Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-13 / 162. szám
4 -AKTUÁLIS* SZOMBAT, 2002. JÚLIUS 13. Sétálójegyekkel is nézték a Made in Hungária premierjét Rocklegenda a színpadon A Szegedi Szabadtéri Játékok 72 éves történetében tegnap este fordult elő először, hogy akinek nem jutott nézőtérre szóló belépő, sétálójeggyel, a lelátó hátsó falára erősített kivetítőn nézhette meg az előadást. Fenyő Miklós és Tasnádi István népszerű rockslágerekkel teli musicaljét, a Made in Hungáriát a budapesti sikersorozat után Szegeden is telt ház előtt játszották. Külföldön nem ritkaság, hogy a különleges előadásokat, koncerteket az utcán felállított hatalmas képernyőn követhetik nyomon azok, akik nem férnek be a rendezvényre. A Dóm téri szabadtéri teátrum vezetése először ebben az évben élt ezzel a lehetőséggel, mert már a fesztiválszezon kezdete előtt kiderült: több olyan zenés produkció is lesz az idei rendezvénysorozatban, amelyre jóval nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Biztosnak látszik, hogy az augusztus 17-i operettgálára, valamint 100 Tagú Cigányzenekar és a Boban Markovié Orkestar másnapi koncertjére is lesz sétálójegy, amit a Made in Hungária mai előadására is lehet még kapni a helyszínen. H. ZS. Balogh László válasza a szocialisták kérdéseire Sohasem kérdőjeleztem meg a választások végeredményét - nyilatkozta lapunknak Balogh László országgyűlési képviselő a szocialisták lapunkban pénteken megjelent közleményére reagálva. Az MSZP szegedi szervezete lapunkhoz eljuttatott közleményében több kérdést is intézett az MDF-es honatyához a parlamenti választásokkal kapcsolatban. A szocialisták egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, miért vonja kétségbe Balogh László a választások tisztaságát. Az MDF-es szegedi parlamenti képviselő, a Medgyessy-vizsgálóbizottság elnöke hangsúlyozta: sohasem kérdőjelezte meg a választások végeredményét, így aztán nincs miért bocsánatot kérnie a szavazatszámlálóktól. Azt viszont aggasztónak tartja, hogy a helyi szocialisták - a gyülekezési és szólásszabadságot figyelmen kívül hagyva - tiltakoztak az Aradi vértanúk terén megrendezett csütörtöki békés és törvényes demonstráció ellen. Balogh úgy véli, ha az MSZP-n múlna, akkor minden utcai megmozdulást betiltana vagy szétverne, mint Budapesten. Szerinte a közleménnyel is csak egyetlen céljuk van, a megfélemlítés. A képviselő kijelentette: a csütörtöki tüntetés nem a szavazatok újraszámlálásáról, hanem Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjáról szólt. Az MDF-es honatyának egy problémája van a szavazócédulákkal: kívánatosnak tartotta volna, ha a listás szavazatokat újraszámlálják. Szerinte azért kellene megőrizni a szavazócédulákat, hogy azokat bárki bármikor ellenőrizhesse. Arra a szocialista felvetésre, mely szerint nemzetbiztonsági vizsgálat hiányában alkalmatlan arra, hogy a Medgyessy-bizottságot vezesse, elmondta: a C típusú átvilágítás öt évig érvényes, és ő már átesett ezen, amikor az úgynevezett olajbizottság tagja volt. Egyébként pedig kérte a C típusú átvilágítás megismétlését, és Kiss Elemér miniszter azt ígérte, hogy az három nap alatt megtörténik. Felvetésünkre, hogyan tudja úgy a vizsgálóbizottságot elfogulatlanul, korrekt módon vezetni, miközben Medgyessy lemondását követeli egy tüntetésen, közölte: ez idáig mindig a saját véleményét mondta, nem a bizottság nevében nyilatkozott. A meghallgatásokon szerzett információk és dokumentumok alapján objektivitásra törekszik majd a bizottság, amelynek négy kormánypárti és négy ellenzéki tagja van. Balogh szerint ez biztosíték arra, hogy a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság jelentése csak konszenzusos alapon születhet meg. SZ. c. sz. Tappancsnap Újszegeden Állatfesztivált rendez vasárnap az újszegedi Eko-parkban a Tappancs Állatvédő Alapítvány. A reggel kilenckor kezdődő rendezvényen többek között lesz rendőrkutya-bemutató, teknősbéka gyorsasági verseny és aszfaltrajzverseny is. A keverék kutya szépségversenyre 13 órától lehet nevezni, a fajtatiszta ebek legszebbikét 14 órától választja ki a zsűri. Az alapítvány a jegyekből származó bevételt az állatmenhely kialakítására fordítja. Biennále Szegeden Pál József egyetemi tanár, az SZTE Olasz Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője mond köszöntőt, majd Ványai Éva alpolgármester nyitja meg szombaton 17 órakor az Olasz Kulturális Intézetben (Dugonics tér 2.) a IX. Táblaképfestészeti Biennálét. Négypárti megállapodást írtak alá Szegeden Alpolgármesteri posztok Összefogás Szegedért elnevezéssel négypárti megállapodást kötött az őszi önkormányzati választásokra az MSZP, az SZDSZ, a Centrum Párt és az MSZDP helyi szervezete. A szerződést tegnap írták alá a pártok vezetői, akik az összefogás elsődleges céljaként a politikailag és morálisan ellehetetlenült városvezetés leváltását tűzték ki célul. A megállapodásban szerepel, hogy a felek a mostani városi vezetés által „esetlegesen elkövetett jogi, erkölcsi és politikai visszaéléseket a választók elé tárják". A négy pártnak Botka László szocialista politikus a polgármesterjelöltje. Értesüléseink szerint az alpolgármesteri posztokat a pártok helyi vezetői töltik be, így Kozma József, az MSZP városi, Nagy Sándor, az SZDSZ szegedi és Pdszti Ágnes, a Centmm Párt megyei elnöke. Úgy tudjuk, a gazdasági alpolgármesteri széket Szentgyörgyi Pál, az OTP volt megyei igazgatója kapja, aki augusztus végéig készíti el a választási szövetség gazdasági programját. Megtudtuk: míg az MSZÍJ az MSZDP és a Centrum közös, addig az SZDSZ önálló listát állít. A közös jelöltek között található Szeged volt rendőrkapitánya is. Szóké Péter a 18-as körzetben, várhatóan Ványai Éva jelenlegi alpolgármester ellenfele lesz a helyhatósági választásokon. SZ. c. sz. SZEGED MEGYEI JOGÚ VAROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐINEK JÖVŐ HETI FOGADÓÓRÁI, FÓRUMAI: Július 15-én, hétfőn: - Katona Gyula, a 13-as választókerület (Móraváros) képviselője fogadóórát tart 17.00-18.00 óráig a Somogyi Könyvtár fiókkönyvtárában (Móra u. 21.). Július 16-án, kedden: - Makrai László, a 4-es választókerület (Tarján) képviselője fogadóórát tart 17.00-18.00 óráig az Eötvös József Gimnáziumban (Csongor tér). - Gila Ferenc, a 24-es választókerület (Baktó, Petőfitelep) képviselője fogadóórát tart Í7.00 órától a Nádas presszóban (Tölgyfa u.). A statisztaválogatásra fekete bőrű lányokat vártak Jó lehet börtöntölteléknek Majd hét órán keresztül tolongtak a jelentkezők a szegedi Tömörkény gimnázium egyik osztálytermének csukott ajtaja előtt: mindegyikük szeretett volna börtöntöltelék lenni a közeljövőben forgatandó francia tévéfilmben. „Jaj, csak harci jelenet ne legyen!" - fohászkodott mosolyogva egy középkorú hölgy, aki a hosszú sor végén állt a forró nyári délutánon. Meglepően sokan kívánkoznak a Csillagbörtönbe, a francia tévéfilm reménybeli statisztái ádagosan három, három és fél órát álltak sorba a Tömörkény gimnázium osztálytermének ajtaja előtt. Az álmok kapujában Szép magyar szokás szerint az ajtóhoz közeledve már felbomlott a sor, a folyosó fülledt levegőjében egymáshoz préselődtek az emberek, mindenki igyekezett javítani pozícióján, s mindenki árgus szemekkel figyelte, ki igyekszik jogtalan előnyre szert tenni. Riogatták is egymást, hátha valaki megunja a tolongást és feladja: csak ötven-hatvan főre van szükség, és már legalább háromszázan jelentkeztek! Én úgy tudom, már ötszázan! De az ajtóhoz közel már nem lehetett feladni a harcot, hiszen már csak egy karnyújtásnyira van a boldogság kapuja! Az előzetes hírek szerint 20 és 60 év közötti férfiakat és nőket vártak a francia tévéfilm statisztaválogatására. A ráérő vakációzó diákok és egyetemisták mellett sok munkanélküh és kalandvágyó nyugdíjas is jelentkezett. A többség motivációját egy vékonyka, őszes, atlétikai trikós férfi fogalmazta meg tömören: „Négyezret fizetnek tisztán egy forgatási napra! Mi másért lennének itt ennyien?!" Persze akadt, akit más, fennköltebb indokok vezéreltek. Egy csillogó szemű lány jelezte, ő előbb-utóbb úgyis színésznő és rendező lesz. Centire, kilóra mérnek A statisztát pedig kilóra mérik és centire, hisz beszélnie úgyse nagyon kell. Anya és lánya, barátok és párocskák, elegáns aszszony, piros fejű alkoholista, izompacsirta - egyre érkeztek az új jelentkezők. Aki 40 percet kibírt, az már ott ragadt. Alacsonyak és hórihorgasok, soványak és gömbölydedek, szőke és kopasz, szakállas, borostás és bajuszos, villogó fogsorú és fogatlan lesz miből válogatnia a stábnak. A titokzatos, esetleg csodás jövőt vagy kisebb nyár végi jövedelmet rejtő ajtó mögött aztán előkerült a centiméterszalag: a jelmezekhez szükséges a testmagasság, a testsúly, a cipőméret, a pocak, a derék, a csípő, a felkar méretének ismerete. A jelentkezőt lefényképezték, miközben bemutatkozott magyarul és az esetlegesen ismert idegen nyelven, megfordult a nyári napfényben, s végül amikor mosolygott. Fehéren, feketén A több száz jelentkező mindegyike kijelentette, hogy ráér július 23. és augusztus 14. között, nincs semmilyen elfoglaltsága, neve, életkora és foglalkozása mellett megadta telefonszámát, amin értesíteni lehet próbálkozása sikeréről. A távozókat aztán a még kívül állók faggatták: mi volt bent? Ja, hogy maguk nyugdíjas börtönőrök? Hát altkor biztos bekerülnek... Latolgatták az esélyeket egymást elbizonytalanítva a még várakozók, s nem tudták, hogy amire odabent nagyon várnak, az legalább három fekete bőrű lány megjelenése. W.A. Egy börtönfilmnél minden centiméter számít... Fotó: Gyenes Kálmán Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 9. § (6) bekezdése értelmében KÖZZÉ TESZI a Szeged, Nagyszilléri-domb részletes szabályozási tervét azzal a céllal, hogy az érintettek a közzététel ideje alatt a tervvel kapcsolatban észrevételt tehessenek. A közzététel ideje: 2002. július 15-től 2002. augusztus 15-ig. A szabályozási terv megtekinthető a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában és a városi főépítésznél (Szeged, Széchenyi tér 11.) Jelenet a Fenyő-musicalből. Fotó: Schmidt Andrea