Délmagyarország, 2002. május (92. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-24 / 119. szám
16 .-MOZAIK* PÉNTEK, 2002. MÁJUS 24. Sok felhő, kevés napsütés Vízállás: A Tisza Szegednél 156 cm (hőfoka 21.3 C°), Csongrádnál 22 cm, Mindszentnél 96 cm. A Maros Makónál -44 cm. A Nap kel: 4.57, nyugszik: 20.25. A Hold kel: 16.55, nyugszik: 4.00. III. SZEGEDI MOTORKIÁLLÍTÁS 2002. május 25., 10-18 óra, szegedi Németh Imre Általános Iskola sportcsarnoka (Szeged, Gyík u. 3.) 20 órától koncert a Petőfitelepi Művelődési Házban A LÁTOGATÓK KÖZÖTT GÖRÖGORSZÁGI UTAZÁST SORSOLUNK KI! A front PODMANICZKY SZILÁRD Az eső apró szemekben hullott odakint, a levegő állt, egyszínű felhőszőnyeg borította az eget, olyan szürke volt, mint a fürdőszobát újracsempézésnél belepő cementf/or. A front hatása sem volt kétséges, mindhárman lelassultak. Józsi bácsi orrára tolt szemüveggel próbált kék cérnát fűzni a tűbe. de ha a bal szemével azt látta, hogy bent van, az a jobb szeme szerint kint volt; a cérnaszál rojtos vége élő kanócként kunkorodott a tű fokáról. Pedig nincs valami gazdag varrókészletem, morfonilírozott lózsi bácsi, ölében a kék klottgatyával, amelynek szétmosott ülepén szétfeslett a varrás, s már nem tartotta jól a benne elhelyezett testrészt. Egyszer átvillant a gondolat, megkéri valamelyik fiatalt, húzza át a cérnát a tű fokán, ám büszkesége nem engedte, hadd legyen az enyém a befűzött babér, mondta magában röviden. Márton egy újonnan vásárolt naptárt nézegetett, azt vizsgálta milyen napra esnek az ünnepek, illetve mennyi valószínűsége lehet annak, hogy egy éven belül minden ünnep munkanapra essen. Látta, hogy a következő év igen jó kondíciókat rejt magában a munkaszüneti napok tekintetében, felsóhajtva arról ábrándozott, egyszer Bili Clinton korábbi és George W. Bush jelenlegi amerikai elnököt, valamint Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjét ábrázoló hagyományos orosz matrjoska babák egy utcai árus standján, Bakuban. MTITelefotó: Efrem Lukackij Országúti szerelem 0RANGE (MTI) Egy szenvedélyes országúti szerelem beteljesülésének lehettek akaratlan, bár érdeklődő tanúi azok az autósok, akik a hét elején a dél-franciaországi A7-es autópályán száguldottak úti céljuk felé. A Morieres közelében húzódó autópálya használói hétfő hajnalban arra lettek figyelmesek, hogy egy elhagyott gépkocsi parkol a leállósávban, és a sávelválasztón egy fiatal pár szeretkezik önfeledten. A 22 éves lány és 24 éves férfi nászát az az őrült dudálás sem zavarta, amellyel az autósok arra igyekeztek figyelmeztetni őket," hogy lábuk a belső útsávban akadályozza a forgalmat. A pásztoróra azonban hamar véget ért: a rendőrség fél óra alatt a helyszínre ért. Kölcsönautó zsaruknak BUENOS AIRES (MTI) Kölcsönadják autóikat a polgárok a rendőrségnek egy argentin városban, mert a hatóság nem engedheti meg magának, hogy saját gépkocsikkal járjon. A jólelkű polgári akció a 93 ezer lelket számláló Junin városában bontakozott ki, 250 kilométerre Buenos Airestől. A junini rendőrség saját autóflottája egyrészt nagyon öreg kocsikból áll, másrészt zömmel lerobbantakból. Ha mégis beindul egy rendőrautó, nem jut messzire, mivel benzinre sem futja a hatósági keretből, amelyet nagyon megnyirbáltak az Argentínát sújtó válság miatt. Mivel a bűnözők kevésbé szenvednek autó- és üzemanyaghiányban, egyre szemtelenehbül garázdálkodhatnak a városban. Megelégelvén a közbiztonság romlását, a polgárok amellett, hogy saját autóikat kezdik a rendőröknek kölcsönadni, benzinre is gyűjtenek nekik. Arról nincs hír, az adakozás hogyan javította a közbiztonságot. Esténként is ferdül A NAP VICCE - Doktor úr, segítsen rajtam, mostanában mindig az a kényszerképzetem, hogy tíz kiló sült gesztenye vagyok, elszórva az utcán. - Akkor szedje össze magát! Skandinávnyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 21. heti Skandináv lottó nyereményei a következők: 7 találatos szelvény nem volt; a 6 találatosokra 181 ezer 25; az 5 találatosokra 4 ezer 171, a 4 találatosokra 723 forintot fizetnek. ISTEN ÉLTESSE ESZTER, ELIZA Eszter két név egybeeséséből származik, így jelentése is kettős. A héber eredetű bibliai név jelentése: mirtusz, a perzsa eredetű jelentése pedig: csillag, bájos fiatal leány. Egyéb névnapok: Csepel, Erzsébet, Godvin, Johanna, Mária, Maróra, Miléna, Simeon, Simon, Szimóna, Vaneszsza, Véta, Vince, Zsófia. PISA (MTI) A híres pisai ferde torony május 25—étől augusztus végéig, fennállása óta először, meghatározott napokon éjszaka is fogadja majd a látogatókat. Az éjszaki műszakot a helyi hatóságok rendelték el. A ferde műemlékbe május 25-étől éjjel is felmászhatnak a vállalkozó kedvű turisták. A toronymászást különleges kivilágítás teszi még vonzóbbá. A belépőjegy ára éjjel-nappal 15 euró de csak egy napszakra. Az 58,5 méter magas tornyot a múlt év decemberében nyitották meg újra a látogatók előtt a tizenkét évig elhúzódott felújítási munkálatok után, amit a torony további dőlésének, illetve esetleges ledőlésének megakadályozására rendeltek el. Akkor a torony 4,5 méterrel tért el a függőleges tengelytől. A munkálatok eredményeként a 39,6 centiméterrel csökkentették ferdeségét, 28 millió eurós költséggel. A torony, amelyet 1173. augusztus 9-én kezdtek építeni, az első emeletek felhúzásakor kezdett dőlni, s ez csak súlyosbodott azt követően, hogy 1372-ben befejeződött építése. A tavaly befejeződött tizenkét esztendei „intenzív kezelés" eredményeként szakértők szerint legkevesebb további háromszáz éven át stabil marad majd az építmény, nem ferdül tovább. A város még jól emlékszik a gyászos napra, amikor 1990 januárjában le kellett zárni a turisták elől az életveszélyessé vált 800 éves toronymatuzsálemet. Jön a tigrisszúnyog RÓMA (MTI) pig tartó hadjáratot a kellemetlen csípésű, csíkos rovar ellen. A Megkezdődött a római tigrissZú- tigrisszúnyog-vadászosztag már nyog-vadászszezon: a környezet- munkához is látott, hogy fertőtvédelmi fertőtlenítési hivatal öt- lenítse a főváros egymillió hatven embere indított nyolc hóna- százezer csatornanyílását. Mindig kell az őszinte beszéd Rejtvényünk vízszintes 1. és függőleges 27. számú soraiban Henry Dávid Thoreau aforizmája olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. 12. Vezeték. 13. Börtön. 14. ...Ce, kínai filozófus. 15. Közlekedő: 17. Kavics. 19. Rokon a végén! 20. Szláv három. 21. Fafúvós hangszer. 23. Jegyzetelt. 24. Gennyes duzzanat. 26. Női név. 27. Győzz. 29. Bőrfejű. 31. Izomrost. 32. Kelet hangzói. 33. Eme. 34. Foszfor. 35. Zenei előírás (halkan). 37. Nílusi gát. 41. Cseh város (Ústi... Labem) 42. Házvég! 43. Osztrák folyó. 44. Római egyes. 45. Nem valódi. 46. Kelet. 51. Szabadba. 52. Juttat. 53. Tetőt készít. 54. Megkérdőjelez. 56. Fohász. 57. Vágórész. FÜGGŐLEGES: 1. Gabonák gyomnövénye. 2. Régi házi buli. 3. Szőlőlevélbe töltött rizses hús. 4. Római ezer. 5. Katonai vezényszó. 6. Fájdalmában kővé vált ókori görög királynő. 7. Régi rovarirtó. 8. Apró mészképződmény. 9. Egyem! 10. Iljusin gépe. 11. Görög színház, romjait Csontváry festette le. 16. Avítt. 18. Személyes névmás. 22. Kelet Berlinben. 23. Európai nép. 25. Mintázni. 26. Becézett Irén. 27. A megfejtés második sora. 28. Helyeslés Londonban. 30. Apu másként. 34 Bababúcsú. 36. Minden németül. 38. Egyenget. 39. Nem kelti fel ^lyrVijiUMÍ Soha németül. 45. Álarc. 47. Amely ember. 48. Üres ^^ggie. 50. Bárkája tette híressé. 54. Győzelmi jel. 55. Névelő. CSÜTÖRTÖKI rejtvényünk helyes megfejtése: A fájdalmon túl amit okoz, az őszinteség legtöbbször ízléstelen is. m lehetne egy munkaszüneti év, de még a nyugdíj előtt. Pesztonka új elektromos sokkolóját próbálgatta. a régi három nappal ezelőtt beleesett a folyóba egy félreértett támadásnál, mikor egy magába fordult színésszel futott össze a hídon, aki nagy vehemenciával gyakorolt, próbálta magát beleélni „A kövér gyíkok éjjel sem nyugszanak" című japán, cseh, magyar koprodukcióban készülő gengszter-mnyuzikelbe. A férfi ugyan nem vette észre Pesztonkát, mégis rátámadt. Pesztonka a sokkolóval teljesen kiütötte a színészt, újra tanulhatta a bonyolult szlengeket, ám a végső mozdulat, a rémület és a másodpercig sem tartó dulakodás közben a régi sokkoló a vízbe esett. Pesztonka belépett a nappaliba, s Márton nem bírta tovább tartani magában az örömhírt, az idén 75 százalék alatt lesz a munkanapok száma. Ennek hallatán Pesztonka is ki akarta fejezni örömét, magasba csapta a karját, ám a mozdulatnak útját állta lózsi bácsi, s a bekapcsolt elektromos sokkoló csakhamar megtette a hatását, fózsi bácsi egy másodperc alatt százszor fűzte a tűbe a cérnát, és százszor rántotta ki, úgyhogy a végén önelégülten hullott a padlóra, s mielőtt végképp elvesztette az eszméletét, csak ennyit nyögött ki: nem is tudtam, hogy ilyen jó hatással van rám a hidegfront... MADRID (MTI) Ebláthatási jogot ítélt meg a bíró az exférjnek egy válóperben Spanyolországban. A döntés szerint a volt feleség kapta meg a felügyeleti jogot a griffon fajtájú kutyára a hétköznapokra, míg a hétvégéken a volt férjé a hétéves eb. A középkorú exférj és -feleség El Campello városában él. A kutyát eredetileg a feleség vette, és a válóper során erre alapozva magának követelte. A bíró azonban úgy találta, hogy az eb a házaspár vagyonának része, és valamiképp meg kell osztozniuk rajta. A férj ügyvédje a döntést az állati jogok győzelmének minősítette. Főállású szökevény C0LUMBUS (MTI) Harmincegy év után ismét rendőrkézre került egy ohiói nő, aki 1970-ben szökött meg börtönéből. Margó Freshwatert vasárnap vette őrizetbe a columbusi rendőrség, alig néhány kilométerre attól a várostól, ahol felnőtt. Az ohiói bíróság június 18-án dönt arról, hogy kiadja-e a tennespee-i hatóságoknak a nőt, aki 22 éves volt, amikor kereket oldott és 53 éves, amikor ismét elcsípték. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda szerint az asszony, akit 1966-ban gyilkosságban való bűnrészességért ítéltek 99 év börtönre, 1970 októberében szökött meg a nashville-i fegyintézetből, ahol mindössze 18 hónapot töltött le büntetéséből. TovábM kilátások A kezdeti napos idő után a hét legvégén, jövő hét ele jén gyakrabban les; felhős a? ég. többfelé valós?™ eső. zápor, zivatar A vátazást okozó front 4-5 fokos lehíBést ís hoz, de a hőmérséklet így sem sülyed az átlag alá Szombat 0 Max:29 mrclf Napos r>>> v Ma rrilT Mbdr Max:26 Mtn:lG hou Ott Max:24 Mki:15'~ Zápot Gyakran lesz erősen felhős az ég, csak pár órás napsütésre számíthatunk A délnyugati szél csak időnként élénkül meg Az átlagosnál melegebb idő várható Szeged 28° Mórahalom 28° Hódmezővásárhely 28° Mindszent 28° Szentes 28° Békéscsaba 27° Makó rCi 27° Szolnok cCb 27° Csongrád cüü 27° Kecskemét Ö 27° Kistelek cCb 28° Orosháza 28° |ack Nicholson amerikai színész új cannes-i fesztiválpalota teraszán. MTITelefotó: