Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-12 / 135. szám

I. 14 SPORT SZERDA, 2002. JÚNIUS 12. REFLEKTOR SZENTES DEBRECENBEN Szentes Lázár lett a Debrecen NB l-es labdarúgócsapatának új ve­zetőedzője a menesztett Dajka László helyett. A felek kettő plusz egy évben egyeztek meg. EGERBEN BOKSZOLTAK Egerben bonyolították le az 51. nemzetközi Bornemissza Ger­gely ökölvívó emlékversenyt. A hódmezővásárhelyi Hódgép SE bokszolója, az 54 kg-os Földesi Imre (edző: Szálkái László) a döntőben 2:l-es pontozással ka­pott ki a kadett vb-t megjárt nyír­egyházi Kovács Márkótól. A szép hagyományokkal rendelkező makói csapat is képviseltette magát az eseményen és Kiss Fe­renc korábbi válogatott verseny­ző tanítványai közül a 75 kg-ban Restás Attila harmadik lett, míg az 51 kg-os Kelecsényi Tibor ki­esett, de becsülettel helytállt. NYÁRI FOCITÁBOR A Tisza Volán FS két trénere, dr. Tóth János és Buchholcz Gábor nyári focitábort szervez. A szege­di főiskolai pályán (Topolya sor), illetve a sportuszodában tartan­dó foglalkozásokra jelentkezni dr. Tóthnál lehet kedden és csü­törtökön, 16.30-tól 18 óráig a Hunyadi téri volt Dózsa-pályán, vagy a 06-70/255-66-95-ös tele­fonszámon. A szakemberek az 1993-as, vagy az annál idősebb gyerekek érdeklődésére számíta­nak. A tábort négy időpontban rendezik: július 8. ós 12., július 15. és 19., augusztus 5. és 9., va­lamint augusztus 12. és 16. GYEREKEK A VÍZEN A Démász-Szegedi VE vízimanó táborba invitálja a 8 és 15 év kö­zötti fiúkat, lányokat. Az öt tur­nus (június 24-28., július 1-5., 8-12., 15-19., valamint 22-26.) programjai mindennap 8-tól 16 óráig tartanak. A Felső Ti­sza-parti vízitelepen tartandó tá­borba jelentkezni a 07-60/248­43-95-ös számon, vagy szemé­lyesen 17 és 18 óra között a vízi­telepen lehet. GIDAI-KUPA A szokásoknak megfelelően jú­nius 22-23-án az újszegedi Ker­tész utcában ismét megrendezik a Gidai Bt. nyári kispályás labda­rúgótornát. Jelentkezni Gidai Sándornál a 06-62- 435-191-es számon lehet június 18-áig. TORNA NAGYSZÉNÁSON Pénzdíjas kispályás labdarúgó­tornát rendeznek Bo-Ba-kupa néven június 22-én 8 órától a Bé­kés megyei Nagyszénáson. Ne­vezni június 14-éig lehet Tóth Sándornál (06-20/9704-676), il­letve Szénási Józsefnél (06-20­5486-994) telefonon. ÉVADZÁRÓ BÁL A Kiskundorozsmai ESK évadzá­ró bál keretében június 22-én tartja éremátadó rendezvényét a helyi sportcsarnokban. A zenés estre jegyek kaphatók Papp Ist­vánnál (polgármesteri hivatal), Görög Józsefnél (zöldséges üz­let), Petrov Lászlónál (fodrászüz­let) és Julikánál a vendéglátó egy­ségben. KÉT EZÜSTÉREM A közelmúltban rendezte meg Szegeden a IV. korcsoportos kézi­labda diákolimpia országos elő­döntőjét a Szeged Városi Sport­igazgatóság, a Csongrád Megyei Diáksport-szövetség és a Városi Kézilabda-szövetség. A megyét a fiúknál a szegedi Madách és a kisteleki Petőfi általános iskola képviselte. A fiúknál a iobban összpontosító Szigetszentmiklós óriási csatában bizonyult jobb­nak az időnként bizonytalanko­dó Madáchnál. A lányoknál Nádudvar mindenkit meglepve, érett látekkal az esélyesebbnek tartott Onozó-csapatot megelőz­ve nyert. Végeredménv, fiúk: 1. Szigetszentmiklós, 2. Madách, Szeged, 3. Kiskunhalas; lányok: 1. Nádudvar, 2. Petőfi, Kistelek, 3. Törökszentmiklós. Holnap, 15.45-től: rajtol a Magyar Kupa négyes döntője HNKC: lesz meglepetés? KÉZILABDA A női kézilabda-bajnokság véget ért, de a Liss-HNKC-ra még vár egy nagy feladat. Az MK-elő­döntőben a Győri Graboplast ETO KC-val találkoznak a kék-sárgák. A főpróba, az utolsó bajnoki rosszul sikerült, vásár­helyi szemszögből 21-29 lett a végeredmény. De a kupa az min­dig más, sajátos hangulata van. Rémálomszerű második félidő­vel kapott ki 29-2 l-re a Liss-HNKC a Győrtől. A vereség azért volt érzékeny, mert a Ma­gyar Kupa elődöntőjében is a győri gárdával méri össze erejét a Vásárhely. - Sirina védéseit ismét tanul­mányoztuk, elemeztük - árulta el Farkas József vezetőedző. - Ezt már korábban is megtettük, de a szombati mérkőzés tapasztalatai ismét erre kényszerítettek ben­nünket. Nem szeretnénk, ha a kupában is lenne egy olyan tizen­nyolc perces periódus, amikor nem tudunk gólt dobni neki. Nem csupán a helyzetkihaszná­láson, a védekezésünkön is javí­tani kell, különösen igaz ez a szé­lekre. Örömteli hír, hogy Huba Dóra Mónika Nikolicsra (labdával) a fővárosban is főszerep vár a Vásár­helyben. ' Fotó: Tésik Attila játékra jelentkezett, ez pedig egy­értelműen azt jelenti, hogy pá­lyára lép. Asztalos Judit szereplé­se még kérdéses, de nagy a való­színűsége, hogy ott lehet a társak között az MK-elődöntőn. A sérü­lés nem kerülte el az együttest... - Nem kell megijedni, ezúttal én iratkoztam fel maródiak listá­jára - mondta a szakember -, kedden reggel már meg is műtöt­te a kezemet dr. Tomka János. Ez a gárda teljesítményét biztos nem befolyásolja. A Győr ellen, akárcsak a bajnokin, döntő lesz mindkét oldalon a kapusok pro­dukciója. A zöld-fehéreknél Gör­bicz és Mehlmann is ott lesz a kezdőben,- mellettünk viszont az szól, hogy lányok nagyon akarják a sikert, szeretnének meglepe­tést okozni. Bár, ne-feledjük: már a négy közé kerülés is a vásárhe­lyi női kézilabda eddigi legna­gyobb sikere. Budapesten, a Régi Sipos Ha­lászkertben tartották a Ferencvá­ros népligeti létesítményében otthonra talált Magyar Kupa né­gyes döntőjének a sajtótájékozta­tóját. Ezen az eseményen Pintér József klubelnök képviselte a Liss-HNKC-t. Ott elhangzott: amennyiben a Herz-FTC hódítja el a serleget, beállíthatja a Vasas rekordját. Az angyalföldiek eddig tizenegyszer, a Fradi pedig tízszer nyerte meg a Magyar Kupát. Vá­lasz: pénteken. A részletes program. Június 13. (csütörtök), 15.45: Győri Graboplast ETO KC-Liss­HNKC, 18 óra: Herz-FTC-Du­naferr SE. Június 14. (péntek), 18 óra: döntő. A bronzéremért nem játszanak a csapatok. IMRE PÉTER Négy bajnok FALLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi Tisza SE fallabdásai több viadalon is rajthoz álltak. Szombati Edina, Csöke Zsolt és Antal Zoltán tanítványai szép si­kereket könyvelhettek el. Az or­szágos magyar utánpótlás-baj­nokságon - ezen adták át a Paci­fic körverseny díjait -, s három szegedi, Vass Máté, Kiss Orsolya és Kecse Nagy Helga a korosztá­lyában a legjobbnak bizonyult. Székesfehérváron, az országos diákolimpia döntőjében három elsőséget gyűjtöttek be. Országos bajnokság, leányok, 11 évesek: 2. Bihari Virág, 3. Nagy Nedda. 15: 2. Győri Fanni. 17: 1. Kecse Nagy Helga. 19: 1. Kecse Nagy Helga. Fiúk, 9 évesek: 1. Sebők Bene­dek, 2. Vass Márton, 3. Baláspiri Ádám. 13: 1. Vass Máté, 2. Hoff­mann Péter, 3. Földesi Dániel. Diákolimpia, leányok, IL kor­csoport: 2. Nagy Nedda. III. kcs.: 2. Kiss Orsolya, 3. Győri Fanni. VI. kcs.: 1. Kecse Nagy Helga; 2. Tele Judit. Fiúk, 11. korcsoport: 2. Baláspi­ri Ádám, 3. Vass Márton. III. kcs.: 1. Vass Máté, 2. Baláspiri Dávid, 3. Hoffmann Péter. IV. kcs.: 1. Balázs Ádám. V7. kcs.: 3. Balázsa Árpád. Több számban indulnak KAJAK-KENU A Démász-Szegedi VE két ka­jakosa közül Storcz Botond két, míg Janics Natasa hat számban próbálja meg kivívni a hét végi, szegedi második válogatón a vb­és Eb-indulás jogát. Még egy olimpiai bajnokkal is előfordulhat, hogy nem megy úgy a kajakozás, ahogy szeretné. A szegedi klub versenyzője, Storcz Botond Sydneyben, az öt­karikás játékokon kétszer állha­tott a dobogó tetejére. Ám 2001-ben egyáltalán nem az el­vártaknak megfelelően teljesí­tett. - Az elmúlt év a feltöltődés je­gyében telt el - mondta Storcz. ­Ezt az esztendőt már sokkal job­ban és motiváltabban kezdtem, hiszen éppen az egyesületem ott­hona, Szeged rendezi' az Euró­pa-bajnokságot. Minden rend­ben van körülöttem, ennél na­gyobb nyugalom már nem is ve­hetne körül. Storcz ezer méteren egyesben, valamint ötszázon Kammerer Zoltánnal párban nyerte meg az első válogatót. - Szegeden is ez a két szám je­lenti majd a fő programomat, míg a június végi négyes felmé­rőn Kammerer mellett Horváth Gábor és Kökény Roland lesz a hajóban rajtam kívül. Persze, azért Storcz sem érezte az eddigi teljesítményét százszá­zalékosnak. - Egyesben a táv első felén, va­lamint a startomon mindenkép­pen javítani kell, hogy a nemzet­közi mezőnyben is jó legyek ­árulta el a kétszeres olimpiai el­ső. - Nyerni akarok, hogy a nyár további része nyugis legyen, ne legyen szükség az osztozkodásra. A Démász-Szegedi VE kajakos hölgye, fanics Natasa feladathal­mozó volt a szolnoki első váloga­tón. - Most sem unatkozom majd, mert újra hat számban állok rajt­hoz - nyilatkozta Janics. - A győ­zelemre a legnagyobb sanszom ezer négyesben van, kétszázon mindhárom egységben, egyes­ben, párosban és négyesben el­startolok. A szolnoki Holt-Tiszán igazán szeszélyesen szerepelt Janics, volt első (háromszor) és harma­dik is, ellenben a nagy kiugrás nem jött össze ötszáz egyesben. - Az első válogató előtti héten nem igazán ment az evezés, így talán túl feszült voltam. Hét má­sodperccel rosszabbat mentem, mint az átlagom, emiatt lettem negyedik KI-ben. A hibáimon megpróbáltunk javítani az el­múlt két és fél hétben, remélem, elégedett lesz velem mindenki a szegedi válogatót követően - vé­lekedett Janics Natasa. MÁDI JÓZSEF A parkolás már megoldott Az V. síkvízi kajak-kenu Euró­pa-bajnokság szegedi védnöki körének legutóbbi ülésén Vass György divízióvezető örömmel jelentette be, hogy a parkolást megnyugtatóan oldják meg a verseny idején. Hat héttel a szegedi kajak-kenu Európa-bajnokság kezdete előtt újabb ülést tartott a városi véd­nöki kör. Az összejövetelen elő­ször az egyik legkényesebb prob­lémáról, a parkolásról esett szó. Vass György elmondta, hogy a Szeparkkal szerződést kötve igyekeztek olyan megoldást ki­dolgozni, amely sem a közönsé­get, sem pedig a résztvevőket nem hozza kellemetlen helyzet­be. Az előadó elárulta, hogy van­nak még apró tisztázatlan kérdé­sek, de azok végére is pont kerül a héten. Az biztos, hogy a nézők az 1998-as vb-hez képest sokkal kényelmesebben juthatnak a pá­lyára, mivel nem kell 3-4 kilo­métert gyalogolniuk, mert a Ba­jai út mellett lesz parkolási lehe­tőség. A sportági vezetők és a hivata­los vendégek leállása szintén a pálya közelében lesz, ahonnan kisbusszal szállítják a helyszínre őket. A versenyzők, a dolgozók, a VIP-vendégek a röszkei úton, a vb alatt is használt területen hagyhatják a gépkocsijukat. Az összejövetelen az is elhang­zott, hogy ezekben a napokban a július 18-21 közötti szegedi Eb-t hirdető 300 darab óriásplakátot helyeznek el főleg Dél-Magyaror­szágon és az autópályák mellett. A Szegedre bevezető öt úton ­budapesti, bajai, vásárhelyi, ma­kói, röszkei - hamarosan táblák csalogatják a nagy rendezvényre a nézőket. Végül szó esett az ülésen arról, hogy a drukkerek kiszolgálását elvállaló cég a napokban vissza­lépett, ezért a városi sportigazga­tóság és a városi divízió kapta fel­adatul, hogy a vendéglátást, vá­sárvárosi jelleggel, az Eb négy napjára megszervezze. E tevé­kenység iránti érdeklődést szíve­sen fogadnak. S. J. Norris a Pickben MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap egy plusz egyéves szerző­dést kötött a Pick Szeged férfi ké­zilabdacsapatával a Cegléd eddi­Norris Yunier. A karibi ország 25 éves válogatottja az Elektromos­ban kezdte magyarországi pálya­futását, majd a Ceglédhez iga­zolt. A Pest megyei klubtól két év gi jobbszélsője, a kubai Norris után távozik Szegedre. A Ságvári az élen USZAS MUNKATÁRSUNKTÓL Az újszegedi sportuszodában rendezték meg az Axelero Tisza­net-kupa úszó sprintversenyt. A viadalon középiskolás sportolók álltak rajthoz, s a legeredménye­sebben a Szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium diákjai szerepeltek. Különösen kitűnt a mezőnyből a tehetséges Sándor, aki négy egyéni számban és egy váltóban szerzett aranyérmet a fiúknál. A lányoknál is egyértel­mű volt a ságvárista fölény, főleg a váltószámokban, azonban job­ban megosztoztak az első helye­ken a résztvevők. Különösen Za­lai emelkedett ki. Férfiak, 50 m gyors: 1. Sándor (Ságvári), 2. Döbrössy, 3. Gábor . (mindkettő Szentes). 50 m hát: 1. Sándor, 2. Kovács (Szentes), 3. Bullás (Deák). 50 m mell: 1. Sán­dor, 2. Katona (Vásárhely), 3. Bullás. 50 m pille: 1. Sándor, 2. Nagy (Ságvári), 3. Katona. Váltó, Váltók, 4x50 m gyors: 1. Hor­váth Mihály Szentes „A", 2. Ság­vári, 3. Horváth Mihály Szentes „B". 4x50 vegyes: 1. Ságvári, 2. Szentes „A", 3. Szentes „B". Nők, 50 m gyors: 1. Lengyel (Ságvári), 2. Zalai (Radnóti), 3. Várkonyi (Ságvári). 50 m hát: 1. Zalai, 2. Várkonyi, 3. Szélpál (Tömörkény). 50 m mell: 1. Za­lai, 2. Korom (Vásárhely), 3. Vár­konyi. 50 m pille: 1. Zalai, 2. Lengyel, 3. Korom. Váltók, 4x50 m gyors: 1. Ságvá­ri, 2. Kossuth Zsuza Szeged. 4x50 vegyes: 1. Ságvári, 2. Kos­suth. 8x50 m vegyes nemű gyorsváltó: 1. Szentes, 2. Ságvári, 3. Kossuth. Labdarúgó MK-döntő Vásárhelyen MUNKATÁRSUNKTÓL A hódmezővásárhelyi városi sta­dionban ma, 17.30-tól rendezik a megyei labdarúgó Magyar Kupa döntőjét. A két érdekelt csapat ugyanaz lesz, mint a tavalyi so­rozatban, azaz a megyei I. osz­tály éllovasa, a Kiszombor, vala­mint az NB III-ban negyedik he­lyen végzett MÉH-Szentesi TE találkozik. A riválisok 2001-ben 1-1-es döntetlen után tizenegye­sekkel döntötték el a kupa sor­sát, és ebben a szentesiek voltak a jobbak. A két együttes a négy közé jutásért már találkozott egymással, akkor Kiszomboron 4-4-es döntetlen született, amely legjobb kiesőként a szen­tesiek továbbjutását is jelentette. ÍXALCZ Játékunk a nyolcaddöntő mérkőzéseivel folytatódik! A Portugália-Lengyelország mérkőzés eredményére nem érkezett érvényes találat! Továbbra is várjuk tippjeiket!

Next

/
Thumbnails
Contents