Délmagyarország, 2002. május (92. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-21 / 116. szám

9 A K T U A L I S • KEDD, 2002. MÁJUS 21. Borvirágok és százszorszépek hétvégéje Ma zárul a szegedi maratoni vigadalom Nagyon-nagyon szép dolog a városlakóktól, hogy saját magukat megtisztelték azzal: a városi ünnepen kimentek az utcára és jól érezték magukat. Miután programban, napsütésben és érdeklődőben sem volt hiány, jó kis hétvége kerekedett Szeged napja, a borfesztivál és pünkösd tiszteletére. Jó ez a nagy nyüzsi, csak el ne kopjon a díszburkolat - vihogva rohan el a fiatal csapat a Széchenyi tér felé. Borozni mennek, kiderül, már foglalják nekik a helyet a csülöksütő mellett. Lendületük akkora, hogy lehetetlen őket utolérni. Mások nem akarnak, vagy nem tudnak sietni. Akad, aki botra támaszkodik, van, akit babakocsik meg szerte szaladó kölkök akadályoznak a haladásban, míg mások tempóját a májusi szerelem fogja andalgósra. Az új Belváros most először nem hat díszletként: emberek sétálnak az utcán. Sokan vannak, így gyűlik a pénz a mutatványosok kalapjába, meg a szomorú hangú hegedű - mely most éppen a Hajmási Péter dallamára rí' - tokjába. A látványt fényképezni kellene, mint két éve az árvizet, most a Dugonics téri aszfaltdúlást, meg a kivágandó Széchenyi téri platánokat. A Palánk cukrászda előtt kígyózó sorban apa okítja csemetéjét, kihasználva az időt: Szeged napja május 21-én van, minden évben. Érted? Igen. Azt ünnepeljük, hogy Szeged szabad királyi város már vagy 280 éve. Érted? Igen. Ezért van ma ilyen nagy forgatag. Érted? Igen. Apa, kapok három gömböt? Kapsz - zárul a lecke. Szigor a hídfőn Az újságírót azzal indították útjára: szép, színes riportot hozzon a hídi vásárról. Egyik kezemben a Palánkban vételezett fagyival, másikban a városházi kabinetiroda által kibocsátott, Szeged A hídi vásáron mutatványosok szórakoztatták a nagyérdeműt. Fotó: Miskolczi Róbert napja rendezvényei című papírköteggel egyensúlyozok az „esemény helyszíne" felé. A híd korlátja szombattól hétfőig speciális burkolatot kapott. Nem újabb városi projektről van szó, hanem egyszerűen arról: a rend védelmére hivatott, kirendelt egyenruhások mutatóujjukkal nemet intenek, amikor biciklis közeledik. A járgányokat - tároló híján - a híd korlátjához láncolják, egyre többet és többet és többet. Úgy tetszik, aki reggel jött, már soha többé nem látja a bringáját. A hídra feljutva a városi stand az első, ez üdvözli a polgárt, mögötte sajtósátor, amelyet FENYARBAN USZIKAMUZEUM A Szeged-napi ünnepségek záróakkordjaként tegnap este fél 10-kor avatták fel a Móra Ferenc Múzeum díszkivilágítását. A borongós, a szokásosnál hűvösebb idő ellenére nagy nézősereg gyűlt össze a szökőkút mellett és a Belvárosi hídon, hogy szemtanúja legyen annak a pillanatnak, amikor kigyulladnak az új lámpatestek. Az eseményt, amelyen részt vettek a város vezetői, valamint a testvérvárosi küldöttségek is, hatalmas ováció és szűnni nem akaró taps fogadta. A napokban az év múzeuma címet érdemelte ki e jeles intézmény, amely a múzeumi világnapra és Szeged napjára külön ajándékot kap ezzel a díszkivilágítással. A fogadalmi templom hasonló díszkivilágítása után a Móra Ferenc Múzeum a második Tisza-parti épület, amely a jövőben - sötétedés után - fényárnyban úszik majd. A különleges lámpatestek beszerzése és felszereléseegyébként 21 millió forintjába került a városnak. K.F. székely kézimunka keretez, csak közelebb lépve látszik, az már külön bódé. A városi turisztikai kiadványok jól sikerültek, az újságíró kíváncsiságból is, szakmai kötelességből is markol belőle. Ülőhely a mellette lévő „sajtópáholyban" kínálkozik, itt van asztal, kényelmesen lehet csevegni a kollégákkal, meg lapozgatni a polgármesteri hivatal által kiadott, határozottan hiánypótló anyagot. Benne a 2002-es városi program, a Szabadtéri Játékok, fesztiválok, kulturális és sportesemények jól sikerült összefoglalója csupa érdekességgel, több nyelven. Végre valakinek eszébe jutott, hogy térképet is tegyen a brosúrába, az új füzetecske szívében így szerencsére van útmutató, meg néhány érdekesség is. Például a Mars tér felirat mellett az olvasható, hogy „tervezett új piac" és az Ady tér üres, halványzöld négyzetét is szöveg tölti ki: „épülő tanulmányi és információs központ". Ólomhadsereg a ligetnél A Magyar Nemzet standja mellett mindjárt a (nagyi magyar valóság is látható: szép, erdélyi viseletbe öltözött néni vastag kenyérhéjjal törli ki az alumíniumlábast, vége az ebédnek. Fáradt az idős asszony, s amikor azt kérdezzük, megéri-e a küzdelmet a nagy hétvégi hercehurca, elmondja: ma még nem keresett annyit, mint amennyi az asztal által elfoglalt hely bérleti díja. Szép a vásár, minden van, és igazán nem lehet ok panaszra, mert minőségi holmikat hoztak a kereskedők. A kézművesmesterség remekei sorakoznak a ponyvák alatt: van itt nemezsapka - amelyről megtudjuk, hogy télen ugyan fűt, ám nyáron hűt -, van lekváros szilke, mézpörgető, körtemuzsika, fakanál. Bőrdíszműves magyarázza az érdeklődő fiatal párnak, hogy a 16 ezer forintos, valóban gyönyörű bőrtarisznya elkészítése hány munkaórát vesz igénybe. A fiún látszik, kínban van, szívesen megvenné a lánynak, de sokallja az árat, a lánykán látszik, nem kell neki más, csak a fiú. Pár perc múlva tükrös szívre íratják nevüket, mézeskalácsban egyesül szív és lélek. A nézelődőket kovácsoltvas indák terelik tovább a keményebb, férfimunkát igénylő remekek felé. Üvegfúvók tartanak élő bemutatót, a produkció szó szerint forró, ám fegyelmezett. Testes vaskályha melegíti az ólmot is, amiből itt, a szegedi hídon hadsereget öntenek. Két kedélyes fickó áll a pult mögött: az egyik kétméteres, nyugodt favágó típus, a másik gyors kezű, gyors beszédű showman - „civilben" cukrász. Amit csinálunk, az nem gyerekjáték - mondják a közönségnek, amely tátott szájjal figyeli, hogyan kell „katonát főzni". Az újságíró pár perc alatt nagyon sok mindent megtud: nosztalgia teremti most az üzleti lehetőséget, mert reneszánszát éli az ólomkatona-gyűjtés. Az idősebbek az indiánokat és a II. világháborús csapatokat kedvelik, míg a fiatalabbaknak Maximusszal, a hadvezér-gladiátor ólomba öntött másával lehet kedveskedni. Olyan egyedi bronzkatonák is készülnek - persze csakis örökölt öntőminták alapján -, amelyek finom kidolgozásáért akár 20-30 ezer forintot is elkérnek a „hadigyárosok". A híd újszegedi részén sokan fák alá menekülnek a hőség elől, s látszik, a meleg mindenkit megvisel. Kivéve a gyerekeket, 10 évestől lefelé. Ők boldogan ugrálják körül az újraformált Halas fiú című, vasárnap leleplezett szobrocskát, amely hűs vízpermettel „hálálja meg" a tetszést. Aki már megúszta a vásárlást... A hídon visszafelé már gyorsabban lehet haladni, és meszszebbről lehet szemlélni a forgatagot. Táskák, szatyrok, csomagok, keveseknél vannak, az emberek inkább nézelődnek, mint vásárolnak. Két családfő osztja meg nézeteit arról, miként kell az asszonyt, meg a csimotákat szigorúan fogni vásárok idején. Minthogy mindkét családot reménytelen megelőzni, s idő is van bőven, mögöttük haladok, egészen a híd aljáig. Nem telik el tíz perc, mikor újra feltűnnek az apukák: üveges szemmel állnak sorba pünkösdi menüért: szegedi gulyás, almás rétes, kenyér 350 Ft-ért, a fröccs nincs az árban. A híd alatti hangulat kifejezetten jó, tekerőlantos férfikar énekel és figuráz, miközben derűs asztaltársaság módosítja az ismert dal szövegét: „aki dudás akar lenni, jobb annak ma hallét enni". A kínrím emlékeztet arra, a Tisza partján elmaradhatatlan a halászlé. A bográcsos halfőzést egyébként szinte mindenki hiányolja, az emberek nagy része határozottan hitte, főzőverseny lesz a Roosevelt téren. Komoly csalódottságnak azonban nyoma sincs: itt kedélyes, emelkedő véralkoholszintű, középkorú társaság nótázik, míg amott a jóllakottság és az elégedettség szimbóluma piheg: egyik kezében borospohár, másikban fonnyadt virágcsokor, arcán boldog mosoly, ingén paprikás szaft friss foltja. Nem fog neki örülni az asszonya... KATKÓ KRISZTINA Átadták a Halas fiút. Fotó: Miskolczi Róbert Ezer jó emlék maradt a borfesztiválról. Fotó: Karnok Csaba LOPOTOKKEL AVATTAK HÍRVIVŐVÉ A BORÁSZOKAT ÁSOTTHALMON A bort és a borászokat ünnepelték vasárnap az ásotthalmi borünnepen. Az esti vacsorán a Szent Vince Borrend hírvivőjévé avatták Dobák Sándort és Gulyás Istvánt. - Fél tizenegy óta csak annyi időm volt, hogy gyorsan bekapjam az ebédet. Azóta folyamatosan jár a szám - mesélte nevetve az ásotthalmi Tóth István, aki egyike a településen élő három borásznak. Az ásotthalmi borünnepen a nyitott pincék elnevezésű programon mindenki ellátogathatott a három borász, Dobák Sándor, Somodi Sándorés Tóth István pincéjébe, ahol természetesen végigkóstolhatta a jóféle nedűket. Tóth István egy hatvanéves épületet újíttatott fel. - Homokkő burkolattal borítottuk a falat, a fehér csempe tejüzem jellegű lett volna. Ha már itt, az Alföldön nem tudunk pincét kialakítani, legalább a hangulata legyen olyan - magyarázta a borász. A vacsora előtt az est házigazdája, Fröhlich András köszöntötte a vendégeket, majd Nagy László, a Csongrád megyei Szent Vince Borrend ceremóniamestere szólt néhány szót. - Ma országszerte borfesztivál van. Sőt ma van Ivó napja is, így muszáj megkóstolni egy-két bort mondta. A halászlé után, a főétel előtt került sor két borász próbatételére, melyen komoly gyakorlati és elméleti tudásról kellett számot adniuk a jelölteknek. - Nevezzen meg három ásotthalmi borászt! - hangzott az egyik „komoly fejtörést" okozó kérdés. A gyakorlati vizsgán a jelölteknek bekötött szemmel kellett fehsmerniük a különböző borokat. Dobák Sándor először a jobb kezében lévő pohárból kortyolt, majd a baljában lévő italt nemes egyszerűséggel kiköpte. - A jobb kezemben fehérbor, a balban pedig „fehérvíz" van - fogalmazott a szakértő. Végül az eskütétel után az idén 10. évfordulóját ünneplő Szent Vince Borrend nagymestere, Fülöp Mihály egy lopótök segítségével hírvivővé avatta a két jelöltet. A. T. J.