Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-09 / 82. szám

14 «SPORT» KEDD, 2002. ÁPRILIS 9. » I i? ers. Körülfutották Szegedet Az ANTSZ Csongrád Megyei In­tézetének Egészségvédelmi Osz­tálya és a Szegedi VSE „Egészsé­gesen élni jó" szlogennel fu­tó-gyalogló napot rendezett az új szegedi Erzsébet ligetben, me­lyen mintegy négyszázan álltak rajthoz a különböző (1, 2 és 3 km) távokon. Dr. Nagy Zsuzsan­na megyei tiszti főorvos is koco­gott, ő az egy kilométeres távot vállalta: - Ebből a rendezvényből lehet hagyomány, különösen, ha a gyerekek létszámát nézem. A felnőttek aktivitásával viszont elégedetlen vagyok. Kiss Gábor négy évvel ezelőtt indította útjára a „Fusd körül Szegedet!" akciót, sajnos ez volt az utolsó eseménye. - Sajnálom, de véget ért ez a kezdeményezés, mely a régióban is egyedülálló volt - mondta Kiss Gábor. - Remek társaság jött ösz­sze. Az elmúlt években még mel­lettünk állt a város, legutóbb azonban már a pályázatunk eredménytelen maradt, pedig ér­tékévé, színfoltjává vált Szeged­nek ez a mozgalom. Eredmények. 7-8 évesek, fiúk: 1. Dukó Gábor (Pusztaszer), 2. Papdi Norbert (Fekete), 3. Török Tamás (Fő fasori); lányok: Dé­kány Rita (Kübekháza), 2. Szilá-. gyi Barbara, 3. Varga Eszter (utóbbi kettő Németh). 9-10 évesek, fiúk: 1. Lengyel Roland (Pusztaszer), 2. Mucsi Gáspár (Kossuth, Szőreg), 3. Harcéi László (Kübekháza); lányok: 1. Fóris Katalin (Tabán, Szeged), 2. Zsingellér Renáta (Németh), 3. Varga Mária (Újszentiván). 11-12 évesek, fiúk: 1. Tűhegyi Boldizsár, 2. Gömöry Gyula (mindkettő Gedói), 3. Török Norbert (Fő fasori); lányok: 1. Fodor Emese (Németh), 2. Györ­ki Andrea, 3. Zsigmond Tímea (utóbbi kettő Arany). 13-14 éve­sek, fiúk: 1. Balla Tamás (Tabán), 2. Jáger Bence (Gedói), 3. Arató Dániel (Radnóti, Szeged); lá­nyok: 1. Papp Gabriella, 2. Tűhe­gyi Sára (mindkettő Gedói), 3. Nagy Virág (Ságvári, Szeged). 15-16 évesek, fiúk: 1. Viczián Péter (Arany), 2. Jakus Norbert (Tisza, Szeged), 3. Palásti Ádám (Németh); lányok: Székely Olga (Eötvös, Szeged), 2. Rózsa Piros­ka (Széchenyi), 3. Dani Kitti (Új­szentiván). 17-18 évesek, fiúk: 1. Lóczi Attila (Széchenyi), 2. Fo­dor József (Vedres), 3. Niemi András (Szeged); lányok: 1. Csi­szár Adrién (Eötvös), 2. Papp Gabriella (Körössy), Székely Or­solya (Ságvári). 19-20 évesek, fi­úk: 1. Bodó Tibor, 2. Gyöngyösi István, 3. Sinkó János (mind SZTE, Szeged); lányok: 1. Juhász Krisztina (SZTE), 2. László Dóra (Gábor Dénes, Szeged), 3. Bar­kóczi Dóra (SZTE). 21-34 éve­sek, férfiak: 1. Halászevics Péter (JGYTF), 2. Nagy Róbert (JATE), 3. Novai György és Kocsik Árpád (SZVSE); nők: 1. Simon Ágnes, 2. Zádori Orsolya, 3. Gyarmati Erika (Szeged). 35-40 évesek, férfiak: 1. Gera Tibor (SZVSE). 41 évesek és idősebbek, férfiak: 1. Barna István, 2. Takács György,- nők: 1. Hriczkó András­né, 2. Jeszenszky Erzsébet, 3. Szabóné Sugár Anna (mind Sze­ged). Legidősebbek, férfi: dr. Re­igl Endre (84 éves), nő: Garam­völgyiné Sz. Rózsa (54 éves). IMRE PÉTER Hatvanék szó szerint veszik a szólásszabadságot: annyit beszélhetnek, amennyit csak bírnak. Április 1-jétől Ön is nyugodtan megteheti, hiszen 60-as készülékéről a belföldi vezetékes hívás díja ugyanannyiba kerül, mintha hálózaton belül mobilozna! Úgyhogy mostantól senki sem teheti szóvá, hogy mennyit telefonál! További információ a 06 40 660 660-as-kék számon! www.0660.hu WESTEL-IR0DÁK: BÉKÉSCSABA, 5600 ANDBÁSSY U. 3743.. TEL: {06 661447-014. MOBIL: 106 601384-000 • BUDAPEST, üli KARINTHY FRIGYES ÚT 21.. TEL.: {06-1] 265-8262, MOBIL: |06 601327-088 • DEBRECEN, 4025 PIAC U. 26., TEL: (06 52] 418-038. MOBIL: 106 60] 327-800 • EGER, 3300 BAJCSY ZS. U. 3.. TEL.: 106 36) 411-900. MOBIL: {06 60] 415100 GYŐR, 9021 BAROSS G. ü. 7..TEL: (06 96] 318-896, MOBIL: (06 601 327-400 • KAPOSVAR, 7400 SZÉCHENYI TÉR I., TEL: 106 82) 414-900. MOBIL: 106 60] 327-700 KECSKEMÉT, 6000 SZABADSÁG TÉR 2.. TEL: 106 76) 485330. MOBIL 106 6014T5200 • MISKOLC, 5525 K0SSUTH L U. 2.. TEL.: (06 46) 411.560, MOBIL: {06 601351-000 • NAGYKANIZSA, 8800 DEÁK TÉR 12.. TEL: (06 9313104». MOBIL: 106 60] 327408 • NYÍREGYHÁZA, 4400 ORSZÁGZÁSZLÓ TÉR 10.. TEL: 106 42) 314-432. MOBIL: (06 601415300 • PÉCS. 7621 RÁKÓCZI U. 19.. TEL: ¡06 72| 225111. MOBIL: ¡06 60) 327-900 • SIÓFOK, 66» SZABADSÁG TÉR 10/A TEL: 106 84) 315815. MOBIL: (06 60) 327-1» • SOPRON, 9400 VÁRKERÜLET 15., TEL: (06 99) 323-900, MOBIL (06 6014154» • SZEGED, 6720 FEKETESAS U. 25. TEL |06 62) 421-575. MOBIL: (06 60)327 600 • SZEKSZÁBO, 71» ARANY J. U. 4. TEL.: (06 74) 415900. MOBIL (06 60] 415-500 • SZÉKESFEHÉRVÁR, 8000 PROHÁSZKA ÚT 47., TEL.: (06 22] 328-717. MOBIL: (06 601327-200 • SZOLNOK, 5000 BAROSS U 4 . TEL: (06 56) 422-232. MOBIL: (06 601386-0» • SZOMBATHELY, 97» KIRÁLY U. 8.. TEL.: |06 94) 324-420. MOBIL: (06 60) 377-000 • VESZPRÉM, 82» KOSSUTH U. 3, TEL: 1» 88] 405383. MOBIL: (06 60) 4156» • ZALAEGERSZEG, 39» KÖLCSEY U. 2., TEL.: 1« 92] 324-88! MOBIL: (06 60] 4157» oooo Magáért beszól Bravúr a javából K0SARLABDA A következő eredményre: Sze­viép-Szeged-Diósgyőr 83-82 a kosárlabda berkein belül a szak­emberek is felkapták a fejüket. A tartalékos Tisza-parti együttes, az A csoportos tagságának a leg­meglepőbb győzelmét aratta. Az Antal-tanítványok - a Pick-Du­naferr rangadó előtt -, népes szurkolótábornak bizonyították, hogy hosszú idő után ismét mi­nőségi női kosárlabdacsapata van Szegednek. A kezdő ötös, Donkó Orsolya, Szopkó Eszter, Jex Anna, Snezana Mirkov, Da­nijela Varda és a fiatal, csereként pályára lépő Pungor Krisztina szavatartónak bizonyult: alapo­san bemelegítette a közönséget a kézis rangadó előtt, izgalmas meccset varázsoltak a sportcsar­nok parkettájára. Diósgyőrben áll is a bál az eredmény miatt. A patinás egye­sület vezetői a héten rendkívüli közgyűlést hívnak össze, ahol el­képzelhető, hogy fejek hullanak, valakiktől megválnak. Antal András, a szeviépesek ve­zetőedzője érthetően mosolygós volt az összecsapás után. Ki­emelte, hogy a játékosai hatal­mas küzdeni tudásról tettek ta­núbizonyságot. Olyan pillana­tokban is jobbnak bizonyultak, amiből eddig nem kerültek ki győztesen. Elég csak megemlíte­ni a hosszabbítást: a 42. percben 73-77 volt az eredmény, elúszni látszott a meccs. Előbb Szopkó Eszter, majd a kapitány, Donkó Orsolya bizonyult a Szeviép ve­zéregyéniségének, szó szerint há­tukon vitték a csapatot, sikerült megfordítani az eredményt. A bravúrról az is sok mindent el­árul, hogy az utolsó másodper­cekben, amikor támadott a DKSK, akkor Jex és Mirkov együtt vetődött a lepattanóért, amit végül a hazaiak szereztek meg. Ez is a hallatlan küzdeni akarást bizonyította, azt, hogy a drukkerek lássák: Szegeden egy jó női csapat van kialakulóban. SÜLI RÓBERT Döntött a rutin RÖPLABDA BUDAPESTI VASAS­SZEGEDI DRE 3:1 (16, -23,14, 23) Extraligás női röplabda-mérkőzés. Buda­pest, Folyondár utca, 200 néző. Vezette: Békési, Szabó F. Vasas Budai Tégla: Kriegel, SZABÓ, Tor­mási, Dégi, JÁKA, Pinczés. Csere: Ko­vács E. (liberó), Takács, Kiss B. Edző: Ratimorszky Károly. Szegedi DRE: DOBOS, VAKULYA, Kovács T., Komáromi, Bakos, Kiss E. Csere: Ká­dár Németh (liberó), Duba. Edző: Hul­mann Zsolt. Az eredmény alakulása. 1 szett: 3:1, 7:4,10:6,14:8,16:11,20:14.2. szett: 3:1, 7:4, 11:7, 13:12, 17:16, 21:21. 3. szett: 4:4, 11:6, 16:9, 21:12. 4. szett: 1:3,3:6,8:10,11:11,16:13,17:17, 21:20. Rossz előjel volt a szegediek szá­mára, hogy a találkozó előtt két nappal tartott edzésen megsérült Vakulya Andrea ujja. Szerencsére a tehetséges játékos vállalta a szereplést az 5-8. helyért folyó párharc első összecsapásán. En­nek ellenére a nyitó szettben nem sok babér termett a lila-zöl­deknek, a házigazdák - kihasz­nálva a vendégeik egyéni hibáit, taktikai fegyelmezetlenségét ­gyorsan elhúztak és magabizto­san jutottak előnyhöz. A máso­dik felvonás elején sem változott jelentősen a játék képe, de aztán magukra találtak a szegediek. Ebben az időszakban jól szervál­tak, a nyitásfogadásba kevesebb hiba csúszott és az akciókat is rendre eredményesen fejezték be. A Dobos és Vakulya vezérelte alakulat elhitte, hogy nyerhet, van esélye a piros-kékek ellen; így sikerülhetett az egyenlítés. Ezt követően azonban hihetetlen mélységbe zuhantak, alig fejtet­tek ki ellenállást, a Vasas tulaj­donképpen azt csinált, amit akart. Azok a nézők, akik ez alapján azt hitték, a házigazdák simán célbaérnek, csalódtak. A negyedik játékrészben ismét fel­villantotta valós tudását az SZDRE, s Jákáék csupán na­gyobb extraligás rutinjuknak, va­lamint erőteljesebb, precízebb támadásaiknak köszönhették, hogy nem került sor ötödik játsz­mára. Ratimorszky Károly: - Na­gyon szimpatikus szegedieket si­került legyőznünk. Élmény volt Dobos Ildikó iskolajátéka a ven­dégeknél. Hulmann Zsolt: - Amikor a, taktikai utasításokat betartva, fegyelmezetten játszottunk,, méltó ellenfelei voltunk a hazai­aknak. Láttam biztató jeleket, amire építhetünk és legyőzve, el­feledve a Vasas-fóbiánkat, ked­den az Etelka sori csarnokban nyerhetünk. I.P. Okos szentesi póló VÍZILABDA A férfi vízilabda OB I/B-ben a Csongrád megyei csapatok kö­zül a Bertók SC Szentes meg­nyerte, a HVSC viszont elvesz­tette az idegenbeli mérkőzését. MUNKATÁRSUNKTÓL BANKI DONAT-BERTOK SC SZENTES 3-11 (1-2,1-4, 0-3,1-2) Budapest, Hajós Alfréd uszoda, 50 néző. Vezette: dr. Fekete, Oravecz. Szentes: BÚS - Zentai Á., OROSZ 5, Szabics, HYC Z. 3, Piti 1, Matajsz 1. Cse­re: Szabó R., Puskás, dr. Bertók 1. Meg­bízott edző: dr. Bertók Gyula. Gól - emberelőnyből: 4/0, ¡11.4/2. Munkahelyi elfoglaltsága miatt ezúttal nem tarthatott a szentesi alakulattal Pásztor ZLntal edző. Pedig valószínűleg elégedettség töltötte volna el, amikor azt lát­ja, hogy a kevés cserejátékos elle­nére is meggyőző győzelmet arat a Bertók együttese. Pitiék végig Zentaiék vezettek, egyetlen per­cig sem forgott veszélyben a sike­rük. Bús jól védett, a másik ka­punál pedig Orosz és Hyc reme­kelt. Dr. Bertók Gyula: - Elégedett vagyok a csapat teljesítményé­vel. Jó lenne, ha mindig ilyen okosan, taktikusan pólóznánk. CEGLÉD-HVSC11-7 (4-1,2-1,2-1, 3-4) Cegléd, 150 néző. Vezette: Vajda, Hor­váth S. HVSC: HANNAUER-Avari, Czakó, Aj­tai, Donauer, VÉKONY 3, VARGA Á. 3. Csere: Szegi, Kerekes, Benyhe-Kiss. Já­tékos-edző: Kasza Attila. Gól-emberelőnyből: 7/3, ill. 8/3. Négyméteresből: 2/1, ill. 1/1. A pontvesztés nélkül élen álló ceglédiek pillanatok alatt elhúz­tak 4-0-ra. A megilletődötten kezdő vásárhelyiek csak a fordu­lás után tértek magukhoz, de ak­kor már eldőlt a találkozó. Kasza Attila: - Sajnos, nem si­került megismételni az elmúlt héten mutatott formánkat.

Next

/
Thumbnails
Contents