Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-12 / 135. szám

SZERDA, 2002. JÚNIUS 12. "AKTUALIS" Nagyon gyorsan elfogták a menekülő tetteseket Hajnali rablás a Belvárosban Robot és automata lift szállítja helyükre az autókat a parkolóházban A skót gépeket várják Folytatás a 4. oldalon A két fegyveres nehezen haladt a körülbelül 12 kilogrammos szerke­zettel, ráadásul annak másfél, két méter hosszú kábele is akadályozta őket a menekülésben. A rablók a símaszkoktól az Aradi vértanúk te­rén szabadultak meg, innen a Szentháromság utcán át a Vitéz utca fe­lé menekültek. A Zászló utcai trafóház mögött harmadik társuk egy Volkswagen Golfban várta őket. A pénztárgépet a kocsi csomagtartó­jába tették, a fegyvert pedig, amelyet, mint később kiderült, a csenge­lei Cs. Tibortól vásároltak 30 ezer forintért, a sáros földbe „taposták". Az élelmiszerboltban szolgálatot teljesítő biztonsági őr, a 22 éves Róvó István, az Őrmester Vagyonvédelmi Kft. munkatársa ötven-hat­van méterről követte a menekülőket, ám a Vitéz utcánál szem elől té­vesztette őket. (A két rabló és harmadik társuk az autóban a lehajtott ülésekre feküdt, ezért nem láthatta őket az egyébként fegyvertelen „őrmesteres".) A riasztott, a helyszínre nagy erőkkel kivonuló rend­őrök átfésülték a környéket, és rövid időn belül elfogták a tetteseket. Az igazságügyi fegyverszakértó megállapította, a pisztoly 7,65-ös kaliberű, magyar gyártmányú fegyver. A tárban nem találtak lőszert, a fiatalok vallomása szerint nem is volt megtöltve. A rendőrök ennek ellenére egy éles lőszert találtak a kocsi padlóján. A napokban átvizs­gálják a környező csatornákat, mivel feltételezhető, az elkövetők oda szórták a lőszereket. A büntetlen előéletű elkövetők, a 19 éves csólyospálosi Sz. Sándor, a 19 éves forráskúti P. Péter és a 22 éves csólyospálosi S. Antal, a so­főr, hétfőn este tizenegy órakor érkeztek Szegedre, ahol több üzletet is körüljártak, mielőtt kiválasztották a Zrínyi utcai nonstopot. A há­rom fiatalember kihallgatáskor elmondta, a Szemtől szembe című bimbói, amely egy pénzszállító autó kirablásáról szól, merítették a rablás ötletét. A Szegedi Rendőrkapitányságon tartott sajtótájékoztatón dr. Már­ton István alezredes, a kapitányság bűnügyi vezetője elmondta, hogy a tettesek zsákmánya 65 ezer forint volt. A három fiatal fiú ezért 5 és 10 év közötti börtönbüntetésre számíthat. Az elmúlt időszakban számos, ehhez hasonló fegyveres rablás tör­tént Szegeden, ezért á nyomozók nem zárják ki, hogy a fiatalok vala­melyikének köze lehet a korábbi bűncselekményekhez. Az ügy érde­kessége, hogy az üzlet tulajdonosai néhány hete felmondták a szerző­dést a vagyonvédelmi céggel. A bolt üzletvezetője nem kívánt nyilat­kozni, csupán annyit jegyzett meg, hogy szerinte a fiatalok biztosan nem gondolták át, mit tesznek. A rendőrség őrizetbe vette a három fiatalembert, s valószínűleg már ma kezdeményezik a Csongrád Megyei Bíróságon előzetes letartózta­tásukat. A fegyver eladóját szintén őrizetbe vették, aki ellen lőfegy­verrel, lőszerrel visszaélés miatt eljárást indítottak. ARANY T. JÁNOS Mobiltelefonon irányította a rendőröket Rokonlátta tolvaj Egy Dugonics téren parkoló sze­mélykocsi tulajdonosának roko­na tegnap hajnalban az ablakon kinézve észrevette, hogy hozzá­tartozójának gépkocsiját egy férb feltöri. A rokon lerohant és üldö­zőbe vette a tolvajt, közben mo­biltelefonon tartotta a kapcsola­tot a rendőrökkel. A járőrök rö­vid időn belül a Jókai utcában el­fogták a bűncselekménnyel gya­núsítható 34 éves, szegedi férfit, akinél megtalálták a gépkocsiból kiemelt, hetvenezer forint értékű lopott tárgyakat is. A.T. J. Szerződés szerint július 31-ére kell elkészülnie a szegedi par­kolóháznak, de lehet, hogy az átadás késik. Már a külső falfestésnél tarta­nak az első szegedi parkolóház építői, a Dózsa utca felől már pasztellszínűek a falak. A Sze­park Kft. 520 millió forintos költségéből (a beszedett parkolá­si díjakból és hitelből), valamint a városi önkormányzat közre­működésével megvalósuló léte­sítmény építését tavaly június­ban kezdték. Az épületet Takács Máté tervezte. Radics János, a Szepark Kft. marketingvezetője kérdésünkre elmondta, hogy a kivitelezéssel megbízott budapesti 3 S Kft. jól halad, s bíznak benne, hogy tar­tani tudják az eredeti határidőt. A kőművesmunkákat csaknem befejezték. Némi csúszás akkor történhet, ha a Skóciában készü­lő automata rendszer beszerelése késik. A gépek a parkolóházat igénybe vevő autókat mozgatják majd. A kocsik ugyanis emberi kéz érintése nélkül, emelőgépek és lift segítségével kerülnek a vá­rakozóhelyre, majd vissza. Az épületben érzékeny riasztó­rendszer ügyel a kocsik biztonsá­gára. A tűzvédelemre különösen nagy gondot fordítottak: minden jármű fölött hőérzékélő szórófej „figyel", s szükség esetén azon­nal bekapcsol. A 152 férőhelyes parkolóház­ban kialakítanak még egy 10 szo­bás panziót, az emeleten tera­szos presszóban kávézhatnak a betérők, a földszinten pedig gyorsbüfét rendeznek be. A parkolóházat a Szepark Kft. működteti majd, a többi létesít­mény üzemeltetésére pályázatot írnak ki. A parkolási díjtáblázat elké­szült - viszont nyilvánosságra csak akkor hozzák, ha előbb jó­váhagyta a városi közgyűlés. NY. P. A kőművesmunkákat hamarosan befejezik. Fotó: Káinok Csaba Ütközés, sérültekkel Két személygépkocsi ütközött össze tegnap délelőtt az E75-ÖS úton Szeged és Balástya között, nem messze a körforgalomtól. A balesetben hárman megsérültek, közülük ketten könnyebben. A rozsdás drót, műanyag „váza"nem komposztálható Szemétdomb a református temetőben A szegedi református temető vé­gében összehordott hulladékot csak a Sándorfalvi úti lerakó­telepen helyezhetik el. „A református temetőben sze­méttel dobáltak tele egy árkot!" ­hívta föl figyelmünket egy olva­sónk. A helyszínen magunk is meggyőződhettünk arról, hogy hívónk nem tévedett: túl az első világháborúban elesett katonák kőtábláin, a temető végében, jó­kora árok tátong, amelyet félig már meg is töltött a szemét. A sírokról összegyűjtött, s a ke­gyelet szimbólumaiból hulladék­ká változott hervadt virág, össze­száradt csokor, üres mécsestartó, a rokonok búcsúszavait őrző ko­szorúszalag mellett akad az e vi­lági életre utaló sörös doboz, cso­kipapír, banános papírláda is. Köztük görbe drót, lepattogzott zománcú, piros vizesköcsög, rozsdás benzineskanna, cemen­teszsák. És persze a sírokon vá­zaként szolgáló, félbe vágott pep­sis palack, hypós flakon, nejlon­zacskó, tucatszám. A temető a Honvéd téri refor­mátus egyházközség tulajdona. Kereskényi Sándor lelkész, a presbitérium egyházi vezetője azzal hárította el érdeklődésün­ket az E 11 -es parcellán növekvő szemétdomb ügyében, hogy az egyházközség „csupán" tulajdo­nos, a temető üzemeltetője a Szegedi Temetkezési Kft. Kérdé­sünkre, amely szerint a tulajdo­nos tett-e kísérletet a szemét el­tüntetésére, a lelkész elmondta: a kft.-vel kötött régi szerződés­ben nem foglalták bele a hulla­dék kezelését, a feladattal megbí­zott kertész pedig nem látta el megfelelően feladatát. Hódi Lajos, a Szegedi Temetke­zési Kft. igazgatója megerősítet­te, hogy június l-jétől valóban megújították a temető üzemelte­téséről szóló szerződést. - Igyek­szünk minél előbb rendet tenni, így az árokban összegyűlt szeme­tet is eltüntetjük - ígérte az igaz­gató. Szolnoki László, a Szegedi Környezetgazdálkodási és Hul­ladékkezelési Kht. műszaki igazgatója kérdésünkre válaszol­va úgy nyilatkozott, hogy az ér­vényes közgyűlési rendelet sze­rint hulladékot kizárólag a Sán­dorfalvi úti telepen helyezhet­nek el. A temetőbeli szemét­dombból egyébként sem szabad föld ráterítésével „komposztot" készíteni, mert a bomló hulla­dékból leszivárgó anyagok szennyeznék a talajvizet. Hoz­zátette, hogy a környezetgazdál­kodási kht. megrendelésre el­szállítja a református temető­ben összehordott szemetet. NY. P. A kerítés menti gödörben gyűlik a sírokról összegyűjtött hulladék. Fotó: Gyenes Kálmán Nemest támogatják az SZKT igazgatói pályázatán A szocialisták az eladások ellen Az önkormányzat végkiárusítja a város vagyonát - állították tegnapi sajtótájékoztatójukon a szegedi szocialisták. A közgyűlés MSZP-frakciójának tegnapi sajtótájékoztatóján Básthy Gábor először a polgár­mester napokban tett, kór­ház-privatizációval kapcsolatos nyilatkozatára reagált. Elmond­ta, nem igaz, hogy a szocialisták a probtorientált magánosítást támogatják. Közölte: kezdetektől fogva azt hangsúlyozzák, hogy a szervezeti átalakítást nonprofit formában, az egyetem bevonásá­val kell végrehajtani, mégpedig úgy, hogy előbb konszolidálják az egészségügyet. A pénteki köz­gyűlés vagyoni tárgyú előterjesz­téseivel kapcsolatosan elhang­zott, hogy a városvezetés minden olyan önkormányzati tulajdonú ingatlant áruba bocsát, amely nincs megterhelve hitelfedezet­ként. A városatyák elé kerülő ja­vaslatokból az derül ki - mondta Básthy -, hogy a város vezetése kapkodós privatizációs manőve­rekkel igyekszik fedezni a költ­ségvetés hiányát. Példaként említette azt a két és fél ezer négyzetméteres, Fran­ciahögyön található területet, amit négyzetméterenként 3, il­letve 6 ezer forintért adna el a város. Básthy hangsúlyozta: évekkel ezelőtt 9 ezer forintért adtak el területet ugyanott. Má­jus 31 -én levették a napirendről a hulladékgazdálkodás privati­zációjáról szóló előterjesztést, ami pénteken „javított kiadás­ban" újra a közgyűlés elé kerül. Básthy szerint azonban nincs szükség magánosításra ebben az ágazatban. Elhangzott: Bartha László pol­gármesterhez hasonlóan a szoci­alista frakció sem támogatja, hogy a Makkosházi körút-Agya­gos utca által határolt területen élelmiszer-áruház épüljön. A Szegedi Közlekedési Társa­ság igazgatói pályázatáról zárt ülésen döntenek a városatyák. Úgy tudjuk, pályázik Tóth István Tibor jelenlegi igazgató és Nemes László, a Szepark Kft. igazgatója, aki korábban évekig töltötte be azt a posztot. Gila Ferenc frak­cióvezető-helyettes kérdésre vá­laszolva közölte: a szocialisták „Nemest mint szakembert, nem pedig mint MSZP-s politikust tá­mogatják". SZ. c. sz. Újszegedi mozaikok Az ünnepi könyvhét programso­roztában ma 18 órától az újsze­gcdi Bálint Sándor Művelődési Házban mutatják be Bátyai Gitta Újszegedi mozaikok című köte­tét. Az Újszegedi Társaskör ren­dezvényén a beszélgetést Erdős Eva, az egyesület elnöke vezeti. Bátyai Gitta helytörténeti írásai Újszeged méltatlanul elfeledett kultúrtörténeti emlékeire hívják fel az olvasók figyelmét.

Next

/
Thumbnails
Contents