Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-05 / 79. szám

I PENTEK, 2002. ÁPRILIS 5. •AKTUALIS" A magyar kormány nem állt mellé - Görögország másfél milliót fizet Sajtos Ágotát kártérítik Folytatás az 1. oldalról Ágotát egy hétig tartották fogdá­ban, ezután hívhatta fel először édesapját, Sajtos Gyulát. A fogda után eljutott a bíróságra, ahol csupán egy titkárnővel találko­zott, aki elmondta neki, hogy szeptember 15-éig ítélkezési szü­net van. Legközelebb október 30-án tárgyalták ügyét: a csalás vádjának a görög bíróság nem adott helyt, Ágotát felmentette. A görög utazási iroda képvise­lői azt állították - lényegében ez került a vádirat szövegébe is -, hogy a magyar partner nem szándékozott megfizetni a köz­tük vita tárgyát képező összeget, fedezetül pedig olyan ingatlanok­ról tett említést, amelyek valójá­ban nem is léteznek. Lapunknak Sajtos Ágota el­mondta, hogy a görög iroda nem azt a szolgáltatást nyújtotta az utazóknak, amelyekben megál­lapodtak, folyamatosan alultelje­sített. Valóban képezte vita tár­gyát közöttük egy összeg, mely­nek törlesztését ők elkezdték. A büntetőeljárás során a tanács megállapította, hogy a délszláv háború és a korabeli magyar pénzügypolitika hátráltatta az anyagi nehézségek gyors rende­ződését. A görög igazságszolgál­tatás Sajtos Ágotát bűncselek­mény hiányában felmentette. Nemzetközi perben az ügyvédi díjak is jóval magasabbak, a Saj­tos családnak összesen hatmillió forintjába került a görögországi „kiruccanás". Sajtos Gyula azt mondta: a lányáért, a gyerekéért Ártatlanul tartottak fogva. Fotó: Gy. Balázs Béla egy apa mindent megtesz. Az el­múlt négy évben akadt olyan esz­tendő is, amikor szó szerint a na­pi betevőt alig tudták előteremte­ni, annyit költöttek a pereske­désre, hogy a vállalkozást nem tudták folytatni. A családfő mára visszaköltözött Apátfalvára, re­gisztrált munkanélküliként állás után jár. Ágotát a börtönben töl­tött hónapok lelkileg nagyon megviselték. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium egykori di­ákja 1998. december 22-én sza­badult a börtönből, ártatlannak bizonyult. Egy év múlva kisfia született, ma a főváros közelében él. Kártérítést akart kapni a görög államtól, ezért apjával együtt itt­hon keresett ügyvédet. Az ügyet felvállaló szakembert nehezen találták meg. Végül dr. Mester Csaba vállalta a nem mindenna­pi esetet. Mint lapunknak el­mondta, olyan igazságtalanság érte az általa képviselt Sajtos Ágotát, amelyet a legfőbb szuve­rén szerv, egy állam követett el, holott éppen az emberi jogok maradéktalan tiszteletben tartá­sa volna a feladata. Az Emberi Jogok Európai Bi­zottsága a beadványra adott vála­szában érzékeltette, hogy való­színűsíti a jogsértést. Határozata szerint Görögország a büntetőel­járás során megtagadta a pana­szostól, hogy kifejtse álláspont­ját, ezzel megsértette a tisztessé­ges jogi eljáráshoz, meghallga­táshoz fűződő jogait. A magas fó­rumon ebben a helyzetben a gya­korlat szerint járnak el, vagyis hivatalból értesítik az állampol­gár kormányának képviselőjét, esetünkben a magyar igazság­ügy-minisztert: polgára pernyer­tessége érdekében nyújthat szá­mára jogi képviseletet. A minisz­tériumból indokolás nélkül érke­zett elutasító válasz Strasbourg­ba Sajtos Ágota ügyében. A görög állam teljes jogi felké­szültségével egy ügyvéd és egy ci­vil sikerrel szállt szembe, mert a nemzetközi bíróság kártérítésre: 6 ezer euró (körülbelül 1,5 millió forint) megfizetésére kötelezte Görögországot. Az európai jogi egyezményhez Magyarország 13 évvel ezelőtt csatlakozott: azóta mindössze öt magyar ügyében hozott döntést Strasbourg. BLAHÓ GABRIELLA Tessék választani! SULYOK ERZSEBET A kampányra ráfogni sem lehet, hogy az észérvek összecsapása jellemezte. Ezen lehet sajnálkozni, mégis teszik mindazok, han­gosan, vagy csak úgy, magukban, akik szerint a demokrácia tanu­lásának 12. évében elvárható lett volna a szakszerűség és a racio­nahtás. Akik szemében a mindenkori kormány nem több és nem kevesebb, mint szakminiszterek, azaz hozzáértő államszolgák együttese. A választási kampány nem több és nem kevesebb, mint a közős ügyek lehető legjobb irányítóinak-intézóinek kivá­lasztási procedúrája, amelyben következésképpen utak, irányok, teendők, tervek, megoldások képviselői versenyeznek. Nem tartunk itt, a kampány nem ilyen volt. hanem szinte az ellenkezője. Azaz irracionáhs volt, primer indulatokra, érzelmek­re, elfogultságokra és elvakultságokra apelláló. (Tisztelet a kivéte­leknek!) Lehet a sajnálkozás mellett a politikái-politikusokat okolni, de ebben sincs sok ráció. Az a helyzet ugyanis, hogy beszélhet ne­kem egy politikus zöldségeket, tüzelheti az indulataimat, megkí­sérelheti kihasználni érzelmi elfogultságaimat, operálhat érvek helyett lózungokkal - kizárólag rajtam múlik, vevő vagyok-e mindezekre vagy sem. Megtehetem ezt is, azt is. Demokrácia van. Most az következik, hogy ki-ki megítélheti a választási ered­ményből: mi van itt! S ahhoz passzithatja eljövendő magatartá­sát. Nincs mese, akármeddig tart és akármennyi lesz az ára, meg kell tanulni úgy választani, hogy hosszú távon a többség akarata érvényesüljön. Arra menjen az ország, amerre a legtöbbünk szá­mára a legjobb. Aki úgy látja a voksolás után, hogy számára nem megfelelő a haladási irány, annak meg kell tanulnia, hogyan érvé­nyesítse ezután az akaratát. És ennek nem lehet vége, nem lesz nyugvópont - a demokrácia már ilyen. Nem ad módot egyetlen erőnek-akaratnak sem arra, hogy végérvényesen győztesnek érezhesse magát. Nem diktatúra. Bizonyos, hogy a kacskaringói veszteségeket okoznak. De a ta­nulási folyamat egy pontján rá kell jönnünk, hogy a kacskaringó­kat nem tudjuk megspórolni. Az a közhelyes igazság ennek az oka, hogy a népet nem lehet leváltani. A pohtikusai mindenkinek olyanok, amilyeneket megérdemel. Ennek a logikának pedig pillanatnyilag az a végállomása, hogy vasárnap mindenki szavazzon! Ez a legkevesebb, amit önmagá­ért tehet. Hamis röplapokat találtak Vincze László képviselőjelölt (Fidesz-MDF) nevében valótlan állításokat tartalmazó szóróla­pot terjesztettek ismeretlen propagandisták tegnap Balás­tyán és Kisteleken. MUNKATÁRSUNKTÓL A számítógépes szövegszerkesz­tővel készített, majd feltehetőleg fénymásolóval sokszorosított szöveg írója - Vincze nevében ­sajnálja, hogy felvállalta a kor­mánypártok támogatását. Az ismeretlen szerző többek között azt fejtegeti: immár saj­nálja, hogy „köpönyeget fordí­tott", hiszen annak ellenére, hogy négy évvel ezelőtt kisgazda­ként jutott az országgyűlésbe, a közelmúltban mégis Fideszes lett. A személyes témákat is érintő szöveg bevezető és záró mondataiban a hamisító Vin­cze nevében - arra kéri a válasz­tópolgárokat, hogy ne szavazza­nak rá. A jelölt csütörtök este lapunk­nak elmondta: a röplapot termé­szetesen nem ő írta, a benne sze­replő állítások alaptalanok és rá­galmazók, melyekkel az általa sem ismert szerző) k) a választó­polgárokat tévesztik meg. Sze­rinte a gátlástalan akció elindítói a jobboldal egységét kívánják megbontani. Mint mondta: az ügyben panaszt tesz a kerület vá­lasztási bizottságánál. Türelmesek a szentesi posta ügyfelei Barátkoznak a gépekkel A szentesi főposta csatlakozott a megyében elsőként az integ­rált hálózathoz. Az ügyfelek még nem sok különbséget ta­pasztalnak a régi és az új rend­szer között. Ahhoz, hogy a Magyar Posta Rt. új fejlődési pályára állhasson, a kis lépések helyett a nagy ugrás stratégiáját választotta. Ennek jegyében vezették be a megyében legelőször Szentesen az úgyneve­zett iPostát. Ez azt jelenti, hogy a Kossuth utcai hivatalt már be­kapcsolták az Integrált Posta Há­lózatba. Ennek az a lényege, hogy csaknem minden munkafolya­matot számítógépek végeznek. Széllné Tóth Ibolya, a Magyar Posta Rt. szegedi igazgatóságá­nak vezetője lapunknak azt nyi­latkozta: a szentesi után a me­gyeszékhelyen a Takaréktár utcai tanpostán térnek majd át április 12-én a korszerű rendszerre. Az új technológiát még tanulniuk kell a dolgozóknak, ezért az igaz­gatónő az ügyfelek türelmét kéri. Mint kiderül: ha az iPosta munkatársai már rutinosan használják a számítógépeket, ak­kor megszűnnek majd az abla­kok előtt a hosszú sorok. Arról már nem is beszélve, hogy csak­nem minden szolgáltatást egy­szerre tudnak igénybe venni az ügyfelek. Ezt úgy kell érteni, hogy nem kell nekik két vagy akár három ablaknál is várakoz­niuk, míg sorra kerülnek, hiszen A számlát is a gépek írják. Fotó: Tésik Attila egyidejűleg fizethetik be a csek­keket és adhatják fel a küldemé­nyeket. Eddig többnyire kézzel írt számlákat kaptak az ügyfelek, "mostantól viszont a gép automa­tikusan kinyomtatja. Azt is el­mondta az igazgatónő: ha valaki több csekket akar befizetni, nem kérnek tőle összesítést, mert a korszerű rendszer elvégzi helyet­te. Persze a feladóvevényt is a gép érvényesíti, nem pedig az ablak mögött ülő munkatárs. Pólyáné Téh Éva szentesi pedagógus már észlelte a változást az iPostán. Nemzetközi úszóversenyt szer­vez, és huszonöt levelet adott fel nyolc-tíz perc alatt. Bélyeget nem tett rájuk, meg egy részük­ről számlát is kért, egynémely küldeményt mérni is kellett, ez­zel eltelt az idő. Szerinte az jó, hogy a számlát egyből kiadja a gép. Gerendi László úgy vélte: egyelőre még ismerkednek a • technikával a postai alkalmazot­tak, ezért több időt kell tölteniük az ügyfeleknek az ablak előtt. De ha megszokják az új rendszert a dolgozók, akkor tényleg emelke­dik a szolgáltatás színvonala. B. I. Naponta 100-150-en javítják adóbevallásukat Kifizetésre, befizetésre harminc nap Az APEH Csongrád Megyei Igazgatósága szerint annak el­lenére, hogy a bevallások nem egyszerűsödtek, kevesebbet hi­báztunk, mint tavaly. A megyei adóhivatal a személyi jövedelemadó-bevallások 40 szá­zalékát már feldolgozta. Általá­nos tapasztalat - mondta Csurgó Edit, az APEH Csongrád Megyei Igazgatóságának adó- és járulék­ügyi igazgatóhelyettese -, hogy idén kevesebb hibát vétettünk, mint a 200l-es bevallási idő­szakban. Az adóhivatal külön­ben hivatalból javitja a kisebb hi­ányosságokat, összeadási hibá­kat, sorkihagyásokat. Erről csak akkor értesítik írásban az adózót, ha 100 forintot meghaladó az el­térés. Visszajelezni azonban csak akkor kell, ha annak tartalmával az érintett nem ért egyet. Amennyiben magasabb a vissza­térítés összege, mint amit az adózó kiszámított, akkor az emelt, ha kevesebb, akkor az ala­csonyabb összeget utalják. Ha nő a befizetés összege, a különbözet kifizetésére az értesítéstől számí­tott 30 nap áll az adózó rendelke­zésére. Komoly tartalmi hiba, nyilat­kozatok elmulasztása esetén vi­szont elkerülhetetlen a szemé­lyes megjelenés az adóhivatal­ban. S hogy melyek ezek? Ilyen például az aláírás hiánya, a tele­víziókészülékkel és a köztarto­zással kapcsolatos nyilatkozat kifelejtése. Az adózók nem tün­tetik fel a 01 lapon az adókedvez­mény alapjául szolgáló igazolást készítő pénzintézet, biztosító, önkéntes biztosítópénztár adó­számát. Az egyéni vállalkozók pontatlanul számítják ki az osz­talékalap összegét, továbbá sok esetben még mindig elfelejtenek egészségügyi hozzájárulást „val­lani" a 35 százalékos osztalék­alap után, pedig ez a szabály 1997-től változatlan tartalom­mal érvényes. A jogszabály lehe­tőséget nyújt a házastársaknak a családi kedvezmény megosztásá­ra. Ebben az esetben az erről szó­ló 04 lapot mindkettőjüknek alá kell írni, ezt azonban gyakran el­mulasztják. A megyei ügyfélszolgálati iro­dákban a munkatársak naponta 100-150 adózóval javítják közö­sen a bevallásokat. Eddig 6 ezer embert értesítettek. A hibajaví­tást csak személyesen, avagy meghatalmazottal lehet megejte­ni, s vinni kell az adóbevallás sa­ját példányát, az alapját képező igazolásokat, no és természete­sen a személyi igazolványt (meg­hatalmazást) is. A visszaigénylő­nek érdemes sietnie a hibajaví­tással, hiszen a kijavítás dátu­mával indul az adóhivatal 30 na­pos kiutalási határideje. F.K. Politikai hirdetés Velünk az ország

Next

/
Thumbnails
Contents