredete en- aztán laknak néhányan Gyöngyös környégem is foglalkoztatott, de azokat a Leblanco- kén, és Szegeden is van Leblanc család, kat is érdekelte, akik itt-ott, egy-egy előadás B. A. • Leblanc Győző szerint nehéz lesz még egyszer összehozni a Csárdáskirálynő makói előadásának szereplőit. (Fotó: Karnok Csaba) • Fényképek őrzik Zsuzsika néni kedvenc szerepeinek emlékét. (Fotó: Tésik Attila) Podmaniczky Szilárd Ork és Orkla Ork visszatér a hálóba a kávéval, de Ork már megint alszik, dől róla a szeszszag. Fölemeli a lábát, betakarja, megissza a kávét. Ork egész nap alszik, csak délután ébred föl, iszik pár korty szódát, nem beszélnek. Orkla estig húslevest főz, már újra sötét van, mikor Ork fölébred a leves illatára. Kitámolyog a fürdőszobába, megfürdik, szájába nyomja a zuhanyrózsát, borzalmas, de tisztuló érzések érintgetik. Kimegy, tiszta ruhát húz magára, szeretné Orkla hangját hallani, egy jó szavát. Leül a konyhaasztalhoz. Jól vagy, kérdezi Orkla. Ork nem válaszol, csak fölszegi a fejét, büszkén, magasra, mint aki nincs jól, de jól akar lenni. Főztem neked húslevest, mondja Orkla. És Ork erre a mondatra vágyott, hogy Orkla újra tegyen érte valamit, mondjuk egy húslevest. Orkla két tányért tesz az asztalra, az asztal fölötti széles ernyős lámpa egyszerre imbolyogni kezd, villódzni. Mi az, kérdezi Ork, hátra fordul az ablak felé, amihez legközelebb áll a biztosítékszekrény. Tompa, de éles csattanás, sötétség az egész lakásban. Ork úgy érzi, csapdába ejtették. Mi van itt, kérdezi Ork. Semmi, válaszolja Orkla, kiment a biztosíték. Kicserélnéd? Ork feláll, pokolba kívánja az egész műveletet, mindig is utálta az áramot, most az ujjai is bizonytalanok, a kihncset is három mellényúlás után találja meg. Biztos, hogy a biztosíték, kérdezi Ork, de Orkla nem válaszol. Itt vagy, kérdezi Ork, semmi válasz. Ork nem mozdul. Egyre biztosabb, hogy csapdába esett. És pont most, mikor nincs jól. Miért pont most kell ennek történnie. Rémeket lát. Árnyakat, növekvő árnyakat. Hol vagy, kiabálja Ork. Itt, szólal meg mellette egy hang. Orkot a hideg rázza, nem biztos benne, hogy ez Orkla hangja, lehet, hogy az anyja, gondolja, de egyből azt is, nagyon szarul lehet. Ork azonnal megindul a kapcsolószekrény felé, föltépi az ajtókat, már kint van. A hideg belemar az arcába, nem fáj neki, inkább rosszul esik, mint egy baráti pofon. A bőre egészen megpuhult a zuhany alatt, most pedig megdermed. Előveszi az öngyújtóját, azonnal meglátja a lecsapott biztosítékkart, fölkattintja, újra, világít az ablak. A bóra bosszú fénycsíkot húz, Ork átmegy rajta, újra bent van. Orkla a tűzhelynél áll, tésztát szór a forró vízbe. Mi bajod, kérdezi Orkla. Semmi, feleli Ork, csak nem számítottam rá. Orkla eldobja a tésztás zacskót, Orkhoz lép, átöleli. Ne félj már, te bolond, nincsen semmi baj, mondja Orlda, és érzi, hogy Ork megnyugszik, a szíve lassabban ver, a melhzmai megenyhülnek, a szuszogása lassul. Ork is átöleli, de csak később, és már ül is a székre, és néz maga elé. Nem értem, és nem értem, miért vagyok ilyen hülye, mondja Ork, miközben föláll, tányérokat rak az asztalra. Semmi okom rá, hogy ilyen hülye legyek. Égyszerűen rémeket látok. Megszoktam, hogy rémeket lássak. Már gyerekkoromban is rémeket láttam, és azóta folyamatosan. És félek ezektől a rémektől, borzasztóan félek, nem tudok szabadulni tőlük, állandóan követnek, bármerre megyek. De ezt csak te gondolod, tudod, kérdezi Orkla, ezek nem léteznek, csak a te fejedben. Tüdőm, mondja Ork, mégse tehetek semmit. Pedig kéne, mondja Orkla, nem lehet így élni, ezzel az árnyékvilággal kísérve. És a másik, hogy én is csak egy ideig bírom. Tudom, mondja Ork, és magán belül elérzékenyül, legszívesebben csupaszra bömbölné magát. Van ilyen, gondolja, de már ezt a gondolatot is utálja, mert nem az első, mert mindig ugyanaz a gondolat, mindig ugyanazok a rémek, a nem létező rémek, alaktalan, formátlan lények, a puszta létük lehetősége ijesztő és félebnetes. Beteg vagyok, mondja Ork, elismerem, de mit csináljak. Nem akarok gyógyszereket szedni. És nem tudom, mi lesz holnap, vagy a következő pillanatban, fő, persze, megesszük a levest, jó esetben mesét mondasz, mondja Ork, aztán elalszom, és holnap kezdődik valami. De mi ? Fogalmam sincs. Azt csinálhatnánk, amit akarunk. És mégse megy. Mégis a rémeimmel viaskodok. Orkla az asztalra teszi a levest, leemeli a fedőt, Ork az illattól biztonságban érzi magát, már szedi a tésztát, répát válogat, petrezselymet, káposztát, egy szem krumplit, húst majd a végén, gondolja. Orkla most nem szembe ül vele, mellé. Jó lenne, ha meg tudnád magad változtatni, mondja Orkla. Kicsit szigorúbb lehetnél magadhoz. Valamit el kéne határozni és véghezvinni. Most? Most, mikor semmi dolgunk, kérdezi Ork csodálkozva. Annyi mindent véghezvittem már. És még mindig van valami? Vaíószínűleg most, így nem lehet élni, bele fogsz pusztulni. Még nem állsz úgy, hogy élni tudjad ezt itt, még valami hátra van, amit meg kell csinálnod ahhoz, hogy élvezd ezt az életet, amiben azt csinálsz, amit akarsz. (FOLYT. KÖV)