Délmagyarország, 2002. május (92. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-22 / 117. szám
PENTEK, 2002. MÁJUS 24. • AKTUÁLIS* 3 Az Alföldön aszály pusztítja a kalászosokat Májusi eső aranyat érhetne A szárazságon egyelőre csak az öntözés segíthetne, ami viszont nagyon drága. Fotó: Gyenes Kálmán A szakemberek szerint tegnap reggel és kora délelőtt csupán néhány milliméter csapadék esett. A nyolcadik hónapja tartó szárazság tovább tombol. Az utóbbi hetven esztendő harmadik legszárazabb őszi-téli időszakát tudja maga mögött a magyar mezőgazdaság. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság azt állítja, a legnagyobb gondok az Alföld vízháztartásában keletkeztek, a Kisalföldön és a Dunántúlon ugyanis több csapadék hullott. A talaj legfelső, 20 centiméteres vízmegtartó rétegében alig van nedvesség. A talajvízszint - mint ahogy azt Cserjési Lajos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM| megyei hivatalának osztályvezetője elmondta - a Duna-Tisza közti homokhátságon, a megye területének körülbelül az egyharmad részén a szokásoshoz képest 50-100 centiméterrel is alacsonyabb. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a 2000-es, sőt egyes helyeken a 200l-es nyár is aszályos volt. Csongrád megyében nyolcadik hónapja hiányzik a csapadék - a .tegnap hullott néhány milliméternyi eső nem gyógyír a sebekre. A térségben legutoljára 2001 szeptemberében mértek kiadós mennyiségű esővizet, 119 millimétert. Azóta a februárt leszámítva minden hónapban az átlaghoz képest elenyésző menynyiségű csapadék került a talajba: januárban például mindössze 6, márciusban 8 milliméternyi esett. A téli sokéves átlagos csapadékmennyiséget 32 milliméterben jelölik meg a szakemberek, ehhez képest esett viszonylag több, 43 milliméternyi februárban. Az április sem hozott áttörést: akkor 29 millimétert mutattak ki a műszerek, ami 20 milliméterrel kevesebb, mint a második tavaszi hónap sokéves átlaga. Mivel az éves átlagos csapadékmennyiség 550-560 milliméter, amihez képest tavaly csak 132 esett, idén pedig alig haladtuk meg a 90-et, akkor el lehet képzelni, milyen szenvedés vár a növényekre az előttünk álló kánikulai nyárban. A sekélyen gyökerező őszi és tavaszi kalászosoknál már most látni az aszály okozta pusztítást. A növények alacsonyak, a kalászok kicsik, vagyis csak közepes, avagy gyenge hozamokra lehet számítani. A vízhiányt még a leggondoskodóbb technológia sem ellensúlyozhatja. Az őszi búzánál - vélik a szakemberek 1-1,5 tonna kiesés várható hektáronként, ám amennyiben továbbra sem áztatja a földeket eső, a helyzet kritikussá válhat. A tavaszi vetésű növényeken, például a napraforgón is látszik a vizhiány, mivel csak foltokban kelt ki, ráadásul a száraz talajon még a gyomot sem sikerült kiirtani. Akadnak olyan táblák Csongrád megyében, amelyeket ki kell szántani, mivel lehetetlen megvédeni a vetést a gyomoktól. Noha a kukorica is hiányosan bújt ki a talajból, szerencsére a frissen kikelt növényeken még nem látszik az aszály. Am minden csapadék nélküli nap tovább ront a helyzeten. ek. Lottó-Szám-Mágia A JOKER nem luxus! Ezzel a jelmondatfal szervez nagyszabású akciót erre a hétre a Szerencsejáték Rt. Játsszon JOKER-t az öfösloffó és a hatoslottó mellett, most már a LUXOR-on is! Igy automatikusan részvevője lesz a játékba küldést követő napon lezajló sorsolásnak. Naponta három szerencsés játékos egy-egy millió forinttal lesz gazdagabb. A főnyeremény - egy Peugeot 607 Pack 3.0 típusú luxusautó - sorsolásán a héten feladott összes JOKER játék részt vesz! Továbbra sincs telitalálat az ötösön, így már 600 millió forint vár a legszerencsésebb játékosra. Mind az utolsó sorból, mind a 8-ra végződök közül kétkét nyerőszám került ki. A szelvény negyedik sora (46 - 60) és a 9re végződök viszont már harmadik hete nem tudnak nyerőszámot adni. Tavaly minden negyedévben pontosan egy alkalommal húztak két négyzetszámot. Idén ilyen sorsolás még egyetlen egy sem volt. Négy szomszédos számot is találunk a hatoson (37, 38, 39, 40), ilyen csak átlag ötévente egyszer fordul elő. Az egyedüli 5+1-es majd 20 millió forintot ér. A négyzetszámok és az 5-re végződök is éppen három hét szünetet tartottak. A már 330 millióra duzzadt főnyereményhez szükség lehet rájuk is. A JOKER minden számjegye különböző volt (831590). Az 1-esek vezetnek ebben az évben, a százhúsz JOKER számjegy között tizenkilencszer jelentkeztek. A 4-esek viszont csak hatszor. Legrégebben a 6-os szerepelt, az utolsó hat húzás számjegyei között egyet sem találunk! Ne feledjük, ezen a héten a JOKER plusz egymilliót érhet. rjyjSSPSSSU Nem volt telitalálatos a skandinávon, a főnyeyöS«ö?®9 remény várhatóan 45 millió forint körül lesz. A négyzetszámokat itt is ki kell emelnünk, szerdán sem a gépi, sem a kézi sorsoláson nem jutottak szóhoz. Míg az év első tíz hetében huszonnégyszer kerültek a nyertesek közé, a második tíz hétben csak tizenháromszor! Szerencsejáték Rt. Szegedi Területi Igazgatóság HATOS Közlekedésbiztonság, nyílt nap és vetélkedő Hatodik alkalommal rendezi meg a Csongrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a Pálma Reklámstúdió a közlekedésbiztonsági nyílt napot és autőkiállítást Szegeden, a tiszai rakparton május 25-én, szombaton. A rendezvény célja, hogy felhívják az autósok figyelmét a balesetmentes közlekedésre. Sor kerül a hagyományos elméleti és gyakorlati autós ügyességi versenyre, amelyen mentősök, tűzoltók, rendőrök, oktatók, biztonságiak és határőrök vesznek részt. A rakparton autókiállítás is lesz, délután pedig a Malek Andrea Band szórakoztatja az érdeklődőket. A város lelke SZAVAY ISTVÁN Minden városnak van lelke, amelyre ráérezhet az utazó is. Ráérezhet az önbizalomra, a jövőbe vetett hitekre, vagy éppen azok hiányára, a nyitottságra vagy a befeléfordultságra, amikor fölsejlenek számára egy-egy település hangulatai. Szeged, az utóbbi éveiben legalábbis, ellentmondásos lelkületet mutatott föl. Mintha folyamatossá lett volna az identitászavar, amivel a város évtizedek óta küszködik, és amelyen hiába lépett túl időnként, máris jöttek új változások, amelyek derékba törtek sok-sok, mégoly megalapozottnak túnő reményt is. Minden város idő- és térbeli kapcsolataiban él. A török után, a 18. század elején elpusztult, néptelen országrész közepén találta magát a város. Mire igazán magához térhetett volna, jött az Árvíz. Igaz, ezt az újjáépítés nagyvonalú lendülete követte, a palotás, sugaras-gyűrűs szerkezetű város születése, amelynek tervezésekor századokra előre gondolkodtak eleink. Aztán az első világháború, mely után egy országrész központjából határszélivé jelentéktelenedett Szeged. Amit valamelyest kompenzált ugyan az egyetem idejövetele, de nem egyenlíthette ki a város éltető gazdasági kapcsolatainak elvesztéséből adódó hátrányokat. Egy új háború után ismét a határszéh lét hátrányait szenvedte Szeged, a zéró fejlődés éveit. És bár a hetvenes években megérkezett az oly régen várt föllendülés, a magyar gazdaság nyolcvanas évekbeli visszaesése, a rendszerváltást követő gazdasági átrendeződés veszteségei derékba törték a fejlődési léhetöségeket. A balkáni háborúk, az évtizedes romániai válságperiódus, az autópálya hiánya szinte légüres térbe taszította a várost. Mostanában viszont újra változik valami. Az, hogy végre megszépült, átalakult a Belváros, jelzi az önbizalom föltámadását. Azét a magabízásét, ami nem lehet idegen Szegedtől, amely-bár kevesen tudják -a 15. század végén az ország egyik leggazdagabb I városa volt. Hisz' a Mátyás uralkodását követő 1490-es években | 2000 forint királyi adót fizetett évente, amiben csak Buda (2800 Ft) és Brassó (2100 Ft) előzte meg, no meg két bányaváros, az aranypénzeket verő Körmöcbánya (4600 Ft) és Besztercebánya (3600 Ft). Most, Szeged napjára díszkivilágítást kapott a múzeum is. A dómot és az alsóvárosi templomot követően még egy palota ragyog fényárban ezután a szegedi éjszakában. Mondhatni: nem nagy dolog. Pedig dehogynem az. Egy bölcs ember mondotta valaha: egy nemzet jövőbe vetett hitét leginkább útjainak állapota tükrözi. Mert az utakon látszik igazán, milyen jövőt vár és álmodik magának egy ország. Nos, egy város hiteit tán gondozottsága, az értékeinek fölmutatására való igény és képesség tükrözi leginkább. Hit abban, hogy a mostani, sok bajjal küszködd időt fölválthatja valami merőben más kor, amelyben újra teret és lehetőségeket kaphat az itt fölhalmozott tudás és akarás. Hogy az autópálya eljövetelével, a szomszéd országok konszolidációjával, az uniós tagsággal Szeged újra föllendülés és gazdagság elé nézhet, mely folyamat részeként szerencsés esetben e három országra kiterjedő régió logisztikai központjává lehet. Nekem erről is szólt Szeged napja. Az, hogy számtalan baj közepette is élettel telt meg ismét ez a világra mégiscsak és mindennek ellenére nyitott város. Törököt köröznek S. D. nem jelentkezett a rendőrségen, ezért országos körözést adtak ki ellene. A török férfi május 5-én hajnalban Szegeden öt embert sebesített meg késével. Május 5-én, vasárnap hajnalban, mint megírtuk, az egyik legnépszerűbb szegedi szórakozóhely, a Mars téren lévő Sing-Sing előtt egy török nemzetiségű férfi látszólag minden ok nélkül rátámadt a diszkó előtt beszélgető társaságra, és késével több személyt megszúrt. Egyikük S. Róbert, közismert szegedi sportoló, aki korábban küzdősportban kisvilágbajnoki címet szerzett. A sebesültek a történtek után azt állították, hogy fogalmuk sincs, miért támadt rájuk a láthatóan önkívületben lévő férfi. A rendőrség azonban ezzel szemben úgy tudja, hogy a véres konfliktus a diszkóban kezdődött, és a kiváltó ok feltehetőleg féltékenység volt. A szórakozóhelyen kirobbant csetepaté után a biztonságiak kivezették a külföldi állampolgárságú férfit, aki az utcán kést rántott, és ekkor sebesitette meg a diszkóból korábban távozó négy férfit és egy nőt. A bűncselekmény másnapján a török férfi, S. D. telefonon jelentkezett a rendőrségen, ám nem jelet meg ott ígérete ellenére. A késelő kézre kerítésére országos körözést adtak ki. Nemzetbiztonsági ellenőrzése után a szegedi rendőrkapitány tagja lehet az elitnek Balogh Zoltán a főtiszti karba tart Csongrád megyéből egyedüliként a szegedi rendőrkapitány lehet tagja az Orbán-kormány által létrehozott úgynevezett főtiszti karnak. Erről Balogh Zoltán pályázatának elfogadása után tájékoztatta felettesét, a megyei főkapitányt. MUNKATÁRSUNKTÓL Balogh Zoltán szegedi rendőrkapitány nem cáfolta lapunk azon értesülését, amely szerint pályázott a főtiszti karba, aminek nemzetbiztonsági ellenőrzése után - valószínűleg a tagja lesz. Amint arról beszámoltunk, az első körben öten kerültek be Csongrád megyéből a magyar hivatalnoki elitbe. Még a parlamenti választások első fordulója előtt, márciusban Orbán Viktor miniszterelnök 271 főtisztviselőt és 107 főtisztet nevezett ki. A Népszabadság információi szerint az elit csapatba most újabb főtisztviselőket és főtiszteket akar kinevezni a leköszönő kormány. A központi kar tagjainak különleges védelmet és kiemelt jövedelmet biztosít az állam. A központi tiszt feladata, hogy a beosztásának (munkakörének) ellátása során segítse a közigazgatási, rendészeti, nemzetbiztonsági stratégiai döntések, programok előkészítését és végrehajtását, az európai integrációval összefüggő, a fegyveres szervet érintő kormányzati feladatok ellátását. A közigazgatási elitcsapatba tartozóknak védelmet nyújt, hogy kormányváltáskor nem kerülhetnek utcára. Ha az új kabinet nem tart igényt a munkájukra, öt évig rendelkezési állományba helyezik őket, s ez idő alatt is valamennyiüket megilleti a mindenkori köztisztviselői alapilletmény tizenháromszorosa. Ez jelenleg 429 ezer forint. A hírek szerint a második körben 27 főtisztviselőt és 43 főtisztet vennének fel az elitalakulatba. A nyerteseknek kinevezésük előtt vagyonbevallási kell tenniük, illetve kötelesek magukat alávetni a legszigorúbb, a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésnek. Információink szerint Csongrád megyéből három rendőrtiszt pályázott a főtiszti karba. Úgy tudjuk, hogy bár a törvény nem írja elő, ketten tájékoztatták felettesüket, a Csongrád megyei főkapitányt, Balogh viszont nem. Balogh Zoltán lapunknak elmondta: nemzetbiztonsági ellenőrzése még tart, annak leghamarabb június végén, július elején lesz eredménye.