Délmagyarország, 2002. május (92. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-07 / 105. szám

• SPORT" KEDD, 2002. MÁJUS 7. A Richter József Jászai-díjas cirkuszigazgató vezette társulat ámulatba ejtő produkcióval várja olvasóinkat. A látványos vizi es fényrevü mellett láthatnak meg arab telivér és holland fríz lovakat, egzotikus állatokat, félelmetes bengáli és szibériai tigriseket. Lesznek akrobaták, zsonglórök és bohócok is. Az előadás előtti szünetben a leglelkesebbek kis pánin lovagolhatnak es a cirkuszi elefánt hátára is felülhetnek. DÉLMAGYARORSZÁG ...hogy otthon tegyen! Uj műsorral érkezett Szegedre Közép-Európa legnagyobb utazócirkusz-társulata, a Gerecz Ritának nem sikerük a bravúr Versenyek a főtáblán TENISZ Kialakult a főtábla mezőnye, a szegedi 10 ezer dollár összdí­jazású Westel-kupa nemzetközi teniszversenyen. A Gellért Sza­badidőközpontban zajló viada­lon eldőlt, hogy a hatvannégyes mezőnyben öt magyar játékos lesz. Kezdjük a rossz hírrel. Gerecz Rita, a Gellért Tenisz Iskola játé­kosának nem sikerült a bravúr, vereséget szenvedett (6:1, 6:0) Dobó Csillától a selejtező harma­dik fordulójában. Rita fáradtan mozgott - az előző napion pályára lépett az SZVTK vendégjátéko­saként az OB I alsó ágának a küz­delmeiben -, türelmetlen volt, így ellenfele simán legyőzte a szegedi teniszezőt. Tegnap kialakult a hatvanné­gyes főtábla teljes mezőnye, el­dőlt, hogy öt magyar került fel. A három szabad kártyás - Főidé­nyi, Németh, Fodor - mellett Magas és Dobó próbál meg minél tovább jutni. Nem lesz könnyű a dolguk, hiszen rendkívül erős a mezőny, sok-sok olyan fiatal, te­hetséges játékos veszi fel a küz­delmet, akik remek képességek­kel vannak megáldva. Az időjárás eddig kegyeibe fo­gadta a résztvevőket, nem volt csúszás, minden meccset ponto­san be tudtak fejezni. Eldőlt, hogy mindennap tizenkét partit játszanak majd a játékosok, az egyéni verseny mellett a párosok küzdelmei is megkezdődnek. A szingl végső győztese öt világ­ranglistapontot kap s 1600 dol­lárt nyer, a második négy ponttal lesz gazdagabb és 1000 dollár üti a markát. Az elődöntőbe jutott teniszezők két pontot és 500 dol­lárt, a negyeddöntősök másfél pontot és 250 dollárt kasszíroz­nak. Akik megnyerik a párosok küz­delmét, azok szintén öt világ­ranglistapontot kapnak és 650 dollár lesz a nyereményük. SÜLI RÓBERT Miskolcon a Hód TC MUNKATÁRSUNKTÓL Ma délután egy órakor megkez­dődik a küzdelem a férfi tenisz Szuperligában. A bajnoki cím vé­dője, a Hód TC férficsapata ide­genben, Miskolcon játssza az el­ső mérkőzését. Milyen összeállításban lépnek pályára a vásárhelyiek? - erre a kérdésre Serfőző István, csapat­kapitány válaszolt: - Nézzük fentről lefelé: Bar­dóczky Kornél, Szathmáry Tibor, Kiss György, György Tamás, Nagy Viktor, Kóczán Viktor alkot­ta együttessel vesszük fel a küz­delmet. Sávolt Attila egyéb elfog­laltsága miatt még nem áll a ren­delkezésünkre, úgy gondoljuk nélküle is nyerni tudunk. Jó a hangulat a csapaton belül, hasz­nos volt a közel egyhetes edzőtá­bor, amely alatt Zsiga László edző jól megdolgoztatta a sráco­kat. Két éve az OB I alsó ágán összecsaptunk a miskolciakkal, akkor idegenben 7-2-re nyer­tünk. Bízom benne, hogy most sem ér bennünket meglepetés, győztesen térünk haza a Borsod megyei székhelyről. Kovács-arany, Póczik-ezüst MUNKATÁRSUNKTÓL A közelmúltban alakult Napfény Mozgássérültek és Társaik Sportegyesülete és a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egye­sülete a minap bócsaversenyt rendezett Szegeden. Kovács Ka­talin (Napfény) megnyerte a ha­zai kategóriát, míg Póczik Gábor a BC4-es versenyszámban a má­sodik helyen végzett. Szegedet a portugáliai vb-n Póczik képviseli, melyen a hazai viadalon mutatott jó teljesítmé­nyét szeretné megismételni. Egyesben: megyei arany Storcz és a Fürdők, Hüttner duó Mechelenben remekelt Jól sikerült idénykezdés Helyszín: Szeged, Vasutas Sporttelep A MŰSOR MÁJUS 12-IG LÁTHATÓ. Az előadások kerzdési időpontja hétköznap: 18 óra hétvégén: 1 5 és 18 óra A Démász-Szegcdi VE kenus duója, Fürdők Gábor (hátul) és Hütt­ner Csaba két éremmel tért haza Mechelenből. Fotó: Karnok Csaba eredménye figyelemre méltó, a Démász kajakosa a szakemberek elismerését is kivívta taktikus győzelmével. Reményt keltően lapátolt a legjobb ifjúságiak me­zőnyében, a kajak négyesben a Démász 1984-es korosztályú, Márton, Molnári!., Lőrinczi, Né­meth összeállítású egysége, amely ezren második, ötszázon első lett. A Démász-Szeged versenyzői­nek a szolnoki tájékoztatón elért eredményei, nők, 1000 méter, KI: ...3. Janics Natasa. Férfiak, KI: ...4. Molnár Péter. Cl: ...3. Joób Márton. K2: ...6. Biczók At­tila, Szélpál Csaba, 7. Almási Gergely, Páger Zoltán. C2: ...2. Joób Márton, Vajda Attila. Ifjúsá­giak, K4: ...2. Démász-Szeged (Márton András, Németh Ta­más, Molnár II. Péter, Lőrinczi András). 500 méter, nők, KI: 1. Janics Natasa. K2: ...2. Viski Erzsébet (Tiszaújváros), Janics. Férfiak, Cl: ...7. Kálmán Marcell. C2: ...8. Tóth Csaba, Kása Péter. KI: 1. Hegedűs Róbert. K2: 1. Hege­dűs, Gyökös Lajos (Paks), ...6. Katyina Miklós (MTK), Pusztai István, 7. Almási, Páger. K4: 1. Paks, MTK, Démász-Szeged Honvád (Gyökös, Bárányi, Hege­dűs, Beé), 2. Démász-Szeged (Biczók, Pusztai, Almási, Szél­pál). Ifjúságiak, KI: 1. Sík Már­ton. K4: 1. Démász-Szeged (Mol­nár R, Németh, Lőrinczi, Már­ton). M. J.-S. R. KAJAK-KENU A válogatott kajak-kenusok kö­zül néhányan a belgiumi Me­chelenben, míg a többiek Szol­nokon, az idei első tájékoztató versenyen álltak rajthoz. A vásárhclyi-mártélyi Benkő Sándor nyerte a maraton- és az akadályhajtást is, de összetettben csak ezüst jutott neki. Fotó: Tésik Attila FOGATHAJTÁS Negyedik alkalommal adott ott­hont Fábiánsebestyén a Kinizsi 2000 Rt. nagydíjáért rendezett országos A kategóriás fogathaj­tóversenynek, mely az egyesek­nél és a négyeseknél válogató is volt. A „szólóknál" az arany- és az ezüstérem is megyei spor­tolónak jutott. Három napon keresztül Fábián­sebestyén látta vendégül az or­szág legjobb hajtóit, amely a ket­teseknél a világelitet (Lázár test­vérek) jelentette. Összesen negy­venhat fogat (akadtak külföldi indulók is) szállt harcba a rende­ző Kinizsi 2000 Rt. nagydíjáért. Az egyeseknél és a négyeseknél nagyobb volt a tét, az ottani me­zőnynek ugyanis egyben vb-válo­gató is volt a viadal. A „szólók­nál" Csongrád megyei fölény ér­vényesült, az első helyet a szege­di Hódi Károly, a másodikat pe­dig a vásárhelyi-mártélyi Benkő Sándor szerezte meg. A ketteseknél meglepetésre a próbafogattal induló Lázár Vil­mos még a dobogóról is lecsú­szott (4. lett), így megszakadt öt esztendeje tartó veretlenségi so­rozata. A siker azonban család­ban maradt, testvére, Lázár Zol­tán bizonyult a legjobbnak a leg­népesebb (24 induló) mezőny­ben. A négyeseknél a gondokkal küszködő klasszis, Bozsik József magabiztos győzelmét láthatta a publikum. Végeredmény: Egyes fogatok: 1. Hódi Károly (Szegedi Fesztivál LK) 115,25 hi­baponttal, 2. Benkő Sándor |Aranyági Ménes, Vásár­hely-Mártély) 121,25, 3. Gáspár Zoltán (Hírős LK, Kecskemét) 137,98, ...7. Martok Sándor (Szegedi Fesztivál LK) 170,05. Kettes fogatok: 1. Lázár Zoltán (Lázár Lovaspark SE) 108,69 hi­baponttal, 2. Varga Péter (Tech­notext SE) 121,39, 3. Bujáki Gá­bor (Kinizsi SK, Bana) 126,84, ...6. Makai Zoltán (Aranyági Mé­nes, Vásárhely) 144.03, ...10. Selyben Zsolt (Szegedi Fesztivál LK) 150,39, ...13. Papp János (Szegvár SC, lovas szakosztály) 158,34, ...18. Tóth Ferenc, 169,33(Fábiánsebestyéni Kinizsi SE. Négyes fogatok: 1. Bozsik Jó­zsef 118,32, 2. Váczi István (mindkettő Szilvásvárad SE) 130,33, 3. Dobrovitz József (Ve­csésiLK) 138,61. I.P. Kezdjük a vk-futammal. A me­zőny világbajnoki volt, hiszen harminckilenc ország legjobbjai vettek részt a versenyen. Az első napon az 1000 m-es döntők szenzációsan indultak a szegedi­ek szempontjából. A Démász ka­jakosa, Storcz Botond kiválóan versenyezve az első helyen vég­zett. A párosok küzdelme is ma­gyar győzelmet hozott, ezt a szá­mot a Vereckei, Veréb duó nyer­te. A kenu kettősök versenyében két magyar egység is rajthoz állt, igaz, csak a szegedi hajó, Fürdők Gábor és Hüttner Csaba szelte jól a vizet, a spanyolok mögött a másodikok lettek. A Pulai, Nó­vák egység a hetedik helyen ért célba. A második napon az 500 m-es finálék következtek. Vereckei egyesben, az olimpiai bajnok Storcz, Kammerer duó pedig pá­rosban szerezte meg az aranyat. Fürdők Gáborék sem maradtak érem nélkül, a démászosok a harmadikok lettek. - Megmon­dom őszintén, erre a két sikerre azért nem számítottam - nyilat­kozta már a Budapest melletti otthonában Storcz. - A dobogós helyek egyikének már örültem volna, ebben természetesen ben­ne volt akár a győzelem is. Az egyest majdnem egy hajóhosszal nyertem, a párosban viszont a középfutamban csak harmadi­kok lettünk. A mecheleni viadal meggyőzött arról, hogy van értel­me erre a két számra koncentrál­ni. A szolnoki tájékoztató verse­nyen szép számmal képviseltet­ték magukat a szegediek. Váradi Márton és Kása Ferenc tanítvá­nyai már az idény elején remek produkcióval rukkoltak elő, sok-sok éremmel tértek haza. Különösen a 18 éves Sík Márton

Next

/
Thumbnails
Contents