Délmagyarország, 2002. május (92. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-25 / 120. szám

4 •MEGYEI TŰKOR­SZOMBAT, 2002. MÁJUS 25. Három hét múlva kezdődnek a próbák a Dóm téren Már szerelik a nézőteret Sikeresnek ítélik a műsorpoli­tika és a marketing terén az elmúlt években megvalósított koncepcionális váltást a szegedi szabadtérin. Bár az utóbbi években több nyári játszóhelyet is létrehoztak az or­szágban, a Dönt téri szabadtéri maradt a legnagyobb hazai csil­lagtetős színpad. A szegedi nyári fesztivál iránt változatlanul nagy az érdeklődés, ezt lehetett ta­pasztalni a minap a fővárosban megtartott országos sajtótájé­koztatón is. Korognai Károly, a Szegedi Nemzeti Színház és Sza­badtéri Játékok főigazgatója egyedülállóan változatos progra­mot kínált az idei nyárra. Tizen­egy különböző produkció össze­sen tizenhét előadására válthat­nak jegyet a nézők, plusz a ka­jak-kenu Eb július 17-i megnyi­tójára, amelyen többek között Szentpéteri Csilla, a Szeged Nép­táncegyüttes és a Princess trió lép fel. Tavaly nyáron nagyszabású fel­mérést készíttettek a szabadtéri­ről és a szegedi idegenforgalom­ról, amelyből kiderült: a Dóm té­ri előadásokra a látogatók 70 szá­zaléka vidékről érkezik, s a nézők 68 százaléka visszatérő vendég­ként jön Szegedre. A szabadtéri tavalyi átlagos látogatottsága 81 százalékos volt, az összes jegybe­vétel az előző évi 96 millióval szemben meghaladta a 140 mil­lió forintot. Mindez azt mutatja, megtalálták a jó irányt, beérik a koncepcionális váltás gyümölcse - állítja Korognai Károly, aki fon­tosnak tartja, hogy megőrizzék a szabadtéri tradicionális értékeit is. Ennek jegyében nyitó produk­A tartószerkezet után hamarosan helyükre kerülnek a*széksorok is. Fotó: Schmidt Andrea cióként igazi sztárparádéval mu­ltat ják be Valló Péter rendezésé­ben a III. Richárdot. A főigazgató szerint bár egyértelmű szakmai siker volt a tavalyi Bartók-est is, valószínűleg nagyobb lesz az ér­deklődés az idei operaprodukció, a Carmen iránt. Ha magas né­zettséget szeretnének elérni, ak­kor a Dóm téren a legnépsze­rűbb, látványos, sokszereplős operákat érdemes bemutatni, amelyek slágereit szinte kívülről fújja a közönség. A tavalyihoz képest nem vál­toztak a helyárak a szabadtérin, viszont egyes szektorokon belül is lettek első és második kategó­riájú jegyek. - Két évvel ezelőtt ígértem drasztikusabb jegyár­emelést, ami az előző évadokban megtörtént, így idén már nem volt rá szükség. A legdrágább elő­adásunk, a Morricone-koncert helyárai megegyeznek a tavalyi Cura-gáláéval - fogalmazott Ko­rognai Károly, aki azt is elmond­ta, alapvető változások történtek a közönségkapcsolatok és a mar­keting terén is. Mutatós szóró­anyagok, informatív jegyrendelő füzetek készültek. A jelenlegi ér­deklődést látva arra számítanak, hogy az idei előadásokra átlago­san a jegyek több mint 80 száza­lékát fizető nézőknek értékesít­hetik, amire eddig még nem volt példa. Óriási az érdeklődés a Ma­de in Hungária előadásai és a Morricone-koncert iránt. A vi­lághírű olasz komponista csak Szegeden lép fel, így a borsos helyárak ellenére telt ház várha­tó. A direktor a jövő évadra is szeretne két világsztárt megnyer­ni, akikkel már megkezdte a tár­gyalásokat. H.ZS. Színes fegyverek az aszfalton, ezren forgatták a krétát Közel 1100 szegedi kisiskolás nevezett a pénteki, Árpád téri aszfaltrajzverscnyre. A kom­mandósok bemutatójukon au­tógumival rajzoltak az aszfalt­ra, a gyerekek megmaradtak a színes krétáknál. Az egész délutánt betöltő játékos vetélkedő programját tréfás aka­dályverseny, óriáscsúszda, aszta­li játékok: gombfoci, malom és mackócsocsó, póló- és üvegpo­hárfestés, cukorka, túrórudi, üdítő osztogatása, ingyenes arc­festés, koncertek és sok-sok szín­padi produkció színesítette. A re­gisztráció kicsit lassan zajlott a délutáni melegben, de hát közel 1100 iskolás jelentkezését kellett rögzíteni, s mindannyiuknak át­adni a rajzkrétákat és a finomsá­gok megkóstolására jogosító je­gyeket. Az aszfaltrajzverseny megkezdése előtt került sor a kommandósok félelmetes „ka­tasztrófa-bemutatójára", ami a hely szűkösségének, a gyerekek nagy és a rendezők kis számának okán valóban majdnem kataszt­rófába torkollott. Az Árpád tér két oldalán sorakozó gyerekek a figyelmeztetések ellenére át-át­szaladtak az úton, ahová aztán nagy sebességgel száguldott be autóján a menekülő rossz ember, akit aztán gépfegyverkattogás közepette leterítettek a jó embe­rek. A szélső kommandós kedvesen ráfogta fegyverét a szélén álló al­sósokra, akik készségesen fel is emelték mindkét kezüket nagy nevetések közepette. A soroza­tok után szétröppenő, körülbelül 5 grammos töltényhüvelyek át­szálltak az első sorban ülők feje felett, az egyik épp egy csupasz alkaron veszítette el maradék mozgási energiáját. Az aszfalton viszont remek­művek születtek. Szemmel lát­ható volt, hogy a hetedikes Baka­csi Péter a Madách általános is­kola rajzszakkörében már ko­moly előtanulmányokat folyta­tott. Nehéz a színes képek közül bármelyiket is kiemelni, de emlí­tést érdemel a ságváris Andrej­csik Lujza rajza, Mészáros Adri­enn kék pillangója, valamint a Napos útiak közül Harangozó Gábor előtanulmányok alapján készített vasútállomása és a Bör­csök lúlia, Szépfalusi Rita és Ven­kei Annamária összeállítású csa­pat papagája. W.A. Ki fekve, ki ülve készítette el a maga alkotását. Fotó: Schmidt Andrea Mórahalom térségében fogták el őket Szaddam elől menekülő irakiak Külföldi határsértőket fogtak Mórahalom térségében. Az ira­ki és afgán állampolgárok a Szaddam-rezsim, és a háborús események elől menekültek Magyarországra. A mórahalmi rendőrőrs járőre, és a Kiskunhalasi Határőr Igaz­gatóság szegedi bűnügyi-felderítő szolgálatának munkatársai csü­törtökön éjszaka egy helyi lakos bejelentése alapján tizenöt kül­földi állampolgárt fogtak el Mó­rahalom környékén.Az iraki és afgán menekülteket a kiskunha­lasi idegenrendészeti központ fogdájába szállították, ahol az iraki férfiak elmondták: a Szad­dam Husszein-rezsim egyre gya­koribbá vált sorozásai miatt hagyták el otthonukat, vágtak neki a világnak. A kilenc iraki egy hónappal ez­előtt indult el hazájából Isztam­bulba. Majd napokon keresztül zárt mikrobuszban, és lepányvá­zott teherautóban vitték őket ad­dig, ahol az elfogás előtt három órával valószínűleg két ember­csempész megmutatta nekik, merre van Magyarország. A kele­ti menekültek fejenként 1200-1500 dollárt fizettek a csempészeknek. Az afgánok a háborús esemé­nyek miatt menekültek el hazá­jukból. A kihallgatás során el­mondták, országunkat biztonsá­gos helynek tartják, ezért kérték, hogy ide szállítsák őket. A több napos út alatt a hat afgánnak minden szükségletét a kamion­ban kellet elvégeznie. Erre a célra az embercsempészek egy-egy edényt adtak nekik. Szegényes élelmüket ugyanott, hasonló kö­rülmények között kellett elfo­gyasztaniuk. A külföldiek elfogá­sukat követően bejelentették, hogy szándékuk szerint szeret­nének menekültstátúszt kérni. Mórahalom térségében ebben a hónapban már negyedik alkalom­mal fogtak el nagy létszámú me­nekült csoportot. Az utóbbi más­fél hónapban jelentősen növeke­dett a hazánkba érkező menekül­tek száma, valamint Bácsalmás mellett egyre jellemzőbb útvonal­lá vált Mórahalom térsége. Idén eddig összesen nyolcvan tiltott határátlépőt fogtak el eb­ben a térségben, míg a tavalyi év hasonló időszakában csak tizen­hármat, ami hatszoros növeke­dést jelent - közölte Kovács Iván alezredes, a határőrség sajtórefe­rense. A. T. J. Nyolcas filmek peregnek Országos fesztivált rendeznek super 8 mm-es filmekből a sze­gedi Pinceszínházban és a Grand Caféban. A Pinceszínházban a ma 16 óra­kor kezdődő megnyitó után Sze­ged története hangképekben 1940-1980 címmel Szokol Szi­lárd vetíti le a városról összegyűj­tött legizgalmasabb filmjeit. 17 és 20 órakor kezdődik az Elő Szinkron Só, amelyben a Pince­színház színészgárdája és zajbri­gádja szolgáltatja a hangot a né­mafilmekhez. 17.30-tól a feszti­vál sztárvendégeivel, fancsó Mik­lóssal és Prokopp Dórával beszél­get Balog József, közben a Mű­vész Kávézóban D. J. Kő & Wolf zenéjére Szokol Szilárd filmjeit vetítik. 19 órától a Pinceszínház­ban a debreceni Sunshine Mail Zenei Frakció ad koncertet, 21.30-tól pedig az Időrablók együttes lép fel. A Grand Café­ban 18 órától Molnár Péter film­jét, a Ponyva Pottingot vetítik, utána beszélgetés lesz a rendező­vel. 19.30-tól Prokopp Dóra mu­tatja be a Filmmúzeum Televízi­ót és a Privátmúzeum című soro­zatot. 20 órától Erdélyi Dániel Naptej című filmjét és a Privát­filmmúzeum epizódjait vetítik. A kávézóban 18.30-tól super 8-as filmeket vetítenek, majd 21.30-tól Retro Zóna: Kémeri Attila szerkesztő válogat a Sze­ged Televízió Esti Zóna című műsorában sugárzott, újjávará­zsolt régi filmekből. Néhány cím ízelítőül: NDK divat a '60-as évekből, A szovjet üdülőparadi­csom: Szocsi, November 7. Sze­geden, A szegedi új híd avatása. Levetítenek néhányat a Media­wave 2002 filmjeiből is. A feszti­vál a Pinceszínházban 23 órakor kezdődő partyval zárul. A két helyszínen Szögi Lackó és Gyür­ki Tamás fotóiból láthatóak. G BÉRES Az egészséges emberért Csonterősítés Béres módra A csontritkulásról sokat hallunk mostanában. Ezt a betegséget az orvostudomány úgy is nevezi, hogy a néma járvány. Nagyon alat­tomos, mert úgy alakul ki, hogy mire észrevesszük a bajt, már alig tehetünk ellene. Éppen ezért nagyon fontos a tudatosság. Csupán néhány adat: Világszerte több százmillió embert érint a csontritkulás. Magyarországon minden tizedik ember szenved tőle. Minden hatodik nő esetében diagnosztizálják. És tévedés azt hinni, hogy csak az idős embereket fenyegeti. A 35 év feletti nők többségét veszélyezteti e betegség kialakulása. Miért van ez így? A csontállomány életkortól függően változik, ala­kul, ez természetes élettani folyamat, mely két szakaszra bontha­tó. Az első szakasz a gyermek, serdülő és fiatal felnőttkorban a csontépítés időszaka, ekkor nő a csonttömeg és kialakul a cson­tok végleges mérete. Ebben az életszakaszban arra kell ügyel­nünk, hogy segítsük a épülést, biztosítsuk a szükséges alapanya­got. A csontépítés folyamata 25-30 éves korban fejeződik be, a csontok elérik maximális tömegüket, mely normális esetben kö­rülbelül 40 éves korig állandó. A változást a hormonális átalaku­lás természtes folyamata hozza, melynek következtében a csont­építés-csontbontás egyensúlya felborul a csontbontás irányába. A második szakaszban elindul a csontvesztés, és ha nem figyelünk kellően magunkra, egy szép napon az orvosunk az egyre sűrűsödő panaszainkat vizsgálva, szomorúan felállítja a diagnózist: csont­ritkulás. Ezt bizony meg kellene előzni! A jó hír az, hogy megte­hető és nem is nehéz. A megelőzés ugyanakkor nem csupán egy­szerű, de lényegesen hatékonyabb, eredményesebb is, mint a gyógyítás. Csak arra kell figyelni, hogy a napi kalciumbevitel so­rán biztosítsuk a megfelelő kalcium mennyiséget! Helyes táplál­kozással, erőnlétet adó frissítő testmozgással, és megfelelő, meg­bízható minőségű készítménnyel. Magyarországon elsőként a Béres tudósai fejlesztettek ki a csont­ritkulás megelőzésére szolgáló készítményt. A Béres Csonterősítő filmtabletta komplex összetételével alkalmas a maximális csont­tömeg elérésének elősegítésére, a csúcs-csonttömeg fenntartásá­ra. Kalciumtartalma biztosítja az egészséges csont „alapanya­gát", a D-vitamin és a készítményben található többi hatóanyag pedig a biztos beépülést, az egészséges csontanyagcserét. Külö­nösen kismamáknak és a változó korban lévő hölgyek figyelmébe ajánljuk. Az egészségünk a legnagyobb kincs. Erre nem árt, ha minden nap gondolunk! Szeretettel fogadjuk kérdéseiket, észrevételeiket az 1300 Budapest, Pf. 270. címen. A BÉRES CSONTERŐSÍTŐ GYÓGYSZERNEK NEM MINŐSÜLI] GYÓGYHATÁSÚ KÉSZÍTMÉNY. A KKKAZATOKRÓL ÉS MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Next

/
Thumbnails
Contents