Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-14 / 62. szám

18 «SPORT» CSÜTÖRTÖK, 2002. MÁRCIUS 14. Második helyen a Volán kölyökgárdája Alakulóban egy nagy csapat JÉGKORONG Hóna, Pápai, Leleszi, Kalocsa, Ku­likov. Csak néhány név azok közül, akik jó néhány éve tömegeket von­zottak a lelátóra egy-egy szegedi jég­korongmérkőzésre. Pedig ez a gár­da az OB II-ben vitézkedett, mégis felejthetetlen élményekkel ajándé­kozta meg a sportbarátokat. Sokan emlegetik azt is, hogy a Kereső Ar­ixíd által irányított Dunaferrt - már az OB l-ben - legyőzték Berneiék. Ez kész csoda volt, napokig beszél­tek erről az emberek. Négy évvel ezelőtt ismét bajnokcsapattal büsz­kélkedett a Tisza-parti város, a Ka­locsa László edzette volánosok meg­nyerték az OB II-t, méghozzá hatal­mas fölénnyel. Ekkor főként az Ál­ba Volán és a Dunafen ifjúsági já­tékosai kergették a korongot Szege­den, igaz, ez már nem hozta lázba a szurkolókat, egyre kevesebben jár­tak meccsre. Közel két éve úgy döntött a Tisza Volán Szeged vezetése, hogy az ala­poktól kezdi meg az építkezést. Már ebben az időszakban is egyre többen jártak a tréningekre, több korosztályban is rendszeresen baj­noki meccseken léptek pályára a fi­atalok. Egy idő után jöttek is a si­kerek, a győzelmek. Az utánpótlás területén az idei év számít igazán kiugrónak. Az OB l-es kölyökbaj­nokságban szereplő Volán beke­rült a rájátszásba, ahol jelenleg a második helyen áll. A Kalocsa László edzette gyerekek jól kezdték ezt a szakaszt is, hiszen a MAC­ot kétszer is megverték. Jött a ran­gadó, az Újpest elleni hazai derbi. Ezen az összecsapáson lestük meg a volánosokat. A tréner hangján igazán érződött, hogy nagy meccseket vívnak, hi­A Tisza Volán kölyökcsapata (fehérben) magabiztosan győzött az Újpest ellen. Fotó: Schmidt Andrea szen Kalocsa László majdnem olyan rekedt volt, mint a népszerű énekes, Bryan Adams. Az egykori OB l-es játékos arca gyorsan mo­solygássá vált, a 22. másodpercben a szegediek büszkessége, Rózsahe­gyi Adám távolról bombázott a ka­puba. Rohamozott a vendéggárda, Hetényi kapus azonban mindent védett, így nem született több gól. A csapat orvosa, dr. Varga Endre - akinek a gyermeke a Szpartak Szabadka ifigárdájában játszik ­megállapította, hogy ilyen gyengén még nem látta játszani a gyereke­ket, biztos nagyon izgulnak. Mintha ezt meghallották volna a szegediek, a második húsz percben kapujukhoz szegezték a lilákat, szebbnél szebb támadásokat vezet­tek. Ekkor volt igazán felfedezhető a sok-sok begyakorolt figura. Nem is maradt el a gól, a 33. percben Csá­nyi lőtt a hálóba. A befejező ütközet előtt, a jég­felújítás alatt Bánáti Antal, a klub elnöke dicsérte a hokisokat. - Az én időmben nem voltunk ennyire technikásak, amit a mai fiatalok művelnek, az számomra is csodálatos. Nagyon ügyesek a srácok. Biztató jövő elé nézhetünk, közel száz fiatal jár rendszeresen az edzésekre. Térjünk vissza a meccshez: az utolsó húsz percben is megmaradt a szegedi fölény. Nem kímélték egy­mást a gyerekek, olyan bodicsek­keket mutattak be, amiket legtöbb­ször egy felnőtt mérkőzésen látha­tunk. Tombolt a mintegy kétszáz főnyi közönség, Hetényi kapus há­rított egy büntetőt. Több gól nem esett, a volános fiatalok hason csúszva köszönték meg a biztatást, egy kupacban ünnepelték az újabb győzelmet. Lippai Pál elnökségi tag is mosolygós volt, hiszen gyerme­ke, Balázs is sokat tett azért, hogy sikerüljön az újabb diadal. - Mintha felnőtt meccsen let­tünk volna, olyan volt az iram. Most azon dolgozunk, hogy ősztől legyen egy felnőtt csapatunk, hi­szen a Szabadkán játszó ifistákkal kiegészülve, már két, komplett sze­gedi sorunk lesz. Egyelőrcaz OB II­ben szerepelnénk, majd utána, ha minden összejönne, fokozatosan lépkednénk előre. A vezetők fanatizmusát ismerve ez nem elérhetetlen cél, így elkép­zelhető, hogy néhány év múlva OB l-es meccset láthatunk a napfény városában. SÜU RÓBERT \/ Vivendi Telecom Hungary Kezdenek a hölgyek A tornarendszerben minden gár­TEKE da rendez egy kört, az első fordu­lóban az óriási bravúrral, negyedik­MUNKATÁRSUNKTÓL ként az elitbe került Tisza-parti GLB SE lesz a házigazda. A Fradi, Szombaton megkezdődik a női te- a Köfém, a BKV és a Szeged első já­ke szuperligában a rájátszás az 1 -4. tékosa a Belvárosi Tekeklubban 10 helyért. órakor lép pályára. TOTÓMONOLÓG Őr. Birinyi Istvánra (képünkön) még ma is jó szívvel gondolnak vissza, emlékeznek a szegedi lab­darúgóbarátok. „Tű" a Bp. Hon­véd csapatából 1974-ben igazolt a Szeol AK-ba, amelyben négy idényt húzott le. A kék-fehér-fe­ketéktől a Vasasba vitt az útja, majd egyéves svájci kitérő után egészen 2001-ig, 49 esztendős (!) koráig alsóbb osztályú oszt­rák kiscsapatokban futballozott. Jelenleg Budapesten ügyvédként dolgozik, az MLSZ jogi bizottsá­gának tagja. - Szívesen emlékszem vissza a szegedi évekre - vallotta be az egykori technikás, nagy munka­bírású irányító középpályás, aki 256 élvonalbeli mérkőzésén 31 gólt szerzett. - A heti totókíná­latból mindenképpen kiemelke­ÍME. ATIPPJEIM: 1. Dunaferr (5.)-Videoton (4.) 1 2. Debrecen (8.J-MTK (1.) 1 X 3. Bremen (7.)-Hertha (6.) 1 4. Hamburg (ll.)-Wolfsburg (10.) 1 X 5. Kaiserslautern (5.(-Beyern München (3.) X 2 6. Mönchengladbach (13.)-Nürnberg (15.) 1 7. VfB Stuttgart (9.)-Leverkusen (1.) X 2 8. Freiburg (16.)-Dortmund (2.) 2 9. 1860 München (8.)-Schalke 04 (4.) 1 10. Brescia (15.)-Lazio (7.) X 11. Fiorentina (17.)-Bologna (4.) 2 12. Lecce (16.)-Internazionale (2.) 2 13. Udinese (14.)-Piacenza (12.) X 1 pluszmérkőzés: 14. Ferencváros (3.)-Újpest (6.) 1 Előző heti tippelőnk, Kozma György 8 találatot ért el. dik a Bayem München kaisers­lauterni vendégjátéka. Annak el­lenére a bajorokat érzem esélyes­nek, hogy Elberék a hét közben Manchesterben BL-meccset vív­tak. A plusz l-es összecsapáson a Fradi sikerére tippelek; nehezen tudom elképzelni, hogy az Új­pest pontot, netán pontokat sze­rezzen az Üllői úti katlanban. Teljesen UJ csomagcsaládok! Hat választható díjcsomag Kedvező tarifák Kedvezményes és díjmentes szolgéltatások család - 2 új csomag főként üzleti ügyfeleink számára, melyek napközben kedvezményes tarifákat kínálnak számos értéknövelt szolgáltatással és kedvezménnyel kombinálva. család - 4 új csomag lakossági ügyteleink részére, melyekben kedvezményes percdíjakat, akár ingyenes szolgáltatásokat ajánlunk lebeszélhető percekkel a havidíjban. Biztos lehet benne, hogy ennek a hangversenynek ön az igazi nyertese! Amennyiben további információra van szüksége, kérjük, hívja ingyenes intovonalunkat a 1228-as számon, vagy keressen fel minket személyesen ügyfélszolgálati irodáinkban V * fon lévkftiM* troigélKM*« Öv&zeköt minket a azó www.vfon.hu MiMtoboitjotHk: Budapest X. kerület. Maglódi út 4. Gyula, Kétegybdzi úti • Gyula, Béke sugárút W. • Békéscsaba, Aadrdssy üt 71. I^ormádó: (061) 260*793 vagy O6-SO-922-010 A Gyulai Húskombinát Rt nemcsak Magyarország egyik legnagyobb tradicionális húsipari cége, de egy, a .szántóföldtől az asztalig" terjedő agrárvertikum része is. Tulajdonosunk, a Hajdúsági Agráripari Rt állítja elő nagyüzemi telepein az általunk feldolgozott sertéseket melyek mindegyike ellenőrzött és dokumentált termelési rendszerből kerül hozzánk, iiy módon még a tápanyag is nevesíthető és nyomon követhető. A Gyulai Húskombinát Rt-nél tehát kizárt a génmanipulált alapanyag és állandóan biztosított az ellenőrzött adalékanyag-felhasználás. Cégünk mindig is nagy gondot fordított arra, hogy termékeit a mindenkor elérhető legmagasabb minőségben és az élelmiszer biztonsági előírások maximális betartásával gyártsa Vállalóiunknál nemcsak ISO 900l-es és 1400l-es minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer (HACCP) működik, de a magyar húsipari vállalatok közül elsőként itt került bevezetésre a fogyasztó védelmét és biztonságát szolgáló EFSIS, az Európai Unió előírásai szerint A Gyulai Húsban megbízhat!

Next

/
Thumbnails
Contents