Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-25 / 70. szám

25 • MOZAIK« SZOMBAT, 2002. MÁRCIUS 30. A szeretet PODMANICZKY SZILÁRD Pesztonka becsapta az ajtót. Azt mondta neki, hogy szeretlek. Erre Márton hívta fel a figyelmét: egy ajtót nem lehet szeretni. Legalábbis nem úgy. Azért, mert van rajta kibncs, zárnyelv és kulcs­lyuk, még nem feltétlenül kell meglódítani a fan­táziánkat és az érzelemvilágunkat. És különben is, mennyivel magasabb, mint te. Pesztonka nem értette Márton szavait, azt vá­laszolta, ez neki magasröptű, s hogy eldöntsék, mi is történik itt, megkéri Józsi bácsit a döntőbíró sze­repkörének betöltésére. Józsi bácsi nadrágot húzott, egyik szobából a má sikba. Fél lábon szökellve ugrált, s nem tudta bal lábát bedugni a nadrágszárba. Már folyt róla a víz, mikor Pesztonka döntőbírói ajánlata megérke­zett. De a nadrágom, válaszolta Józsi bácsi, mire Pesztonka megtalálta a megoldást: hát ez meg mi. kérdezte Józsi bácsit, s a nadrág végét összeszo­rító ruhacsipeszt lekapta. Ajaj, válaszolta az öreg, tán csak nem a csipesszel együtt vettem le a szá­ritókötélről 7 Pesztonka úgy nézett rá. hogy az azt jelentse: minden valószínűség szerint. lózsi bácsi végre felöltözött, csak még valami megfelelő fejfedőt kellett szereznie, mert haja­donfőtt nem lehet igazságot osztogatni, ez már csak ilyen funkció. A lámpaernyőtől kezdve a papírcsákóig sok mindent kipróbált, ám végül mégis Márton tanácsát fogadta meg. Márton azt mondta, mi lenne, ha az egyik ke­zedet tennéd a fejedre 7 Ez az, válaszolta Józsi bá­csi, s már ment is az ajtóhoz, ahol Márton és Pesztonka várta türelmetlenül. Márton azonnal belekezdett az eldöntendők elmondásába, de ló­zsi bácsi hamar leintette. Esküdtszék nélkül, fi­am. egy szót se többet. De honnan szerezzenek esküdtszéket 7 Ekkor Pesztonka kirohant, és oda­vitt a konyhából egy széket, mondta, legyen ez az esküdtszék. A széket gyorsan megeskette Józsi bá­csi, hogy ha egy hang is elhagyja a szék száját, ak­kor az igazat, csakis az igazat mondja. Márton fel­búzta a szemöldökét: nohiszen, Józsi bátyám, ezt a tanúknak kell mondani, nemde 7 Józsi bá­csi elgondolkodott, majd beletörődve odarendel­te a tanúkat. Vártak, vártak, de a tanúk csak nem jelentek meg, ebből mindannyian azt gondolták, hogy akkor nincs tanú. Ám a kérdés továbbra is az maradt, lehet-e szeretni egy ajtót, mégha csak mondvacsinálva is 7 A kérdés nehéz, mindhárman belefáradtak. Márton és Pesztonka leroskadt a fal mellett, Jó­zsi bácsi pedig ráült az esküdtszékre. Csend ho­nolt. A csendben egyszer csak megfordult Pesz­tonka gyomra, s nem várt tovább, indult, hogy elő­vegye a lekvárokat, ám azok a szekrény tetején sorakoztak. Visszajött a konyhából, s megkérdez­te lózsi bácsit: elvehetem ezt a széket 7 Mire ló­zsi bácsi azonnal válaszolt: persze, lyányom, elveheted, ha hozol egy papot meg két tanút... Kóma után IOWA CITY (MTI) Éves átlagban 215 ezer ember esik kómába világszerte különböző balesetek, mérgezések, infarktu­sok miatt s csak 35 százalékuk épül fel ebből teljesen. Vannak köztük extrém esetek is: az ame­rikai Új-Mexikó egyik orvosi in­tézményében például egy 42 éves női beteg, Patti White Bull 16 év kóma után tért magához, egy 26 éves amerikai férfi, Conley Holb­rook pedig nyolc évi kóma után jött ismét eszméletre, hogy el­árulja, ki is volt támadója. A Sciences et Avenir című fran­cia tudományos havilap összeál­lítása emlékeztet, hogy a kóma (amely mély alvást jelent görö­gül) az öntudat tartós megszaka­dását jelenti. Egykoron ez az álla­pot szinte biztosan halálhoz veze­tett, manapság viszont - az agy­és ideggyógyászat, no meg az új­raélesztési technikák fejlődése mi­att - már gyakori, hogy néhány napi, heti, vagy hónapos öntu­datlan állapot után a beteg végül magához tér. Valószínűleg a Guinncss rekordok könyvébe is bekerül az a 250 mé­teresre tervezett, végül 288 méter hosszúra sikeredett hajdúsági töl­töttkáposzta-kígyó, amelyet alkalmi szakácsok készítettek Hajdú­böszörményben, a Petőfi-ház udvarán. Az óriás töltött káposztához egyebek mellett 200 kg húst, 200 kg káposztát, 750 darab tojást, 60 kg rizst és 40 kg vöröshagymát használtak el. Kovács Lázár ve­zető szakács vezényletével a környékbeli településekről 31 asszony dolgozott a káposztatöltésnél. A speciális, hatszor egy méteres tep­sit erre az alkalomra helybeli vállalkozók készítették. A közjegyző által hitelesített mérés szerint 288 m hosszú töhöttkáposzta-kígyót tekertek be a tepsibe. MTI Ttíefotó: Oláh Tibor Már csak napig vásárolhat termelési ár alatt. VÉGKIÁRUSÍTÁS A NAP BÚTORBOLTBAN 30-50% engedménnyel. Szeged, Vásárhelyi Pál u. 3-5. Tel.: 62/469-098,06-20/537-75-70. Nyitva: 9-18-ig, szo.: 8—12-ig. MOST DUPLÁN ERDEMES RAIFFEISEN ERTEKSZAMLAT NYITNI! Minden új ügyfelünket, aki 2002. április 15-ig forint Ertékszámlát nyit fiókunkban, megajándékozzuk! TEUES KÖRŰ TÁJÉKOZTATÁSSAL VÁRJUK ÚJ FIÓKUNKBAN! Bankfiók: Szeged, Széchenyi tér 15. Hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszámot! m Raiffeisen BANK A csapda HAMBURG (MTI) Agatha Christie regényhőséhez, Miss Marple-hoz hasonlóan jutta­tott rendőrkézre egy tolvajt Ham­burgban egy 80 éves asszony. A nyugdíjas hölgy bosszankodva ész­lelte, hogy több pénze fogy, mint amennyit költ. Gyanúja szerint egy 24 éves beteggondozó okozhatta a „deficitet". A hobbidetektív öreg hölgy csapdát állított: feljegyezte magának a pénztárcájában tartott bankjegyek sorszámát. A szarka nem sokára ismét megdézsmálta a pénztárcát, a rendőrség pedig meg­találta a megjelölt bankjegyek egyi­két a gyanúsítottnál, aki bevallotta tettét. Golfozókar HOUSTON (MTI) Larry Alford amerikai profi golfozó nem tud játszani, mivel ellopták az autóját. A kocsiban volt ugyanis a versenyző 25 ezer dollárt érő spe­ciális karprotézise is. Alford 1991­ben egy autóbalesetben vesztette el bal karját. Azóta Texasban az „Egy­kezű Bandita" néven ismerik, s ki­zárólag a számára készített külön­leges műkéznek köszönheti, hogy részt vehet a tornákon. - Nem ér­dekel az autó, tartsa meg, de a golf­hoz nélkülözhetetlen karomat adja vissza! - üzente Alford a tolvajnak. Lottószámok ÖTÖSLOTTÓ 2,19,49,53,54 • Jokerszám: 995763 HATOSLOTTÓ 2,18,32,34,38,40 • A pótszám: 13 ISTEN ELTESSE! ÍREN, ÍRISZ A görög eiréné, azaz béke szóból származik az Irén női név. írisz a gö­rög hitregékben az eget a földdel összekapcsoló szivárvány istennő­je, az istenek egyik hírmondója, gyors lábú, aranyos szárnyú szűz le­ány. A név eredeti jelentése: szivár­vány. Gyümölcsoltó Boldogasszony az angyali üdvözlet ünnepe. Isten karácsony előtt kilenc hónappal küldte el Gábor arkangyalt Szűz Máriához, hogy hírül adja neki: őt választotta ki Jézus édesanyjának. A néphagyomány szerint a fák szemzését és oltását ezen a napon kell elvégezni, mert biztosan meg­ered. Egyéb névnapok: Annunciá­ta, Cézár; Ders, Ernák, Ernye, Hum­bert, Izméne, Klára, Kristóf, Lúcia, Mária, Marinella, Zsolt. A NAP VICCE - Belőlem a feleségem csinált mil­bomost. - Miért, előtte mi voltál? - Multimilliomos... Borult, szeles idő Az átlagosnál sokkal hűvösebb, borult, szeles idő várható. Szórványosan lordul elő eső, havas eső. Erős marad a szél Délután3 és 8 tok között lesz a hőmérséklet Szöged r Mórahalom Ö 7° vuÁík«iy ö r Mindszent Ö 7' Szontos Ő 7° Bókéo­^ r Makó Ö 6° Szolnok Ő 9" Csongrád Ő 6° Keeskemót Ő 6* Kistelek Ö r Orosháza Ö 7° További kilátások A hét első leiében lassan mérséklődik a szél. Egyre kevesebb lesz a felhő, kissé erősödik a nappali felmelegedés Ezzel párhuzamosan hideg éjszakákra kell számítani, sokfelé lesz fagy Kedd xVsVW Ntaucir Szorda Csütörtök Pént#k ö 'rTv' 0 Maxii 1° Max: 11" Max: 12° MteT Mh:l° Min: (7 Napos Derült Derült Zápor Vízállás: A Tisza Szegednél 39.3 em (hőfoka 8,4 C°), Csongrádnál 406 cm, Mindszentnél 4.35 cm. A Maros Makónál 4.3 cm. A Nap kel: 5.38, nvugszik: 18.0.3. A Hold kel: 1.3.35, nyugszik: 04.18. Skoda az IKESZ az Izabella híd lábánál. IKESZ Autócentrum ^jg&S^*1,2 Füstmentes terápia WINNIPEG (MTI) „Vagy abbahagyják a dohányzást, vagy keresnek másik orvost!" ­ezzel az ultimátum-terápiával pró­bálta „dohányfüstmentesíteni", avagy kifüstölni begeit klientúrá­jából egy kanadai orvos. Frede­rick Ross doktor túlságosan bele­fáradt már abba, hogy a dohány­zás miatt beteg, ám továbbra is dohányzó betegei nem partnerek gyógyításukban. A winnipegi or­vos még tavaly decemberben in­tézett ultimátumot mintegy öt­ezer betegéhez, közölve, hogy ha március elejére nem hagyják ab­ba a dohányzást, vagy legalább nem próbálnak leszokni róla, nem kezeli őket tovább. Az eredmény: abg harmincan ígérték meg, hogy többé nem füstölnek. Ugyanakkor csupán maroknyi azoknak a szá­ma, akik kérték „áthelyezésüket" egy másik orvoshoz. A szokatlan ultimátum-terápia további ered­ménye, hogy parázs vitát robban­tott ki a lakosság és az egészség­ügy igazgatási szakemberei kö­zött. Az emberek megkérdőjelezik, hogy Ross doktornak van-e joga megtagadni szolgálatait a közpén­zekből finanszírozott kanadai egészségügyi ellátási rendszer ke­retein belül. Az orvosi etika több kanadai szakértője szerint Ross doktor ultimátum-terápiája kö­vetendő ötletet adhat más orvo­soknak, akik például azért tagad­hatnák meg a kezelést kövér be­tegeiktől, mert egészségtelenül sokat esznek. Szereplőközpontú matematika Rejtvényünk vízszintes 6. és függőleges 12. számú sora­iban egy graffiti (falfirka) olvasható. VÍZSZINTES: 1. Melegüzemi dolgozók. 6. A megfejtés el­ső sora. 11. Művészeti stílus. 13. Falja. 14. Róma folyó­ja. 15. Fogyasszam. 16. Vértanúk városa. 17. Színültig. 19. Rubídium betűjele. 20. L.S.R. 21. Idegen szent rövi­den. 22. Kórházi vágóeszköz. 24. Félig kéri! 25. Őszi gyü­mölcs. 27. Francia kártyaszín. 28. Szóösszetételek elő­tagjaként: mezőgazdasági. 30. Konyhai ásvány. 31. De­hogy. 32. C B. 33. Tempus. 34. Földforgatók. 36. Kretén fele! 38. Személyes névmás. 39. Foggal őröl. 41. Tollrész. 43. Hálóban a labda. 45. Medál. 48. Sporteszköz. 49. Idősb röviden. 51. Magunk. 52. Szekundum. 53. Éjfél! 54. Me­gyeszékhely. FÜGGŐLEGES: 1. Eszköz hiba esetére. 2. Fokozott figye­lem. 3. Homogenizál. 4. Származik. 5. Történelmi időszak. 6. Igevégzödés. 7. Kezdő autós betűje. 8. Pertuban van. 9. Szám. 10. Kölyök. 12. A megfejtés második sora. 15. Élen álló. 18. Eme. 21. Kettős betű. 23. Vérzik a végén! 25. Több mint elég. 26. Igavonó. 29. Történelmi mese. 31. Víztömeg 35. Érintetlen. 36. Tejtermék. 37. Teljes. 40. Dal­betét. 42. Angol haza. 44. Ötvözőfém. 46. ...Farrow (szí­nésznő). 47. Körsugár jele. 50. Ellenben. 53. Menny. 55. Egyel! 56. Félig! 57. Egyes! 58. Ez. (n. magyar) SZOMBATI rejtvényünk helyes megfejtése: Ki gyermeket nevel, l, az a hon iránt szent kötelességet teljesít.

Next

/
Thumbnails
Contents