Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-28 / 149. szám
PÉNTEK, 2002. JÚNIUS 28. • AKTUÁLIS" 5 Nagybani javaslat Folytatás az 1. oldalról Bár sem a Szebi Rt. és a Zöldes Út Kft. közös, sem a Südfrucht Kft. önálló javaslata, sem az a lehetőség, hogy a jelenlegi helyén bővítsék a piacot nem kapott egyszerű többséget a végszavazásnál, Török Csaba szerint azonban a bizottság tagjai, és a meghallgatott szakértők véleményét hgyelembe véve a képviselők a mai közgyűlésen dönteni tudnak, így kiderülhet, melyek a város és a kereskedők, illetve a dorozsmai polgárok számára legelőnyösebb alternatíva. A jelenlegi piac mellett építkező Südfrucht Kb. közleményt juttatott el lapunkhoz, amelyben közlik: sajnálattal értesültek arról, hogy a mai közgyűlési meghívóban nem szerepel a napirendi pontok között a nagybani elhelyezésének kérdése. K.B. Kitüntetések, jutalmak a megyében Több pénz jut kórházi műszerekre Hatvanhatmillió forinttal költhetnek többet új műszerek beszerzésére a megyei önkormányzat három kórházában - derült ki a megyei közgyűlés csütörtöki ülésén. A képviselők döntöttek kitüntetésekről és a közgyűlés elnökének jutalmáról is. Zárt ülésen döntötte el tegnap a Csongrád megyei közgyűlés, hogy idén az önkormányzat alkotói díját Csikota József karnagy, a Makói Magán-zeneiskola igazgatója, Góg fános csongrádi író, Kováts Gábor, a Mérnöki Kamara elnöke, valamint a Romániában élő Bodó Barna politológus kapja meg. Két közösség munkáját is így ismeri el a megyei közgyűlés: az egyik az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakiskola és Kollégium kollektívája, a másik a makói Bartók Béla Ifjúsági Fúvószenekar. A Csongrád Megye Egészségügyéért Díjat Varró Margit, a deszki kórház gazdasági igazgatója kapja, a Csongrád Megye Közigazgatásáért Díj pedig Indre Gáborné főtanácsosé. A kitüntetéseket az augusztus huszadiki ünnepségen adják át. Mindezt a zárt ülés után ismertette Ott fózsef alelnök, aki a Magyar Bálint oktatási minisztert fogadó Frank József elnök helyett vezette az ülést. Az alelnök jelentette be azt is, hogy a képviselők huszonöt igen, kettő nem és nyolc tartózkodó szavazattal elfogadták az elnök jutalmazásáról szóló előterjesztést. Eszerint Frank József 4 havi illetményének megfelelő jutalmat, 1 millió 820 ezer forintot kap. Nógrádi Zoltán képviselő, Mórahalom polgármestere javasolta, hogy a makói és a deszki kórházigazgató is kapjon jutalmat, s bár erről egyedül Frank József dönthet, a testület az elfogadott indítvány értelmében ezt kéri az elnöktől. Hadik György, az egészségügyi bizottság elnöke azt javasolta, hogy a szentesi intézményvezető is kapja meg a jutalmat, hiszen az, hogy vizsgálat folyik a kórházban, még nem jelenti azt, hogy a vezető vétett volna. Ott József ezt az indítványt is megszavaztatta, ám az eredmény sokak szerint nem volt egyértelmű: tizenhat igent, tizenöt tartózkodást számoltak, de mivel a teremből távozott képviselők nem kapcsolták ki szavazógépüket, így - az ellenzékiek szerint - mégsem volt meg szabályosan a többség. A nyári szünet előtti utolsó ülésen többek között elfogadták a megye lakóinak egészségi állapotáról szóló tájékoztatót, amelyet dr. Nagy Zsuzsanna megyei tiszti főorvos tartott. Botka László alelnök, országgyűlési képviselő az ülésen jelentette be: a Csongrád megyei önkormányzat három egészségügyi intézményében az idén 66 millió forinttal több jut orvosi műszerekre. Botka hangsúlyozta: bár a megye az elmúlt négy évben is beadta műszervásárlásra vonatkozó céltámogatási igényét, kedvező döntés csak most, a kormányváltás után született. A kabinet által adott támogatás 66 millió forint, a teljes összeg negyven százaléka. így a céltámogatás révén 165 millió forint jut új berendezésekre. B.A. Forgalmi változások a Dugonics téren A Tisza Volán Rt. tájékozatása szerint a Dugonics téri kettős körforgalom megnyitását követően péntek délutántól a helyi autóbuszközlekedés visszatér eredeti útvonalára. Az építkezés alatt használt terelőútvonalak és ideiglenes megállóhelyek és a 20-as, 76A jelzésű járatok ideiglenes végállomásai megszűnnek. A 22, 35 és 35Y jelzésű buszok a városból kifelé tartva a Dáni utcai megállóhely helyett a Gogol utcánál állnak meg. Ugyanezen járatok a Belváros felé közeledve a Dáni utcánál, a Domus Bútoráruház előtt veszik fel az utasokat. A Szegedi Közlekedési Társaság villamosjáratai péntek hajnaltól az új megállóhelyeken állnak meg. A 3, 3A jeltésű járat a vadaspark irányában a körforgalom után, a Domus előtt, a 4-es villamos Kecskés irányában a két körforgalom között, a 3-as és 4-es villamos Tarján irányában a régi helyen, a lovas szobor mellett veszi fel az utasokat. Ezzel egy időben az ideiglenes megállóhelyek megszűnnek. A változásokról az utazók a megállókban elhelyezett menetrendekből tájékozódhatnak. Másfél éve elkészült, de nem működik a sürgősségi osztály Átcsoportosított milliók Másfél éve, 2000 decemberében elkészült a szegedi kórház sürgősségi betegellátó osztálya (SBO), de műszerek és berendezés hiányában azóta sem fogad betegeket. Az azonnali orvosi segítségre szoruló páciensek ellátására hivatott sürgősségi betegellátó osztály (SBO) másfél évvel ezelőtt 95 millió forintért épült fel: 75 milliót a kórház pályázaton nyert, 20 százalék önrészt a városi önkormányzat biztosított. Az eredeti tervek szerint az SBO-nak már tavaly májusban be kellett volna kapcsolódni a város egészségügyi ellátásába, de a műszervásárlás az épületátadás óta folyamatosan akadályokba ütközik. Az építkezés befejezése után ugyanis hiába pályázott a kórház és az önkormányzat központi támogatásra, csak egyszer nyert 5 millió forintot. A közgyűlés tavalyi költségvetésében 121 millió forint önkormányzati céltámogatást határozott meg az SBO szakmai minimumfeltételeinek fedezésére, ám ebből az összegből időközben átcsoportosítottak 50 milliót a városi rendelőintézet felújítására. Az egészségügyi bizottság annak idején a kölcsönt azzal a feltétellel szavazta meg, hogy a rendelőintézet rekonstrukciója során „keletkezett" kötbér megfizetéséből, illetve a költségvetés egyéb forrásaiból pótolja vissza az önkormányzat. Thurzó Ferenc önkormányzati képviselő a mai közgyűlésen A kettes kórházban rendezik be az új sürgősségi osztályt. A mai képviselői indítvány ötvenmillió forint visszaadásáról szól. Fotó: Gyenes Kálmán önálló indítványt terjeszt be a 121 millióból elvett 50 millió visszaadásáról a kórháznak. A képviselő kérdésünkre elmondta: halaszthatatlanná vált az SBO műszereinek vásárlásához szükséges „tartozás" előteremtése, mert a műszerbeszerzési tenderre már 6-7 cég jelentkezett, ezek július 17-én nyújtják be árajánlataikat. Közülük választják ki azt, amelyik a legkedvezőbb feltételeket kínálja. Mivel a rendelőintézet kötbérkövetelésével kapcsolatos per jelenleg zajlik, a közgazdasági iroda az 50 millió visszaszerzésre a per befejezéséig nem lát lehetőséget. Az egészségügyi iroda a kórház vezetőjével, Nárai György főigazgatóval történt egyeztetésre hivatkozva azt állítja, hogy a képviselői előterjesztésben szereplő 50 millió helyett elegendő az SBO műszereire - a pénzmaradványhoz - 15 millió forint visszapótlása. A kórház főigazgatója úgy véli, félreértésről lehet szó, s az egészségügyi bizottság legutóbbi ülésén úgy nyilatkozott: a műszerárajánlatok ismerete nélkül felelőtlenség lett volna részéről meghatározni, hogy mennyi pénz visszqpóltására lenne szükség. A főigazgató hozzátette: az egészségügyi bizottság által javasolt 25 millió és a pénzmaradvány a szükséges műszerek egy részére lesz elég. E minimumfeltételekhez viszont hozzátartozik az ultarhangkészülék is, aminek ára 20 milliónál több. Az SBO berendezését a pénzmaradványból ugyan már megkezdték, de kérdéses, hogy mikorra lesz az osztály a minimumfeltételeknek megfelelő felszereltségű. Ez a feltétele az ÁNTSZ engedélyének és az OEP finanszírozásnak. K.K. A „Szent Rókus ispotály" kétszáz éve A szegedi városi kórház 200. születésnapját ünnepli. Az egykori Szent Rókus ispotály utódja ma megyei szintű ellátást végez. A város és a kórház vezetői tegnap a városháza dísztermében emlékeztek meg Semmelweis Ignác születésének 184., valamint a városi kórház fennállásának 200. évfordulójáról. Az ünnepségen bejelentették: egészségügyi miniszteri dicséretben részesült Ferencsik Mária főorvos és Tóth Csilla ápolási igazgatónő, valamint miniszteri díszoklevelet kapott Tihanyi Zalánné intézeti főgyógyszerész-helyettes. A főigazgatói dicséretek mellett aranygyűrűt, 40, 30 és 25 éves szolgálati jubileumi jutalmat, valamint véradói elismeréseket is átadtak. A kórház orvosai közül öten főorvosi, öten pedig adjunktusi kinevezésben részesültek. A Szeged Megyei Jogú Város Kórházának elődjét, a Szent Rókus ispotályt Posonyi Ignácz, a város egyik gazdag polgára alapította 1800-ban mintegy 300 forinttal. Az építkezés 1802-ben kezdődhetett meg és csaknem 1829-ig tartott. A „polgári kórház-ispotály" kórtermeiben már 1820-ban 50 beteget ápolt a háromfős személyzet. A kórház első orvosa Steinhardt Antal volt, aki 1838-tól látta el szolgálatát az intézményben, 11 betegszobában már 102 ágyon gyógyultak a szegediek, és - térítés ellenében - a városon kívül lakók. Az 1879-es árvíz tönkretette az épületeket, a közkórház működésképtelenné vált. Ferenc József adományából azonban megkezdődhetett a mai I. számú épület felépítése, és a századfordulóra több osztállyal bővült az intézmény. A város növekedésével az 1910-es években egy 500 ágyas, új kórházat terveztek, ám ez a mai napig nem valósult meg. A kolozsvári egyetem Szegedre kerülése óta már többször is be akarta kebelezni a kórházat, az intézmény vezetői, köztük Nárai György, jelenlegi főigazgató is állítja: a klinika és a kórház egymást kiegészítő intézmények, az összevonással a város és a megye egyaránt veszítene. - Megyei szintű egészségügyi ellátást biztosítunk a csaknem 480 ezer lakos 57 százalékának, emellett felső- és középfokú oktatói munkát is végzünk. Tavaly több mint 23 ezer fekvő és 164 ezer járó beteget láttunk el. nyilatkozta a főigazgató. Baráth Lajos, a kórház gazdasági igazgatója elmondta: egy éven belül szeretnék megvalósítani az épületek külső-belső renoválását, és a kórház épületgépészeti felújítását, hogy további 200 évig szolgálhassa az intézmény a város és a megye betegeit. ILLYÉS SZABOLCS Képviselők a téren A Fidesz-Magyar Polgári Párt hat szegedi önkormányzati képviselője, Hargittai Rita, Dobó fános, fuhász Miklós, Makrai László, Tóth András és Péter Szilveszter tegnap reggel a Csillag téren tartott sajtótájékoztatót. A politikusok kijelentették: a korábbi ciklusokhoz képest az elmúlt négy esztendőben sokkal több forrást tudtak előteremteni a házgyári lakásokban élők körülményeinek javítására. Félúton Tömörkény és Pusztaszer, Csengele és Kiskunmajsa között Összeköttetést segít az unió Két, évtizedekkel ezelőtt félbe hagyott megyei összekötő út épülhet meg az idén, ha az ehhez még hiányzó pénzt sikerül előteremteni. Az Európai Unió Phare-támogatásával a Dél-Alföldön nyolc település közötti út épül. Ezek közül kettő jórészt a 4. számú egyéni országgyűlési választókerületben kanyarogna, ezért a térségi honatya, Vincze László - a települési polgármesterekkel együtt - az elmúlt héten egyeztető tárgyaláson vett részt a vidékfejlesztési minisztériumban. A Csengelét Kiskunmajsával, valamint a Tömörkényt Pusztaszerrel összekötő utat is magában foglaló projekt megvalósulása érdekében a költségek egy részének előteremtéséhez fel kell kutatni további forrásokat - tudtuk meg Vincze képviselőtől. Az érintett települési önkormányzatok erejükhöz mérten vállalták a maximális terheket, így a legkésőbb szeptemberben megkezdődő beruházások befejezéséhez belátható időn belül az állami és a megyei közgyűléstől kell biztosítani a hiányzó összegeket, és így fel lehet használni az Európai Unió támogatását. M. SZ. J. A Szeged mindenekelőtt! is beszállta hétfő óta tartó vitába Polgármesterjelöltek és -jelölők A jobboldalon tovább tart a vita arról, hogy ki és kikkel egyeztetve nevezheti meg Szeged polgármesterjelöltjét. Tegnap a Szeged mindenekelőtt! mozgalom ügyvivője jelentette ki Balogh Elemér jelölése kapcsán, hogy minden polgári kör véleményét figyelembe véve kell meghozni a döntést. A jobboldali civil szervezetek részéről nem tártja véglegesnek Balogh Elemér jogászprofesszor polgármesteri jelöléséről szóló döntést a Szeged mindenekelőtt! elnevezésű, a közelmúltban alakult polgári mozgalom ügyvivője. Lázár István lapunk kérdésére elmondta: a Professzorok Batthyány Köre által összehívott tanácskozásra, ahol a résztvevők Balogh Elemér mellett foglaltak állást, a mozgalom képviselőit nem hívták meg. - A polgári mozgalom nevében nem hozhat döntést csupán néhány civil szervezet képviselője. Ugyanakkor ez a döntés is egy véleményt tükröz, amit a későbbi egyeztetéseken a többi polgár kör tagjai figyelembe fognak venni! - hangsúlyozta Lázár István, aki szerint az általa vezetett mozgalom több mint száz, Szegeden alakult polgári kört fog össze, míg a szerdai megbeszélésen csak néhány „sejt" képviselői jelentek meg. A mozgalom ügyvivője arra figyelmeztetett, hogy a jobboldalnak csak az összes polgári kör véleményét figyelembe véve lehet döntést hozni arról, kit jelöljenek polgármesternek. - Vállalnunk kell a döntésünket, de semmiképpen sem szabad megosztanunk a jobboldalt. Ha nem sikerül olyan jelöltet állítanunk, akit a civil szervezetek mellett a polgári pártok is elfogadnak, azonnal lemondok ügyvivői posztomról - mondta Lázár István. A szegedi polgári mozgalom egyik vezetője szerint csak egy egységesen elfogadott jelöltnek lehet esélye a választásokon. Lázár István meggyőződése, hogy a polgári körök nagy száma ellenére esély van a konszenzusra, a döntést július 10-ig szeretnék meghozni. A pártokkal ezután kezdődhet meg az egyeztetés, amelynek végeztével Lázár reményei szerint egyetlen polgármesterjelölt képviselheti a jobboldalt. - A mozgalom nem törekedhet a nemzeti oldal megosztására! jelentette ki. Az ügyvivő kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy támogatják-e a Fidesz-MPP szegedi szervezete által hétfőn megnevezett polgármesterjelöltet, Póda Jenőt, pontosabban azt hangsúlyozta: a mozgalom nevében nem nyilatkozhat. Nem kívánta kommentálni a civil szervezetek képviselőinek szerda esti döntését Szöllósi Béla. A Fidesz-MPP szegedi csoportjának elnökségi tagja elmondta: a párt helyi szervezete a párt szabályai szerint már meghozta döntését. Most arra várnak, hogy a jobboldali civil szervezetek, polgári körök és a partnerpártok is megtegyék ugyanezt, és ezután egyeztetnek a közös jelöltről. Véleményüket egyébként a Professzorok Batthyány Köre meghívására a szerdai tanácskozáson is elmondták. Hangsúlyozta: továbbra is elsődleges cél, hogy a jobboldal közös jelöltet indítson. KÉRI BARNABÁS