Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-17 / 139. szám

SZERDA, 2002. JÚNIUS 19. "MŰSOR HIRDETÉS" 15 (FIZETETT HIRDETES) „Szívnagyobbodasom elmúlt" „Nagyon beteg volt a szívem: megnagyobbodott a szívizom, a billentyűk működésében is zavar támadt. Ráadásul sűrű, fulladá­sos rohamok jöttek rám. Vérnyo­másom is veszélyesen magas volt. Évekigjártam kezelésekre, szed­tem gyógyszereket, de nem tudtak rajtam segíteni. Ahogy múlt az idő, egyre jobban elkeseredtem, mert munkaképes korú férfi létemre le­százalékoltak és rokkantnyugdíj­ba küldtek. Nem élhettem egész­séges életet, és nem is reméltem javulást. Ekkor találkoztam Larisszával. Négy-öt kezelés után sokkal job­ban lettem. Fellélegeztem, szinte szó szerint megkönnyebbültem, annyi bizakodással töltött el a vál­tozás. A hetedik kezelés után pe­dig úgy éreztem, valami csodála­tos dolog történt velem. Kíváncsi lettem, és elmentem a régi orvo­somhoz, aki a vizsgálati eredmé­nyek láttán nem akart hinni a sze­mének. A szívem, Larissza kezeléseinek hatására, szervi változást muta­tott! A szívizom láthatóan kisebb, ezzel együtt egészségesebb lett. A vizsgálatot végző orvosok azt mondták, ég és föld a különbség a szívem korábbi és jelenlegi működése között. A kezelések óta összehasonlít­hatatlanul jobban érzem magam, ismét szeretek élni, bízom a jövőben. Larissza azzal biztatott, hogy számíthatok még további ja­vulásra is, és teljesen meggyó­gyulok majd." Balogh Larissza három magyar állami vizsgával rendelkező természetgyógyász és bioenergetikus rendelése: 6724 Szeged, Makkoserdö sor 24. Telefonos bejelentkezés: 06-30/9-675-651 /í Egyetemet, főiskolát végzettek, figyelem! A Bt,l Pénzügyi és Számviteli Főiskola szeptemberi kezdéssel ismétellen Indítja posztgraduális képzései) kihelyezel! formahan Szegeden. Mérnökök, üzemmérnökök részére: Közgazdász szakmérnök szak Bánnely hazai felsöökialási intézményijén szerzeit oklevéllel rendelkezőknek: • Pénzügyi vállalkozási szak Pénzügy adó-, illeték-, vámszak í'j szakok: | Pénzügy szak Európai l'niós Pénzügyek szakirány Pénzügy szak Közpénzügyek szakirány (államháztartási) Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: '9<1 Kft. 8000 Székesfehérvár, Móri ül Ifi. Tel.: 22/50l-«6.-> mn.: 9-13-ig Farkas Zsuzsa Tel.: 20/9770-237; 62/249-271 www.minerva90.hu E-mall.: minervB90Ca axelero.hu Kedvező részvételi dijak, részletfizetés! V Kérje részletes tájékoztatónkat! > /r//'i'a 7fr,t St wí AZ ADIRAI-TENGER SZERELMESEINEK MONTENEGRÓ fekvőhelyes vonattal Szegedről 19 400/fő oda vissza Araink föszezoni árak. Hotel Fjord félpanzióval 39 000 Ft/fő/hét H. Plavi Horizont! - homokos parttal 52 600 Ft/fő/hét Tivati apartmanok 18 800 Ft/fó/hét Hotel Mediteran felpanzióval 68 800 Ft/fö/hét Budva környéki apartmanok 23 900 Ft/fö/hét Telepitett lakókocsis kemping 44 800 Ft/4 fő/hét Robinson - a nomád tábor félpanzióval 31 000 Ft/fö/hét Antóvonat Szabadkáról a montenegrói tengerpartra CSAK NÁLUNK 22 000-29 000 Ft/autó (oda-vissza) HORVÁTORSZÁG Apartmanok Porectöl Dubrovnikig 1/4 74 500-152 600 Ft/apartman További több száz hotel- és apartmanajánlatok az irodában Utazás: egyénileg vagy busszal Szegedről! Ciprus*"* - repülővel Budapestről 138 800 Ft + 111./fő/hét Mallorca*** - repülővel Budapestről 89 500 Ft + ill./fő/hét Szlcilia*** - repülővel Budapestről 147 000 Ft + ill./fő/hét Egyéb TUI-, GULET-, MAGIC-, LIFE-ajánlatok az irodában LAST MINUTE utak nagy választéka Tunézia (AH Inclusive)**** 92 500 Ft + ill./fő/hét Tunézia**** 75 500 Ft + ill./fö/hét Törökország '"szálloda, félpanzióval 59 900 Ft + ill./fö/hét Szeged. Kárász u. 9. (ÁTRIUM). Tel./fax: 421-885, 426-922. weboldal: www.tiszanet.hu/adriakontiki. Nyitva tartás: 9-18. szombat: 9-13 A vállalkozók partnere Európa legnagyobb C&C nagykereskedelmi áruházlánca, a szegedi áruházába azonnali belépéssel keres: italosztályára középfokú szakirányú végzettséggel osztályvezető­helyettest, konzerv-alapvető osztályára szakmunkás végzettséggel eladó-árufeltöltőt. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, a munkakör megnevezésével, küldje el fényképes önéletrajzát az alábbi címre: METRÓ Holding Hungary Kereskedelmi Kft., Szegedi Önkiszolgáló Nagykereskedelmi Áruháza 6728 Szeged, Budapesti út 1. sz., Feltáró út, személyzeti osztály. TELEVIZIOMUSOR 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.10-10.50 TS Benne: labdarúgó-vb 8.30 Nyolcaddöntő Közvetítés Csondzsuból 11.05 Szeretni kell Német tévéfilmsorozat, 1.12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.50 Musica His­torica 13.10-15.30 TS Benne: labdarúgó-vb 13.30 Nyolcaddönté Közvetítés Köbéből 15.30 Több mint doktor Olasz tévéfilmsorozat, 1. 16.25 100 kép a XX. századról 16.35 Premontrei rendház Csornán 16.55 Ökovízió 17.20 EU-talkshow 17.50 Maradj velünk! 18.00 Híradó hatkor 18.15 Esti mese 18.35 Dempsey és Makepeace 19.30 Híradó este 19.53 Sporthírek, időjárás 20.00 Kék fény Bűnügyi magazin 20.35-22.50 TS Benne: labdarúgó­vb 20.35 A napi mérkőzések összefoglalója 21.10 A nap mérkőzése Nyolcaddöntő mérkőzés 22.55 Híradó este, időjárás 23.05 Fogadóóra Oktatási magazin 23.30 Fényes nappal történt 0.55 Kárpáti krónika 1.05 Világhíradó 5.45 Faluvilág 6.00 Segíts magadon! 6.30 Jó reg­gelt, Masarország! Színes hírmagazin 9.00 12.50 Délelőtt a TV 2-vel Benne: 9.00 Barátok és szerel­mek Mexikói blmsorozat 9.30 Szeretni beindulásig Spanyol-argentin filmsorozat 9.50 Rosalinda Mexi­kói blmsorozat 10.20 Sonadoras - Szerelmes álmo­dozók Mexikói filmsorozat 11.00 Mi, magyarok 11.05 Közvetlen ajánlat 11.50 Claudla Talkshow 12.55 Rosamunde Pilcher: A szerelem mágiája Né­met romantikus blm 14.40 Kapcsoltam Telefonos ve­télkedő 15.10 Ifjú Indiana Jones kalandjai Né­met-amerikai kalandfilmsorozat, 7. Kelet-Afrika, 1909 16.10 Megperzselt szívek 17.10 Yago 18.00 Aktív A TV 2 magazinja 18.30 Tények Hírműsor 19.05 ié barátok 19.30 Tequila és Bonetti legújabb kalandjai 20.30 Tények röviden 20.35 A pénz boldogít Amerikai filmvígjáték. 22.45 Profik - Bevetésre készen Német akciófilm­sorozat, 1. Kaméleon 23.45 Jé estét, Magyarországi 0.30 Polip Olasz filmsorozat, 1. 2.30 Corridor Café 2.40 Aktív A TV 2 magazinja (ism.) 3.05 Mi, magyarok 3.25 Vers éjfél után RTL Klub 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Mim­max-rajzfilmek 9.40 Teleparti 10.05 Top-shop 10.45 Teleparti 11.05 Top-shop 11.35 Deleié Vidám show. Benne: 12.00 Híradó - Déli kiadás 13.10 Teleparti 14.00 Klipklub 14.25 Milagros Perui filmsorozat, 26114.45 Melrose Place Ame­rikai blmsorozat, 60. Pszichoterápia 15.35 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 15.40 Re­ceptklub 15.55 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 16.00 Hegylakó A megfigyelők 16.50 Vad szenvedélyek 17.40 Kell egy csapat! 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz Közszolgálati magazin 19.25 Cobra 11 20.20 Barátok közt 20.50 Szupermozi: Kick-boxer 4. 22.30 Híradó - Késő esti kiadás 22.50 La Cucaracha 0.35 Autómánia Autósmagazin (ism.) 1-05 Fókusz, időjárás-jelentés (ism.) 1.35 Divatklip Duna TV 5.10 A vatikáni rádió adása 8.30 Műsorismerte­tés 8.40 Nyári matiné 9.05 Száz perc vakáció Lengyel tévéfilmsorozat 9.30 Heti hírmondó (ism.) 10.15 Férfi az Eiffel-tornyon Amerikai játékfilm 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, műsoris­mertetés, vers 12.10 Gazdakör (ism.) 12.25 A vi­lágtól távol Magyar dokumentumfilm 12.45 Emlék­képek - Régi híradók (ism.) 13.05 A tudomány kin­csesháza (ism.) 13.35 Célkeresztben (ism.) 14.05 Rendhagyó történelemóra (ism.) 14.45 Az alapítók 15.25 A Duna dolgozni kezd 15.55 Visegrád Ma­gyar ismeretterjesztő film 16.00 Pumukli mint de­tektív 16.25 Hurrá, vidékre költözünk! 16.55 Öt órai zene 17.00 Halló, halló! 17.30 Kovácsmes­ter Magyar ismeretterjesztő filmsorozat 17.50 Hej, hej, helyes beszéd! 17.55 Műsorajánlat 18.00 Hír­adó, sport 18.30 Mese 19.00 Tom, Dick és Har­net Angol tévéfilmsorozat 19.25 Bálnavadászat Olasz ismeretterjesztő filmsorozat 19.30 Határok fö­lött 20.00 Hannah és nővérei Amenkai játékfilm 21.45 Híradó, sport, meteorológia 22.10 Ünne­pi könyvhét 2002 Határon túli műhelyek 22.50 Ki­tüntetetten Magyar dokumentumfilm 23.40 Össz­kép (ism.) 23.55 Hírek 0.00 Műsorismertetés, vers 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.10 Van öt perce? Schütz: 10. zsoltár 8.15100 kép a XX. századról Magyar kultúrtörté­neti dokumentumfilm-sorozat, 118.30 Delta 9.00 Magyar szalon Heti kulturális magazin 9.30 Európa­galéria A Circom Régiónál műsoraiból 10.00 Molo­ney Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat, 6 10.45 Nekem ne lenne hazám? Szabados Tamás honisme­reti sorozata 11.00 Ismeretlen ismerősök Korda György-Balázs Klán 11.25 A Törley 12.00 Déli ha­rangszó Utána: Topmodell Brazil tévéfilmsorozat, 138 12.301100 év Európa kézepén 13.00 Híradó délben 14.00 Parlamenti napló 15.00 A bábu Lengyel tévéfilmsorozat, 9. A lélek fáradtsága 15.55 Csongor és Tünde Vörösmarty Mihály drámai költemé­nye, 1.17.15 Iskola utca 18.15 így írtok ti Rész­letek. Kannthy Fngyes művének tévéváltozata 19.25 Esti mese 20.00 Híradó este 20.20 Sporthírek, időjárás 20.30 Pogány Dokumentumfilm-sorozat 21.40 Júlia néni és a tollnok Amenkai blm. 23.25 Kék fény Bűnügyi magazin Szeged TV 7.00 Lélektől lélekig (ism). 7.30 Városháza (ism.). 8.00 Zenevonal 13.00 Képújság. 15.00 Zenevonal. 16.45 Közös nevező. 17.00 Dokumentum Műhely. 17.30 Képes recept. 18.00 Estelő. 19.00 Híradó. 19.30 Hírháló. 20.00 Sport. 20.30 Szentföldi szent helyek üzenete, 40-41. rész (Ism). 21.00 Maffiavadászat. Amerikai film. 22.35 Híradó (Ism.). 23.05 Képújság. Telin TV 22.00 18.00 Hangos képújság. 18.00 Perla Negra Argentin filmsorozat. 19-20 rész 19.30 Ftorsche Szeged. 20.00 Trend - gazdasági magazin. 20.30 56 év az irodalom szolgálatában. 21.00 Kontraszt. TKTV E-mail: info@tktv.hu http/toww.tktv.hu 15.OO 19.00 TKTV Képújság VTV Makó 6.00 Hírháló - gazdasági magazin. 6.30 Dokumentumfilm. 7.00 A vasárnapi adás ismétlése. 10.30 Képúiság. 17.00 Dokumentumfilm. 17.30 Nyomorultak. Rajzfilm. 18.00 Szép házak - építészeti magazin. 18.30 Miatyánk. 18.55 Reklám Thalassa. Filmsorozat. 19.00 Híradó 19.10 Rajzfilm gyermekeknek 19.30 Hírháló ­települési hírmagazin. 21.00 Európai Filmest: Argentin tangó. Jugoszláv film. 23.00 Képújság. Vásárhelyi TV 16.00 Bencze-show 16.40 Expedíció ­természetfilm. 17.30 Híradó. 17.45 A nap kérdése 18.00 Képes Sport. 20.00 Híradó. 20.15 A nap kérdése. 20.20 Zene-Doboz játék 21.00 Argentin tangó. Jugoszláv film 22.30 Híradó (ism.). 22.55 Expedíció - természetfilm. 0.00 tél Képújság. MOZIMŰSOR A szegedi mozikban játszott filmekről részletesen a www.delmagyar.hu honlapon is olvashatnak. BELVÁROSI MINIPLEX NAGYTEREM Du. 2, negyed 5, fél 7 és este háromnegyed 9 óra: Pókember. Színes, m. b. amenkai film. BELVÁROSI MINIPLEX FILMTÉKA Du. negyed 4, fél 6 és este háromneffled éra: 8 nő. Színes francia film. BELVÁROSI MINIPLEX KAMARA Du. 3, negyed 6 és este fél 8 óra: Szabad szerda. Színes francia film. GRAND CAFÉ Du. 6 óra: Jadviga párnája. Színes magyar film. R.: Deák Krisztina; este 9 óra: Bridget Jones naplója. Színes, m. b. amerikai blm. PLA2A CINEMA CITY Monté Chnsto: 14.45,17.15.19.45 éra. Jégkorszak: 13,14.45,16.30,18.15,20 óra. 40 nap és 40 éjszaka: 14.30,16.30,18.30,20.30 éra. Pókember: 13,15.20, 17.40, 20 éra. Star Wars 2.: 14.45, 17.30, 20.15 óra. Pán Péter: 13,14.30,16 éra. Szörny Rt.: 13.30, 15.30 óra. Valami Amerika: 13.15,15.30,18,20.15 óra. Pánikszoba:20 óra. Skorpiókirály: 18,20 óra. Kate és Leopold: 17.30 óra. Traffic: 14.30,17.30,20.30 éra. VÁSÁRHELY Du háromnegyed 6 és este 8 éra: Skorpiókirály. Színes, m. b. amerikai blm. RADIOMUSOR KOSSUTH 5.00 Reggeli krónika 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.04 Szonda 11.35 Parasztre­gény 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 13.05 Vendég a háznál 13.30 Krisztus közöt­tünk! 14.04 Zene-szóval 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.20 „Magyarországról jövök..." 17.05 Pénz - piac - profit 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.50 Mese 20.04Sütő And­rás író 20.35 Heródes napjai. Sütő András napló­jegyzetei 21.05 A Szabó család 2135 Értsünk szét! 22.00 Késő esti krónika 22.30 Emlékek szárnya­in 23.00 Kenő 23.04 Lemezmúzeum PETŐFI 4.32 Hajnali dallamok 6.03 Kívánságreggel 8.45 Sportreggel 9.00 Délelőtt 9.16 Riport - interjú ­stúdióbeszélgetés 9.52 Apró-cseprő 10.10 A vé­lemény szabad... 10.45 Szimbólumok hétről hétre 10.55 Tudósítás a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjéről 11.10 Gordiusz-plusz 11.15 Élj jól! 11.38 Zöld jelzés 11.48 Korkérdés 12.00 Nétakavalkád 13.00 Verkli 14.00 A rádió kívánságműsora 16.32 Labdarúgó-vb-híradó. Összefoglaló 17.00 Háztél bázig 18.01 Kölyökrádié 18.30 Gordiusz­játék-tér 19.15 Unikum 20.00Váltéhang 21.04 Fülön fogva Gábor Ferenc brácsaművész-karmester­rel 22.00 Más-világ 23.15 Telestúdié 0.00 Éj­fél után... 3.03 Ismert dallamok, népszerű előadók 4.03 Verbunkosok, csárdások RÁDIÓ SZEGED Szeged 93,1 MHz 5.55 22.30 Szentes 66.29 MHz 5.55-9.00 5.55 Műsorismertetés, időjárás úbnform. Szerte: Ma­rik István. 6.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 6.20 Jegyzet. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről. programajánlat és szegedi lapszemle 6.45 Regge­li párbeszéd. 7.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 730 Aktuális beszélgetés. 7.30 Dél-Alföldről. körzeti időjárás-jelentés. 7.45 Országos lapszemle, prog­ramajánlat és a hálózatos műsor tartalma. 8.00 BBC világhíradó Londonbői. 8.15 Aktuális riport, inter­jú. 9.00 Hírek időjárás-jelentés, útinform. 9.05-11.57-ig Héttőtől péntekig: Kossuth ­Napközben. 10.00 Hírek időjárás-jelentés, úbnform. 11.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform. 12.00 Déli Krónika (Kossuth). 12.45 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, meteor, úbnform. 13.00 Hírek, me­teor, úbnform. 13.05 Hétfőtől péntekig: Kossuth. 14.00 Hírek, meteor, útinform. 15.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform. 15.05 Délutáni maga­zin. Szerkesztő: Nagy Margit. 15.10 Mátrix - tudo­mányos magazin. 16.00 Délutáni Krónika - Kos­suth. 16.20 MOJ - Kossuth. 17.00 Hírek, időjá­rás-jelentés, útinform, lapelőzetes. 17.15 Sporthí­rek. 17.45 Hírek tudósítások a Dél-Alföldről. me­teor, útinform. 18.00 Esti Krónika (Kossuth) 18.30-tói 22.30-ig Országos nemzetiségi műso­rok Kossuth URH adón és a Regionális Stúdiók műso­ra. RÁDIÓ 88 FM 95.4 Tel.: 62444-088. www.radio88.hu Címünk: 6721 Szeged, Madách u. 6 5.55 tői 8.55-ig félóránként, 9.55-töl 18.55 ig óránként hírek, időjárás. 6.40. 7.40. 8.40,11.40 és 15.40-kor sporthírek. 06.00 Café 88 (Szalma Emese és Sövény Tibor). 10.00 Száraz Ferenc. 14.00 Bende Gábor. 17.00 Kívánságműsor. 19.00 Szonda (Patkós Attila). 20.00 Kilátó (Vass Imre és Szabó C. Szilárd) 22.00 Éjszakai zenemix. TISZA RÁDIÓ, SZEGED A Jövő Hangjai. Vételi lehetőség rádión: a 102 MHz­es városi kábelfrekvencián, televízión: az S8-as in­formációs csatomán. Telefonfax: 495-495 SMS: 06-30-31-91-777. E-mail: bszaradio@mail.b­szanet.hu 6.00 Zenesziget. 17.00 Tisza-party (fiataloknak szóló hírek, információk, érdekességek, pletykák, programajánlatok, kívánságok sok zené­vel). 20.00 Dobogó (10-es hallgatói slágerlista). 21.00 Rádió Dance. 22.00 Radio Dream. JUVENTUS-SZEGED FM 100.2MHz Az adás ideje alatt hívhaté telefon­szám: 6244-22-44. www.juventus.szeged.hu 6.00 Reggeli Juventus D. Tóth Júlia és Hegyesi Sán­dor 10.00 Genscher 14.00 Vas Marian 17.00 Kívánságműsor óhaj Molnár Balázzsal 19.00 A ze­ne rádiója. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY Naponta 5.00-től 24 óráig szerkesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Szerkesztőségi tel. 533-677. telefax: 633-678 Az adás ideje alatt hívható te­lefonszám: 533-777 és 533-778. SMS: 30 267-7777. E-mail radio7@deltav.hu Címünk: Hódmezővásárhely, Szabadság tér 71, (piaccal szemben) 5.00 lé reggelt - zenés információs műsor, télóránként hírekkel. 9.30 Napraforgó ­közszolgálati magazinműsor: aratási előkép. Vendé­gek: Cserjési Lajos, az FVM Csongrád Megyei Hiva­tal osztályvezetője, Szécsényi Mihály, a Dózsa Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, Nyilas Endre, a Véka '96 Gabonaforgalmi és Malomipari Kft. ügyve­zetője. 12.00 Hírösszefoglaló 13.00 A nap kér­dése 13.30 Humorpercek. 14.00 Dél-alföldi Hírmondó, majd éránként hírek. 18.00 Sportturmix. 20.00 Humorest. 23.30 Dél-alföldi Hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES A Rádió Szentes műsora a nap 24 órájában hallha­tó a 106.0 MHz-en. Interneten: www.szentes.hufa­dioszentes.ram. Az adás ideje alatt hívható telefon­számok: 63315-472 és 315-482. E-ma ii; radioszentes@mail.bszanet.hu Állandó műsorok: Helyi és térségi hírek - minden éra 30 percében Ti­sza Menti Krónika - hétköznap 17.15-től 17.45­ig. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés ébresztő. Benne: nap­tár, évfordulók, útinform, lapszemle. 9.00 Ripor­tok—interjúk. 10.00 Zeneóra 1100 Programaján­ló 12.00 Zene-özön 13.00 Szerkesztik a hall­gatók. 14.00 Gólok - méterek - eredmények. Sport. 17.15 Tisza Menti Krónika. A nap hírei. 18.00 Zene - érdekességek 19.00 Esti mese 20.00 Zenés éjszaka. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04 D7 és 10-13 éra között a 95.7 MHz-en. 4.30-kor és minden éra harminca­dik percében hírek, sport, időjárás. S.10 Színes események, érdekességek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg.. 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Teretere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális interjú. 1100 Játék. 12.00 Zene délidőben. Szombaton 1135-től Fi­atalok kívánságműsora egy órában, és minden hó­nap első és harmadik szombafián: „Az élet védelmé­ben., - külön program. MÉDIA-6 SZENTES FM95.7MHZ Adásidő: naponta 7.00 és 10.00 valamint 13.00 és 4.00 óra között. Cím: Szen­tes, Petőfi u. 5. Tel: 63312 148. tel/fax: 63440 880 E-mail media6@szentes.me­dia6.hu 7.00 Start napindító magazin. Naptár. 7.30 BBC hírek, friss információk. 13.00 Délutá­ni magazin, benne: receptajánló. 17.00 Kora esti Koktél - az első órában üzenetrögzítős kívánságműsor 63440-880, aktuális információk riportok, játé­kok, este mese 2100 Zenehid.

Next

/
Thumbnails
Contents