Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-30 / 75. szám

8 •VÁLASZTÁS 2 0 0 2 ­CSÜTÖRTÖK, 2002. MÁRCIUS 28. Bemutatkoznak a képviselőielöltek Az áprilisi országgyűlési választások közeledtével szeretnénk segítséget nyújtani olvasóinknak azzal, hogy IKimutatjuk a Csongrád megyei hét választási körzetében induló képviselőjelölteket. Egyszersmind fórumot is kívánunk biztosítani a jelölteknek, hogy lapunk közreműködésével megismertethessék vá­lasztási programjuk legfontosabb alaptételeit a sza­vazókkal. Lapjaink, a Délmagyarország és a Délvi­lág hasábjain a pártatlan tájékoztatás jegyében erre lehetőséget adunk, választókörönként mutatva be a jelölteket. Erről egyébként a pártokkal a kampány kez­dete előtt megállapodtunk. A parlamentbe készülő politikusok egyenlő felté­telek mellett, közel azonos terjedelemben, szabadon beszélhetnek saját célkitűzéseikről, és pártjuk prog­ramjáról. természetesen csak azok kapnak megszó­lalási lehetőséget, akik a törvényben megszabott határidőig, március 15-éig összegyűjtötték az indu­láshoz szükséges legalább 750 ajánlószelvényt, és a választási bizottság nyilvántartásba vette őket mint egyéni képviselőjelölteket. A két választási forduló, április 7. és április 21. kö­zött a versenyben maradt képviselőjelöltek újra nyil­vánosságot kapnak lapjainkban. Ma a Csongrád megye 6. számú választókörzeté­ben induló nyolc jelöltet mutatjuk be. BICSÉRDY GYULA (MSZP) - Ha bekerülök a parlamentbe, le­mondok a főiskolai kar főigazgatói teendőinek ellátásáról. Én ugyan­is nem „megélhetési politikusnak" készülök - mondja Bicsérdy Gyu­la, szocialista képviselőjelölt -, ha­nem azért indulok a választáson, mert ügy érzem: tudásom, ener­giám elegendő ahhoz, hogy segít­sem Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas és a térség tanyavilágának lakóit. Mert e térségért sokat kell ten­ni: a GDP az országoshoz képest csökken, az átlagfizetés szintén, és míg országosan a szállóvendé­gek száma növekszik, itt csökken. A külföldi nem jön erre, sem be­ruházóként, sem vendégként: má­ig nincsen megfelelő úthálózat, a 47-es „kampányutat" csak most, a választások elótt kezdték el épí­teni, sok év késlekedés után. Az eredmény: az ide kerüló pénz ke­vés, az itt élők költségei magasak. - A vásárhelyi csatornahálózat egyike az ország legdrágább csa­tornahálózatainak. Mártélyon, Mindszenten csatornázni kell, de kedvező megoldást találva, bevon­va minden lehetséges forrást, mely a lakosság számára viselhető költ­ségeket jelent. Pályája a mezőgazdasághoz kö­ti, és látja, mit tett a nagypolitika a vásárhelyi nagyüzemekkel, Mindszent mezógazdaságával, a székkutasi szövetkezettel, és így tovább. Olyan mezőgazdasági tá­mogatást akarunk megvalósítani ­hívja föl a figyelmet melynek keretei közé a családi vállalkozás éppúgy belefér, mint a szövetkezet, rt., kft.; nem kell uniformizálni, úgyis mindenütt az alakul ki, ami az adott területen a legéletképe­sebb. Ami kiemelten fontos: az ér­tékesítő, beszerző szövetkezetek alakítása. A mezőgazdasági hitele­ket azok számára is hozzáférhe­NEVJEGY Bicsérdy Gyula 1938. augusztus 6-án született. Két diplomája van, állatorvos-tudományi kandidátus; volt megyei szakállatorvos, és me­gyei igazgatóhelyettes főállatorvos is. 1980 óta Hódmezővásárhe­lyen él, szakmai életútja azóta a főiskolához (ma már: SZTE Me­zőgazdasági Főiskolai Kara) köti, a kczdetektól fogva vezetó beosz­tásokat lát el, 1998 óta fóigazgató. tövé kell tenni, akik valóban rászo­rulnak. - Ha bekerülök a parlamentbe, nemcsak azokat fogom képviselni, akik megválasztottak, hanem Vá­sárhely és térsége összes polgárát, lakosát. Szakmájából adódóan fontos­nak tartja az oktatás és a nevelés szerepét, illetve a mezőgazdaság rendbe tételét. Egy-egy térség lakosságának meg­tartásához javítani kell a munka­vállalás feltételeit, az infrastruktú­rát. Fontos, hogy csökkenjen a sze­gények népességen belüli aránya. A közélet tisztasága elengedhetet­len ahhoz, hogy a lakosság érdek­lődósét felkeltsük a közügyek iránt. A 6. számú Csongrád megyei választókerület (Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas) jelöltjei Akikre szavazhatunk 1. Dr. Bicsérdy Gyula (MSZP) 2. Havránek Ferenc (Munkáspárt) 3. Imre Béla (FKGP) 4. Dr. Kovács László (MIÉP) 5. Krupiczer Irma (SZDSZ) 6. Dr. Lázár János (Fidesz-MPP, MDF) 7. Dr. Szuromi István (Centrum) 8. Vörös László (Független) HAVRÁNEK FERENC (Munkáspárt) - Mint volt hódgépest és jelenlegi kisüzem-tulajdonost nagyon so­kan ismernek Vásárhelyen és tér­ségében, éppúgy, mint politikust. Én úgy vagyok munkáspárti, hogy 1990-ben „nem tértem meg", mert úgy gondolom, amit az egykori párt az én közreműködésemmel végzett, az vállalható, és vállalom is - mondja Havránek Ferenc munkáspárti országgyűlési képvi­selőjelölt. A Munkáspárt programja azt a széles társadalmi réteget képvise­li, amelyről ma Magyarországon szinte senki nem beszél, az érték­teremtő embert. Az ő tevékenysé­ge minden továbbinak alapja - ezt a szemléletet be kellene vinni a parlamentbe, mert ez ott 12 éve nem található meg. A Munkáspárt segítséget szeret­ne nyújtani a magyar társadalom­nak, melynek legnagyobb része a rendszerváltás vesztese. Ilyen gyors - hisz „kétszer ad, aki gyorsan ad" -, hatékony segítség lehetne példá­ul az alapvető élelmiszerek, illet­ve a lakossági energia áfájának el­engedése. A másik: „Fizessenek a gazda­gok!", mondja a Munkáspárt, az­az jöjjön létre differenciált adó­rendszer, ahol az fizet, akinek van miből. Tűrhetetlen helyzet, hogy Magyarországon közel 200 ezer gyermek éhezik, amely kormány ezt engedi, annak mennie kell; ed­dig három kormány engedte. Mindezek a gondok - fogalmaz Havránek Ferenc - Vásárhelyre, és általában a dél-magyarországi te­rületre, fokozottan vonatkoznak, hisz ez a régió leszakadóban van, az elmúlt tizenkét évben - minden sikerpropaganda ellenére ki kell mondani nem gyarapodott, ha­nem visszafelé fejlődött ez a tá­jék. E folyamatot valódi, értékterem­tő (nem kereskedelmi) munkahe­lyek létesítésével kell megfordíta­ni. A magyar munkanélküliséget nem a regisztrált munkanélkühck számán kellene mérni, ami a va­lóságos munkanélküliség-helyzet­nél sokkal kedvezőbb képet ad, ha­nem a munkaképes lakosság lé­lekszáma és az álláshelyek száma közti különbségen. Ez pedig nem kevés. Kiszámítható jövőt akarunk, ez a többség óhaja. A Munkáspárt programja a szociális alkotmány, a teljes foglalkoztatottság, európai munkáért európai béreket, az in­gyen világi demokratikus oktatás, az ingyenes egészségügyi ellátás. Új munka törvényleönyvet ja­vaslunk, amely nagyobb védelmet nyújt a munkavállalóknak. De takarékosabb parlamentet is. NEVJEGY Havránek Ferenc 1945. augusztus 4-én született Hódmezővásár­helyen. Nös, egy gyermeke, egy unokája van. Legmagasabb szak­mai végzettsége: gépgyártás-automatizálási szaktechnikus. Dol­gozott a Hódgépnél, kisüzemet vezet, hat évig önkormányzati képviselő volt. A Munkáspárt vásárhelyi koordinációs bizottságá­nak elnöke. IMRE BÉLA (Független Kisgazdapárt) - Hogyan kerültem az FKGP von­zásába? Édesapám, aki Erdélyből származik, ö plántálta belém a ha­za, a szülőföld, s egyáltalán, a föld szeretetét. A magyar földét, amely­nek nem az eladásán, hanem meg­védésén munkálkodom - mondja Imre Béla, a Független Kisgazda­párt országgyűlési képviselőjelölt­je. Az országos programból számá­ra nagyon fontos, hogy az ország­gyűlési képviselők visszahívhatók legyenek; jelenleg nincs kontroll, mely szabályozná a tevékenységü­ket. A régi nyugdíjkorhatár vissza­állítása a nők esetében 55 évre, a férfiakéban 60-ra, azért is nélkülöz­hetetlen, mert így a fiatalok na­gyobb eséllyel kaphatnának mun­kát. A minimális nyugdíjösszegnek . el kellene érni az 50 ezer forintot (pillanatnyilag), a nyugdíjasok ré­tegét nem lehetne négyévente vá­lasztási célokra „használni". Szük­séges továbbá a halálbüntetés ide­iglenes visszaállítása. Az ingyenes egészségügyi alapellátás nélkülöz­hetetlen a harmadik évezred kü­szöbén, éppúgy, mint a gyermek­nevelési támogatás, és az első munkahelyhez, lakáshoz való ju­tás joga. Kiemelten fontos a csali­NEVJEGY • Imre Béla 1953. október 3-án született Gyomán. Édesapja erdélyi származású, édesany­ja tősgyökeres vásárhelyi. A székesfehérvári malomipari technikumban tanult. Vendég­látó-ipari magánvállalkozó, már a múlt rendszerben is ek­ként tevékenykedett. Az FKGP-nek 1992 óta tagja, 1995-ben a vásárhelyi alap­szervezet elnökévé választot­ták, 1996 óta megyei alelnök. di gazdaságok, illetve az EU által preferált új típusú szövetkezetek ál­lami támogatása. A termőföldek idegen kézre kerülését pedig meg kell akadályozni, az unióba érve is. Vásárhelyen és térségében - hív­ja föl a figyelmet Imre Béla - fon­tos a gyógyturizmusra épülő szál­lodarendszer kiépítése, és a tanyák villamosítása, állami segítséggel. Bizonyos kérdésekben dönthessen népszavazás, például a veszélyes­hulladék-lerakóról, amely semmi­féleképp nem kívánatos a város határában. (Az EU-ban eladhatat­lan az a mezőgazdasági termék, amelynek keletkezési helyéhez 30 kilométeren belül veszélyeshulla­dék-lerakó található.) Fontos len­ne még élelmiszeripari feldolgo­zóüzemek létesítése állami segít­séggel, illetve a piacteremtés is. Végül: föl kell mérni a lakosság anyagi teherbíró-képességét, és ha elérkeztünk ennek határára, álla­mi eszközökkel megakadályozni, hogy a szegénység még több áldo­zatot követeljen. A gazdáknak piacra, emelt szintű agrár támogatásra van szükségük. Jó lenne visszaállítani a régi nyugdíjkorhatárt! Alkotmányos jognak kellene lennie az első lakásnak és az első munkahelynek. KOVÁCS LÁSZLÓ (Magyar Igazság és Élet Pártja) - A Magyar Igazság és Élet Pártjá­nak programja a „megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni" gon­dolatok jegyében fogant. Főbb cél­kitűzéseinek megvalósítása alap­feltétele a MIEP esedeges kormány­zati szerepvállalásának - mondja Kovács László. - A magyar érdekek feladása nélkül békében, békében kívánunk élni valamennyi környe­ző ország népével. Ellenezzük a magyar termőföld idegeneknek tör­ténő kiárusítását. Új, korszerű al­kotmány keretében megköveteljük az állampolgárok törvény- és jogkö­vető magatartását. Felül kell vizsgálni, és ahol szük­séges, hatályon kívül kell helyezni a nemzetgazdaságot gúzsba kötő pénzügyi, gazdasági és privatizáci­ós törvényeket! Támogatjuk az uniós csatlako­zást, de csak a gazdaságilag elő­nyös szerződések érvényesítése mellett. Az oktatásban, az idegen nyelvek és a korszerű szakmai is­meretek elsajátítása mellett, a ha­zaszeretetre és a keresztény erköl­csi nevelésre helyezzük a hang­súlyt. Egészségügyünk fő feladata a népességfogyás megállítása, a megbetegedési és halálozási mu­tatók javítása, a kórházi ágyak szá­mának megőrzése, állami-önkor­mányzati tulajdonban való meg­tartása, a finanszírozási költségek és a bérszínvonal emelése valamint a betegbiztosítási rendszer korsze­rűsítése. Növelni kívánjuk az önkormány­zatok anyagi támogatását, ugyan­akkor meg kell szüntetni a vagyon­felélés eddigi gyakorlatát. Anyagilag és erkölcsileg is támo­gatni kívánjuk a történelmi egy­házak hitéleti, oktatási és karitatív tevékenységét. Meg kívánjuk állí­tani a társadalom elszegényedését, a jövedelmek és nyugdíjak érték­vesztését. Létre kívánjuk hozni a fő­állású anyaság intézményét, mely minden három vagy több gyerme­ket tisztességben felnevelő anya számára megfelelő jövedelmet és nyugdíjjogosultságot biztosít. A Magyar Igazság és Pártja 12 pontba foglalta össze pohtikai tézi­seit, amelyek megmutatják a nem­zet felemelkedésének útját. E prog­ram a „harmadik út", melybe be­latartozik a széles körű szociáhs gondozás, a munkavállalók érdeke­inek képviselete, a munka megbe­csülése, a tisztességes bér, a nyug­díjasok biztonságos megélhetése. NEVJEGY Ötvenöt éves bőrgyógyász főorvos. Húsz éve él családjával Vásár­helyen. Két gyermeke és három unokája van. 1988-ban alapító tag­ja volt az MDF-nek, majd Csurka István kizárása után kilépett a pártból. 1998 óta helyi, megyei elnök, tagja a MIÉP országos veze­tőségének. A vásárhelyi közgyűlés munkájában 1998 óta vesz részt. KRUPICZER IRMA (SZDSZ) - Nincs politikai múltam, de van szaktudásom, nyitott vagyok a környezetemre, szeretem az em­bereket. Jól ismerem városunk és a térség helyzetét, problémáit. Az önkormányzati pénzügyi tevé­kenységem alatt volt alkalmam fehsmerni a közpénzek ellenőrizet­len, könnyelmű kezelését. A pol­gármester tisztségéből való felfüg­gesztési perben tanúként számol­tam be a költségvetési gazdálkodás visszásságairól. Ebből adódóan nem kívánatos személlyé váltam a polgármesteri hivatalban. A pol­gármester ismételt megválasztása után indoklás nélkül visszavonták a vezetői kinevezésemet, majd megkaptam a közszolgálati jogvi­szony felmentéséról szóló határo­zatot. Részt akarok venni a közélet tisztaságának a visszaállításában. Konfliktushelyzetekben is nyu­godt, higgadt tudok maradni, a gyűlölködést elítélem. Többen megkerestek, hogy induljak a vá­lasztáson, én is éreztem, hogy ten­nem kell valamit a közösség érde­kében. Liberális gondolkozású­ként, számomra legnagyobb ér­ték, a tudás, a szakértelem, és a tisztesség. Országgyűlési képviselőként a térség fejlődését a következő célok megvalósításával akarom segíteni: munkahelyteremtő beruházások ösztönzése, a vállalkozói terhek mérséklésével, a 47-es út négysá­vosításának a felgyorsítása, a fedett uszoda és a gyógyfürdőprogram regionáhs összefogással való meg­valósítása, a mártélyi Tiszaág re­habilitációja. A szennyvízcsatorna­hálózat továbbfejlesztése, Már­tély, Mindszent bevonásával. Meg­oldást kell találni a Zsigmondy Rt. tulajdonviszonyainak a ren­dezésére, visszavásárolva a német cég tulajdonrészét, a víz- és csator­nadíj csökkentése érdekében. A városi informatikai hálózatot alap­jaiban kellene újra építeni. Az SZDSZ egészségügyi programjára alapozva rendbe kell tenni az Er­zsébet-kórház vezetési, gazdasági rendszerét, visszaállítva a gyógyí­tó szakma becsületét. Az Európa­díjas Vásárhely működésének a színvonala nem európai, ehhez a fenti beruházások megvalósításá­ra van szükség. Olyan városi köz­életet akarok, ahol mindenki jól ér­zi magát, és a többség tisztesség­ben, jólétben és egymás iránti szo­lidaritásban él. NEVJEGY Krupiczer Irma 1946-ban szü­letett Vásárhelyen, és a mai napig is szorosan kötődik a városhoz. A Közgazdaságtu­dományi Egyetemen okleve­les közgazdaként 1984-ben diplomázott. Egyéni vállalko­zó, pénzügyi-gazdasági ta­nácsadással foglalkozik. Több éves gyakorlattal rendelkezik a gazdasági társaságok, az ön­kormányzat és a költségveté­si intézmények gazdálkodásá­ban.

Next

/
Thumbnails
Contents