Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-26 / 97. szám
PÉNTEK, 2002. ÁPRILIS 26. «SPORT» 15 Euroliga Szegeden TEKE Strasbourg és Bamberg után Szeged rendezi a férfi tekecsapat Euroliga harmadik fordulóját. A francia és a német állomáson egyaránt második lett, azaz kiválóan teljesített a MÉH-Szeged együttese, amely az Euroliga közel egy hónapos szünete alatt, 2000 után másodszor, megnyerte a szuperligát. Kaszás Zoltán edző tanítványainak az utóbbi i két hétben tehát eggyel kevesebb feladatra kellett koncentrálniuk. Ez sem jelentett azonban sok könnyebbséget a szegedieknek, mert három szegedi tekés a magyar válogatottal a németországi Müchelnben szerepelt. - A hat legeredményesebb vendégversenyző közé a MÉH-ből csak Kaisai László tudott bekerülni 957 fás teljesítménnyel - nyilatkozta Kaisai Ferenc, a MÉH-Szeged elnöke, egyben a nemzeti együttes szövetségi kapitánya. A németek 5966-5752 különbséggel győztek, Karsai Lászlón kívül Bódi 939, míg Kiss 917 fás produkciója közepes volt. A szombaton Szegedre látogató Bambergből a német válogatottban is hárman kaptak lehetőséget, és ez a trió jobbat nyújtott a szegedinél. Beraldo 988, Hoffmann 986, míg Stoller 963 fáig jutott. - Ha hozza a csapat, amit tud, és amit az előző két körben játszott, akkor nyerhetünk. Az Eszék megelőzésével biztos a csoport második helye, a Bamberg legyőzése esetén pedig a záró forduló dönthet a sorrendről. Nagyon szeretném, ha júniusban Eszéken dőlne el az elsőség kérdése - vallotta be Karsai Ferenc. A teke Euroliga harmadik köre szombaton, 12 órakor kezdődik a szegedi Postás-pályán. A németek a favoritok, akiknél hosszú idő után újra, a román Boariu helyén, valószínűleg lehetőséget kap Csányi Béla is. A versenyre a belépés ingyenes, ám érdemes minél korábban kilátogatni, mert nagy az érdeklődés a torna iránt. A MÉH Bódi, Fehér, Kiss, Karsai L., Földesi, Fekete összeállításban veszi fel a küzdelmet. Az Euroliga állása két forduló után: 1. Bamberg (német) 10, 2. MÉH-Szeged 6, 3. Eszék (horvát) 4, 4. Strasbourg (francia) 2 ponttal. MÁDI JÓZSEF FOBU-kupa Mérgesen TAJEK0Z0DASI FUTAS MUNKATÁRSUNKTÓL Pusztamérges környékén rendezték meg a FOBU-kupa tájékoÍ zódási futóversenyt, közel 200 résztvevővel. Az összetett ver-, senyt a Szegedi Vasutas nyerte, megelőzve Hódmezővásárhely és Pusztamérges csapatát. A vasutas sportolók tíz aranyérmet nyertek. A vásárhelyieknek két elsőség jutott, míg a hazai pálya előnyét élvező pusztamérgesiek egyszer állhattak a dobogó legmagasabb fokán. Az utóbbiak dicséretet érdemelnek, hiszen Szerencsiné Csamangó Jusztina irányításával lelkesen dolgoznak. Nők, 10C: 1. Mehmed Arietta, 2. Hoffmann Lilla (mindkettő SZVSE), 3. Paskuj Rebeka (Rádiós Klub). 12C: 1. Szabó Lib (Vásárhely), 2. Kószó Anita, 3. Samu Liza (mindkettő Pusztamérges). 14B: 1. Farkas Mariann (Pusztamérges), 2. Gyuris Kitti (SZVSE), 3. Vmcze Tímea (Pusztamérges). 16B: 1. Zsolnai Eszter (SZVSE), 2. Kalapács Ivett (Vásárhely), 3. Buknicz Ivett (SZVSE). 21B: Balogh Piroska, 2. Simon Ágnes, 3. Csiszár Adrienn (mindhárom SZVSE). 35B: 1. Ollmanné Lovászi Ágnes (Rúzsa), 2. Hidegné Laták Márta (Vásárhely). Férfiak, 10C: 1. Molnár Ádám, 2. Gera Tamás, 3. Török Zsolt (mindhárom SZVSE),, 12C: 1. Tóth Marcell (Rádiós Klub), 2. Bialkó István, 3. Farkas Dániel (mindkettő Pusztamérges). 14B: 1. Horváth Tamás (SZVSE), 2. Vörös Roland (Pusztamérges), 3. Arató Dániel (SZVSE). 16B: 1. Gál Norbert, 2. Temesvári Ádám, 3. Farkas Csaba (mindhárom SZVSE). 18: 1. Fodor József, 2. Kaszaki Zoltán (mindkettő SZVSE). 21B: 1. Nagy Róbert, 2. Sinkó János, 3. Gyöngyösi István (mindhárom SZVSE). 2IC: 1. Eke Zsolt, 2. Kocsik András (mindkettő SZVSE). 35B: 1. Kisházi László (Vásárhely), 2. Gera Tibor (SZVSE), 3. Hajnács Tamás (RTE). 45B: 1. dr. Sindely Pál, 2. Pásztor Imre (mindkettő SZVSE). Visszavágtak a jugók Fogadkozott és igyekezett a magyar válogatott, de ez kevés volt. Fotó: Karnok Csaba KÉZILABDA MAGYAR0RSZAGJUG0SZLAVIA 21-23 (12-11) Férfiválogatottak előkészületi tesztmérkőzése. Ujszegedl sportcsarnok, 1200 nézd. Vezette: Klucsó, Hlekrinszki. Magyarország: SZATHMÁRI - BERTA 3, Bocsal 1, Lendvai 2, Mezei 2, MOHÁCSI 6 (3), Németh 2. Csere: Szente (kapus), Décsi, Rosta 1.1, Rosta M. 1, Laluska, Bendó 3. Szövetségi kapitány: Skaliczki László. Jugoszlávia: SARICS - Mlricki 1, Djordjevlcs 2, Andjelkovics 2, Nikolics 3, Matics 2, KAPIS0DA 3. Csere: Mandics 1, J0VAN0VICS 7 (1), Kojics, Stojanovlcs 1, Stefanovics 1, Matovlcs. Szövetségi kapitány: Zorán Zsivkovics. Kiállítások: 4, iil. 6 perc. Hétméteresek: 5/3, ill. 4/1. Az eredmény alakulása: 5. perc: 2-2, 12. perc: 7-2,16. perc: 7-5,28. perc: 11-10,35. perc: 15-12,40. perc: 15-15,44. perc, 17-18,53. perc: 20-21. Rosszul kezdődött a magyarok számára a találkozó: Katzirznak a bemelegítésnél kibicsaklott a bokája. Még a Szathmárí 250. válogatottsága alkalmából rendezett köszöntő sem tudta feledtetni a pécsi játékos kiesését. Aztán minden úgy folytatódott, mint a két csapat első találkozóján, csak most nem a 15. percben, hanem már a tizedikben 6-2-re vezetett a magyar válogatott. A vendégek hét percig nem találtak a kitűnően védő Szathmári kapujába, majd Mohácsi egy hatperces hazai gólcsendet tört meg. így az ötgólos előny a félidő végére majdnem elfogyott. A vendégek a második játékrész első támadásából kiegyenlítettek, de ezen még fordítani tudtak Mezeiék, ám azt követően Skaliczki László időkérése sem hozott olyan változást a tanácstalan magyar válogatott játékában, hogy legalább a döntetlent kiharcolja. Skaliczki László: - Sokan fáradtan játszottak, a védekezéssel elégedett, míg a támadó játékkal elégedetlen voltam. Egyébként jól szolgálta a két találkozó a felkészülésünket Zorán Zsivkovics: - Végre megmutatták a fiúk, hogy mire képesek. SÜLI JÓZSEF Nitsovits túl a műtéten Az utolsó negyedben járt a Kontavill-Szentesi VK-Tabán Trafik Szeged megyei férfi vízilabda-rangadó, amikor bekövetkezett a baj. Egy kósza jobb egyenes telibe találta a szegediek balkezes klasszisa, Nitsovits Tamás arcának jobb oldalát. A röntgenfelvételek, valamint a CT-vizsgálatok alapján az orvosok egyértelműen arccsonttörést állapítottak meg. A vízilabdás abban bízott, hogy nem lesz szükség sebészi beavatkozásra. Tévedett. A műtétet Budapesten, az Országos Traumatológiai Intézet baleseti sebészetén dr. Szentirmai Annamária végezte el. - Hála istennek, nem tört szilánkosra a csont, így nem kellett beültetni „pluszalkatrészt" az arcomba - mesélte a pólós. - A műtét közben nem lépett fel komplikáció, gond nélkül sikerült visszailleszteni a levált darabot, így valószínűleg a hét végét már otthon tölthetem. Rámparancsoltak a dokik, vigyázzak magamra, egy hónapig ne sportoljak. Ismerve magam, fogalmam nincs, hogyan bírom majd ki mozgás nélkül. SZ.L. Péntek Kispályás labdarúgás Veteránbajnokság, Szeged, Kisstadion, 17: Keverő-Panagro, Dózsa-Heavytex, Kreál Trió—Metál Duó, 18: Berta Therm-Tervezők, SZAK—Bőrker, Mol-Nagy Kft. Kosárlabda Rájátszás az NB IA csoportért, férfiak: Naturtex-Szedeák-Soproni Aszok, újszegedi sportcsarnok, 18. Teke Szeged városi amatőr csapatbajnokság rájátszás az 5-8. helyért, 3. forduló, Szeged, Belvárosi Tekeklub, 16. Szombat Asztali labdarúgás Zol-Print-kupa meghívásos egyéni verseny, Szeged, Első Magyar Kenderfonó Rt., 8. Atlétika Matáv-Vivicittá városvédő futás, Szeged, Dóm tér, 15.15. Karate Gyermek, serdülő, ifjúsági kyokushin bajnokság, Szentes, városi sportcsarnok, 11. Kézilabda NB II, nők: Algyő-Szarvas, Szeged, Déri szakközépiskola, 15. Megyei bajnokság férfiak: HKE-Mol-Algyő, Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 14. Nők: Sándorfalva—V-Tabak, sándorfalvi iskola, 15. Kosárlabda Déli Apró városi amatőr bajnokság, Kodály téri iskola, 9: JGYTF II.—PÖF, 10.45: Sörpatika-XYZ. A hét vége sportműsora Labdarúgás NB III, Alföld csoport: Algyő-Gyomaendrőd, Algyő, 17. Megyei I. osztály: SzepIast-Tápé—Kistelek, Tápé, Madácsi, 17. Szegedi VSE-Kiszombor, Szeged, Vasutas-stadion, BácsKiskun megyei jv., 17. Eló'mérkőzést 15 órától az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: Szegvár-Szatymaz, Szegvár, Tanács, 17. Baks-UTC-Heavytex, Baks, Galambosi, 17. Előmérkőzést 15 órától az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály: Rendőr TE-Zákányszék, Szeged, Felső Tisza-parti stadion edzőpályája, Lakatos. Röszke ll.-Ópusztaszer, Röszke, Bokor. Mórahalom II.—Pusztamérges, Mórahalom, Ficze. H. Astra—Kübekháza, Hódmezővásárhely, Népkerti pálya, Frenczel. Szőreg II.—Makói Spartacus, Szóreg, Pacskó. Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik. Harmadosztályú utánpótlás-bajnokság: Makó-MÉH-Szentesi TE, Makó, 12, Garas (U19), ill. 10, Tóth A. (U15). Teke Euroliga, harmadik forduló, Szeged, Postás-pálya, 12. Vízilabda OB l/B, férfiak. HVSC-Pécs, Vásárhely, városi strandfürdő, 15. Országos I. osztáiyú utánpótlás bajnokság serdülők: HVSC-Honvéd, Vásárhely, városi strandfürdő, 14. Szegedi Vízipóló Suli-Honvéd (gyermek: 10.30, ifjúsági: 11.30), serdülők: Szegedi Vízipóló Suli-Kaposvár, 12.30, újszegedi sportuszodaVasárnap Karate Felnőtt súlycsoportos, nyílt kyokushin bajnokság, Szentes, városi sportcsarnok, 10. Kézilabda NB l/B, nők, keleti csoport: Szeged-Kiskundorozsma KSE—Jászberény, Kiskundorozsma, Orczy-sportcsarnok, 11. NB l/B, férfiak: Makó-Tiszaföldvár, Makó, városi sportcsarnok, 18 (ifjúságiak: 11). NB II, nők: SZTE-Domaszék, Szeged, Topolya sor, 16. NB II, férfiak: Szekahőszer-DorozsmaMezőtúr, Kiskundorozsma, Orczy-sportcsarnok, 16.30 (ifjúságiak: 18). Megyei bajnokság nők: KisteleLMindszent, kisteleki gimnázium, 11. Ásotthalom—Algyő II., ásotthalmi sportcsarnok, 14. Algyő II. ifi-Deszk, Szeged, Déri szakközépiskola sportcsarnoka, 15. Labdarúgás NB II, keleti csoport: Makó-Gyula, Makó, Erdei Ferenc téri stadion, 17. NB III, Alföld csoport-. Hódmezővásárhelyi FC-Kondoros, Hódmezővásárhely, városi stadion, 17. Megyei I. osztály: KiskundorozsmaCsanytelek, Kiskundorozsma, Szekeres. Tisza-Új—Röszke, Újszentiván, Kucsora. Sándorfalva—Tiszasziget, Sándorfalva, Mózes. Balástya—Mindszent, Balástya, Holczimmer. Marosdömper-Deszk-Budmil-Szőreg, Deszk, Rózsa. Szecolor-Bordány-Mórahalom, Bordány, Jász-Nagykun-Szolnok megyei jv. Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést 15 órától az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: Ásotthalom-Tanárképző, Ásotthalom, Rácz. Csanádpalota— Komlósi Baktó, Csanádpalota, Varga Z. Apátfalva—Szentmihály, Apátfalva, Somodi. Üllés—Tömörkény, Üllés, Jurschik. Gyálarét—Fábiánsebestyén, Szeged, Hunyadi tér, Veres. Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik, az első meccs kivételével előmérkőzést 15 órától az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály: Zsombó-Sándorfalva II., Zsombó, Gézárt. Tempó taxi-Baktó SC-Csengele, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, Szeles. Károlyi DSE-IKV-Alsóváros, Szeged, Vasutas-stadion, Molnár. Öttömös-Oomaszék, Öttömös, Szólya. Pázsit SE-Ruzsa, Szeged, Postás-pálya, Kalacsán. Derekegyház-Algyő II., Derekegyház, Forgó. Forráskút-Balástya II., Forráskút, Kubatovics. Földeák-Szentesi Kinizsi, Földeák, Kolarovszkl. Székkutas—Ambrózfalva, Székkutas, Lászlai. Pitvaros—Mártély, Pitvaros, Dobos. Maroslele—Ferencszállás, Maroslele, Zsótér. Valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik. Harmadosztályú utánpótlás-bajnokság: Hódmezővásárhelyi FC-Szeged, Hódmezővásárhely, 11, Bán (U19), ill. 9, Csöngető (U15). Lovaglás B-kategóriás Kozma Ferenc díjugrató emlékverseny, Hódmezővásárhely, Hódmezőgazda Rt. lovaspályája, 9. Röplabda Extraliga, rájátszás a 7-8. helyért, nők: Szegedi DRE—Miskolc, Szeged, Arany János Általános Iskola tornacsarnoka, 15. NB I, rájátszás a bentmaradásért, nők: Szegedi NRC—Ajka, Németh Imre Általános Iskola, 14. Hétfő Kézilabda III. korcsoportos fiú megyei döntő, Szeged, Etelka sori sportcsarnok, 9. Megyei bajnokság nők: JATE-Mindszent, Szeged, Gellért Szabadidőközpont, 18.45. Férfiak: Sat-Elektronic-Domaszék, Szeged, Fodor József szakközépiskola tornaterme, 17. Kispályás labdarúgás CSLSZ-Vedres bajnokság Szeged, Vedres szakközépiskola pályája, 17: Dóm Ingatlan Erirra-FC Kuszi, 18: Kálvária AksiKer-Kószó Trans, 19: Nagy Kft.-Ftört—Kész Kft., 20: Börcsök Team-Kárcher Vitay, 21: Road House-Első Beton II. Kosárlabda Országos egyetemi és főiskolai döntő négy-négy férfi és női csapattal, Szeged, Topolya sori sportcsarnok, 8. Teremlabdarúgás NB I: Első Beton Szeged-Aútó West Meteor Komló, újszegedi sportcsarnok, 19. REFLEKTOR SZURKOLOI BUSZOK A Pick Szeged kézilabdásait nem hagyják magukra a drukkerek, a két idegenbeli rangadóra is elkísérik a különbuszokkal, Veszprémbe és Dunaújvárosba. A Fotex KCV-Pick meccsre május 1jén (szerda), 11 órakor, a Dunaferr-Pick találkozóra pedig május 5-én (vasárnap), 14 órakor indulnak szurkolói buszok a Szeged étterem elől. Érdeklődni és jelentkezni a következő telefonszámokon lehet: 06-30/9122957 (Érdi Zsolt) és 06-30/9380-980 (Ginál János). ALGYŐI SIKER NB Il-es női kézilabda-mérkőzésen: Szentesi VSC-Algyő KE 19-35 (9-18), ifjúságiak: Szentesi VSC-Algyő KE 17-47. A sereghajtó házigazdák nem tudtak meglepetést okozni. HORGÁSZHÍR A Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetsége értesíti az atkai horgászokat, hogy a megyei halászati felügyelő engedélyével a holtágon nincs pontytilalom, feloldásra került a süllő fajlagos tilalma is. ATLÉTIKAI TRÉNINGEK A Szegedi VSE Menyhárt Zoltán edző vezette atlétikai csoportja várja a sportág iránt kedvet érző 1992-es, 199 l-es, 1990-es, 1989-es és 1988-as születésű lányok és fiúk jelentkezését, A tréningeken a rövid- és középtávfutás, valamint a távolugrás játssza a főszerepet. A foglalkozások kedden, csütörtökön és pénteken 14 órától 15.30-ig, 15.45-től 17.15-ig és 17.30-tól 19-ig tartanak a Felső Tisza-parti stadionban. Bővebb információ a 06-70/2127-990-es telefonszámon Menyhárt Zoltán edzőtől kérhető. TIZENEGY GÓL ' Utánpótlás (U16) labdarúgó-mérkőzésen (BLASZ-rendezés): FC Szeged-TVFS-III. Ker. TVE 6-5 (4-2). Szeged: Tombácz - Mészáros, Varga F., Túri, Simon (Szélpál) - Fülöp, Duba, Kárász (Váczi), Völgyi (Stetakovics) - Szécsényi, Dlusztus (Fejsze). Edző: Paksi Péter. A szegedi gólszerzők: Szécsényi (2), Völgyi, Fülöp, Duba, Stetakovics. IKSZELT AZ ÉLLOVAS A CSLSZ-Vedres kispályás labdarúgó-bajnokság A csoportjának eredményei: Első Beton SE II.-Kálvária AKSI-Ker 2-4, Kószó Trans-Börcsök Team 6-0, KÉSZ Kft.-Road Hause 3-3, FC Kuszi-Nagy Kft.-Flört 2-4, Kárcher Vitay-Dóm Ingatlan Erirra 6-0. A bajnokság állása: 1. Road Hause 38, 2. Nagy Kft.-Flört, 3. Dóm Ingatlan Erirra 26, 4. FC Kuszi 24, 5. Első Beton SE II. 22, 6. Kálvária AKSI-Ker 20, 7. Börcsök Team 19, 8. Karcher Vitay 18, 9. Kószó Trans 16, 10. KESZ Kft. 4 ponttal. TÁNCEREDMÉNYEK A kelet-magyarországi bajnokságon a szegedi Pro-Art táncosai a következő eredményeket érték el: gyerek II., latin-amerikai: 1. Széles András, Köles Vanessza, standard: ...4. Széles, Köles; ifjúsági A, latin-amerikai: 1. Szűcs Gábor, Mezei Virág, 2. Zsom Olivér, Vozár Boglárka; ifjúsági B, latin-amerikai: ...3. Gilicze László, Czirok Dóra, 4. Katonka Zoltán, Szabó Anikó; ifjúsági B, standard; 1,, Gilicze,, Qzirok, 2. Zsom, Vözár; ifjúsági C, standard: 1. Golhovics Gábor, Juhász Anita; ifjúisági E, standard; ...3. Paragi Dezső, Komáromi Zsuzsanna; junior II. B, latin-amerikai táncok: 1. Schmidt József, Fejér Madlena, standard táncok: ...3. Schmidt, Fejér. Szombathelyi Magyar Nagydíj, latin-amerikai táncok: 1. Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda (Pro-Art). Törkgyörgy József tanítványai vehették át a Magyar Népköztársaság Vándordíját.