Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-13 / 136. szám
CSÜTÖRTÖK, 2002. JÚNIUS 13. • MŰSOR HIRDETÉS" 11 RTL Klub TELEVÍZIÓMŰSOR Duna TV Telin TV TKTV VTV Makó Vásárhelyi TV Az idén tízéves Prímagáz Hungária Rt. még az elmúlt évben megkezdte új, vevőbarát szolgáltatásának bevezetését. A GAZFUTÁR rendszernek köszönhetően ma már megyénk jelentős részén csak egy telefonba kerül és a kért gázpalack a megrendelő otthonában van. A házhoz szállítás egyébként már évek óta működő szolgáltatásunk tudtuk meg a Prímagáz Hungária Rt. Csongrád megyei kereskedelmi képviselőjétől Kádár Tibortól. Az újdonság abban áll, hogy létrehoztunk egy olyan telefonos hálózatot, amely segítségével az ország bármelyik településéről azonos színvonalú szolgáltatásként ki-ki gyorsan, olcsón és kényelmesen megrendelheti és házhoz szállíttathatja a kívánt típusú gázpalackot. Az ügyfeleinknek csupán annyi a teendője, hogy tárcsázza a helyi díjszabású 0640/630-430-as telefonszámot és a "gépi" hang igen egyszerű útmutatásai alapján az adott település irányítószámának tárcsázásával felvegye a kapcsolatot a település GAZFUTÁRÁVAL. A GÁZFUTÁR rögzíti a rendelést, majd a kért gázpalackot egy napon belül elszállítja az ügyfél otthonába. Munka közben a hódmezővásárhelyi A rendszer segítségével 3 fajta palacktípust - a 11,5, a 23 kg-os, valamint a targoncák üzemeltetéséhez használatos motorikus palackot - lehet megrendelni. A legkisebb, a 11,5 kg-os palackot elsősorban az PB-GÁZPALACK HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS 0G-40/630-430 (HELYI TARIFÁVAL HÍVKATÚ SZÁM} eAZFBTAK^ K H prímagáz mmmmmmmmmmmmmmmm mlnuaÁx chnnr # idős, nyugdíjas emberek igénylik, akiknek nagy segítséget jelenthet, ha mentesülhetnek a gázpalackcsere sokszor igen bonyodalmas és veszélyes terhei alól. Természetesen a szolgáltatást vállalkozások, cégek is igénybe vehetik, akik ezáltal értékes munkaidőt takaríthatnak meg maguknak. A GÁZFUTÁROK, akik közül sokan a megrendelők körében már régóta személyesen is ismert szakemberek, a megrendelők kérésére segítenek a palack le- és felszerelésében, üzembe helyezésében is. Kádár Tibor azt is elmondta, a rendszer maximált díjszabással működik, azaz a házhoz szállítás díja nem haladhatja meg a 200 Ft-ot (11,5 kg-os palack esetében). A gyakorlat azonban az, hogy a kisebb települések nagy részén a csekély távolságok miatt egyáltalán nem számítanak fel dijat a száiGAZFUTAR Irtásért. A GAZFUTÁROK tapasztalt, a gázértékesítésben jártas szakemberek, akik szerződéses kapcsolatban állnak a Prímagázzal, munkájukat a cégre jellemző, könynyen felismerhető és azonosítható formaruhában látják el. A nap kérdése. 18.00 Plénum - közéleti magazin. 18.45 ..56 üzenete" - Polgári Esték a Németh László Városi Könyvtárban. 20.00 Híradó. 20.15 A nap kérdése. 20.20 Hívjatok Bruce Lee-nek. Amenkai film. 21.50 Plénum (ism.). 22.30 Híradó (ism.). 22.55 Expedíció-természetfilm. O.OO-tól Képújság BELVÁROSI MINIPLEX NAGYTEREM Du. fél 4, háromnegyed 6 és este 8 óra: Pókember. Színes, m. b. amenkai film. BELVÁROSI MINIPLEX FILMTÉXA Du. negyed 4, fél 6 és este háromnegyed 8 óra: 8 nő. Színes francia film. BELVÁROSI MINIPLEX KAMARA Du. 3, negyed 6 és este fél 8 óra: Szabad szerda. Színes, francia film. GRAND CAFÉ Du. 6 éra: Jadviga párnája. Színes, magyar film. R.: Deák Krisztina; este 9 óra: Bridget Jones naplója. Színes, m. b. amenkai film. R.: Sharon Maguire. PLAZA CINEMA CITY Monté ChristD: 14.45,17.15 és 19.45 óra. Jégkorszak: 13,14.45,16.30,18.15,20 óra. 40 nap és 40 éjszaka: 14.30,16.30,18.30,20.30 óra. Pókember: 13,15.20, 17.40, 20 óra. Star Wars 2.: 14.45,17.30, 20.15 óra. Pán Péter: 13,14.30,16 óra. Szörny Rt.: 13.30, 15.30 óra. Valami Amerika: 13.15,15.30,18,20.15 óra. Pánikszoba: 20 óra. Skorpiókirály: 18,20 óra. Kate és Leopold: 17.30 óra. Traffic: 14.30,17.30,20.30 óra. VÁSÁRHELY Du. háromnegyed 6 óra: Könyörtelen játék. Színes, amerikai sci-fi akciófilm; este 8 óra: Skorpiókirály. Színes, m. b. amerikai film. KOSSUTH 5.00 Reggeli krónika 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.05 A Szabó család (ism.) 11.35 Parasztregény Muharos Bálintné élettörténete alapján 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Tanúim lesztek! 14.04 Társalgó 15.05 Szóijen hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.20 „Magyarországról jövök..." 17.05 Vállalkozásklinika 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.50 Mese 20.04 Aranyemberek - Hernádi Gyula író 20.35 Sütő András: Heródes napjai 21.10 A XX. század titkai 22.00 Késő esti krónika 22.30 Iskolapélda 23.00 Kené 23.04 Banda Ede gordonkaművész PETŐFI 4.32 Hajnali dallamok 6.03 Kívánságreggel 8.45 Sportreggel 9.00 Délelőtt 9.16 Riport - interjú stúdióbeszélgetés 9.52 Apró-cseprő 10.10 A vélemény szabad... 10.30 Tudósítás a Costa Rica-Brazília és Törökország-Kína mérkőzésekről 10.45 Zenesarok 11.10 Gordiusz-plusz 11.38 Zöld jelzés 11.48 Korkérdés 12.00 Nótacsokrok, nótakettősök 13.00 Verkli 14.00 Kabarécsütörtök 16.32 Labdarúgó-vb-hiradó 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiusz-játék-tér 19.15 Unikum 20.00Váltóhang 21.04 Nyugat-keleti díván 22.00 Modemidők 22.30 Droghíradó fél órában 23.15 Pécsi kulissza 0.00 Éjfél után... 3.03 Melódlakoktél 4.03 Madarász Katalin énekel RÁDIÓ SZEGED Szeged 93.1 MHz 5.55-22.30, Szentes 66.29 MHz 5.55-9.00 5.55 Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szerk.: Vécsey Ágnes. Műsorismertetés, időjárás-jelentés, útinform. 6.00 Reggeli krónika (Kossuth). 6.20 Jegyzet. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, programajánlat és szegedi lapszemle. 6.45 Reggeli pálbeszéd. 7.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 7.20 Aktuális beszélgetés. 7.30 Hírek, tudósítások a DélAlföldröl, körzeti időjárás-jelentés. 7.45 Országos lapszemle és programajánlat. 8.00 BBC világhíradó Londonból. 8.15 Aktuális riport, interjú. 9.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform. 9.05-11.57 Héttőtől péntekig: Kossuth - Napközben. 10.00 Hírek időjárás-jelentés, útinform. 11.00 Hírek, időjárásjelentés, útinform. 12.00 Déli Krónika (Kossuth). 12.45 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, meteor, útinform. 13.05 Hétfőtől péntekig: Kossuth. 14.00 Hírek, meteor, útinform. 15.00 Hírek, időjárásjelentés, útinform. 15.05 Délutáni magazin. Szerkesztő: Lang János. 15.10 Pulzus. 16.00 Délutáni Krónika - Kossuth. 16.20 MOJ - Kossuth. 17.00 Hírek időjárás-jelentés, útinform, lapelőzetes. 17.15 Sporthírek. 17.45 Hírek tudósítások a DélAlföldről, meteor, útinform. 18.00 Esti Krónika Kossuth. 18J0-tól 22.30-ig Országos nemzetiségi műsorok a Kossuth URH adón és a Regionális Stúdiók műsora. RÁDIÓ 88 FM 95.4. Tel.: 62444 088 www.radio88.hu Címünk: 6721 Szeged, Madách u. 6. 5.55-tol 8.55-ig félóránként, 9.55-től és 18.55ig óránként hírek, időjárás. 6.40, 7.40, 8.40, 11.40 és 15.40-kor sporthírek. 6.00 Café 88 (Szalma Emese és Sövény Tibor). 10.00 Száraz Ferenc. 14.00 Bende Gábor. 16.00 Media Markt slágerlista. 17.00 Kívánságműsor (Bende Gábor). 19.00 Szonda (Patkós Attila). 20.00 Közélet (Zoltán Csaba). 22.00 Éjszakai zenemix. JUVENTUS-SZEGED FM 100.2MHz Az adás ideje alatt hívható telefonszám: 6244 22-44. www.juventus.szeged.hu 6.00 Reggeli Juventus D. Tóth Júliával és Hegyesi Sándorral. 10.00 Genscher. 14.00 Vas Mariann 17.00 Kívánságműsor óhaj Molnár Balázzsal. 20.00 Nontsop zene. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY Naponta 5.00-től 24 óráig szerkesztett műsorok a 97.6 MHz-en Szerkesztőségi tel.: 533-677. telefax: 533-678. Az adás ideje alatt hívható telefonszám: 533-777 és 533-778. SMS: 30267-7777. Címünk- Hódmezővásárhely, Szabadság tér 71 (piaccal szemben). 5.00 Jő reggelt! Zenés, információs műsor, félóránként hírekkel. 9.30 Napraforgó - közszolgálati magazinműsor: első helyezést ért el a szikáncsi iskola csapata az országos elsősegélynyújtó versenyen. Vendég: Dávid István PV-parancsnok, Kardosné Nagy Mariann felkészítő tanár és a csapat tagjai. 12.00 Hírösszefoglaló 13.00 A nap kérdése 13.30 Humorpercek. 14.00 Dél-alföldi Hírmondó. 18.00 Full extra. 20.15 Hyde-park 23.30 Dél-alföldi hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES A Rádió Szentes műsora a nap 24 órájában hallható a 106.0 MHz-en. Interneten: www.szentes. hotadioszentes.ram. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 63315 472 és 315-482. Email-. radioszentes@mail.tiszanethu Állandó műsorok: helyi és térségi hírek - minden óra 30 percében Tisza Menti Krónika - hétköznap 17.15-től 17.45 ig 6.00 Ébredjen ránk! Zenés ébresztő. Benne: naptár, évfordulók, útinform, lapszemle. 9.00 Riportok interjúk. 10.00 Zeneéra. 11.00 Programajánló. 12.00 Zene-özön. 13.00 Szerkesztik a hallgatók. 14.00 Zeneóra. 15.00 Délutáni Magazin. Szentesi alkotók. Portré. Utazási körkép. 17.1? Tisza Menti Krónika. A nap hírei. 18.00 Orvos, mikrofonnal. 19.00 Esti mese. 20.00 Zenés éjszaka. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95.7 MHz-en. 4JO-kor és minden óra harmincadik percében hírek, sport, Időjárás. 5.10 Színes események, érdekességek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg.. 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Teretere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális interjú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben. Szombaton 11.35-tői Fiatalok kívánságműsora egy órában, és minden hónap első és harmadik szombatján: „Az élet védelmében" - külön program. MÉDIA-6 RÁDIÓ SZENTES FM95.7MHz Adásidő: naponta 7.00 és 10.00. valamint 13.00 és 4.00 óra között. Cím: Szentes, Petőfi u. 5. Tel.: 63312-148. tetfax: 63440 880. E-mail: media6@szentes.media6.hu 7.00 Start napindító magazin. Naptár 7.30 BBChírek friss Információk. 13.00 Tiszavidéki Hangadó. 17.00 Koraesti koktél - az első órában üzenetrögzítős kívánságműsor. 63440 880 aktuális információk, riportok, játékok, esti mese 21.00 Zenehíd MOZIMŰSOR A szegedi mozikban játszott filmekről részletesen a www.delmagyar.hu honlapon is olvashatnak. RÁDIÓMŰSOR 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.10-17.45 TS Benne: labdarúgó-vb 8.30 Costa Rica-Brazília Közvetítés Szuvonbél 11.00 Törökország-Kína Közvetítés Szöulból 12.45 Híradó délben 13.30 Mexikó-Olaszország Közvetítés Oitából 16.00 Ecuador-Horvátország Közvetítés Yokohamából 17.45100 kép a )0L századról Magyar kultúrtörténeti dokumentumfilmsorozat 97.18.00 Híradó hatkor 18.15 Esti mese Dongó-történetek. Csehszlovák bábfilmsorozat. A rém: Jómadarak. Magyar mesefilmsorozat. Zenebona 18.35 Keménykalap és krumpfkxrr Ifjúsági tévéfllmsorozat, 4. 19.25 45 éves az MTV 19.30 Híradó este 19.53 Sporthírek 20.05-22.20 TS Benne: labdarúgó-vb 20.05 A napi mérkőzések összefoglalója 20.40 A nap mérkőzése 22.25 Aktuális 22.45 Híradó este, Időjárás 22.50 Kultúrpercek 23.00 +1 Kulturális háttérműsor 23.50 Kárpáti krónika 0.00 Világhíradó 5.45 Faluvilág 6.00 Ablak Európára 6.30 Jó reggelt, Magyarország! Színes hírmagazin 9.00-12.15 Délelőtt a TV 2-vel Benne: 9.00 Barátok és szerelmek Mexikói filmsorozat 9.30 Szeretni beindulásig Spanyol-argentin filmsorozat 10.00 Rosalinda Mexikói filmsorozat 10.30 Sonadoras - Szerelmes álmodozók Mexikói filmsorozat 11.10 Mi. magyarok 11.15 Közvetlen ajánlat 12.15 Riviéra Európai filmsorozat 12.50 Vadnyugati bankrablók Olasz westernfilm. Fsz.; Luc Merenda, Ali Thunder, Tano Cimarosa. R.: Alfio Catalbiano 14.30 Kapcsoltam Telefonos vetélkedő 15.00 Ifjú Indiana Jones kalandjai Német-amerikai kalandfilmsorozat, 5.16.00 Megperzselt szívek Francia filmsorozat, 4. 17.00 Claudia Talkshow Liptai Claudiával 16.00 Aktív A TV 2 magazinja 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Jó barátok Amerikai vígjáték sorozat 19.30 Száguldó Vipera Német-amerikai akciófilm-sorozat 0.30 Vulkán torkában Amerikai akciófilm 22.25 A kiválasztott Az amerikai látnók 23.25 Jó estét, Magyarország! 0.10 Versenyfutás a Holddal 2.15 Aktív A TV 2 magazinja 2.40 Mi, magyarok 3.00 Vers éjfél után 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Julieta Mexikói filmsorozat, 78.9.40 Teieparti 10.05 Top-shop 10.40 Teieparti 11.05 Top-shop 1JL35 Delelő Vidám show. Benne: 12.00 Híradó - Déli kiadás 13.10 Teleparti 14.00 Kalandos nyár Francia kalandfilmsorozat. 6115.00 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 15.05 Receptklub 15.15 Milagros Perui filmsorozat, 259. 15.45 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 15.50 Vad szenvedélyek Argentin filmsorozat, 98.16.15 Kell egy csapat! Napi kvízshow Kokéval 17.10 Mónika A kibeszélőshow 18.00 Találkozások Sztármagazin 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Legyen ön Is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi: Aranyeső Yuccában 22.10 C-16: Szuperügynökök 23.00 Stella Mozi Klub Mozimagazin 23.30 Híradó - Késő esti kiadás 23.50 .hu Multimédia-magazin 0.20 Fókusz, Időjárás (Ism.) 0.50 Divatklip 5.10 A vatikáni rádió adása 5.30-8.30 Indul a nap Reggeli hírmagazin 8.30 Műsorismertetés 8.40 Visszidensek Magyar dokumentumfilm 9.30 Cakó Ferenc animá-ciói 9.40 Talentum Cinfalvától Cinfalváig 10.10 Vörös haj, tengerzöld szemek Olasz tévéfilmsorozat 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, műsorismertetés, vers 12.10 Gazdakör 12.25 Isten kezében Vallási magazin 12.55 A cigányok papja Magyar dokumentumfilm 13.25 Egy lány elindul Magyar játékfilm 14.40 Irány a jövő! 15.30 Csáth Géza: A varázsló kertje 16.00 Pumukli kalandjai 16.25 Hurrá, vidékre költözünk! 16.55 Öt órai zene 17.00 Kalendánum 17.50 Hej, hej, helyes beszéd! 17.55 Műsorajánlat 18.00 Híradó, sport 18.30 Mese 19.00 Kalendánum 20.00 Halló, hallói 20.35 A flamenco asszonyai Angol táncfilm 21.25 Umbriai képek Olasz filmetűd 21.45 Híradó, sport 22.05 Miért? Kérdések a közéletről 22.35 Kolozsvári operamesék Koldusok és operák 23.25 Kedd Magyar filmetűd 23.45 Összkép 0.00 Hírek 0.05 Műsorismertetés, vers 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.10 Kultúrpercek 8.15100 kép a XX. századról Magyar kultúrtörténeti dokumentumfiim-sorozat, 9. 8.30 Járóföld Gulyások és sárkovácsok 9.00 J. M. Rhys: Capriccio 9.15 Utazás a világ na® vasútjain Angol útifilmsorozat, 4. Sl Louisból Dogonföidre 10.10 Moloney Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat 5.10.55 Köszönöm, hogy imádott Régi magyar filmslágerek 11.25 Kalandozás a réglókban Eszak-Alföld 12.00 Déli harangszó Utána: Topmodell Brazil tévéfilmsorozat, 137.12.301100 év Európa közepén 12.55 Zenelánc Haydn: C-dúr fantáziák 13.05 Híradó délben 13.25 Parasztok Lengyel tévéfilmsorozat, 8. A gazdasszony 14.20 A bábu Lengyel tévéfilmsorozat, 8. Hölgyek és asszonyok 15.20 Sanzonok hangján Reményi Gyenes István költői műsora 16.00 Romafórum 16.30 Rondó Kisebbségi magazin 16.55 Kultúrpercek 17.00 Iskola utca 17.55 TS Benne: kosáriabdadöntő vagy női kézilabda Magyar Kupa-elődöntő 19.35 Esti mese 19.5545éves az MTV 20.05 Híradó este 20.25 Sporthírek 20.35 Pogány Dokumentumfilm-sorozat 21.50 Pesti háztetők Magyar film 23.20 Éjszakai telefon - Zelki Jánossal 1.00 Aktuális 1-25 A négy páncélos és a kutya Lengyel tévéfilmsorozat, 212.30 Világhíradó 2.55 Kultúrpercek 3.00 Iskola utca 3.50 Ajándék volt minden perc és éra Tolnay Klári sanzonfelvételeiből 4.15 Ganz Ábrahám öröksége 4.40 Emlékszel még.. Rátonyi Róbert operett-összeállítása 5.10 Emlékszel még.. Operett-összeállítás 6.00 Estelő (ism.). 7.00 Közös nevező (ism.). 7.15 Lélektől lélekig (ism.). 7.45 Thalassa természetfilm-sorozat, 18. rész (ism.). 8.15 Zenevonal. 13.00 Képújság. 15.00 Zenevonal. 15.45 Közös nevező. 17.00 Dokumentum Műhely. 17.30 Egészségmagazin. 18.00 Estelő. 19.00 Híradó. 19.30 Hírháló 20.00 Esti zóna. 20.30 Nyitott világ. 21.00 Hívjatok Bruce Lee-nek. Amerikai filmvígjáték. 22.30 Híradó (ism.). 23.00 Érdek. 22.00-18.00 Hangos képújság 18.00 Perla Negra. Argentin filmsorozat, 18. rész. 18.45 Cellulitisz kezelése vákummal. 19.00 Pályairány 6. - munkaügyi központ az Interneten. 19.30 Kábel Tv ajánló. 20.00 Tiszatájék - Csongrád megyei magazin. 20.30 Lakáskulcs - lakberendezési tanácsok. 21.00 McKenzye-show. E-mail: info@tktv.hu http/Www.tktv.hu 15.00-tői 19.00 óráig TKTV Képújság 7.00 A szerdal adás isméöése. 10.30 Képújság 18.00 Műsorajánló. 18.05 Bencze-show. 18.30 Nyitott világ - diabetes. 19.00 Híradó. 19.10 Hírháló - települési hírmagazin. 19.40 Hívjatok Bruce Lee-nek. Amerikai filmvígjáték. 21.10 Híradó (ism.). 21.20 Képújság. 16.00 Nyomorultak. Sorozat 1 rész (ism.). 16.40 Expedíció - természetfilm. 17.30 Híradó. 17.45 Micsoda nyitány! GÁZPALACK TELEFONHÍVÁSRA Kényelmes és olcsó a helyi tarifás 06-40/630-430-as telefonszámon való gázpalack megrendelés Új Opel Arany Autóház Szegeden júniusi 3-tól! Opel. Jó ötletek - jobb autók. Hogy is indulhatna jobban egy üzlet, mint egy különleges új modellel? Megnyitottuk autószalonunkat és szervizünket, ahol Ön is találkozhat az új Vectrával. Különleges ajánlatok, kedvező fizetési konstrukciók várnak minden látogatót! Az Ön Opel-partnere: Opel Arany 6723 Szeged, Algyői út 38. Tel./fax: 62/553-690, 62/553-691 www.opel.hu Ezzel is a megrendelők bizalmát szeretnék elnyerni, az ügyfelek jogos igénye ugyanis, hogy ilyen módon is ellenőrizhető az a személy, akit a lakásukba beengednek. mm A GÁZFUTÁR szolgáltatás Csongrád megyében jelenleg az alábbi településeken vehető igénybe: Algyő Apátfalva Ásotthalom Balástya Csongrád Felgyő Hódmezővásárhely Kistelek Magyarcsanád Makó Mártély Mindszent Mórahalom Nagymágocs Szatymaz Szeged Székkutas Szentes Zsombó Próbálja ki Ön is a Gazfutár szolgáltatást! Hívja a 06-40/630-430-as telefonszámot, rendelje meg gázpalackját, amit 2002. július 7-ig e kupon átadása ellenében szállítási díj nélkül viszünk ki Önnek, Ia palack ara az érvényes cseretelepi ár) Figyelem! Akciónk csak 2002. július 7-ig és csak a fenti telefonszámon leadott megrendelések esetén érvényes. ^