Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-21 / 67. szám

CSÜTÖRTÖK, 2002. MÁRCIUS 21. "SZILUETT" 11 Leány- és legénytőzsde Leány- és legénytőzsdei napot tartott Indiában egy kalkuttai házasságköz­vetítő iroda. A „kereskedési" napon összesen 100 férfit és 164 nőt kínál­tak megvételre az érdeklődő szülőknek. Az iroda legényárfolyama 10 ezer rúpia volt - nyitáskor, nap közben és záráskor egyaránt -, a leánykurzus pedig 7500 (ugyancsak egész nap). A hagyományos terménytőzsdékkel ellentétben a kalkuttai leány- és legényvásáron személyesen jelen volt az „áru" is, ugyanakkor a 264 fős „raktárkészlet" személyi adatait kivetítet­ték egy nagy vászonra, melyet minden érdeklődő feszülten figyelhetett, így a Wall Streethez is hasonlított az esemény. - Az elgondolás az volt, hogy leegyszerűsítjük a szülők által nyélbe ütött házasságkötések hosszadalmas procedúráját - magyarázta az Asian Age című lap tudósítójának Ruma Ghos, a vásár rendezője. A férfiakért fizetendő 10 ezer és a nőkért járó 7500 rúpia közvetítési dí­jat azonban csak a gazdagok engedhették meg maguknak. Indiában a legtöbb házasságot még ma is a szülők hozzák össze. Különösen a szegényebb néprétegek soraiban a házasulandók csak a há­zasságkötés napján ismerik meg egymást. Megelőzik ezt a hozomány­ról, a horoszkópok egyeztetéséről, a kaszthoz való tartozás ellenőrzé­séről folyó tárgyalások. Többnyire a családok ismerősei járnak el köz­vetítőkként. Az interneten több honlap is lehetővé teszi a megfelelő je­löltek kiválasztását. IPAIU ÉS KERESKEDELMI OKTATÁSI KÖZPONT HARMONIKUS EGYÉNISÉG hatásos fellépést, megjelenést segítő programot tartunk április 13-14-én. Témakörök: belső szépség önismeret: rejtett értékeink külső szépség egyéniség szerinti szinelemzés, öltözködési, frizura- és sminktanácsadás 6722 Szeged,Tisza L. krt. 83. III. em. Tel.: 62/555-595, 06-30/2-697-692 Hirdetését már 70 postahivatalban is feladhatja! KÜLCSÍN Stílushoroszkóp 1. KOS Stílus: A kifelé forduló Kosok szeretik az új ruhákat. A szekrényü­ket megtöltő pulóvereket és farmerokat már unják. Az ő esetük­ben elemi szükséglet, hogy kövessék a legújabb divatirányzatokat, hogy beszerezzék a legdivatosabb darabokat. Szín: Piros és narancssárga. Frizura, smink: Bár a piros ruhákban remekül festenek, az erős kikészítés nem igazán nekik való. A természetes árnyalatokat ta­nácsos választaniuk, ha kozmetikumokról van szó. A hajukat kevés törődést igénylő, laza frizurában viseljék! BIKA Stílus: Szeretik a kényelmes, szabad mozgást biztosító ruhákat, kevésbé a testhez simillókat Óvakodjanak leragadni egy stílus mel­lett! Ugyanis hajlamosak arra, hogy ha egyszer megtalálják a ne­kik valót, akkor attól nem tágítanak. Szín: Zöld és rózsaszín. Frizura, smink: A szeme uralja az arcát, érdemes abból kihoz­ni a legtöbbet. Erős szemkifestés ajánlott. Füstszínű szemárnyé­kolás, erős szempillafestés, az arcon halványabb alapozás ajánl­ható. A frizurát illetően határozott vonalú, geometrikus formá­jú az előnyös. IKREK Stílus: A sportos jelzővel lehetne a legjobban illetni a nekik va­ló stílust, nem mintha olyan sokat sportolnának, de szeretnek úgy kinézni, mintha... Kedvelik a vasalást nem igénylő, műszálas anyagokat. Szín: Citromsárga, fekete, fehér. Frizura, smink: Az arcpirosítók és a szemhéjfestékek alkotják a legfontosabb „fegyverzetüket". S mivel meglehetősen halvány bőrűek, így sokuk barnító jellegű púdert használ. Mivel a hajuk vékonyszálú, fontos, hogy jól vágott legyen, csinos, ugyanakkor egyszeníen kezelhető. (Folytatjuk.) Összeállította: VALERJE SZTARKOKTEL költözik | Angol nők a sarkon MTI PANORAMA Virágok, színözön, hippinosztalgia Tavaszi hölgy-divat Claudia Schiffer fészket rakna M. I. f ix győzelme A színész győzött betegsége és al­koholizmusa fölött, és mindezt feleségének köszönheti. A 40 éves sztár nemrég megjelentetett ön­életrajzában, a Lucky Man: A Me­moir című könyvben mesélte el, mint kerítette hatalmába a Par­kinson-kór nemcsak a testét, ha­nem a lelkét is. 1991-ben a kar­rierje csúcsán lévő színésznél fel­fedezték, hogy Parkinson-kórban szenved. Csak 30 éves volt ekkor. Vallomása szerint azonnal az al­koholhoz fordult, hogy enyhítsen a betegséggel együtt járó fizikai fájdalmain és a stresszen, amit az új helyzettel való megbirkózás je­lentetett. Betegségét titkolta a vi­lág előtt, családjától, Tracytől, és fiától, Somtól teljesen eltávolo­dott. - Kívántam az alkoholt, mintegy közvetlen válaszként ar­ra a szükségre, hogy kiszabadul­jak a betegség diktálta helyze­temből - nyilatkozott a sztár. Majd 1992-ben megtörtént az áttörés. Michael, felesége támo­gató szeretetének köszönhetően visszatért a valóságba, pszichiá­terhez kezdett járni, és ma már boldogan él együtt a család: a szülők, Sam, a fiúk, a hétéves iknrpái; Aquinnah és Schuyler, és az öt hónapos kisbaba, Esmé. Britney Spears cáfol Március 11 -én terjedt el a hír a nagyvilágban: Britney Spears szakított barátjával, az NSync­húval, Justin Hmberlake-ksl. A fiatal pár barátai nyilatkoztak különböző bulvárlapoknak az egy héttel korábbi szakításról, és a hír futótűzként terjedt, Britney azonban az olasz MTV-nek nyi­latkozva cáfolta az áfiításokat. A sztárral szerződésben álló le­mezkiadó vállalat nem kívánt nyilatkozni az ügy kapcsán. El­jegyzésükről igen, házasságkö­tésükről azonban nem beszélt popdíva. Sarah Ferguson, II. Erzsébet brit uralkodónő exmenye végérvé­nyesen eldöntötte, hogy elköl­tözik volt férje, András herceg házából, hogy egy teljesen függet­len, önálló életet kezdjen. A yor­ki hercegnő most elhagyja a Lon­don külvárosában lévő tizenkét szobás hercegi rezidenciát, hogy egy „szerényebb" otthonba köl­tözzön két leányával, Beatrix­szal és Eugéniával, amelynek bérleti díja 8000 euró havonta. Sarah Ferguson tagadja, hogy azért változtat lakóhelyet, hogy többet találkozhasson Rupert Beckwitb-'Smithel, akihez a brit sajtó szerint gyengéd érzelmek fűzik. A költözéssel a hercegnő ugyanakkor végre lezárja azon ta­lálgatások áradatát is, melyek szerint elképzelhető, hogy ismét feleségül megy volt férjéhez, András herceghez. A hercegi pár 1992-ben vált el, és azóta nagyon jó barátságban vannak. Claudia Schiffer (31) úgy tűnik, végre lehorgonyoz, s-bár konk­rét időpontot még nem tűztek ki - oltárhoz vonul Matthew Vaugh producer oldalán. Sokan értetlenül állnak Claudia leg­újabb nagy ő-jénél, mivel Matt­hew fél fejjel kisebb nála, és nem is annyira híres, mint a kifutók ünnepelt sztárja. Vajon mit tud, amit férfitársai nem? Claudia Schiffer egyszerűen boldog a ná­la egy fejjel kisebb férfival. Akik eddig ismerték Claudia exbará­tait, értetlenül állnak újabb „hó­bortja" előtt, pedig magyaráza­tot lehet találni. Lényeges, hogy Matthew Vaugh sikeres producerként működik, és anyagilag teljesen független a milliomos topmo­dclltői: Ha üzletről van szó, kőkemé­nyen védi saját érdekeit, akár­csak Claudia. Matthew jól sáfár­kodik vagyonával, s barátnője sem szórja szerteszét a kifutó­kon szerzett millióit. A pénzügyi függetlenség mellett szerelmük alapvetően a biztonságon és a közös értékeken alapszik. A csa­ládi élet mindkettejük életideál­ja. Claudia az udvariasságot és a fegyelmet tartja követendő erény­nek. Matthew természeténél fog­va beleillik ebbe a képbe. Mindketten szeretnének gyere­keket. A topmodell olyan apát kíván gyerekei mellé, aki megbíz­ható, hűséges, és az izzó szenved­ély helyett inkább a fészekrakás­sal foglalkozik. Három angol nő gyalogol az Észa­ki-sarkra. Ha sikerül célhoz érni­ük, ők lesznek az első hölgyek, akik férfi nélkül megjárják az utat. Mint az expedíció internetes hon­lapja közölte, a három hölgy ked­den indult a kanadai Ward-Hunt szigetről a 760 kilométeres gya­logtúrára mínusz 28 Celsius fo­kos hidegben. A hatvan naposra tervezett út alatt a testsúlyuk két­szeresét kitevő szánkókat húznak maguk után. A 37 éves Ann Dani­els, az 50 éves Pom Olivér és a 35 esztendős londoni Caroline Ha­milton kilenc hónapon át készült a kereken 250 000 kanadai dollár­ba kerülő expedícióra. Fizikai előké­születként együtt gyakorlatoztak brit tengerész gyalogosokkal és a té­b hónapokban hóborította skóci­ai hegyeket másztak meg. Mind­egyikük tíz-tíz kilót hízott, hogy elegendő zsírtartaléka legyen az energiafaló gyalogláshoz. Angliá­ban a gyakorlatozás egyik legna­gyobb akadálya a hóhiány volt - pa­naszolta el Pom Olivér. Ezért csak szimulálták az előírt gyakorlato­kat és más módon szoktatták ma­gukat a nehéz szánok húzásá­hoz. A Sarkvidék azonban nem lesz újdonság a három nő számára. Tagjai voltak ugyanis a Déli-sark­ra eljutott első női expedíciónak és jártak már az Északi-sarkon is, de férbakkal. A jelenlegi expedíció védnöke egy férfi: Károly brit trónörökös. Iferhesség­stop MTI PRESS Egy török honatya csalhatatlan módszert ajánlott az ország túlné­pesedésének és a nem kívánt ter­hesség megakadályozására. Mail Buyukerman a miniszterelnök­nek is elküldte a javaslatát. Esze­rint minden kétgyermekes férfi számára kötelezővé kell tenni a sterilizálást. Ha az érintettek vo­nakodnak a műtéttől, 20 milli­árd fira pénzbüntetéssel - 14 ezer 600 dollár - kell sújtani őket, vagy egy év börtön az ítélet. Ám ha ott már nem tanúsítanak ellenállást, a hátralévő büntetés elenged­hető. MUNKATÁRSUNKTÓL Az idei, tavaszi divatban többféle hagyományos, és néhány újszerű trendet diktálnak, illetve követnek a tervezők. Az elmúlt évek kissé szürke, uniformi­zált military stílusa után most visszatérünk a ter­mészeteshez: ismét divat a virágminta, és megen­gedett a téb depresszió után oly jóleső színkavalkád. A latin trend nevében a piros, a fehér és a fekete színek idézik a flamencós hangulatot. A forró spa­nyol tervezők torérós fejfedőket, dús fodros szoknyá­kat és bolerókabátokat varázsoltak a kifutókra. A ru­hákat korallból és türkizekből készült ékszerek egé­szítik ki, és mindenütt sok a csipke. Az angolos trend a brit romantikát idézi Edward stílusú blúzokkal, angolos hímzésekkel, rafinált bájjal. Ebben az irányzatban dominál a púderszín és a hófehér. A kreációk romantikusak, mégis moder­nek, áttetszőek, szexik, kimondottan mély dekol­tázzsal. A keleti trendben hódít a bő nadrág közel-keleti mintákkal. Ebbe az irányzatba akár a kaftán is be­lefér. A sportos irányzat muszlinanyagokkal, hófehér­ben vagy nagyon erős színekkel dolgozik. Továbbra is hódít a szafari stílus. Erre az idén a következő jellemző: zseb minden mennyiségben és formában, vászonövek, sortok, zsinórbehúzós nad­rágok, szoknyák. Az etnó trendben a blúzok görögösek, a szoknyák spanyolosak vagy az indiai szárit idézik, főhet egy kis kimonó és némi hippis hangulat is. Ez utóbbi jegyében a tavaszi és a nyári kollekciókat ellepték a virágminták. A vidám növényvilág rusztikus vá­szonanyagokon, sejtelmesen áttetsző muszlinokon, • A hippikorszakot idézi a tavasz. vagy művirágok formájában táskákon jelenik meg. Emellett gyöngyök tündökölnek mindenütt: a cipőn, a nadrágokon, a felsőrészeken. A vastag övekkel kombinált ruhák vagy a földig érnek, vagy ultrarö­videk és a nyár legélénkebb színeiben pompáznak. • Az angol stílus is nőies. • A latin trendben hódít piros.

Next

/
Thumbnails
Contents