Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-03 / 127. szám
HÉTFŐ, 2002. JÚNIUS 3. "AKTUÁLIS* 3 Ha tár szemle a vásárh elyi Hód-Mezőgazdánál Ásóval nehéz a gazdálkodás Passzok, csodák KISIMRE FERENC Huszonöt gól esett a foci-vb eddigi nyolc mérkőzésén. Nem semmi, csettint a nyelvével a Szurkoló, aki alig várta már a „világ legcsodálatosabb mellékes dolgának", a labdarúgó-világbajnokságnak a kezdetét. Lecserélte rozzant tévéjét, bekészítette a ropit, a sört, meg az üdítőt, azután -fejfájásra panaszkodva - elkéredzkedett a munkahelyéről, otthon beleült a fotelbe, hogy megnézze a nyitó mérkőzést. S látott csodát. Mivelhogy az egykori francia gyarmat, a hétmillió lakosú Szenegál, potyagóllal ugyan, de megverte az 57 milliós Franciaországot. Ráadásul az egykori „főnök" az aktuáhs világ- és Európa-bajnok is! Jól kezdődött hát a férfitársadalom számára négyévenként ünnepnek számító focirendezvény. Meg így is folytatódott. A németek gólfesztiválja, az angolok és a svédek másfél órán át tartó egymásnak feszülése, az argentinok és a nigériaiak felejthetetlen győzni akarása, a spanyolok örömjátéka a szívós szlovének ellen. Nos, kedves Olvasó, nem a meccsek elemzését kaptam feladatul, azt nálamnál nagyobb ítészek teszik majd meg, arról szeretnék inkább néhány sort papma vetni, hogy mit is hoz majd a világnak, meg nekünk magyaroknak ez a vébé. E csodálatos futballünnep nem olimpia, sajnos nem is ókori olimpiai, amikor elcsitult a csatazaj a háborúzó felek között. A kasmíri harcokban, az afganisztáni összetűzésekben, de az izraeli-palesztin viszályban résztvevők sem „méltányolják ", hogy a történelem folyamán először az 6 kontinensükön rendezik meg a foci e nagyszabású seregszemléjét! Emberek halnak meg, legtöbbször ártatlanul. Értelmétlenül. A statisztikusok, éppen nálunk, azt is kimutatták, hogy mit jelent majd ez az egy hónapos rendezvény a nemzet gazdaságának. Veszteséget, mondják, nem is kicsit. Sokan szabadságot vesznek ki júniusra, s ez még a legelfogadhatóbb megoldás. Mások viszont betegállományba „vonulnak", megint mások egyszerűen lógnak. Kiesés mutatkozik majd a termelésben, gondok lesznek az ügyfélfogadásban, az átutalásokban, lazábbá válik a munkamorál. Ezt mondják az elemzők. Hogy igazuk lesz-e, az kiderül egy hónap múlva. Az azonban már most bizonyos, hogy ebben az időszakban e kis ország, meg a világ nagy része is, átvedlik szakértővé. Mert nincs olyan ember nálunk, ugye kedves sporttársaim, akinek ne lenne véleménye B.RDiop góljáról, Sylva bravúros védéseiről, Henry kapufájáról, Beckham szögletéről és Campbell fejesgóljáról, Luis Enrique káprázatos szólóiról, Cimirotic okos góljairól. Hogy csak néhányat említsek az eddigiekről. Egy biztos: négyévenként kell egy ilyen sportürmep a szurkolóknak. Merthogy bosszankodást, szomorúságot, csalódást is okoz egy-egy meccs, de örömöt, megkönnyebbülést, igazi katarzist is. (Például akkor, ha e sorok írójának szája íze szerint, egy hajtás portugál-svéd döntőt szurkolhat végig.) Ha már magyar-angol finálén nem izgulhat... Határszemlére invitálta a hét végén a vásárhelyi Hód-Mezőgazda Rt. azokat a földtulajdonosokat, akiknek birtokát évek óta bérben műveli. A részvénytársaság, a térség legnagyobb integrátora, a kárpótlási jegyek kibocsátása óta közel hétszáz magánszeméllyel áll partneri kapcsolatban. A gazdaság az állami tulajdonban lévő 3400 hektár szántón kívül 2300 hektárt bérel, hogy jelentős mezőgazdasági termeléséhez biztosítani tudja tömegtakarmányszükségletét. Szombaton három busszal vágtak neki a földtulajdonosok a birtokszemlének. Míg két gépjármű Ficsér felé vette az irányt, addig a harmadik Székkutas térségébe tartott. Ez utóbbi területen található Kókai Varga János bérbe adott termőterületének egyik része is. A ma már nyugalmazott állattenyésztő jól ismeri a Hód-Mezőgazda Rt. munkáját, hiszen évekkel ezelőtt hosszú ideig dolgozott az állami cégnél. Kókai Varga János tizenkilenc hektárján a kárpótlás óta végez termelést a részvénytársaság. A földterületet az idén kukoricával és napraforgóval vetették be. János bácsi közel tíz évvel ezelőtt örömmel élt a bérbeadás lehetőségével, hiszen - mint mesélte a téeszesítés idején édesapja mezőgazdasági eszközei a közösbe vándoroltak, így a szakértelmen kívül nem maradt semmije a föld megműveléséhez. Manapság pedig kapával, ásóval nem lehet minőségi munkát végezni. Családja nem lévén nincs, aki levehetné válláról a föld megmunkálásának terheit. A területbejárás az idén is igazolta döntésének helyességét, elégedett a birtokán Kókai Varga János a vetőmagokról is tájékozódhatott Kútvölgyön. végzett munkával, és még tizenkét évre kötött szerződést az rt.-vel. Úgy látta, a napraforgó és a kukorica egyaránt gyomoktól mentes. Reméli, hogy ha az időjárás kegyes lesz, akkor a termés minőségével és mennyiségével sem lesznek gondok. A több mint négyhektáros birtokán a Szabó házaspár sem gazdálkodott egyetlen napot sem. A bérbeadásról hasonló indokok alapján döntötték, mint János bácsi. Nekik a szakértelem hiánya is gondot jelentene, ha belevágnának a földművelésbe. Még nyolc évre bérbe adták a földjüket. Ennek ellenére az óvodapedagógus feleség és az iparban dolgozó férj nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egyszer ők, vagy éppen a majdan családot alapító gyerekeik gazdálkodjanak. Ilona és Ferenc először vett részt a határszemlén, Fotó: Tésik Attila és mindketten elégedettek voltak a látottakkal. A szántóterületek bejárása mellett a gazdaság kútvölgyi vetőmagüzemét is megtekinthették a földtulajdonosok, végül - a szakmai programok könnyed levezetéseként - a kiállítási centrum lovardájában az Arany ági Ménes lovasbemutatója szórakoztatta a megjelenteket. T.A. Rabként is folytatná a jogot az öt évre ítélt egyetemista Folytatás az 1. oldalról A tanulmányait a szegedi Csillagbörtönből folytatni akaró Bálint Tamás a napokban lapunkhoz eljuttatott levelében azt állítja, még februárban kérte a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán azt a nyilatkozatot, amely igazolja, hogy hallgatói jogviszonya jelenleg is fenn áll. A dokumentum hiányában ugyanis a Szegedi Fegyház és Börtön vezetője a hatályos jogszabályok alapján nem járulhat hozzá, hogy a négy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt férfi a 2002/2003-as tanévben folytathassa jogi tanulmányait. A szegedi egyetem diákja ezután meghatalmazott két ügyvédet, előbb Krajkó Zoltánt, majd Magyar Györgyöt, hogy szerezzék be számára az igazolást, de ők sem jártak sikerrel. Mint ahogy hiába tettek kísérletet ugyanerre Bálint Tamás családtagjai is immáron nem a dékáni hivatalnál, hanem az egyetem vezetőjénél, még csak választ sem kaptak. A fiatalember attól tart, hogy a késlekedés miatt kicsúszik a határidőből, és augusztus végéig nem tud beiratkozni. Az egyetem nem érti a majd öt évre ítélt diák türelmetlenségét. A tanulmányi osztály munkatársa megkeresésünkre azt mondta, valamennyi hasonló tartalmú igazolás időben eljut a kérelmezőkhöz, így ez nem lehet akadálya a raboskodó fiatalember beiratkozásának. Bálint Tamás ellen egyébként jelenleg is folyik büntetőeljárás, a rendőrség csalással gyanúsítja. Védője, Krajkó Zoltán szegedi ügyvéd szerint ebben az eljárásban védence nem bűnös, hanem csupán arról van szó, hogy az ő személyi adataival visszaélve követtek el ismeretlen személyek bűncselekményt. Krajkó szerint a nyomozás adatai alapján megállapítható, hogy sem személyi, sem tárgyi bizonyíték rtem szól Bálint Tamás ellen. Bizottsági munkát is végezhet Martonosi és Gazdag Plusz esély a makói térségnek A két makói honatya, Martonosi György és Gazdag János egyaránt úgy gondolja, a parlamenti bizottságokban is fontos döntések születnek és a térség jól járhat azzal, hogy bekapcsolódhatnak e munkába. Az egyéni választókerületben megválasztott Martonosi György a társadalmi szervezetekkel foglalkozó parlamenti bizottságban kapott helyet. A feladat nem új számára, hiszen az előző négy évben is ebben a testületben dolgozott, ráadásul a makói térség számára eredményesen. Mint fogalmaz, a polgári kormány nagyon komoly összegekkel támogatta a civil önszerveződéseket és ebből a pénzből ide is jutott. Jellemző, hogy a múlt ciklus közepénhat-nyolc szervezet nyújtott be pályázatot és jutott összesen hatszázezer forint körüli támogatáshoz, ám idén már tizenhatan jelentkeztek és összesen mintegy kétmillió forinthoz jutottak. Az érdeklődés tehát nő, a civil szervezetek egyre erősebbek. A fideszes honatya a makói térségben működő egyesületek, szövetségek nagy részét már jól ismeri, de várja az újak jelentkezését is, hogy közbenjárhasson támogatásukért. Martonosi György úgy gondolja, a civil szférát az új kormány sem fogja elhanyagolni és továbbra is érdemes lesz élni a pályázati lehetőségekkel. Gazdag fános a Magyar Szocialista Párt megyei listájáról jutott a Tisztelt Házba. Bár az elmúlt négy évben nem volt tagja a parlamentnek, egy ciklussal előbb ő volt Makó egyéni körzetből delegált képviselője. Akkor a költségvetési és pénzügyi bizottságban dolgozott, ezért most is itt kért és kapott helyet. Gazdag János szerint azért, mert többek között az önkormányzatokkal és az agrárgazdasággal kapcsolatos pénzügyi-költségvetési intézkedéseket először itt vitatják meg, Makó képviselete fontos ezen a fórumon. A térségben már két ciklussal előbb is jó néhány önkormányzat küzdött forráshiánnyal - most még több. Ezeket a gondokat jól ismerve, most a megoldásért is tehet. A költségvetési bizottság mellett a makói szocialista honatyát arra is felkérték, hogy vegyen részt a szociális és családügyi bizottság munkájában. Bár két bizottsági tagsággal a képviselői munkát nyilván nehezebb lesz megszervezni, Gazdag János úgy gondolja, a két testület bizonyára nem ülésezik majd egy időben, ezért ez nem okozhat gondot. SZABÓ IMRE Folytatás az 1. oldalról Sz. Zoltán a múlt héten a rendőrségen közölte a Idhallgatóival, hogy 1998 augusztusában ő végzett Kovács Mónikával. A 18 éves lány halálát az orvos szakértők véleménye szerint fulladás okozta, gyilkosa előbb megfojtotta, majd a már halott nőt a vasúti sinekre fektette. A vonat darabokra tépte Kovács Mónika testét. A prostituált jászkarajenői lánynak Balástya és környéke volt a területe, kizárólag ott „dolgozott". A rendőrség hét hónapig Kovács Mónika futtatóját, a csanyteleki, akkor 21 éves K. Jánost és annak barátját, az akkor 18 éves csongrádi K. Istvánt gyanúsította. A két férfi nem perelte be a magyar államot, egyikük sem kért kártérítést az alaptalan gyanúsítás és a hét, börtönben eltöltött hónap miatt. K. János és K. István védője, Krajkó Zoltán szegedi ügyvéd erről azt mondta, a két férfinek „elege volt mindenből". K. Jánost egyébként kerítés miatt végül elmarasztalta a bíróság. Sz. Zoltán környezete még most is hihetetlennek tartja, hogy a „kedves, udvarias, jó szívű, gyermekeknek csokit hozó" férfi gyilkos. A férfi élettársa elköltözött a Balástya melletti tanyáról, a házra kutyája vigyáz, akit a szomszédok etetnek. Sz. élettársa elzárkózott a nyilatkozattól. A rendőrség Sz. egy-egy utalásából arra következtet, hogy a sorozatgyilkos folyamatos beismerése a hatodik nő meggyilkolásának magára vállalásával sem szakad meg. A nyomozók az elkövetkező napokban összegyűjtik, hogy az utóbbi években kik tűntek el nyomtalanul Balástyáról és környékéről. Ettől azt remélik, hogy ha bármelyik eltűnéshez is köze van Sz.-nek, azt a férfi beismeri. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon az Sz. Zoltán ellen indított eljárás megkezdésekor a férfit egymás után kétszer is hazugságvizsgálatnak vetették alá. A poligráf azonban nem „észlelte", hogy Sz. néhány héten belül a magyar kriminalisztikában szinte példa nélküli bűncselekmény-sorozatról fog beszélni. A hazugságvizsgáló nem „észlelte" a bűncselekmény-sorozatot Még nincs férfi áldozat Sz. Zoltán balástyai tanyája elhagyatott. Fotó: Kamok Csaba