Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-17 / 89. szám
\ SZERDA, 2002. ÁPRILIS 17. • V A L A S Z T A S 2 0 0 0 Csongrád megye 2-es és 5-ös számú egyéni választókerület A 2. fordulóba jutott képviselőjelöltek Az áprilisi országgyűlési választások első fordulója előtt már segítséget nyújtottunk olvasóinknak azzal, hogy bemutattuk a Csongrád megye hét egyéni választókerületében induló képviselőjelölteket. Most az április 21-i, második fordulóban versenyben maradt, az egyéni képviselői mandátumért küzdő jelöltek programját adjuk közre. Mivel április 7-én, az első fordulóban a HódmeFidesz-MPP-MDF Balogh László Első helyen zárta az országgyűlési választások első fordulóját Balogh László, a Fidesz-MPP-MDF közös jelöltje a Csongrád megyei 2. számú választókerületben. A parlamenti képviselőjelölt elége-. dett az elért eredménnyel, sikeresnek minősíti szereplését, s egyúttal köszöni választóinak, hogy kitüntették őt bizalmukkal. Örülök annak, hogy az első helyről várom a második forduló megmérettetését, mondja Balogh László. Külön köszönöm a homokháti kistérség támogatását. Tudtam, hogy szorosak lesznek az eredmények, s azt is, hogy lesz második forduló, csakúgy, mint négy éve. Hiszem, hogy a második forduló is eredményes lesz és megkapom a választópolgárok bizalmát, éppúgy, mint korábban. Ezért dolgoztunk, dolgozunk ma is, s most megpróbáljuk még érthetőbbé tenni azt a programot, amit az első forduló előtt eljuttattunk a választókerületben élő polgárokhoz. Balogh László 1998-ban a második helyről várta a második fordulót. Jelenlegi első helye előnyt jelent, s mint mondja, matematikailag is megvannak a tartalékai. Az országos eredmény arra sarkallja majd a Fidesz-MPP-MDF választóit, hogy ebben a fordulóban még aktívabbak legyenek. Mint ismeretes, ebben a választókerületben a harmadik helyezett, Nagy Sándor, a szabad demokraták képviselőjelöltje, viszszalépett Géczi József Alajos, MSZP Demeter Attila - Már április 7-én vasárnap délelőtt 11 óra tájban tudtam, hogy á részvételi arány szempontjából rekordot dönt az első forduló. Ennek nagyon örültem, mert a demokráciát és a legitimitást erősíti. Köszönöm ezt az összes választónak, és természetesen külön hálás vagyok mindenkinek, aki rám és a Magyar Szocialista Párt listájára szavazott. Az ő támogatásukkal bejutottam a második fordulóba, és megyei listánkról - éppúgy, mint a Fidesz-MDF-éről - hárman már bekerültek a parlamentbe. Közöttük van Farkas Sándor, a Fidesz és az MDF közös jelöltje, akinek gratulálok újabb négyéves ciklusához. Vasárnap este 11 óra körül még boldogabb voltam, mert azt láttam, az egész országban igen jól szerepeltek az MSZP jelöltjei. Ez pedig azt jelenti, hogy a választók a kirekesztés helyett az összefogásra, a kevesek jóléte helyett a többség boldogulására, az álmok helyett a reális, józan tervekre, az elszigetelődés helyett az európai csatlakozásra szavaztak. Külön öröm számomra, hogy körzetünkben a választási kampány gyűlöletmentes, tisztességes volt. - A második fordulót reménykedve várom. Azt kérem a választóktól, ismét szánjanak időt arra, hogy elmennek szavazni. Úgy érzem, az esélyeim megnőttek. Nagyon bízom abban, hogy akik rám szavaztak április 7-én, a második fordulóban is aktívak lesznek. Szeretném, ha a volt jelölttársaim lokálpatriózővásárhelyen és környékén szavazók már gondoskodtak egy egyéni képviselői mandátum sorsáról, április 21-én, a második fordulóban Csongrád megye hat (az 1., a 2., a 3., a 4., az 5. és a 7.) választókerületében élő polgárok élhetnek szavazati jogukkal, választhatják meg országgyűlési képviselőjüket az első két-három helyen végzett politikus közül. A második fordulóba egyébként azok az egyéni képviselőjelöltek juthattak, akik MSZP az első fordulóban legalább 15 százalékos választási eredményt értek el, vagy az első három hely valamelyikén végeztek. Szerkesztőségünk a 2002. évi országgyűlési választásokra készülő pártok vezetőivel még a kampány megkezdése előtt megállapodott abban, hogy képviselőjelöltek egyenlő feltételek mellett, azonos terjedelemben, szabadon beszélhetnek saját terveikről, elképzeléseikről, célkitűzéseikről és pártjuk programjáról. Ma a Délmagyarország és a Délvilág hasábjain a Csongrád megyei 2-es (Szegedtől Pusztamérgesig nyúló) és 5-ös (Szentes központú) választókerület első három helyezett képviselőjelöltje válaszol az alábbi két kérdésre. Miként értékeli a választások első fordulóját? Hogyan készül a második fordulóra és a választásokat követő időszakra? SZDSZ (visszalépett) Géczi József Alajos Nagy Sándor MSZP-s jelölt javára. Erről Balogh László azt mondja: az SZDSZ-támogatók egy része rendszerváltó szavazó. Ez különösen a szegedi szabad demokraták nagy részére jellemző. Ok annak idején nehezteltek pártjukra az MSZP-vel való koalíció miatt. Már kapott olyan információkat, sőt személyesen is megkeresték, hogy számíthat a voksaikra, mert nem értenek egyet egy újabb SZDSZ-MSZP-szövetséggel. Éppen ezért a konzervatív oldal szavazói mellett az említett csoport tagjainak a voksaira is számít a Fidesz-MPP-MDF-es képviselőjelölt. Balogh László azt mondja, hisz abban, hogy április 21-én, valamikor este 11 órakor, már ünnepelheti a választókerületében sikeresen megismételt megmérettetést, amely az ő győzelmét hozza majd. taként most engem támogatnának, és kérem az ő híveiket, hogy ezúttal is a kormányváltást tartsák szem előtt. Remélem, ez a rövid kampány, az előzőhöz hasonlóan, tisztességes lesz! Már elkészült a következő napokra a programom, amely szerint ismét személyesen találkozom a választópolgárokkal a körzet minden településén. Különös figyelmet fordítok a mezőgazdaságból élőkre, hiszen Medgyessy Péter is kiszámítható, igazságos agrárpolitikát hirdetett, az eddigi vívmányok megőrzésével. Szeretném még jobban megismerni a települések és a választók gondjait, kéréseit és javaslatait, melyek megoldásáért és megvalósításáért minden tudásommal küzdeni fogok, ha én is bejutok a parlamentbe az 5. számú választókerület képviselőjeként. A második helyen vézett az első fordulóban Géczi József Alajos, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje. Szerinte egy olyan körzetben, amelyben sok kisgazda, sok nemzeti érzelmű választó lakik, ez nagyon jó eredmény. Ez azt is jelzi, hogy őt nemcsak azok fogadták el, akik balra szavaztak, hanem mások is. Olyanok, akik azt a „Gécijóskát" látják benne, aki nagyon sokat tett a homokhátért - a gazdaszövetkezettől kezdve a különféle lobbizásokig. Legidőszerűbb feladatának azt tartja, hogy „átvigye a szeretetet a túlsó partra". Sajnálja, hogy túldimenzionált választás lett az idei. Számára még '89 volt a tét: akkor arról volt szó, hogy ha tovább mennek, akkor a szakadék felé sodródnak, vagy pedig polgári demokrácia lesz, amelyben az eurokonform magyar demokratikus baloldal is benne lesz. Éppen ezért nem gondolta, hogy a 4. magyar szabad választásokkor így kiéleződhet és kiéleződik majd a helyzet. Bízik abban, hogy a második fordulóban a választópolgárok úgy látják majd személyét, s a mögötte álló párt programját is, hogy alkalmas e térség képviseletére. Kipróbálta már magát, a választók is láthatták őt jó néhány „csatában", amikor az érdekeiket védte és képviselte. Nem pusztán a baloldali szavazatokra, hanem az eléggé elárvult, vezetés nélkül maradt, kisgazda voksoFidesz-MPP-MDF Farkas Sándor - Az 1998-as választáson valamivel kevesebb mint ötezer szavazó bizalmából egyéni országgyűlési képviselőként jutottam be a parlamentbe. Úgy gondolom, azzal, hogy 2002-ben több mint tízezren - köszönet érte mindannyiuknak - rám szavaztak, elismerték: nem eredménytelenül képviseltem Árpádhalom, Derekegyház, Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagymágocs, Nagytőke, Szegvár és Szentes lakosságát az elmúlt négy évben. Úgy vélem, hogy akik április 7-én mellém álltak, azok nemcsak a paraszti származásomat és a szentesi gyökereimet vették figyelembe, hanem a polgári értékek mellett is letették a voksot. Őket az ellenzék folyamatos negatív kampánya sem tudta meggyőzni arról, hogy melyik erő nyújt a térség lakóinak kiszámíthatóbb jövőt. A családoknak, melyek a polgári kormányzás alatt újra hittel, reménnyel és szeretettel gondolhattak a munkára, az otthonra, a tanulásra, a rendre és az összetartozásra. Ezt sokan nem akarják elveszíteni. Bizonyság rá, hogy a szavazók a pártok közül is a Fidesz-MDF összefogásra szavaztak nagyobb arányban Szentesen és környékén, valamint egész Csongrád megyében. - Számtalan gratulációt kaptam az elnnílt napokban, hogy a megyei lista vezetőjeként már biztosan folytathatom a parlamenti tevékenységet. Én azonban eddig is a személyes kapcsolatokra, a választókkal való párlókra is számít, akik szintén jól ismerik az ő tevékenységét, hiszen gyakran fordult meg közöttük és beszélgetett velük, meghallgatta problémáikat, gondjaikat és igyekezett segíteni azokon. Géczi József bízik abban, hogy a szabad demokrata szavazók mellett a Munkáspárt szimpatizánsai is őt támogatják. - Mindenekelőtt azt tartom döntőnek, hogy az én megválasztásom ne legyen pártoskodás kérdése, hanem, hogy ebben a körzetben válasszanak egy lobbistát, akinek szívügye e tájék gazdasági és egyéb vonatkozású felemelkedése, s aki talán a negyedik ciklusban is megőrizte a szerénységét. A lényeg: a jövőben is sokat szeretnék tenni ezért a számomra oly kedves vidékért. szavaznak, a másodikban pedig valami ellen. Tekintve, hogy a jobboldal mereven elzárkózott az SZDSZ-szel való tárgyalásoktól, másrészt nekik sem "állt szándékunkban tárgyalni a Fidesszel, így evidensnek tűnt, hogy visszalépnek az MSZP javára. Úgy gondolom, hogy az én választókerületemben is meg fog változni az eredmény, mondja Nagy Sándor. Az a 2 ezer szavazó, aki rám voksolt, s akiknek köszönöm, hogy bizalommal voltak irántam az első fordulóban, véleményem szerint ők mindenképpen el fognak menni szavazni és Géczi Józsefre adják voksaikat, nem pedig Balogh Lászlóra. Ez pedig azt eredményezi majd, hogy a szocialista képviselőjelölt kerül be ebből a választókerületből az országgyűlésbe, vélekedik Nagy Sándor. beszédre épülő egyéni képviselői munkát végeztem, és így szeretném a jövőben is Szentes és térsége fejlődését szolgálni. Ehhez az első fordulóban - sportnyelven szólva - mezőnyfölényhez jutottam, de a meccs java még hátravan. Ahhoz, hogy a térség velem együtt nyerjen, április 21-én még több embernek kell egy csapatban játszania. Azt kell világosan látnia mindenkinek: hamis illúziót kerget, aki nagyobb esélyt gondol a körzetnek, ha több képviselője lenne. Egyetlen településnek sem jó, ha a képviselőik politikai érdekek miatt egymás ellen szavaznak, amikor a térség fejlődéséről kellene dönteniük. A Kurca vidékén élők felemelkedéséhez elegendő egyetlen képviselő, aki közülük való. Aki naponta nyújt nekik kezet, őszintén és emberi tisztességgel! Sikerült teljesíteni azt a minimumot, amit elvártam magamtól, ez pedig a harmadik hely volt, mondja Nagy Sándor, a Szabad Demokraták Szövetségének országgyűlési képviselőjelöltje. Ezt százalékban is teljesítettem, hiszen a cél az 5 százalék feletti eredmény volt, a végén 5,16 lett. Mindez annak ellenére történt, hogy szabad demokrata szempontból ez közismerten a legnehezebb választókerület - Szeged székhellyel. Mindazonáltal Szegednek különben olyan „sajátossága" volt az idei országgyűlési választásokon, amely azt fémjelezte, hogy a kormánypártok jelöltjei rosszabbul szerepeltek az előzetes elvárásnál. Nagy Sándor véleménye szerint ebben szerepe van a szabad demokratáknak is, hiszen az elmúlt négy évben éppen ők voltak a legkövetkezetesebb kritikusai a fideszes városvezetésnek. A harmadikként befutó szabad demokrata képviselőjelölt - az SZDSZ és az MSZP megállapodása értelmében - visszalépett a további megmérettetéstől. Ezt tette egyébként másik két párttársa is. Nagy Sándor arra kéri választóit, hogy a második fordulóban támogassák az MSZP jelöltjét. Ezzel esély van arra, hogy a választókerületekben a két párt közös szavazataival szocialista jelöltek nyerjék meg a választást, itt Géczi lózsef Alajos. Nagy Sándor szerint a magyar választási rendszer olyan, hogy a voksolók az első körben valamire SZDSZ (visszalépett) Gombos András - Az első fordulót pozitívnak értékelem, mert nagyon sokan elmentek választani. Ezért a következő kormány legitimitása erős lesz. Pozitív volt azért is, mivel így megvan a kormányváltás esélye. Az is örvendetes, hogy a szélsőséges MIÉP kiesett a parlamentből. Pozitívan értékelem továbbá: a Szabad Demokraták Szövetsége a harmadik legerősebb pártja az országnak. Bebizonyosodott, hogy a liberális értékrendet fontosnak és meghatározó politikai tényezőnek tartják a választók. Csalódást keltett ellenben számomra, hogy viszonylag kevés szavazatot kaptam, mintegy tízszázalékos volt a támogatottságom. De ez elegendőnek bizonyult arra: a szabad demokraták 175 egyéni képviselőjelöltje közül a 31. legeredményesebb lettem. Egyáltalán nem keserít el, hogy az első fordulóban harmadik helyen végeztem, mert a legfőbb célokat szerintem sikerült elérni. - A második fordulóra visszaléptem az eredményesebb másik kormányváltó jelölt, Demeter Attila javára. O az MSZP aspiránsa. Azt gondolom róla, komoly esélye van arra, hogy egyéni képviselő legyen. Én minden támogatást megadok neki, hogy ez sikerüljön. Miközben megköszönöm választóimnak a több mint 2200 voksot, arra kérem őket: most vasárnap is menjenek el választani, és szavazzanak a kormányváltó jelöltre, Demeter Attilára. Hallani olyan megnyilvánulást, miszerint nem jó a szentesi térségnek, ha két országgyűlési képviselője lesz. Aki ilyet állít, az nem mond igazat. Most nem az a kérdés, hogy egy, kettő vagy három szentesi képviselő kerüljön-e be a parlamentbe, hanem az: megtörténjen a kormányváltás. Amennyiben kormánypárti képviselője lesz Szentesnek és a környező településeknek, az nyilvánvalóan előnyös a térség számára. De azért azt is világosan kell látni: ha valaki kormánypárti, abból még nem következik egyenesen, hogy a szentesi választókerület lakóinak ettől lényegesen jobb lesz. Elegendő lehet csak az elmúlt ciklust figyelembe venni, hiszen 1998-2002 között nem látszott meg a térségen, hogy a parlamenti képviselője kormánypárti.