Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-23 / 69. szám

V A L A S Z T A S 2 0 0 2 " SZOMBAT, 2002. MÁRCIUS 23. Szenior versenyző a Megszállottak Klubjából: Bánki Horváth Béla „ Szeretnék még egyszer világbajnok lenni" BANKI HORVÁTH BELA (KÉPÜNKÖN) 1938-BAN, 18 ÉVESEN A100 M-ES HÁTÚSZÁS ORSZÁGOS IFJÚSÁGI BAJNOKA LETT ÖTÉVNYI FELNŐTTVÁLOGATOTT KERETTAGSÁGA ELLENÉRE A HÁBORÚ ÉS A HADIFOGSÁG MIATT KIMARADT ÉLETÉBŐL AZ OLIMPIAI SZEREPLÉS. 34 ÉVESEN ORSZÁGOS DÖNTŐS VOLT HÁTÚSZÁSBAN, 36 ÉVESEN MEGYEI BAJNOKKÉNT FEJEZTE BE AKTÍV SPORTPÁLYAFUTÁSÁNAK ELSŐ SZAKASZÁT 29 évvel később nyugdíjasként szenior versenyzőként indult újra világversenyeken. Korosztályában 18 alkalommal javitott Európa-csúcsot, 4 vb-arany-, 2 vb-ezüst-, 2 vbbronzéremmel büszkélkedhet, 16 Eb-arany-, 1 Eb-ezüst-, 1 Eb-bronzérem és l világcsúcs mellett. 79 évesen teljesítette a Balaton-átúszás 5200 m-es távját. Tagja az extrém sportok űzóit tömörítő Megszállottak Klubjának. Ma ó Magyarország legidősebb aktív világbajnoka és -csúcstartója. - Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: ön a Megszállottak Klubjának az egyik legmegszállottabb tagja. - Az eredményeim listája hosszú, de nem lehet összehasonlítani Fa Nándor hajózási teljesítményével vagy Bcsenyei Péternek a repülésben elért csodálatos sikereivel. Én csak átlagos tagja vagyok a Megszállottak Klubjának. Egy valamiben válok ki: a korommal. Ma én vagyok Magyarország legidősebb aktív világbajnoka és világcsúcstartója. - Amilyen megszállott, olyan szerény. - Nem szerény vagyok, csak reális Magyarországon 1970 óta létezik szeniorúszó-sport. Én 1985ben, 65 évesen indultam először szeniorversenyen, bár a barátaim már hívtak korábban is, de nem akartam felkészülés nélkül indulni. Sokan úgy mennek el, hogy lesz, ami lesz, ússzuk le a távot, én azonban mindig is eredménycentrikus voltam, és csak akkor indultam a versenyen, amikor biztosan tudtam, hogy jól felkészültem. Világcsúcs lehetett volna Azon az 1985-os versenyen, Gyulán, olyan időt úsztam, amivel az első, 1986-os tokiói szenior-vilá^tajnokságon világcsúcsot értem volna el a korosztályomban. Azonban sem azon, sem az 1987-es Európabajnokságon nem vettem részt. Később kétszer megkaptam a legeredményesebb magyar férfi úszó tiszteletdíját. - Miért döntött úgy, hogy 29 évvel a versenyzés befejezése után szenior sportolóként folytatja az úszást 1 - Nyugdíjasként eleinte csak kertészkedtem, olvasgattam, úszkálgattam, és csak öt év múltán kezdtem versenyekre készülni. Edzői képesítéssel rendelkezem, így magamat edzettem, amikor nekikezdtem a szeniorversenyzésnek. Szegeden a fürdővállalat tiszteletjegyet adott, amivel bejárhatok az összes létesítményébe. - Pályafutása során csaknem kétezer gyermek edzője volt. - Már egyetemista koromban, az 1940-es években Orosházán is edzősködtem, igaz akkor még képesítés nélkül, mivel a katonai behívások miatt nem volt, aki foglalkozzon a gyerekekkel. Akkor már a válogatott keret tagja voltam, Csík Ferenc, a berlini olimpia bajnoka volt a szövetségi kapitányunk. A háború után Szentesen két, majd Hódmezővásárhelyen tízenkét, végül Szegeden másfél éven át voltam edző. - Válogatott kerettag volt, 1939-44 között. A világtörténelem azonban közbeszólt, hiszen a háború miatt az 1940-es és az 1944-es olimpia is elmaradt. Önnek azonban az 1948-as olimpiai részvétel sem adatott meg. - Kinevezett tanár voltam Berettyóújfalun, miután elvégeztem az agrártudományi egyetemet, és agrárpolitikából ledoktoráltam. Elvittek leventének, majd Kőszegről behívtak katonának. Hadifogságba esve csak 1948 novemberében jöFotó: Karnok Csaba hettem vissza. Hazatérve Szentesre kerültem, ahol jó úszó- és vízilabdaélet volt. Mivel az élvonalbeli úszáshoz a 29 évemmel idősnek tartottam magam, úgy döntöttem, csak a vízipólóval foglalkozom. Sajnos az előző évi csapat keretéből sokan Pestre mentek, így ketten maradtunk idősebbek. A bajnokságból kiestünk, azokkal a fiatal játékosokkal, akik közül később sokan nagyon jó vízipólósokká váltak Edzőként Szentesen Következő évben én lettem Szentesen az úszó- és vízilabdaedzö, amellett hogy továbbra is játszDttam a csapatban. 1953-ban, a megyei felnőttúszó-bajnokságon találkoztam gyerekkori úszótársammal, aki akkor Szegeden edzősködött. \fele még 1943-ban döntősök voltunk az országos felnőttúszó-bajnokságon. Kihívott versenyre azzal, hogy „na, most nem mernél ellenem kiállni, most megvernélek!" Kiálltam, és egy hajszál híján megvertem. Ez annyira fellelkesített, hogy miután abban az évben, 33 évesen megnyertem a megyei felnőttbajnokságot is, beneveztem az országos felnőttbajnokságba, ahol a barátom is indult, így tíz évre az előző döntőnk után mindketten 1953-ban ismét bejutottunk a döntöbe, ahol én ötödik lettem, ő hetedik. 1956ban, 36 évesen döntöttem úgy, hogy abbahagyom az úszást. - Ez volt akkori pályafutása vége. Es mi volt a kezdeti - A családból sem előttem, sem utánam senki nem volt élsportoló. Két lányom is úszó volt, de egyikük sem élvonalbeli. Az unokák még annyira se, csak egyikük iratkozott be az egyesületbe, de már ő is abbahagyta. Gyerekkoromban az utcánk sarkán lakott egy nagykereskedő, egy kiöregedett vízipólós, egyszer megkérdezte: „Béla, te tudsz úszni: Akkor gyere le karácsony másnapján, lesz egy jó kis úszóverseny." Azután 1935-től minden nyáron a Gyopáros-tóban úsztam, telente pedig a Diana fürdő kis medencéjében. Az erősségem az 50 méteres hátúszás lett volna, de sajnos annak idején ilyen nem létezett a magyar bajnokságban. így maradt a 100 méteres táv, a 200 méter már kevésbé felelt meg. Csak 1997-ben, a prágai szenior Európa-bajnokságon döntöttem úgy, hogy ezen az addig figyelmen kívül hagyott távon is ehndulok. Mi történhet, gondoltam, legfeljebb lemaradok, ám végül nemhogy nem maradtam le, hanem 53 évvel az utolsó 200 m-es versenyem után Európa-csúcsot úsztam. Azóta mindig indulok ezen a távon is, bár sosem leszek kimondottan 200 m-es úszó. A legjobb eredményt az 50 m-en tudom és akarom elérni. Elkél a segítség - A nemzetközi versenyeket gyakran rendezik a világ valamely távoli pontján. Hogyan lehet előteremteni az ehhez szükséges anyagi fedezetet ? - Elhatároztam, hogy számomra nincs megalázó visszautasítás. Ha segítenek, hálás vagyok, ha nem tudnak adni, megköszönöm, hogy foglalkoztak velem és távozom. Nem vagyok babonás, tehát nem kopogom le, de eddig még sikerült biztosítani az anyagi hátteret. Most azonban nagy nehézség előtt állok, mivel 2002-ben két olyan verseny is volna, amelyen illene részt vennem. Az egyik a március végi szenior úszó világbajnokság, amit Christchurch-ben, Új-Zélandon rendeznek meg. A másik a szeniorvilágjátékok rendezvénye, amikor 25-30 sportág szenior versenyzői mérkőznek meg. Ezt magunk között nem hivatalosan szeniorolimpiának hívjuk. Ez a rendezvény októberben, Melbourne-ben lesz. 1998-ban Portlandban az 50 m-es hátúszást világcsúccsal nyertem. Most, 81 évesen másik korosztályba léptem, és itt is illene nyernem, csúcsot javítanom, de legalább helyezést elérnem, hogy szinten maradjak. - Mi az az eredmény, amit még feltétlenül el akar érni sportpályafutásán ? - Szeretnék még egyszer egyéni világbajnok lenni. NYILAS GERGELY Rákmenetben Háromévi hallgatás után új kötettel jelentkezett a Nobel-díjas német író, Günter Grass (képünkön). Nemrégiben került a boltokba „lm Krebsgang" (Rákmenetben) című műve. Megjelenése után két héttel már a Der Spiegel bestseller jegyzékének az élén állt. A páratlan siker nyitja alighanem a témaválasztásban és a németországi közhangulatban rejlik. A 74 éves Grass - saját bevallása szerint - bő három évtizedes késéssel nyúlt a szüzséhez, amelyet bravúros elbeszélésmóddal: hol első, hol harmadik személyben megszólalva tár az olvasó elé. Kiérlelt írói technikájával szinte észrevétlenül jár-kel a különböző idősíkok között, egyazon tragikus szálra fűzve fel egy család három nemzedékének életét és viszonyát egy 57 évvel ezelőtt bekövetkezett tragédiához. A középpontban a II. világháború kevéssé ismert, tragikus fejezete, pontosabban annak egy epizódja áll: a keletről közeledő szovjet hadsereg elől menekülő német polgári lakosság kálváriája, azon belül egy több ezer menekültet szállító hajó, a Wilhelm Gustloff elsüllyedése a Balti-tengeren 1945. január 30-án. A szovjet torpedók által a tenger fenekére küldött hajón legalább 6000, más adatok szerint több mint 9000 személy utazott, túlnyomó részük asszony és gyermek. Többségük a tengerbe fúlt, illetve megfagyott a jeges vízben. A mentócsónakokon, valamint a tragédia helyszínére siető, T-36 sorszámú német torpedónaszádnak köszönhetóen mintegy ezerkétszázán élték túl a katasztrófát. Köztük Tülla Pükriefke 18éves állapotos hajadon. Az író képzeletének szülötte az egyik mentőcsónakon hozza a világra a fiát, Pault: utóbbinak a szájába adva meséli el Grass a tragédiát. Paul fia, Konrád már a család harmadik nemzedékét képviseli: ő az, aki neonáci szellemiségtől áthatva az internet chatroomjaiban hirdeti a náci „vértanú", a Davosban agyonlőtt náci pártalvezér és hajó névadó, Gustloff dicsőségét és a nemzetiszocialisták „derék" tetteit. Széles ív a kommunistává lett és az NSZEP-be belépő nagymamától (aki mindazonáltal még a párttaggyűléseken sem átallja dicsérően emlegetni a náci üdülőmozgalom vívmányait, köztük a Gustloff sétahajót) a nyugatnémet baloldallal szimpatizáló újságírón, Paulon át az NDK-ban felnövő, ám tinédzser korától a neonáci eszmék vonzásába kerülő unokáig. Grass azért álh'tott irodalmi emléket a tengerbe veszett ezrek tragédiájának, mert nem hagyta nyugodni, hogy évtizedeken át senki nem akart hallani a Kelet-Poroszországból hajón, lovas szekéren vagy gyalogszerrel menekülő németek kálváriájáról. Saját magának is szemrehányást tesz, amiért a 60-as évek közepén elege lett a múltból, s inkább jelenkori témák feldolgozására fordította erejét és idejét. „Igazi mű született" - írta elismerően a Der Spiegel kiadója, Rudolf Augstein, és még a konzervatív Die Welt kritikusa is „évek óta a legjobb Grass-műnek" minősítette az új opust. A lelkes fogadtatás - részben legalábbis - a korszellemben gyökerezik. 57 évvel a II. világháború után szinte divat lett írni és beszélni a Lengyelországból és Csehszlovákiából elmenekült vagy elűzött németek sorsáról, meggyászolni a sok ezernyi halottat. Nézettségi rekordokat döntött a ZDF televízióban tavaly ősszel sugárzott háromrészes tv-sorozat, amelyet a neves történész, Guido Knopp készített a Kelet-Európából elmenekült, illetve elűzött németekről. Erősödik a kitelepítettek, köztük a szudétanémetek hangja, miközben a prágai porcelánboltból elefántléptekre emlékeztető robaj hallatszik egészen Berlinig. Kétségtelen, hqgy a felkészüléskor, anyaggyűjtéskor Grass még nem sejthette a 2002 tavaszi európai légkört, a cseh-német viszony lehűlését. Ezzel együtt többen úgy vélik, hogy könyvével a „hamis oldalon" arathat sikert: a német szélsőjobb, a neonácik és a kitelepítettek körében. „Tartani lehet attól - írta Ralph Giordano a Die Weltben hogy Grass új könyve azoknak a malmára hajtja a vizet, akik mindig is Németországot és a németeket tekintették a történelem igazi áldozatának." Ezek a körök azonban önsajnálatukban elfelejtik azt, ami kimaradt a kitelepítettek szövetsége által 1950. augusztus 5-én kiadott charta szövegéből: az elűzött németek szenvedései elótt maguk a németek okoztak leírhatatlan szenvedést Kelet-Európa népeinek. DOROGMAN LÁSZLÓ MTI-fotÓ Szív Ernő A világ dolgai Azon a borús, decemberi délelőttön azon tűnődött, milyen is valójában a Tisza. Zsebre dugott kézzel álldogált a redakció emeleti ablakában, a szája sarkában cigaretta füstölgött. Szív Ernő a Tisza nagyságára gondolt, és nem őrült meg, nem ment el az esze, mámoros állapotban sem volt, mindössze némi kedvetlenség ült a lelkén, meg fronthatás gyötörte, s ezért most a Tiszát, ezt a decemberszürke, hallgatag folyót kicsinek, jelentéktelennek és unalmasnak találta. Nem is értette, hogyan lehetett róla verset írni. Miképpen lehetséges egy ilyen unalmas folyóban öngyilkosságot elkövetni?! Tüdta, hogy momentán ennél nagyobb igazságot, ha így most a Tiszára néz, nem mondhat, viszont azzal is tisztában volt, hogy holnapután a folyó fenséges lesz, tiszteletre méltó, és a fény úgy ragyogja be, mintha valami égi fenyőről hullanának a habokba az örökégő csillagszórók. Rossz kedve volt ezen a decemberi napon. Talán a fény hiányzott. Talán egy tétova, félfényes mondat. Az érzésekkel szabad ugyan vitatkozni, de nem érdemes. Mert minden igaz, ami a világon megtörténik. A dolgok pedig akkorák, mint az ember. Akkorák a világ dolgai, mint az ember kedve. És ugyanaz a dolog hol nagy, hol pedig parányi, ahogy nagy vagy kicsi bennünk a kedv gyertyalángja. A világ ajándék, és benne az összes dolog ajándék, becsomagolva a kedélyek ezerszínű papírjába. Szív Ernő néha elcsodálkozott, hogy a görögök nem adtak isteni személyt a kedvnek. Nő lett volna, ez föföttébb nyilvánvaló. Szeszélyes és kiszámíthatatlan, hol rettentő csúf, máskor meg szebb, mint Aphrodité. Szív bámulta a Tiszát, miközben elnyomta a csikket, és ekkor eszébe jutott, hogy Isten sem csak jókedvében teremtette a földi világot. Nem olyan a világ, hogy mindig lehet szeretni. Istennek inkább szüksége volt rá, mert unatkozott, mert nem volt kit szeretni, becsapni hitegetni, megbüntetni és kitüntetni. Isten egyedül érezte magát a világegyetemnek ebben a kietlen, távoli szegletében, ezért aztán nagy mogorván teremteni kezdett, néha ellágyult, máskor meg tett-vett, oda sem figyelt, szöszölt, mintha nem is érdekelné a dolog. Úgy csinálta, mint aki tisztában van azzal, hogy mit csinál. Aztán persze az is tudnivaló, mit teremtett jó hangulatában az Isten, és mit rossz kedvében. Szív Ernő biztosra vette, hogy például a vizes uborkát, a halványkék selyemszalagot, a ringhspílt, a bőrfűzős focilabdát, a hózentrógert vagy a kerékpárt jókedvében, nagy örömmel alkotta meg az Isten. És ez nem vicc. Mert ugyan kicsoda tudna egyetlen fölösleges dolgot mondani! ? Hogy ez vagy az nem kellene! És ha valami nem fölösleges, akkor bármikor fontos lehet. Szív Ernő szerint mégsem volt tökéletes megoldás a teremtés. Isten például nem figyelt oda a postásoknál. Lefelejtette róluk a szárnyakat. Cinikus hangulatban volt, amikor az erényövet, a vekkerórát, vagy a boldogság szavát találta ki. Kifejezetten csapnivaló kedve volt, amikor eszébe jutott, hogy kell a világnak a szifilisz, a krokodil, a kazamata, adóbevallás. A nőnél reszkírozott, viszont, valljuk csak meg, akárhogy is, de bejött neki. A háborúnál, a pestisnél, a viharnál őrjöngött. Na igen, és te, kicsi ember, mindig akkor beszélsz hozzá, amikor nincsen, mert nem látod, nem hallod, csak akarod, hogy legyen. Nagyon bonyolult, nagyon. Ezen tűnődött Szív Ernő egy decemberi napon, Mikulás után, amikor az utcahó szürke volt, vizes. Állt a redakció ablakában, bámulta a hömpölygő folyóvizet, mígnem váratlanul fölragyogott a nap. De csak egy pillanatra, mint amikor a vágóhídon véletlenül elkáromkodja magát a legkisebb segédfiú. És ekkor Szív Ernó arra gondolt, vajon ót, a hírlapírót miféle állapotban, a kedvnek milyen árnyalatában találta is az Isten. Dühös volt? Vagy inkább konok? Érzelgős? Cinikus? Szív Ernő nem tudott mit mondani. Csak azt tudta, hogy a világ bármely dolgát meg tudná szokni. A háborús készültséget is megszokná, a zárt osztályt is megszokná, de még a többnejűséget is megszokná valahogy. Eléldegélne egy zárkában Bogdanov Emillel, aki egyszer egy egész szerkesztőséget pofozott vörösre, mert meglátta a felesége egész alakos fotóját az újságban. És a világon mégis van egy dolog, amit ó, Szív Ernő képtelen megszokni. A világnak ez az egyetlen dolga, amelyből tényleg csak egyetlen egy volt, Szív Ernő névre hallgatott, hírlapírásból élt, a Tiszát bámulta, és ebben a pillanatban éppen rágyújtott egy újabb cigarettára.