Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-07 / 131. szám

4 • AKTUÁLIS" PÉNTEK, 2002. JÚNIUS 7. HIREK ZENEISKOLAI BEIRATKOZAS Beiratkozást tart előképzés osz­tályaiba, valamint felvételit hir­det valamennyi hangszeres tan­szakára (immár harmonikaokta­tás is folyik) a Király-König Péter Zeneiskola (Szeged, Tábor u. 3.) június 10-én és 11-én délután 2 és 5 óra között. Ugyanekkor vár­ják a jelentkezést a klasszikus balett osztályba is. A zeneiskola tanévzáró ünnepségét és a bizo­nyítványok kiosztását június 13-án 18 órakor tartják a Deák Ferenc gimnáziumban. GYERMEKRAJZOK A KÖRNYEZETVÉDELEMRŐL Tizenharmadik alkalommal ren­deztek gyermekrajz-kiállítást az újszegedi Bálint Sándor Művelő­dési Házban. „A mi környeze­tünk - óvjuk, védjük együtt!" címmel meghirdetett fölhívásra a városrész óvodásai és általános iskolás tanulói készítettek rajzo­kat: mintegy kétszáz gyermek al­kotásait tekinthetik meg az ér­deklődők. ÉNEKES VIZSGAKONCERT A Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumának magán­ének tanszakos hallgatói nyilvá­nos vizsgaelőadáson adnak szá­mot felkészültségükről pénteken 19 órától a Szegedi Nemzeti Színházban. Az előadáson Oberfrank Péter zeneigazgató ve­zényli a közreműködő színházi zenekart. A felkészítő tanárok: Temesi Mária Liszt-díjas opera­énekes, tanszékvezető, D. Szécsi Edit, Andrejcsik István és Bárdi Sándor Az előadást rendezte és a színpadi gyakorlat tanára Sándor János rendező, érdemes művész. A műsorban a konzervatórium hallgatóinak előadásában részle­tek hangzanak el Mozart, Csaj­kovszkij, Weber, Bizet, Gounod, Puccini és Strauss műveiből. ANGOL TÁBOR A DEÁKBAN Az amerikai Virginia állambeli The Covenant Schoolból érkez­nek tanárok és diákok a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumba, a nyolcadik angol nyelvi táborba. A kétszer egyhetes foglalkozásso­rozat résztvevői az angol társal­gási nyelvet gyakorolhatják. Dél­előttönként kiscsoportos beszél­getések, délután pedig sportren­dezvények kínálnak lehetőséget a nyelvtudás elmélyítésére. A június 1/-21-ig, illetve 24-28-ig szóló programokról, a részvétel feltételeiről a gimnázi­um titkárságán, a 474-174-es te­lefonszámon adnak bővebb fölvi­lágosítást. NÉGYHENGERES ROADSHOW Nyílt hétvégét tart június 8-9-én a C-Mobil Kft., a BMW megyei márkakereskedője Szegeden. Szombaton a meghívottak teszt­vezetése lesz, vasárnap pedig ki­állítást szerveznek a Belvárosi Kikötő Étterem teraszán: féltu­cat modellel a hármas sorozat­ból, csupa négyhengeressel. Már javában szedik a levesbevalót Répafesztivál Domaszéken * • Juhász László portáján osztályozzák a sárgarépát. Fotó: Gyenes Kálmán A domaszéki gazdák már több mint húsz éve foglalkoznak sárgarépával. Az idei jó termést szombaton fesztivállal ünneplik. Domaszéken harmadszor rendeznek répafeszti­vált. A szombati ünnepen a helyi gazdák bemutat­ják terményeiket, valamint különféle színpadi mű­sorokkal várják az érdeklődőket. . - A nyolcvanas évek eleje óta foglalkoznak nagy­ban sárgarépával a domaszéki őstermelők - tudtuk meg Börcsök Lajos polgármestertől. A községben összesen mintegy 80 hektáron termelik a leves­zöldséget. A 130 helyi gazda elsősorban a budapesti nagybanira viszi a terményét. A kiskundorozsmai piacon csak kevesen értékesítik a répát. Huszonöt fajta sárgarépa nő a domaszéki határ­ban. Az itteni répa elsősorban a homokos talajnak köszönheti, hogy eltér a dunántúli vagy az észak-alföldi fajtáktól. A lazább szerkezetű homok miatt a zöldség gyökere egyenes marad, a sok nap­fény hatására pedig igen édes lesz. A Juhász család 1983 óta termel sárgarépát. ­Mintegy egy hektáron 11 fajtát vetettünk ­mondta a családfő, László. - A fajtákat a te­nyészidő hossza, a gyökér nagysága, színe és a lombozat formája szerint különböztetik meg egymástól. A família apraja-nagyja kiveszi részét a munkából. Hajnali háromkor kelnek és négy­kor már a földeken hajladoznak. A felszedett ré­pát pótkocsis traktorral az udvarba viszik. Ekkor jön az osztályozás. Egy kilyuggatott sablon segít­ségével vastagság szerint különválogatják a zöld­séget. A ládákat teherautóra rakják és késő este elindulnak vele a budapesti nagybanira. Az egész Juhász család szereti a sárgarépából készített ételeket. - Már alig várom, hogy a sár­guljon a gyökér. A gyerekek imádják már igen ap­rón is, kijárnak a földre és szedik is - mesélte ju­hász László. Felesége a répából rengeteg dolgot képes csinálni. A hagyományos levesízesítés mellett főzeléknek, köretnek és édességnek is ki­váló ez a zöldség. - Eddig még nem ettem répa­tortát, kíváncsi vagyok az ízére - így a gazda. Ha a felesége a napokban nem süt neki, akkor legközelebb a szombati fesztiválon kóstolhatja meg a répatortát. Hiszen ekkor különféle ételeket készí­tenek Domaszék egyik legfontosabb terményéből. KORMOS TAMÁS Szepesi Attila: Tündérek és katonák Szepesi Attila ünnepi könyvhét­re megjelent Tündérek és ka­tonák című új kötetet mutatják be ma, pénteken 16.30-kor a szegedi Sík Sándor Könyves­boltban. Gazdag költői életművet tudhat magáénak Szepesi Attila, aki ugyan évtizedek óta Budapesten él, de szegedi kötődései máig megmaradtak. Itt kezdett pubb­kálni, itt szerzett diplomát 1968-ban a tanárképző főiskola magyar-rajz, 1973-ban pedig az egyetem magyar szakán. Néhány évnyi tanítás és antikváriusi munka után 1972-től 1976-ig a Kortárs versrovatának munkatár­saként dolgozott. 1970-ben jelent meg első kötete, Az üveg árnyéka, amit máig több mint húsz köve­tett. 1976-tól 1989-ig az Új Tü­kör, 1989-től 1991-ig az Új írás, 1992-től a Pesti Hírlap, majd az Új Magyarország munkatársa volt, jelenleg a Magyar Nemzet szerkesztőségének tagja. Művé­szetét számos kitüntetéssel, töb­bek között Weöres Sándor-, József Attila-, Tiszatáj- és Déry Ti­bor-díjjal ismerték el. írásaival je­len van az irodalmi lapokban, mégsem tartozott a leggyakrab­ban emlegetett költők közé. „Ol­vassuk Szepesi Attilát. És emel­jük meg kalapunkat e Nagy Csön­des előtt" - biztatott néhány éve az ÉS-ben megjelent cikkében a prózaíró pályatárs, Esterházy Pé­ter, aki az életmű jó ismerője. A könyvheti hivatalos bstán, a Tiszatáj Könyvek sorozatban megjelent Tündérek és katonák című új könyvében esszék, tár­cák, visszaemlékezések olvasha­tók, hasonlóan három korábbi prózakötetéhez. - A címadó esz­szében megpróbálom elmondani a középkorral, a szakrális tér és idővel kapcsolatos gondolatai­mat, hiedelmeimet. - nyilatkozta Szepesi Attila, aki számos családi tárgyú írását is közreadja a kötet­ben. Úgy véli, önismeretre csak az tehet szert, aki tudja, honnan jön, és kiktől származik. Önálló feje­zetet szentel például keresztany­jának, Báthy Annának, a Magyar Állami Operaház egykori ünne­pelt Wagner-szopránjának, aki a zenét megszerettette vele. - Talán Hamvas Béla esszéprózáihoz ha­sonlítanám Szepesi Attila mosta­ni írásait. Az olvasó hol a prózá­hoz, hol az esszéhez érzi őket kö­zelebb - mondja Olasz Sándor, a Tiszatáj főszerkesztője, aki Szuro­mi Pál mellett a költő egyik be­szélgetőtársa lesz a ma délutáni könyvpremieren. H. ZS. Énekesek vizsgakoncertje A Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumának magán­ének tanszakos hallgatói nyilvá­nos vizsgaelőadáson adnak szá­mot felkészültségükről ma 19 órától a Szegedi Nemzeti Szín­házban. Az előadáson Oberfrank Péter zeneigazgató vezényli a közreműködő színházi zenekart. A felkészítő tanárok: Temesi Má­ria Liszt-díjas operaénekes, tan­székvezető, D. Szécsi Edit, And­rejcsik István és Bárdi Sándor. Az előadást rendezte és a színpadi gyakorlat tanára: Sándor János rendező, érdemes művész. A műsorban a konzervatórium hallgatóinak előadásában részle­tek hangzanak el Mozart Figaro házassága, Cosi fan tutte, A va­rázsfuvola, Csajkovszkij Anye­gin, Weber Bűvös vadász, Bizet Carmen, Gounod Faust, Puccini Angelica nővér című operájából. Mórahalmi fórum a gazdák megsegítéséről Munkanélkülieket, mezőgazdasági kistermelő­ket és vállalkozókat segítő programokról tar­tottak előadást Mórahalmon. Emellett szó esett kistérségi fejlesztésekről is. Mórahalmon évente több millió forintot költenek munkanélkülieket foglalkoztató szervezetek, vala­mint mezőgazdasági kistermelők és vállalkozók tá­mogatására. A polgármesteri hivatalban tartott tá­jékoztatón azok a helyi szervezetek is részt vettek, amelyek közreműködtek a város gazdaságának fej­lesztését segítő és foglalkoztatási helyzetét javitó programok megvalósításában. Harmincöt munkanélkülit foglalkoztatunk ­tudtuk meg Hódi Páltól, a Mórakert Szövetkezet el­nökétől és a Haréna Kht. ügyvezetőjétől. Ennek fi­nanszírozására, valamint a kistermelők és kisvál­lalkozók támogatására 8,6 millió forintot kaptak. A pénz nyolcvan százaléka két éven belül visszaté­rítendő kölcsön. A 300 szövetkezeti tag mellett még hetven külső munkavállalót is alkalmaznak. A Haréna Kht. - az Új Esély 2001 program kereté­ben - hét tartósan munkanélküli mórahalminak adott munkát; faládákat készíttet velük. A Móraép Kht. 60-70 főt képez és foglalkoztat. Az alkalmazottak elsősorban a közterületeket tart­ják tisztán, parkosítanak, telente havat lapátolnak. A cég munkanélküliek felvételére 1999-ben 10, 2000-ben 5,4 millió forint támogatást kapott. A Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Terü­letfejlesztési Egyesülete mintegy 10 millió forint vissza nem térítendő támogatásból gazdálkodik. ­Legfontosabb eredményeink eddig 240 fővel a köz­munkaprogram beindítása, teleházak létrehozása, informatikai fejlesztések, illetve a tanyafejlesztési program megszervezése a régióban - mondta Fodor Csaba kistérségi megbízott. A Homokhátságon sok idős ember tanyán él, közülük többen is magányo­san. A kistérségi iroda munkatársai járják a kör­nyéket és mindenben segítenek az öregeknek, illet­ve adatokat gyűjtenek. A későbbi fejlesztéseknél ez sokat jelent, hiszen kiderül, hol nincs villany, gáz, telefon. K.T. A figyelem a tanyák felé fordul. Fotó: Gyenes Kálmán Harminc év és két hónap fegyház a rúzsai postarablóknak Az ötödik vádlott szökésben Nem jogerősen összesen har­minc év fegyházbüntetést sza­bott ki a Szegedi Városi Bíróság az öt évvel ezelőtti rúzsai fegy­veres postarablás és egy szegedi kft. kifosztásának kísérlete mi-' att öt vádlottra. Az időzáras széfben hagytak hét­millió forintot, és mindössze 526 ezer forinttal távoztak a 'rúzsai postahivatalból 1997. december 19-én a fegyveres rablók. Szilágyi Lászlót, Iván Jánost, Samu Józse­fet, Ürmös Istvánt és Csiszár Zsoltot csoportosan elkövetett fegyveres rablással vádolja az ügyészség. Szilágyi, Iván és két társa, Burján Attila és Csiszár Zsolt behatoltak a rúzsai postahi­vatalba, és fegyverrel kényszerí­tették az alkalmazottakat a pénz átadására. A rablók egy lopott ko­csival menekültek el a helyszín­ről. Az időközben kiérkező körze­ti megbízott ugyan megpróbálta feltartóztatni őket, egy lövést is leadott a gépkocsira, ám nem si­került megakadályoznia, hogy el­meneküljenek. A banda tagjai egy Skorpió géppisztolyt is ráfogtak a rendőrre, a fegyvert útközben el­dobták. A menekülést nehezítet­te, hogy társuk, Samu József az előzetes megállapodás ellenére nem várta őket. A következő évben, március 5-én Ürmös István és Csiszár Zsolt a Napos úti Korona Kit.-t próbálta meg kifosztani egy fegy­vernek látszó tárggyal és egy kézi­gránáttal, de nem jártak sikerrel. A Szegedi Városi Bíróság ko­rábban már ítéletet hirdetett az ügyben, ám az eljárást újra le kel­lett folytatni. A tegnap megho­zott ítélet az elsőrendű vádlottat, Szilágyi Lászlót öt év két hónap fegyházbüntetéssel sújtotta. Iván János hét év hat hónap, Samu Jó­zsef három év hat hónap, Ürmös István négy, míg Csiszár Zsolt tíz év fegyházbüntetést kapott csoportosan elkövetett fegyveres rablás, bűnsegédi bűnrészesség, illetve lőfegyverrel való vissza­élés miatt. A tárgyaláson az ötödrendű vádlott, Csiszár Zsolt nem vett részt, a bűncselekmény elköveté­se óta ugyanis ismeretlen helyen tartózkodik, így távollétében ítél­ték el. A rúzsai postarablásban részt vett Burján Attilát sem ta­núként, sem vádlottként nem tudta meghallgatni a bíróság, ugyanis külföldön tartják fogva más bűncselekmények miatt. K.B. A kenyérboltok zárnak be A kiskereskedelmi üzletek száma négyszáztizen­kilenccel emelkedett az idén az első negyedévben - hozta nyilvánosságra az előzetes adatok között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az üzlethálózat bővülésének üteme tavaly mérsék­lődött, a boltok száma 3700-zal nőtt, szemben a 2000. évi 6700-zal. Idén az első három hónapban hétezer új üzletet nyitottak, miközben 6600 meg­szűnt. Az első negyedév végén 109 ezer 900 gazda­sági szervezet 161 ezer kiskereskedelmi üzletet működtetett, ennél tavaly év végén a gazdasági szervezetek száma 200-zal, az üzletek száma pedig 500-zal volt kevesebb. Területi bontásban vizsgálva az első negyedévben elért növekedést, a boltok több mint háromnegyede a közép-magyarországi régió­ban, ezen belül 65 százaléka Budapesten jelentke­zett. A két alföldi és az észak-magyarországi régió üzlethálózata mérsékelten bővült, míg a közép- és dél-dunántúli régióban 2002. március végén keve­sebb üzlet működött, mint az előző év végén. Az első negyedév végén az országos üzlethálózat 28 százaléka a közép-magyarországi régióban (ezen belül Budapesten a 18 százaléka) koncentrálódott, a többi régió az üzletállomány 11-15 százalékával rendelkezett. Martonosi István, a Kisosz Csongrád megyei titkára az adatsorhoz hozzátette: az ezer fő­re jutó vállalkozások, azon belül is az üzletek szá­mában a megye mindig is az élbolyban foglalt he­lyet, az első háromban. Tavaly csúszott le a negye­dik helyre, de csak Győr-Moson-Sopron, Zala és Pest megye előzte meg. A titkár abban bízik, a vál­lalkozói igazolványok cseréjét követően még ennél is pontosabb információkhoz juthatunk. Az első negyedévben a legnagyobb számban a gépjármű- és járműalkatrész-szaküzletek, az ipar­cikk jellegű vegyes üzletek, a bútor-, műszaki és vasáruüzletek gyarapodtak. Csökkenés egyedül az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek szá­mában következett. Az első negyedévben 917-tel, 85 ezer 500-ra nőtt a társas vállalkozások által üzemeltetett üzletek száma, így március végére az országos üzletállomá­nyon belüli részesedésük meghaladta az 53 száza­lékot. Az egyéni vállalkozások által üzemeltetett boltok száma ugyanakkor 457-tel 75 ezerre csök­kent. Ebben az időszakban az új üzletek 41 százalé­kának (2900) és a megszűntek 51 százalékának (3400) üzemeltetője volt egyéni vállalkozó. F. K.

Next

/
Thumbnails
Contents