Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-30 / 75. szám
V •NAPOS OLDAL" SZOMBAT, 2002. MÁRCIUS 30. Vitray Tamás a magyar olimpiai tervekről és a mai televíziózásról Szánalommal nézem Anettkát ^ / „A képernyőn látható tanítványaimra büszke lehetek." (Fotó: Miskolczi Róbert) A RÁDIÓZÁS ÉS TELEVÍZIÓZÁS EGYIK HAZAI ÚTTÖRŐJÉNEK SZÁMÍTÓ VITRAY TAMÁS (KÉPÜNKÖN) ÉPPEN HUSZADIK ALKALOMMAL KÖZVETÍTETT OLIMPIÁT. AMIKOR LEGUTÓBB A SALT LAKÉ CITYBEN RENDEZETT TÉLI SPORTVERSENYEKRŐL SZÁMOLT BE A MAGYAR NÉZŐKNEK. Első televíziós szereplésekor is egy sportközvetítésben debütált: 1958. augusztus 5-én amerikai atlétákkal készített interjút. Nem csak sportriporterként, de talkshow-ival is műfajt teremtett. A Magyar televízióban történt elnökváltásokkal azonban az elmúlt években ö is fokozatosan a partvonalra szorult, és 1997-ben nyugdíjazták. Mostanában pedig a képernyőn is ritkán tűnik fel. - Bizonyára még friss élményként él önben a téli olimpia. Hogy érezte magát Solt Laké Cityben i - Egy olimpia megrendezése ma már nagyüzemben történik. Az egész olyan, mint egy nagy gyár, a rádiós és televíziós központ egy óriási kiállítási csarnokban volt. A mostani olimpiát egyébként tökéletesen megszervezték. Élthez az is hozzátartozott, hogy végre először fűtött fülkékből lehetett közvetíteni, így nem vacogó foggal, több kabátban ülve kellett beszélni. - Azt hallottam, a téli olimpiákat joblxin kedveli. Igaz I - A téli olimpiákat azért szeretem jobban, mert el leltet látni a versenyzőkig, ezért ezeket a rendezvényeket entberközelibbnek érzem. Szemben a nyári olimpiákkal, amelyek sokkal grandiózusabbak, és jóval több sportoló vesz részt a versenyeken. - Melyik volt minden idők legjobb nyári olimpiája i - A müncheni olimpián a németek mindent nagyon precízen megszerveztek, ezért ezt választanám, ha nem árnyékolta volna be az izraeli versenyzők elleni terrortámadás. így aztán azt kell mondanom, hogy a sidneyi olimpia volt a legjobb. - Mit gondol arról az elképzelésről, hogy Magyarország a következő évtizedben olimpiát kíván rendeznii - Örömmel hallottam, hogy a sportminiszter már 2016-ot is számításba vette a magyarországi olimpia lehetséges időpontjaként. Igazán csak a választások után lehet megmondani, mekkora realitása van a 2012-es vagy a 2016-os dátumnak. Bármikor lesz is az olimpia, nagy lökést ad az ország fejlődésének. Szeretném, ha még én is közvetíthetnék róla, de minél később lesz, annál kevesebb az esélye, hogy részt vehetek rajta. - A közelmúltban felbukkant az egyik országos kereskedelmi tévécsatornán is, ahol az ön áltiú évtizedekkel ezelőtt kitalált Kapcsoltamot vezette. Aztán eltűnt a képernyőn)!. Miért1 - Ötven adást vállaltam a telefonos játékból, de huszonötnél abbahagytam, mert a műsort áttették reggeli időpontra, ami nekem nem felelt meg. Aztán eladtam a műsor szerzői jogát a TV2-nek, így végül is jól jártam. - Sok tanítványa dolgozik a televíziókban. Kikre büszke, és vannak-e, akikben csalódnia kellett 1 - Azt azért nem mondhatnám. Azt viszont igen, hogy sajnos van olyan, akire nem a képességeihez mért feladatot osztottak. Ilyen több is van, de erről ők nem tehernek. Akik a képernyőn láthatók, azokra mind büszke lehetek, ha ők is büszkék rám. A tanár-tanítvány viszonya ebben a szakmában sajátos, mert igazából azt tekinthetem a tanítványomnak, aki annak vallja magát. Sokan visszajárnak hozzám, hozzák a saját produkciójukat megmutatni. Ez nagyon jó érzés. Azt jelenti, hogy valami apróság mégis hasznosítható volt abból, amit elmondtam vagy megmutattam. - Ha televíziót néz, milyen műsorokat választ1 - Nagy szégyen, ha azt mondom, nem nagyon nézek tévét? Ez az igazság, pontosabban a sportot nézem. - Milyen sportágakati - Mindent. Talán meglepődik rajta, de a terelőkutya-versenyt is élvezem. Ez egy brit bajnokság, évente egyszer vagy kétszer játsszák az Egyesült Királyság országai. A kutyának kilenc juhot kell egy karámba beterelnie, és a tulajdonos csak füttyszóval irányíthatja az állatot. Fantasztikus, hogy egy kutya milyen hihetetlenül készséges, és mennyi mindenre hajlandó a gazdájáért. Óriási élvezettel figyelem, melyik kutya hajtja be előbb a karámba a juhokat. Ez is a sport része. - Számos ismert televízió-riporter, műsorvezető nőtt fel az ön keze alatt. Mi a véleménye a legújabb üdvöskéről, a botrányairól híres Anettkáról 1 - Ha hiszi, ha nem, szánalommal nézem. Nem azért, mintha szánakozni kellene rajta. Inkább azt sajnálom, hogy oda jutottunk: valakinek ezt kell csinálnia ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet. Miről lehetett megjegyezni? Anettka nem az eszével tűnt fel, hanem azzal, hogy gátlástalanul levetkőzik. S most már elérte, hogy megjegyezzék, a sajtó is felfigyelt rá. Hallgatom, és úgy érzem, tjpgy - ahogy az én tanárom mondta annak idején - mozog benne valami. De nincs esélye. HEGEDŰS SZABOLCS Tanszék a régióért Hogyan lehet kijutni a gödörből? A NEMZETI ÜNNEP ALKALMÁBÓL PRO REGI0 KITÜNTETÉST KAPOTT A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMFÖLDRAJZI TANSZÉKE. A kitüntetést a kilencvenes évek elején alapították, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium adományozza azoknak a személyeknek vagy közösségeknek, akik kiemelkedő szerepet töltenek be a területfejlesztésben, a régiók közösségeinek összefogásában. A szegedi egyetem tanszéke mint önálló egység idestova negyvenéves, 1964-ben vált ki az akkori Földrajzi Intézetből, három éve egészítették ki a nevét, s lett a gazdaságföldrajzi tanszékből Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék. - Az oktatók és kutatók természetesen már jóval korábban foglalkoztak a társadalom-földrajzi témákkal - magyarázza di. Becsei József tanszékvezető egyetemi tanár. - Ez a földrajznak a társadalom térbeli magatartását vizsgáló ága, szakterületei a népesség-, a településföldrajz, a szociálgcográfia, a gazdaságföldrajz, ezen belül az ipat; az agrárium, az infrastruktúra kutatása. A tanszék vezetőjét, valamint munkatársát, dr. Ahonyiné dr. Prlotds falán egyetemi docenst arra kértem, röviden mondják el, mi az a munka, amelyért a kitüntetést kiérdemelték. Mosolyogva mutattak egy hatalmas könyvkupacra az íróasztalon. Tanulmánykötetek, monográfiák sorozatára, amelyek többségükben a régió, azaz a Dél-Alföld három megyéjének gazdaság- és társadalom-földrajzi témáiról készültek, újabban a határ menü térségeket összefogó euroiégió, illetve a dél-alföldi kistérségek, városok és kisebb települések társadalom-földrajzi kérdéseivel foglalkoznak, s nemcsak az oktatók, hanem a legfelkészültebb diákok kutatási eredményeit is tartalmazzák. Jelenlegi legnagyobb munkájuk egy átfogó tanyafelmérés. Nem ritkán önkormányzatok és más szervezetek felkérésére vizsgálódnak, ezek a tanulmányok nélkülözhetetlen információkat szolgáltatnak a valóság folyamatairól a döntéshozóknak. Nehéz lenne tehát röviden összefoglalni több évtized könyvekben is dokumentált munkáját, inkább kérdezzek - biztattak. - Mi az igazság 1A rendszerváltozás óta gyorsan fejlődik, stagnál vagy éppenséggel visszafelé lépdel a dél-alföldi régió 1 - Tüdni kell, hogy a hét tervezési-statisztikai régió közül ez a legnagyobb, de az infrastrukturális ellátottsága és a GDP-termelése alapján a hétből csak az ötödik helyet szkék a kitüntetésre. (Fotó: Gyenes Kálmán) tudja elfoglalni - mondja dr. Abonyiné dr. Palotás Jolán. - A korábban kialakult gazdasági struktúra sem volt kedvező, a nemzetközi környezetről ugyanezt mondhatom. A rendszerváltozás utáni fejlődést visszafogja, hogy a külföldi működő tőke kisebb érdeklődést mutat a térség iránt, mint az ország eleve fejlettebb régiói iránt. A témát tíz éve kutatjuk és pontosan ismerjük, milyen tényezők - legalább huszonötféle játszottak szerepet ebben. Megkülönböztetett jelentősége van a közlekedési infrastruktúrának, a megfelelően képzett munkaerőnek szellemi tőke, egészségügy -, valamint az úgynevezett fogadókészségnek. Mindent összevetve: nagyságrendjébenkisebb, időben elcsúszott és elaprózottabb ide a tőkeáramlás, mint a fejlettebb régiókba, ennek következtében a fejlődés dinamikája jóval lanyliább. A rendszerváltozás óta a hazai régiók között meglévő fejlettségi különbségek nemhogy csökkentek volna, hanem egyre nőnek. A mi régiónk leszakadó régió. - Mit kellene csinálni 1 - Húzóágazatokat kellene meghonosítani, korszerű gépipart, mikroelektronikát, informatikát, vegyipart... Az itt hagyományos élelmiszer- és könnyűipar a fejlődés motorja funkciót most nem tudja betölteni, tehát sürgősen meg kellene változtatni a térség gazdaságának szerkezetét. Mindemellett a területfejlesztési elveket be kell tartani: ha a fejlesztési-támogatási, erőforrás-elosztási politika szubjektív szempontokat is tartalmaz és nem a gazdaságosság a legfőbb kritériuma, akkor ennek elkerülhetetlenül káros következményei adódnak - A közvélekedés szerint Kecskemét gyorsabban fejlődik, minti Szeged. Igaz-e ez és milyen következményei lehetnek 1 Mondjuk átveszi a régióközpont-szerepkört 1 - Kétségtelenül gyorsabb ütemű Kecskemét fejlődése mint Szegedé - veszi át a szót dr. Becsei József professzor. - Egyrészt közelebb van az ország legnagyobb innovációs központjához, Budapesthez, másrészt évek óta autópályán megközelíthető. A régióközpont-szerepért elindult a konkurenciaharc a három megyeszékhely között, ez azonban inkább politikai téma. A tudományos kutatások szerint legalább 28 fontos feltételnek kell megfelelni ehhez a szerephez, s ebből Szeged gyakorlatilag mindegyiknek megfelel, a másik két város pedig nem. Következésképpen, ha nem a politikai megfontolások, hanem a valóság folyamatai alapján szemléljük a dolgot, Szeged regfonálisközpontszerepe nem vitatható el. S.E. Szív Ernő A lipcsei könyvvásár Az idei esztendőben a „Nehéz szomszédság" volt a lipcsei könyvvásár témája, és hát erről nekünk, magyaroknak, vannak tapasztalataink. Nem mintha egy cipnisi török jobban kijönne a cipmsi göröggel. Vagy egy ír az angollal, holland a belgával, cseh a némettel. Az ősszel egy Maria nevű norvég lányról azt hittük, hogy svéd, lettek következmények. Európa már csak olyan politikai képződmény, hogy a szomszédok nem igen kedvelik egymást, háborúk. országtépések, lelketlen dekrétumok, kitelepítések mérgezték évszázadokon át a kapcsolatokat. Lipcse ebből a szempontból most kifejezetten a földrész vérrel áztatott dél-keleti féltekét figyelte. A vásár fő szónoka a Németországban megbecsült Konrád György volt, és amikor arról beszélt, hogy mindenkinek meg kell adni a jogot arra, hogy ott éljen, ahol szeretne, megtapsolták. A hpcsei könyvvásár négy napon keresztül tartott, s amíg az utcákat jeges, március szél sepregette, s a félhalott külvárosban hó kavargott, addig az űrközponthoz hasonlatos vásári terület hatalmas üvegburái alatt nyolcszáz író mintegy ezerkétszáz fölolvasást abszolvált. Lipcse olvas, hirdette a vásár főplakátja mindenfelé. A világ is olvas. Nem, nem kell félni, hogy elvész a könyv. S ha a méreteiben nagyobb és híresebb frankfurti könyvvásár az üzletről, a kiadók és a terjesztők financiális törekvéseiről szól, akkor a lipcsei esemény valóban az olvasást, pontosabban az írót és a közönségét helyezi előtérbe. Úgy kell ezt elképzelni, hogy jólesően bolyongsz egy hatalmas üvegcsarnokban, ahol mindenféle könyvcellák, mesterséges kiskávéházak, nézőterek és pódiumok szabdalják fel a teret. És leülsz valahol, itt egy osztrák író olvas, amott egy cseh költőnő silabizál, ez meg a borzalmas kinézésű könyvekkel telepakolt orosz mesestand. Vagy éppen egy kuvaiti költő verseit olvassák, az Öböl-háborút kiváltó kegyetlen iraki megszállásról szólnak. A Németországban hírhedt Sascha Anderson saját magáról írt könyvet, nagyon váratlanul az a regény címe hogy Sascha Anderson. Az író az egykori Kelet-Németország egyik leghíresebb értelmiségi Stasi-ügynöke volt, úgynevezett három per hármas, tágja, spicli, vamzer, szó szerint még a szüleit is besúgta. És most írt egy könyvet, és a német irodalmi élet meghökkenve tapasztalta, hogy az egykori spicli még annyit is képtelen odapökni az áldozatainak, hogy bocsánat. Vagy valami hasonlót, de nem, mert az egykori besúgó önfeledten mentegeti és sajnálja szegény maga-magát. Csak a mértékek miheztartás végett: a könyvvásár alatt olvassuk egy lipcsei napilapban, hogy a Stasi napi 90000(1) levelet bontott fel az egykori NDK-ban. Parti Nagy Lajos a Hősöm tere című regényéből olvasott, és amikor ezt tette, a közönség soraiban eg\' < lekoratív hölgy szép, zöld sálat kötögetett. Például. Az egyik porondon látunk egy fekete kalapos német írónőt, előadását mindössze egy ember hallgatja, de az nagyon hallgatja. Vajon ki lehet, az apukája vagy a gimnáziumi nagyszerelme • Régi jó ismerősünk a bosnyák Dzevad Karahasan, aki Graz és Szarajevó közt ingázva él, író és színházi ember, a szarajevói színház dramaturgja. A legjelentősebbnek tartott élő bosnyák író. Az Insel Kiadó fogadásán arról beszél, hogy Szarajevó a háború után sem talált magára, a mindennapi élet borzasztóan drága, munka nincs, az emberek szegények és roppant elkeseredettek. Dzevad Karahasan muszlim vallású. Ezennel ajánljuk a közép-európai Kafka című folyóirat legújabb, a vallás jövőjével foglalkozó számát, amelyben a muszlim Karahasan nagyon fontos és megrázóan szép írást tesz közzé szeptember 11-e kapcsán. Két magyar író pedig egy zsúfolt olasz pizzériában Szegedről, Iha Mihályról és Baka Istvánról beszélgetett - kihallgattuk - igazán pozitív felhanggal. Az iszonyatos méretű hpcsei állomáson egy ismerős japán írónővel találkozunk, egészen véletlenül Yoko a neve, a szeles Hamburgban él, és egy sajtos melegszendvics meggyilkolása közben kijelenti, hogy a magyui írók arról híresek, hogy nagyon, nagyon sokat isznak. Igyekeztünk ellenpéldákat hozni, büszkén jelentjük, tudtunk is. De például a földkerekség momentán leghíresebb, Németországban is nagyot hódító magyar írójának, Márai Sándornak, a Szindbád hazatér című könyvében található egy komoly, filozofikus passzus, amikor a hajós azon elmélkedik, vajon milyen lehet az, amikor az ember betér egy fehér abroszos vendéglőbe, és négy - 4! - deci bort rendel. Hm 1 Ajánlott olvasmány lenne ez is. A lipcsei könyvvásáron föllépett még Esterházy Péter, Főidényi F. László, Balla Zsófia, Dalos György és Karádi Éva, a Lettre folyóirat szerkesztője. Lipcse idén csúcsot döntött.. Csaknem nyolcvanezren keresték fel, 27 országból jöttek a kiadók, és a regisztráció szerint 1957-en voltak. Elhunyt Billy Wilder (MTI) Beverly Hills-i otthonában 95 éves korában elhunyt Billy Wilder világhírű filmrendező, aki nem csupán rendezett, hanem forgatókönyvet is írt, valamint producerként is tevékenykedett. Ő volt az első olyan filmes, aki ugyanazon évben három Oscar-díjat is nyert. Ez 1960ban, a Legénylakás című produkció diadalakor történt: a mű megkapta a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv díját is. Wilder három másik Oscart is elnyert - pályája során összesen húsz kor 1933-ban Németországban Hitalkalommal jelölték az amerikai ler hatalomra jutott, először Párizsfilmakadémia díjára. Ó rendezte ba menekült, majd onnan az Egyeegyebek közt a Ninocska, A vád ta- sült Államokba költözött. Anyja és núja, a Van, aki forrón szereti, az Ir- több rokona Auschwitzban halt ma, te édes című filmeket - és 6 meg. Wilder úgy érkezett Ameriszerepeltette először együtt Walter kába, hogy nagyjából száz szót ha Matthaut és Jack Lemmont. . tudott angolul, de Hollywoodban Billy Wilder Ausztriában, egy Su- már a negyvenes évek elején rámocha nevű településen született, ami- solygott a siker.