Délmagyarország, 2002. május (92. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-04 / 103. szám

SZOMBAT, 2002. MÁJUS 4. • NAPOS OLDAL" IV Szív Ernő Jó embereim világlevelei a dobozból AZ EGYIK LEGSZEBB DOLOG, AMIT AZ EMBER KITALÁLT A VILÁGON, AZ BIZONY A LEVÉL A VILÁGIRODA­LOM TELE VAN GYÖNYÖRŰ ÉS TA­NULSÁGOS LEVELEZÉSEKKEL, ME­LYEKBEN AZ EMBEREK SZERETIK EGYMÁST, BÖLCSELKEDNEK, VAGY ÉPPEN FÖUELENTIK A MÁSIKAT. NAGYON IZGALMAS MŰFAJ! MAGAM IS LEVELEZEK, CSAK SAJNOS EGY­RE KEVESEBBET TESZEM TOLLAL ÉS PAPÍRRAL EZÉRT FURDAL ISA LELKIISMERET. MERT HÁT A TECH­NIKA. VAN EGY LAPOS KIS DOBO­ZOM, EGY HORDOZHATÓ SZÁMÍTÓ­GÉPEM, ÉN EBBE KAPOM A LEVE­LEKET A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL. Úgyhogy most közzétennék né­hány jó emberemtől olyan leve­leket, amelyek az életről szólnak. Kicsi történetek, színes lapocs­kák, arról szólnak, hogy nem­csak magunkra, hanem a világra is figyelünk, amelyben élünk. Kedves Ernő, sajnos nem láttam Batistuta szobrát. Nem voltam száz száza­lékig biztos, hogy jól tudom-e, ki Batistuta, ezért utánanéztem. És hát mondhatom, beigazolódott a sejtésem. Egyébként éppen ma mesélte nekem egy ismerős, hogy a Central Parkban Michael Jordannek is van szobra. Ernő, voltál már Firenzében? Elképesz­tő, egyetlen rosszkedvű embert nem láttam, mindenki mosoly­gott. Nem tudom, persze, ez meddig elviselhető. ANDREA, BUDAPEST (Megjegyzés: Batistuta argen­tin csatár, évek óta focizott Firen­zében. Hosszú évekig ő volt a legnagyobb sztár. Végül megvette a Róma, amely egy napon elláto­gatott a mosolygós Firenzébe. Batistuta hatalmas gólt rúgott egykori csapatának. De egyálta­lán nem örült. S a firenzei nézők azt látták, hogy a csatár sír.) • Kedves Szív! Nekem a sárga jobban tetszik (nadrágban), de mindegy... Én csak az amszterdami melegek városrészében jártam (többször is); a világ olyan tarkasága, ami­lyent sehol máshol nem érez­tem. Lenyűgöző! A hangulata édes-savanyú (lopva a kínaiak­tól), ott ragad egy kicsit az ember. A negyed közepén egy XIII. szá­zadi templom áll, ahova a hívők annak rendje-módja szerint jár­nak imádkozni. Többször kell arrafelé sétálni, hogy magadba szívd azt az elfogadást, ami su­gárzik az ottaniakból. És most az itthoni dolgokról. Tudod, én Firenze, Ponté Vecchio most már napfényre vágyom, ; nem hóra. GYÖRGYI, SZEGED • Képzeld, Szív Ernő, mi történt, tegnap hívtak a Harvard egye- ; temről, Bostonból, hogy egy elő­adást akarnak összehozni Márci- ; us 26-ra, délután öt órakor az anyagcsere/genetikai intézetük számára. Hát még ilyet! Hogy a Harvardra is hívnak előadni, ezt meg kellett hogy írjam neked! Majd onnan is írok képeslapokat Erzsike néninek, meg B. Tóth Jóskának és Pozderka családnak is. Hadd lássák, mekkorát nőtt az a kisgyerek, aki a házuk előtt ette a port harminc évvel ezelőtt. LACI, USA. • Ernő, csak. a címedet nem küldted, meg az Olivér elérhető­ségét. Sebaj. Immár tudom az emiled, így mindennap küldök Neked egy verset. Vagy nem kül- ! dök. A szöveg szép, én sem tudok úszni tejszínhabban. Arra gon- í doltam, hogy mi negyven körüli- i ek még azt a kegyelmi ajándékot ; is megkaptuk, hogy egyszer majd i át fogunk köszönni a barikád másik oldalára, ha közben nem bukunk föl. Harmincévesek vol­tunk, amikor átéltük, hogy mit : nem, s hogy mit kéne. Aztán szétszaggattuk a babaruhát, s most jó volna egy baba. Egy baba­piskóta. Hát így. Ölel kövér kapi­tányod, IMRE, BUDAPEST? SZEGED? Szia Szív, megírom neked a keddi Radnó- ; ti-focit. Féüdőben kettő ide, le- : megyek, mert szerkesztek, s míg ! a zuhany alatt fütyörészek, há­rom lesz. Mire beérek a Sajtóház­ba, négy-nulla ide. Azt kérded, mi az eredmény? Hát kérlek, ki­kaptunk hat ötre. ANDRÁS, SZEGED Kedves Ernő! Karácsony napja van, s ma sze­retteinkre, köztük Rád gondo­lunk - kívánva boldog ünnepe­ket, s egy békésebb új esztendőt. Egy óra múlva elutazunk Szek­szárdra Istvánhoz, s az ott élő szüleihez, testvéréhez. Visszaté­résünk után lesz még három nap szabadságom. Akkor talán hosz­szabb híradással is lehetünk: sok-sok szeretettel: TÜNDE, ÁGI ÉS TAMÁS, SZEGED • „...És ez még nem minden, Er­nő. A Drezda mellett fekvő Pir­nában egy török család terrori­zálja a helyi neonáci fiatalokat. Miután a neonácik tizenhar­madszor léptek fel fenyegetően a török család imbisze és afelett ta­lálható lakása előtt, a család öt tagja (köztük egy igen fiatal és a rendelkezésemre álló fénykép szerint igen gusztusos leány, Sel­da) dákókkal, vasrudakkal és dö­nerkésekkel felfegyverkezve tá­madt 11 szkinhedre, összeverve és végighajtva őket a városon. Ez aztán többször megismétlődött, úgyhogy összesen 41 feljelentés érkezett a rendőri védelemre szo­ruló neonáciktól az államügyész­séghez. A török családot már csak Dönermesser családnak hívják Pirnában." ATTILA, BERLIN (Megjegyzés. A döner török ; szendvics, már Budapesten is le­het kapni, a forgó fémrúdon sü­tik a fölgöngyölt birkahúst, nagy i késsel folyamatosan levágják ­Messer-kés - a sült húsdarabká­i kat, s azokat paradicsommal, zöldséglevelekkel együtt gyömö­: szölik egy fölvágott cipóba.) • Szervusz, Ernő! Neked is volt egy hasonló kis írásod, érdekes, hogy ilyen tény­leg megtörténhet. Lejegyzem ne­ked: Visszavonult egy labdarúgó játékvezető, mert az angol ama­i tőrbajnokságban tréfából lőtt gólja miatt kéthetes eltiltással büntették. Brian Savill az Earls Colna Reserves-Wimpole talál­kozón a vendégek második gólját i szerezte. A mérkőzést egyébként a hazaiak nyerték 20-2-re. Az összecsapás nem tartogatott kü­lönösebb izgalmakat. A jóval esélyesebb hazaiak viszonylag i könnyen szerezték a találataikat. Már 18-1 arányban vezetett a hazai gárda, amikor a vendégek­i nek sikerült megszerezniük, ; mint később kiderült, történelmi jelentőségű - második - találatu­kat. A gólt ugyanis a játékvezető szerezte. Am nem egy véletlenül i rápattanó labda vágódott a háló­ba, hanem a derék sípmester egy jól eltalált kapáslövéssel szerezte meg pályafutása első és minden bizonnyal egyetlen találatát. So­káig azonban nem örülhetett a : sikerének, hiszen a fegyelmi bi­zottság a végeredményt döntően befolyásoló, súlyos hibának mi­nősítette Savill tettét. „Az egyik ; védő kifejelte a labdát, én pedig a ; léc alá bombáztam. A nézők re­mekül szórakoztak, és a játéko­soknak is tetszett az alakításom, sajnálom, hogy a fegyelmi bizott­; ságnak nincs humorérzéke. Ezek : után nincs kedvem tovább bírás­kodni", mondta Brian Savill, aki tizennyolc évig foglalkozott já­: tékvezetéssel, botrányok nélkül. : Üdv, BALÁZS, BUDAPEST • Szevasz, Ernő! Olvastam a szombati számban ! az írásaidat. Őszinte együttérzé­sem. A fogad is, meg a kettészelt nő történetet is. (Egt nem értem. I Férfi volt. Férfit ütött el a vonat, miért gondolta, hogy nőt, hm ?!­; Szív Ernő) Egyébként én a gyer­mekeimmel közösen trancsíroz­tam szét egy hölgyet Kőbánya i közelében vonattal. Szegénynek a feje ott kopogott a kisfiam ülé­: se alatt. Ölel barátod, Petya, alias I Pietro Rosa Gonzo, a déli haran­; gozó! Ps: Csatolok egy tudósítást i is. így szól: A Rabló országa meg­: támadott. A csatát sajnos elvesz­tetted, így nem lehet megállítani i a fosztogatást. Országod feldúl­va, végül 77 ezer 4 arannyal, 285 ; rúnával és 7948 bála gabonával ; távozott az ellenség. Vesztesége­: id: 7 katona, 1 védő, 0 íjász, 0 lo­: vas, és 0 elit. Ellenfeled vesztesé­: gei: 0 katona. 0 támadó. 0 íjász, : 0 lovas, 0 elit. Hát valahogy így, i Ernő PÉTER, SZEGED • Ernő! Gyönyörű ez a történet, amit Batistutáról írtál! A sportban hi­hetetlen, hogy milyen emberi ; drámák vannak. A papám kosaras volt huszon­! öt évig. Egyszer egy bajnokságon ; Zalaegerszegre mentek, ahon­nan egyik csapattársuk, Recska Laci származott. Recskát körbe­hordozták a faluban a rokonok és barátok, a csapattársakat is etet­; ték-itatták, de nem bundából, hanem jószívből. Nagy buli volt. Másnap volt az utolsó meccs, ; ahol már az előző nap eredmé­nyei alapján tudni lehetett, hogy az apukámék csapata már a baj­nok, és a meccs tétje az volt, i hogy a Zalaegerszeg második i vagy harmadik lesz. Recska, nem tudni, miért, egész meccsen el­képesztően rosszul játszott, min­den labdát eladott, nem figyelt, elfelejtett visszafutni. A meccs ; utolsó három másodpercében, amikor a Zala egy ponttal veze­tett, elhajította a labdát. A sza­: bály szerint, ha még a labda a le­vegőben van, meg kell várni, be­: megy-e. Az volt az egyetlen gólja azon a : meccsen. Apu szerint Recska La­ci csak állt, némán, döbbenten... Egy másik, szép végű dráma: volt ; egy bajnoki meccs, a döntőt ját­; szották.Az előző esethez hason­lóan egy ponttal vezetett az el­lenfél, és szintén kb. három má­sodperc volt vissza. Az apukám megkapta a labdát, és abban a pillanatban eldobta, a saját térfe­lükről, majdnem a saját kosaruk alól. A mérkőzést lefújták, de a labda kb. 18 méteres távolságról bement. Van egy fotó erről - vala­: ki véletlenül, csípőmagasságból elkattintott egy gépet. Ha láttál ; hitetlenkedő arcokat... Néha : tényleg gyönyörűségesen szép a : VÍlág... Szeretettel, ANDREA, BUDAPEST. Farkas Csaba Hiperaktivitás A lépcsőházszerűen, padsorról padsorra emelkedő előadóteremben gyógypedagógusok ültek és Thakács. Az előadónó a hiperaktív gyer­mekekről beszélt, nagyon érthetően, nagyon tagoltan ismertetve, mi a hiperaktivitás. „Egy bizonyos gátlás nem működik a szervezetben. Működésének hiányában a gyerek nemcsak azokra az ingerekre rea­gál, amelyre az adott helyzetben reagálnia lenne célszerű, hanem mindenre. Akár gyönge inger, akár erős, akár kell reagálnia rá, akár nem", így az előadó. „Elkezdi ugyan a gyerek a leckeírást, ám elég, ha valami zajt hall az utcáról, máris az ablakban lóg, függetlenül attól: erre az ingerre pillanatnyilag egyáltalán nem szabadna reagálnia. A megfe­lelő reagálás a nem reagálás volna, s épp ez az, amit képtelen meg­tenni a hiperaktív gyermek." - A gyógypedagógusok figyelmesen bó­logattak, mint akik előtt ismerős a helyzet, és azt is tudják, az elő­adó mit fog a következő pillanatban mondani, de azért nincs elle­nükre, ha hallják; Thakács sebesen jegyzetelt. „Am az ablakon kiné­zésből pár pillanat múlva már az lesz, hogy rohan le az utcára, mint­ha legalábbis az ablakban látott valami lenne az az inger, amire rea­gálnia kell, nem pedig az asztalon fekvő nyitott füzet. Lenn az utcán észreveszi: egy ismeretlen gyerek képen vágja a másikat; nem tudja, a másik kezdte - szalad tehát igazságot tenni, s megveri, aki vissza­adta a képen legyintést. A szülő csupán azt észleli hazaérve - Pistike leckeírás helyett verekedésbe keveredett két utcával arrébb" - be­szélte az előadónó. Thakács lemaradt a jegyzetelésben, hiába igye­kezett fölvenni újra a fonalat, csak összefüggéstelen szavakra, fél­mondatokra futotta. Unatkozni kezdett, jobbra-balra nézegetett, egyszer csak észrevette a vele azonos padsorban, a sor szélén ülő, idősödő asszonyt, tízéves körüli, szódásüveg-vastag szemüvegű, kö­vér kisgyerekével. (Rajtuk kívül más nem is ült ebben a padsorban. A gyógypedagógusok lenn foglaltak helyet, az első sorokban, az elő­adó előtt.) A gyerek, homályos szemüvegén át, vaksin pislog, az anya kezé­ben toll, előtte kockás füzet, abban a reményben jöhetett el az elő­adásra - csupán annyit tudva, gyógypedagógiáról lesz szó -, hátha hall olyan gondolatokat is, melyek ő gyermekére is vonatkoztatha­tók, hátha megleli a MEGOLDÁS-t. „Uramatyám, tíz év alatt meg­járt minden poklot, s most eljött ide, erre a haknira, valamilyen re­ménység utáni reménységgel, kockás füzetével, tollal...", gondolta sápadtan Thakács. Elkezdett zsibbadni bal karja, válla, oldala, tud­ta, ha hirtelen föl kellene innen állni, meg sem bírna mozdulni. Az idősödő asszony - miközben az előadónó sorolta, egyre csak sorolta a hiperaktivitás ismérveit és gyógymódozatait - már rájött, hogy nem, itt sem az ő ügyéről van szó. Fásultan nézett a levegőbe, mel­lette horkantva, nehezen lélegzett a szódásüveg-szemüveges, kifor­dult kezű, kövér kisgyerek. Thakács az órájára pillantott, látta, eltelt az idő, muszáj mégiscsak indulnia. ...Elrakta füzetét-tollát, s - miközben keservesen kászálódott kife­lé - az asszony felé súgta, felszólító módban (hisz csak úgy tudja el­hagyni a padsort, ha ők is kiaraszolnak a terem szélére): „Legyen szí­ves..." - Az asszony ránézett, szemében rettenetes reménytelenség: „Megyünk mi is." A palotás város MUNKATÁRSUNKTÓL A könyv kézreáll, ha kell, a zseb­ben is elfér, megfelelő formátu­mú tehát ahhoz, hogy egy kiadós városi séta során hasznosan for­gathassuk. Ajánható nemcsak túristáknak, hanem várasi pol­gároknak is, hiszen nemcsak azt tartalmazza, amit a lokálpatrió­ták már jól ismerhetnek - Szeged rövid történetét, épületeinek, te­reinek leírását -, hanem a város­kép legújabb változásait is. így a Kárász utca és a Klauzál tér meg­újulásáról, a Stefánia szobor­parkjának fejlődéséről a Vár és az Aba-Novák-freskó rekonstruk­ciójáról is olvashatunk. Mindig új öröm, ha megjelenik Szegedről valamilyen kiadvány, hiszen valljuk be, bárha az utób­bi időben megszaporodni látsza­nak ezek a könyvek - még min­dig nem elég. Ezúttal két újságíró vállalkozott arra, hogy Szeged, a palotás város címmel jobbára az épületekre koncentráló, a szegedi sétákat sok kultúrtörténeti, épí­tészeti ismerettel gazdagító könyvet írjon: Arató László a Délmagyarország egykori mun­katársa, Bátyi Zoltán jelenleg is szerkesztőségünkben dolgozik. Szövegeiket Kukucska András, Pápai Zoltán és lapunk egyik fo­tóriportere, Karnok Csaba képei egészítik ki. A könyv kiadója Szeged önkormányzata és az IKV Rt. A szegedi sétautakat övező paloták leírásait és fotóit reklá­mok is tagolják, s ez aligha eszté­tikai megfontolások, mint in­kább a kor jellemzőinek és a ki­adói pénztárca aktuális állapotá­nak következménye. Mind­azonáltal a rekámok az aktuális gazdasági információk mellett ellátják a turistákat egyéb hasz­nos tudnivalókkal is, a közhiva­talok, intézmények adatait pedig külön fejezet ismerteti.

Next

/
Thumbnails
Contents