Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-26 / 71. szám
• BELFÖLD-KÜLFÖLD" KEDD, 2002. MÁRCIUS 26. Magyar polgármestervilágtalálkozó GÖDÖLLŐ (MTI) Ez a fórum jelentós mórtékben járul hozzá a szomszédos népek és nemzetiségek egymás iránti jobb megértéséhez, a szorosabb együttműködéshez, a nagyvilágban élő magyarok közeledéséhez - mondta Mádi Ferenc köztársasági elnök a magyar polgármesterek IV. világtalálkozójának hétfőn Gödöllőn tartott megnyitóján. Az államfő kifejtette: a találkozó segít a magyarság kulturális, társadalmi, gazdasági és politikai kapcsolatainak javulásában. Ennek fontosságát jelzi az is, hogy a fórumon a határon túli polgármesterek közül több mint ötszázan vesznek részt. - Az esemény kivételes alkalom arra, hogy a különböző önkormányzati szervezetek sajátosságainak megismerése, a tapasztalatok kicserélése közös tudássá váljon - tette hozzá. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere hozzászólásában kifejtette: a XXI. századi magyar élet elképzelhetetlen nemzeti identitásunk feladásával. Azt a szellemi, kulturális örökséget kell liasznosíthatóvá tenni, amivel maga a történelem áldotta meg a magyarságot, az anyaországot, leszakadt nemzetrészeit egyaránt. Rehabilitálni kell a sokat megélt bástyákat a végeken, meg kell erősíteni e bástyák kulturális értékőrző, valamint önvédelmi szerepét - fűzte hozzá a polgármester. Hétfős osztag ölte meg Biagi tanácsost BOLOGNA (MTI) Hétfős osztag gyilkolta meg múlt kedden Marco Biagi olasz kormánytanácsadót. Az olasz tömegtájékoztatás hétfői beszámolói szerint Biagit egy nő figyelte folyamatosan, mialatt az 51 éves jogász vonaton Modenából Bolognába utazott. A bolognai pályaudvartól a lakásáig három másik terrorista volt a nyomában. Egy negyedik férfi Biagi lakását figyelte. Két gyilkosa motorkerékpárról nyitott tüzet a munkajogi szakértőre. A rendőrség tanúk segítségével fantomképeket készített a hét gyanúsítottról. A hatóságok szerint a támadást több hónapos előkészület előzte meg, és a legkisebb részletekig megtervezték. A terroristák nagyon jól ismerték Biagi szokásait. A hatóságok kapcsolatot gyanítanak a magukat a Vörös Brigádok - Harcoló Kommunista Párt (BR-PCC) nevű szélsőbaloldali szervezet tagjainak mondó támadók és azon bebörtönzött baloldali szélsőségesek között, akiket a Vörös Brigádok 1970-esés 1980as évekbeli támadásaiért vontak felelősségre. Felkészülten ért bennünket az elhúzódó dunai árhullám Jó a védőműveink állapota BUDAPEST, GYOR (MTI) Felkészülten érte az árvízvédelmi és katasztrófavédelmi szervezeteket az elmúlt napokban Magyarországot elérő dunai árhullám - közölte Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter a Dunánál tartott rendkívüh szemlét követően. Emlékeztetett arra, hogy ilyen magasságú árhullám utoljára 11 évvel ezelőtt volt a Dunán, azonban a jelenlegi vízhozama jelentősebb. Fónagy János elmondta, hogy az árhullám elhúzódó lesz, mivel az Alpokban az esőzés nem szűnt meg. - A Duna mentén a védőművek kielégítő állapotban vannak, a tartalékanyagok mindenütt rendelkezésre állnak - ismertette a miiitszter Fónagy János megemlítette, hogy folyamatosan készülnek a Tiszánál is a szakemberek, bár ott még most nyugodtnak tűnik a helyzet. Fónagy János megerősítette, hogy a Dunán a fővédvonalak mindenütt kiépítettek és számítások, illetve a korábbi tapasztalatok szerint a Duna kizárólag árterületet ónt el, védett, lakott területet sehol nem érint az árvíz. Fónagy János utalt arra: korábban azzal számoltak, hogy a 10es utat kisebb elöntés érheti. Jelenleg a Duna mellett 386 kilométer hosszú szakaszon van első-, másod-, illetve harmadfokú árvízvédelmi készültség. A Duna szigetközi szakaszán megkezdődött a tetőzés hétfőn a déli órákban, Nagyhajósnál 763 centimétert mértek, amely mindössze 21 centiméterrel marad el az 1991 -es árvíz során mért legmagasabb értéktől - hangzott el az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság sajtótájékoztatóján. Janák Emil, az igazgatóság központi védelemvezetője elmondta: hosszan tartó tetőzésre és lassú apadásra számítanak az Alsó- Szigetközben. Az igazgatóság működési területén a dunai áradás miatt a teljes hullámtér víz alá került. Az utóbbi 50 év legjelentősebb áradásainak egyike a mostani, ám katasztrófát nem okoz, mert a töltéseket megerősítették - hangoztatták a szakemberek. Győrnél „úsznak" a Mosoni-Duna partjára épített csónakházak. A város lakossága azonban biztonságban van, a kiépített védművek védik a várost - hangsúlyozta a vezető. Esztergom térségében a Prímásszigetről az önkormányzat, a villatulajdonosok, a vendéglősök a nap folyamán mentették értékeiket, mivel a bullámtéren lévő szigetet részben elöntötte a víz. Esztergom fölött, Tátnál az önkormányzat hétfőn ideiglenes védvonalat épített ki az igazgatóság műszaki segítsége mellett a vízügy anyagaiból. Komáromnál 720 centiméter körüli vízszinttel várható a tetőzés kedden, s ugyanaznap 700 centiméteres tetőzéssel számobiak Esztergomnál a szakemberek. A belvízzel elöntött terület a Hanságban és a Szigetközben eléri a 660 hektárt. Az Alsó-Szigetközben másodfokú belvízvédelmi készültség van érvényben, egy szivattyútelep Győrzámolyon már üzemel, a másikat Kisbodaknál kedd reggel helyezik üzembe. Az elöntött pesti alsó rakpart. MTI Telefotó: Tóth Gyula GLÓBUSZ EREDETI LETARTÓZTATÁS Az indiai rendőrség sajtóértekezlete közben tartóztatta le Jaszin Malik kasmíri szeparatista vezetőt, a Dzsammu és Kasmír Felszabadítási Front vezetőjét. Mintegy húsz rendőr hatolt be az épületbe, ahol Malik a sajtó képvielőit tájékoztatta, és őrizetbe vették számoltak be az újságírók. Malik társai megpróbáltak szembeszegülni a rendőrökkel, kővel dobálták meg a rendőrségi gépkocsikat, miközben Kasmír függetlenségét követelő jelszavakat kiabálták. VASÚTI HELYREÁLLÍTÁS Jelentős anyagi segítségnyújtást ígérve a brit kormány támogatásáról biztosította a pénzügyileg megrendült brit vasúthálózat helyreállítását célzó terveket. Ezzel egyszersmind a megrendült bizalmú brit üzleti szféra kedvében is jár. A közlekedési tárca bejelentette: Network Rail társaság néven új vállalkozást hív életre a brit vasúthálózat működtetésére, és 300 millió fontot adományoz térítésmentesen a közpénzből az új vállalat működésének mihamarabbi megkezdéséhez. LE PEN A HARMADIK A franciák politikai hangulatváltozásait nyomon követő közvélemény-kutatási előrejelzésekben az elnökválasztási versengés első fordulójának harmadik helyére küzdötte fel magát )ean-Marie Le Pen. A Nemzeti Front (FN) vezére az áldozat rokonszenvet keltő szerepében az elmúlt hetekben médiaszereplések sorozatában panaszolta fel, hogy a klasszikus centrista konzervatív tábor derékhadát adó RPR, Jacqucs Chirac leköszönő elnök pártja „összeesküvéssel" próbálja megakadályozni szereplését az idei elnökválasztáson. Vajon végleges a szocialista nem? BUDAPEST (MTI) Pokorni Zoltán szerint az, hogy az MSZP nem jelent meg hétfőn a Millenáris Parkban, azt jelenti: a szocialisták végleges nemet mondtak a miniszterek és a miniszterjelöltek vitáira. A Fidesz elnöke hétfőn, a viták tervezett színhelyén hangsúlyozta: azt szerette vobia, ha „az MSZP üzengetések helyett, egyértelmű választ ad". - Szomorúan láttam, hogy nincsenek itt, ezt nem tudom másképp értékelni, csak ügy, hogy ez az utolsó szavuk - tette hozzá a politikus, jelezve, hogy a kabinet tagjai továbbra is ott lesznek, és mindig készek minden vita lefolytatására. A tévévitákról Pokorni Zoltán megjegyezte, hogy ezek a viták, beszélgetések eddig is zajlottak. Mint mondta, a jövőben is részt vesznek minden olyan beszélgetésen, amelyre a Fidesz politikusait invitálják. - Nekünk minden pálya hazai pálya, legyen az bármelyik tévéstúdió, bármelyik A Millenáris Parkban nem jelentek meg a vitára a szocialista politikusok. A háttérben \ferga Mihály pénzügy- és Túri-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter beszélget. MTI Telefotó: Soás Lajos helyszín - tette hozzá Pokorni Zoltán. A Fidesz elnöke szerint az MSZP Medgyessy Péter helyett beszélve kinyilvánította, hogy a miniszterelnök-jelölt nem lován vitába, beszélgetésbe bocsátkozni Orbán Viktor kormányfővel. Ez szavai szerint megerősíti a Fidesz véleményét, miszerint az MSZP sem a vitasorozatot, sem az annak kapcsán aláírt szerződést nem akarta vállalni. - Lehet, hogy én is elgondolkodnék a helyükben, hogy alkalmas-e egy ilyen nagy jelentőségű beszélgetésre egy olyan ember, aki pontosan maga sem tudja, mit ír alá - mondta Pokorni Zoltán. A Fidesz elnöke utalt arra, hogy Medgyessy Péter aláírta az olimpiai ívet, ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy „nincs ki az öt karikája" annak, aki azt aláírja. - Ha csak magáról beszélt volna a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, akkor ez még dicséretes önkritika is lehetne - szögezte le, megjegyezve, hogy Medgyessy Péter több mint 500 ezer aláírót sértett meg, akik a kezdeményezéshez csatlakoztak. Úgy vélte, hogy a szocialista miniszterelnök-jelölt az ország teljesítményét is semmibe vette. - Kezdem már azt gondolni, hogy egy szociahstát sok minden köt, csak a saját aláírása nem - mondta Pokorni Zoltán. Pozsony és Prága továbbra is egyeztet Kukán magánmércéje POZSONY (MTI) A szlovák külügyminiszter szerint a kedvezménytörvény vitájában majd csak a magyarországi választások után kínálkozik a jelenleginél kedvezőbb, a magyar és a szlovák fél, valamint Európa számára is elfogadható megállapodást feltételező légkör. Eduárd Kukán szerint „a magyar jogszabály nyomán megromlott helyzetért" a magyar és a szlovák fél nem azonos mértékben felelős. Jóllehet Kukán konkrétan nem mondta, hogy a magyar félnek tulajdonítja a nagyobb felelősséget, de ezt érzékeltette, amikor úgy fogalmazott: elvárásai szerint e felelősség mértéke közti különbségnek . az Európai Parlament bővítéssel kapcsolatos határozatában is helye lenne. A Benes-dekrétumokról szólva nem titkolta: e kérdésben Prága és Pozsony a továbbiakban is egyeztetni fogja álláspontját. Pozsony a jövőben is hatálytalannak tanja a szlovákiai magyarság második világháború utáni jogfosztottságát törvényesítő dekrétumokat, ezért helyteleníti a kérdés „felélesztését". Grespik nem teheti be lábát a hivatalba BUDAPEST (MTI) Nem mehet be a munkahelyére hétfőtől Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vitatott helyzetű vezetője, a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje. Józsa Veronika, a hivatal megbízott vezetője elmondta, hogy Grespik László az épületbe sem léphet be, pénteken ugyan munkaidő után bent járt, de hivatali ügyeket nem intézett. A megbízott vezető elmondta, hogy a Fővárosi Munkaügyi Bíróság pénteken kihirdetett jogerős végzését még nem vehette kézbe, a miniszterelnök hivatalvezetői megbízást visszavonó határozatát azonban látta és ahhoz tartja is magát. Arra kérdésre, mit tesz, ha Grespik megjelenik munkahelyén a jogerős munkaügyi bírósági végzéssel és át kívánja venni a hivatal vezetését, Józsa Veronika annyit mondott: „ha látom a bíróság döntését, akkor megkeresem a feletteseimet, és egyeztetek velük a további teendőkről". RÖVIDEN HATASKOR, ILLETEKESSEG A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH) első dolga az, hogy megvizsgálja, van-e egyáltalán hatásköre, illetve illetékes-e annak a feljelentésnek az ügyében, amely Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselőtől érkezett - közölte Horányi Miklós, a LÜ szóvivője. A honatya ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt benyújtott feljelentését a Népszabadság Országimázs Központtal foglalkozó március 18•19-én megjelent cikksorozatában foglalt adatokra alapította. PIACI TENDENCIA A nemzetközi piacok tendenciáit követve szerdán két forinttal emeli a benzinek és a gázolaj árát a Mol Rt. - közölte a társaság. TERRY BLACK FELLEBBEZ Jogtalanul tartja magánál Rácz Károly, ismert nevén Tferry Black az általa nevelt kisgyermeket, akit ki kell adnia a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) határozatának jogerőre emelkedését követő három napon belül. A PKKB hétfői határozata nem jogerős. Mester Csaba, Tferry Black ügyvédje elmondta, hogy fellebbeznek a döntés ellen. SZENT KORONA TESTÜLET A Szent Korona Tfestület megállapítása szerint nem történt változás a Szent Korona állagában a 2001 augusztusában, Esztergomba történt szállítása, illetve a visszaút során. A Szent Korona Testület harmadik, a Parlament Nándorfehérvári termében megtartott ülésén a grémium elnöke, Mádi Ferenc köztársasági elnök, és tagjai - Orbán Viktor miniszterelnök, Ader János, az Országgyűlés elnöke, Németh János, az Alkotmánybíróság elnöke és Glatz Ferenc, a MTA elnöke - vettek részt. Eoszcrkcszto SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÚRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúta, mellékletek], MISKOLCZ1 RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN |Mr és információ], SULI IÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztóségvezető: ÚISZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóhíz. Levélcím: 67-10 Szeged, Pf ÍM. Telefon: 62/567-8R8. Szerkesztőségi titkárság; 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/167 882. Interneteim; wwwdclmagyar.hu • E-mail- szerkesztiiscgtndclmagyar.szcgcd.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfő u. 1-3. Ttl/fax: 62/241-905. Hirdetési tel/fax 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6. Tel.: 62/213-391. Ttl/fax: 62/213-198. 661X1 Szentes, Kossuth u. H TII 63/401-024. Tcl./fax- 63/3)4-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11 (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010 • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZT1NÉ MÉSZÁROS ÉVA. Kiadói titkársági fax 61/442-«58 • Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax. 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZPÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telcton: 62/466-847. • Tkrjeüztési vezető. KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés 62/567-864. Rrjesztesi zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetési dfj egy hónapra 1166 JDélmagyarország), 1055 Ft (túlvilági • Árus terjesztés' Délhir Rt. • 1SSN0133-025X (Dclmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN