Délmagyarország, 2002. május (92. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-15 / 112. szám

^ J^kP Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve MA: TISZA-PARTY DELMAGYARORSZAG SZERDA, 2002. MÁJUS 15., 92/112. FÜGGETLEN NAPILAP, ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 58 FT (ELŐFIZETVE: 46 FT) TÉMÁINKBÓL HORVÁTH SZILÁRD NEM MŰKÖDIK EGYÜTT Újból megtagadta a tanúvallo­mást a móri bankrablással össze­függésben keresett Horváth Szi­lárd, akit a nyomozók kedd dél­után akartak meghallgatni - kö­zölte a rendőrség. Horváth, élve jogával, nem engedélyezte a vér­mintavételt sem. 2. oldal GÖNCZÁRPÁD, AZ SZTE DÍSZDOKTORA Ide mindig szívesen jövök, mert otthon érzem magam - mondta tegnap Göncz Árpád, amikor a hazai felsőoktatási intézmények közül elsőként díszdoktorává fo­gadta a Szegedi Tudományegye­tem. A volt köztársasági elnök negyedszázaddal ezelőtt műfor­dítást tanított a szegedi bölcsész­kar angol szakos diákjainak. 3. oldal DIÁKHITEL-ZÁRÓRA Ma kérhető utoljára az erre a fél­évre adható diákhitel. 2 ezer 226 egyetemi, főiskolai hallgató elő­ször juthat hozzá az igényelt pénzhez. Velük együtt így orszá­gosan már több mint 83 ezer di­ák kért hitelt. Október óta 13,7 milliárd forintot osztottak szét. A postahivatalokban összesen 120 ezer igénylési csomag kelt el. 3. oldal MATEMATIKÁBÓL ÉRETTSÉGIZTEK Tanárok és diákok szerint az idei matematika érettségi vizsga fe­ladatai nem voltak túlzottan ne­hezek. Akadt olyan diák is, aki már egy óra elteltével kilépett az iskola kapuján. Persze sokan már akkor is elégedettek lesznek, ha görbül az írásbeli dolgozatra kapott érdemjegyük. 4. oldal www.delmagyar.hu A kábítószeres dada elveszítette a kisfiút Másfél éves kisgyereket talált egy férfi Szegeden. A kisfiút édesanyja egy kábítószerfüggő barátnőjére bízta, aki elvesztet­te a gyermeket. MUNKATÁRSUNKTÓL Egész Petőfitelep kereste annak másfél éves kisfiúnak a szüleit, akit az egyik helybeli férfi talált a hét elején, az esti órákban. - Bár­kivel előfordulhat ilyesmi ­mondta a gyermeket megtaláló férfi, aki kérte, ne írjuk le a ne­vét. - A mezítláb sétálgató kis­gyereket hazavittem, tisztába tettük, majd megfürdettük. Jó hangulata volt, igaz, köhögött egy kicsit. Olyan mozgékony volt, mint a rakéta - fogalmazott a férfi, aki miután hiába kereste a gyermek szüleit, értesítette a rendőrséget. A városi rendőrkapitányság munkatársai az újszegedi gyer­mekkórházba szállították a ma­gára maradt gyermeket. Bittera István osztályvezető főorvos el­mondta, a kisfiút enyhe hörghu­ruttal kezelték, tegnap reggel pe­dig már vidáman játszott. A fiút szülei tegnap délelőtt vitték ha­za. A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai megállapították, hogy a gyermeket édesanyja egyik kábítószerfüggő barátnőjé­re bízta, aki állapota miatt nem tudott odafigyelni a kicsire. A nő hétfő este nem volt kihallgatható állapotban, ezért a rendőrök a detoxikálóba szállíttatták. A gyorsteszt kimutatta, hogy az­nap kábítószert fogyasztott. Az anya és ismerőse ellen kis­korú veszélyeztetése, a barátnő ellen emellett kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt indult eljárás. Holnaptól nálunk is támadnak a klónok Az amerikai premierrel egy idő­ben vetítik a hazai mozikban a Csillagok háborúja második ré­szét. A szegedi Belvárosi mo­ziban már a hét elején több mint kétszáz jegy elkelt a hol­nap esti bemutatóra. Az interneten már jó ideje terjed­nek a Csillagok háborúja máso­dik epizódjának, A klónok táma­dásának kalózfelvételei. Az egyik legismertebb verziót valószínű­leg a film egyik privát vetítésén készítették. A szakértők szerint a kalózvál­tozatoknak köszönhetően már több mint egymillió ember nézte meg a filmet a holnapi bemutató előtt. Úgy vélik, ez nem befolyá­solja majd jelentősen a filmszín­házak jegybevételeit, mivel az igazi rajongók nem hagyják ki a szélesvásznú mozi élményét. A klónok támadása a forgató­könyvben és látványvilágában is felülmúlja az első epizódot, a Baljós árnyakat. George Lucas új mozija az első nagyjátékfilm, amely digitális videokamerával készült, videoszalagra és nem filmre. A Tisza-partyban bemutatjuk azt a makói középiskolás lányt, akit második alkalommal vá­lasztottak meg az ifjúsági önkor­mányzat vezetőjévé. A diákpol­gármesternek fejtörést okoz, mi­ért mennek el olyan nehezen a fiatalok egy-egy rendezvényre. A tizedik Sziget Fesztiválra valószí­nűleg nem lesz nehéz közönséget toborozni, hiszen számos zenész sztárt hívtak meg a szervezők. Részletek a Tisza-partyban Gyanúsnak találta néhány bak­si, de a rendőrök előtt tisztázta magát az a csanyteleki-pálmo­nostori fiatalember, aki egy be­jelentő szerint olyan, mint a móri bankfiókban elkövetett rablógyilkosság egyik feltétele­zett tettese. A móri bankfiókban május 9-én elkövetett mészárlás feltételezett tetteseiről készített grafikákat már aznap délután bemutatták a televíziós híradásokban. Mivel a két férfi kézre kerítéséért akár tízmillió forintot is kaphatnak az informátorok, a megszokottnál sokkal több bejelentés érkezik a rendőrséghez. Természetesen a baksi korcsmákban is beszédté­ma a móri eset, és úgy tudjuk: már a vérengzés napján, csütör­tökön többen telefonáltak a rendőrségnek. Ennek nyomán május 10-én délután 1 óra tájban megjelent a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság különle­ges egysége, a „Boszorkány kom­mandó" és Bakson lezárta a Köz­társaság utcát. A kommandósok behatoltak az 55-ös számú családi házba. A bent tartózkodó Kutasi Ibolya a kutya ugatása miatt figyelt fel. Mivel húga még az iskolában volt, édesanyja helyben, édesapja pedig vidéken dolgozott, rémül­ten futott ki az udvarra, ahol a kommandósok - meglepetésére - kedvesen közölték vele: bizo­nyos személyeket keresnek, akikről feltételezik, hogy a ház­ban tartózkodnak. Az épület és az udvar átvizsgálása után el­árulták: bejelentés nyomán kere­sik Bakson a rablógyilkosság egyik feltételezett tettesét. Ezen akcióval szinte egyidejűleg Ibo­lya barátnőjénél is jártak a kü­lönleges egység tagjai. A fiatal hölgy ugyanis csütörtökön este Ibolyáéknál tartózkodott. Mint kiderült: a csütörtök dél­után 5-től este 10 óráig szintén a házukban vendégeskedő Faragó Róbert miatt kerültek Kutasiék a rendőrség látókörébe. A történtekről meglehetősen megszeppenve beszélő Ibolya csak azt követően merte elmesél­ni a pénteki meglepetés részlete­it, miután egy „rendőrséggel kapcsolatot tartó személlyel" egyeztetett. Annyit tudtunk meg, hogy Fa­ragó Róbert édesapja Csanytele­ken él. Folytatás a 3. oldalon Garázs az otthonuk A szegedi Állomás utca néhány garázsában nem autók parkolnak, hanem emberek élnek. Hajléktalanok, akik reménykednek, ez csak parkolópálya a számukra, jön jobb is még az életben. Ripor­tunk az 5. oldalon. Fotó: Karnok csaba Veszélybe került három szentesi kamasz fiú a viharban Menekülés a megvadult Kurcából Bakson is keresték a kommandósok a móri gyilkosokat Hasonmásra vetődtek A hétfői viharban kenuzó fiúkat kellett kimenteniük a szentesi tűzoltóknak a Kurcából. Hétfőn délelőtt szikrázó napsü­tésben indult kenutúrára a Kur­cán lefelé, a szentesi Dózsa-ház­tól három fiú. Négyszemélyes hajót kölcsönöztek. Közben a Stammer-hídról leereszkedve csatlakozott hozzájuk másik két kamasz. A két nagyobb siheder, a tizen­hat éves László és Tóth Erik azon a napon az érettségi szünetnek örülhetett, míg a tizenhárom éves Máté, Erik testvére „beteg" volt. Laci testvére, a tizenkilenc éves Tóth Ferenc a Stammer-híd­nál csatlakozott a csapathoz, együtt ereszkedett le onnan a ti­zenhat esztendős H. Norberttel. így hát öten utaztak a négysze­mélyes kenuban. A túlterhelt hajó kitörte a híd egyik korlátját, majd felborult. Mire megérkeztek Szegvárra, alaposan megéheztek. Folytatás az 5. oldalon A mentéshez a tűzoltók rohamcsónakot használtak. Fotó: Tésik Attila Tényleg hasonlítana Faragó Róbert a körözött Farkas Róbertre? A hasonlóság csökkentése érdekében levágatta a haját. Fotó: Tésik Attila

Next

/
Thumbnails
Contents