Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-14 / 62. szám

CSÜTÖRTÖK 2002. MÁRCIUS 14. • AKTUÁLIS« 5 Hasadó Fürdővizek A Fürdővizek Szeged Kft.-ből kiválás útján további két korlátolt felelősségű társaság jöhet létre, amelyek az Anna-kúti gyógyfürdő­és a ligetfürdőprojekt megvalósításában vennének részt - olvasható egyebek mellett abban a tájékoztatóban, amit Lengyel József végelszámoló, a Fürdővizek Szeged Kft. ügyvezető igazgatója terjeszt csütörtökön a szegedi közgyűlés elé. A jogutód nélkül megszűnt, jelenleg végelszámolás alatt álló Szegedi Fürdő és Hőforrás Vállalat (SzFHV) ügyét már többször tárgyalta a szegedi képviselő-testület. A végelszámolás és a vállalat vagyonának felosztása a cégbírósági nyilvántartásból való törlést követően, előreláthatólag május végén fejeződik be. A közgyűlés tavaly szeptemberi határozatának megfelelően a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú Fürdővizek Szeged Kft. kétszemélyes társasággá alakult. A társaság törzstőkéje 125 millió forint, amelyből az apport értéke hatmillió forint. Az apportot a végelszámolás alatt álló Szegedi Fürdő és Hőforrás Vállalat bocsátotta a társaság rendelkezésére. Az önkormányzat hatmillió, az SzFHV pedig 119 millió forint névértékű üzletrésszel rendelkezik a kft-ben. Mint arról már többször írtunk, a Fürdővizek Szeged Kft. 750 millió forintot nyert az Anna-kúti gyógyfürdő rekonstrukciójára. A cég másik, a ligetfürdő korszerű működtetésére benyújtott pályázatát még nem bírálták el. A tájékoztatóban az szerepel, hogy a gyógyfürdő-, illetve a ligetfürdőprojekt megvalósítására két céltársaságot kell létrehozni. Arról a cég legfőbb döntési szervének, a taggyűlésének kell határoznia, hogy a Fürdővizek Szeged Kft.-ből kiválás útján további két korlátolt felelősségű társaság alakuljon. Lengyel József végelszámoló az előterjesztésben arról is tájékoztatja a képviselőket, hogy az SzFHV nyolc, a Tisza-parti üdülőtelepen található ingatlanját törzstő­keemeléssel apportálná a Fürdővizek Szeged Kft.-be. Az előterjesztésben az is olvasható, hogy a gyógy-, illetve a ligetfürdőprojekt ügyében a folyamatosság biztosítása, a megfelelő előkészítés és megvalósítás érdekében „szükségessé válik, hogy az ügyvezető igazgató 2002. június 30-án lejáró megbízatása legalább három évvel kerüljön meg­hosszabbításra". A Fürdővizek Szeged Kft. ügyvezető igazgatója, Lengyel József erről azt mondta: szerinte nem etikátlan az a javaslata, amely az ügyvezető igazgató megbízatásáról szól, hiszen a társasági szerződés szerint az ügyvezető igazgató megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik. sz. c. sz. Klebelsberg-díj a megyés püspöknek Tudományos üléssel emlélteztek meg tegnap a szegedi városháza dísz­termében gróf Klebelsberg Kunó halálának 70. évfordulójáról. Vá­nyai Éva alpolgármester megnyitója után T. Molnár Gizella és Kle­belsberg Éva tartott előadást a kultuszminiszter tevékenységéről és a húszas évek kultúrpolitikájáról, majd átadták a Klebelsberg-díjat, amit ebben az esztendőben Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püs­pöknek ítéltek oda. Fotó. Káinok Csaba Clfi. HM 6720 SZEGED, Kiss MENYHÉRT U. I. TELEFON: (62) 425-425 6722 SZEGED, MÉRET U. 6/C. TELEFON: (62) 554-910 6600 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, OEÁK FERENC U. 15. TELEFON: (62) 246-911 Érvényes: 2002. március 4-tól BETETI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE OB Oassíc és Kincsem belét MER-1KR INFI SUR S6R-10IIR IMFIM ÜMMRI46 ÉMFtaM» EBU 1 hó 6,750 (6,84) 3 hó 6,750 (6,84) 6 hó 6,500 (6,59) 12 hó 6,500 (6,59) Ujára) «W» tma.au ssHSn a aam* CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. Sávot kamat ÉMOkaral{%) 0 - 50 e Ft-ig 2,000 50e Ft - 2M Ft 5,000 2M Ft teteit 7,250 baalamMfM EBEM 6,600 (6,69) 6,800 (6,89) 6,550 (6,64) 6,550 (6,64) YMkamarV EBEM ÉYaa kantat (%t EBEM 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) 6,650 (6,74) 6.800 (6,89) a rottenkori CIB CtassE Uagáwzírtta 6«) kamatteY)ával magagyad 50eFt) EBEM 2,05 5,19 7,60 KINCSEM 2003 kötvény (min. UMMaiUt EVM kamat (\) 1 hó 6,850 3 hó 6,850 6 hó 6.600 12 hó 6,600 ' Az EHM kamata az éves kamaita megegyeztek lOeFt) EW 6,85 6.85 " 6,60 6.60 HITELEK Érvényes: 2002. március 4-161 Magénszemélyek részére tnataaEfM CIB Személyi kólc»on 3M Ft-ig 23 vagy 26 3M Ft felett 19 vagy 23 THM 22,81-37,75%, JVOS kenés Misig makett A kamata» mének« a jovahagyt* fittet Összegeié) es at adósmmáíktea eitxkiiéiiyetittüge Ingattanfwtezet mellett nyúltolt - lakáscélú hitel kamata 13,99 % egyéb cólu hitel kamata 17,00* THM: 19,32 - 23,36%. 1 -10 éves futamidőié CIB Otthonteremtő hitel t éves kamatperiódus 5,90% 5 éves kamatperiódus 4,50% CB U) Otthon hitel 2,99 % CIB©06402M242 Elbocsátott kolléganője ellen vallott az ápolónő Perel a vádlott és a sértett Nem hozott ítéletet tegnap a Sze­gedi Városi Bíróság az úgynevezett nővérperben. N. Szilviát, a szegedi gyermekkórház volt dolgozóját fog­lalkozás körében elkövetett gondat­lan veszélyeztetéssel vádolja az ügyészség. A vád szerint a nővér munkaideje alatt egy felügyeletére bízott csecsemőnek eltört a bal kar­ja, a jobb lábszárcsontja elrepedt, ar­cán, nyakán lila foltok keletkeztek. A kórházat a csecsemő szülei és a vádlott is perli. Iratismertetéssel és a tanúk meg­hallgatásával kezdődött tegnap a Szegedi Városi Bíróságon az a bün­tetőper, amelyben N. Szilviát foglal­kozás körében elkövetett gondat­lan veszélyeztetéssel vádolja a Sze­gedi Városi Ügyészség. A vádirat szerint N. Szilvia az újszegedi gyer­mekkórház éjszakás nővéreként durván bánt a felügyeletére bízott másfél hónapos csecsemővel, M. Nórával. A kislány arcán szülei vér­aláfutásokat fedeztek föl, amit nyomban jeleztek a kórház ve­zetőinek, majd hazavitték a gyerme­ket. Otthon a szülők észrevették, hogy a kislány furcsán tartja a ke­zét, ezért a gyermeket visszaszállí­tották a kórházba, ahol újabb vizs­gálat megállapította: a csecsemő bal karja eltört, jobb lábszárcsont­ja pedig megrepedt. A kórház vezetése azonnal fel­függesztette állásából N. Szilviát, a szülők feljelentése alapján pedig vizsgálat indult ellene. A rendőrség vádemelési javaslattal adta át az ügyet az ügyészségnek. A tárgyaláson N. Szilvia nem tett vallomást. A rendőrségi vizsgálati jegyzőkönyvekből azonban kide­rült, nem tartja magát bűnösnek. Szerinte a gyermek arcán a sérülé­sek a kiságy rácsaitól keletkeztek, a HÍREK MILLENNIUMI SZOBROK SZEGEDEN A millennium szegedi szobrairól beszélgetnek a Szegedi Közéleti Ká­véházban csütörtökön 18 órától. A rendezvény helyszíne az MTESZ székháza (Kígyó u. 4.|. Az est ven­dége Tóth Attila művészeti író, a házigazda Wayer Péter jogász lesz. INTERPERSZONÁLIS KARMA Az interperszonális karmáról tart előadást Bornemissza Gergely. A rendezvény csütörtökön 18 órakor kezdődik a Bartók Béla Művelődé­si Központban. ALGYŐI FALUHÁZ Az algyői Faluházban ma a követ­kező programokra várják a látoga­tókat: délután fél ötkor nyitják meg Ördögh Zoltán amatőr festő kiállítását a faluház galériájában. 17 órától a színházteremben Kátó Sándor vezetésével az 1848?49-es szabadságharcról, annak előzmé­nyeiről és következményeiről be­szélgetnek. 2002. március 16-án FAÉPj & MEGNYÍLIK a szőregi VASUDVAR a SZŐREG-FAÉP KFT. telepén: • zártszelvények, • idomvasak, csövek, • lemezek széles választékban! AKCIÓ! Műszárított borovi palló 55 E Ft/m3 árban! Szeged-Szöreg, Makai út 32. Tel./fax: 62-405-942 A bíróság előtt N. Szilvia nem tett vallomást. végtagtörés, illetve csontrepedés pe­dig nem a kórházi ápolás ideje alatt történt. A vádlott, aki munkahelyi és magánéleti problémái miatt már járt pszichiáternél azt állította, hogy a gyermek első hazabocsátásakor elvégzett orvosi vizsgálat nem mu­tatott ki sérülést. A periratokból az is kiderült, hogy N. Szilvia ellen hasonló eset miatt már éltek panasszal a kórházban ke­zelt gyermekek szülei. A bíróság Tekulics Pétert, a gyer­mekkórház igazgatóját és N. Szilvia egyik szakápoló munkatársát is meghallgatta. A nővér azt állította a bíróságon, hogy N. Szilvia púder­rel, vagy hintőporral akarta eltün­tetni a csecsemő arcán keletkezett sérüléseket. A Szegedi Városi Bíró­ság tegnap nem hirdetett ítéletet, a következő tárgyalást május 29-ére elnapolta, amelyen meghallgatják az orvos szakértők véleményét is. Az ügy kimenetelétől függetlenül fenntartjuk kártérítési igényünket a gyermekkórházzal szemben ­mondta a tárgyalás végén Ábrahám László, a szülők jogi képviselője. Kecskés Ákos, N. Szilvia védője Fotó: Scbmidt Andrea pedig bejelentette: továbbra is fenn­tartják álláspontjukat, amely szerint a nővér nem felelős a gyermekkel történtekért. Az ügyvéd hangsú­lyozta: miután védencének lejárt a munkaideje, a gyermeket többször átöltöztették és megvizsgálták, de semmiféle sérülést nem találtak rajta. Ezért munkaügyi pert kezde­ményeztek a gyermekkórház ellen, ugyanis szerintük az intézmény ve­zetői indokoladanul bocsátották el N. Szilviát, aki azóta is munkanél­küli. K.B. Az idén még maradna a nyelvvizsga-kedvezmény a felsőoktatásban Ujabb egy év haladékot kaphatnak a diákok Újabb egy év türelmi időt kaphatnak az egyetemi és főiskolai hall­gatók arra, hogy záróvizsgáikat nyelvvizsga nélkül is letehessék. Az erről szóló előterjesztést várhatóan következő ülésén fogadja el a kor­mány. Lapunkban már beszámoltunk ar­ról, hogy a nemrég módosított fel­sőoktatási törvény szerint az egye­temi és főiskolai hallgatók csak akkor tehetnek záróvizsgát, ha már megszerezték a diplomához szük­séges nyelvvizsgát. Mivel ezt sokan az utolsó tanévre hagyják, könnyen előfordulhat, hogy az államvizs­gáig nem tudnak eleget tenni az el­várásnak. Úgy tűnik, most újabb haladékot kapnak a diákok azzal, hogy a nyelvvizsga az idén még a diploma kiadásának és nem a záróvizsgára bocsátásnak lesz a feltétele. Leg­alábbis ennek elfogadását javasol­ja a kormánynak az Oktatási Mi­nisztérium. A szaktárca vezetője, Pálinkás József elmondta: a kabi­net elvi beleegyezése már megszü­letett. A miniszter szerint a kedvez­mény mintegy 6-10 ezer hallgatót, a végzősök 10 százalékát érinthe­ti. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája úgy tudja, vannak olyan karok, ahol a nyelv­vizsgával nem rendelkezők aránya 20-40 százalékos, információink szerint tavaly Szegeden több száz egyetemistának és főiskolásnak nem volt nyelvvizsgája az állam­vizsgák kezdetéig. Pálinkás József a 2005-ben élet­be lépő kétszintű érettségi kap­csán is nyilatkozott a sajtónak. El­képzelései szerint az emelt szintű matúra, amely kiváltja a felvételi vizsgát, az érettségi évében min­denképpen ingyenes lenne. A fel­vételi eljárásért azonban továbbra is szedhetnének díjat az egyete­mek, főiskolák. Pálinkás József az új rendszertől a díjak mérséklődését várja. Aki nem az adott évben érettségizik és tovább szeretne tanulni, annak is a maturálók feladatait kell meg­oldania a felvételin. Az emelt szintű vizsga írásbeli és szóbeli részből áll majd minden tárgyból. A vizsgát a diákok saját iskolájukban, de a középszintű érettségizőktől elkülönítve teszik le. A felügyelő tanárokat az Or­szágos Közoktatási Értékelési Vizs­gaközpont jelöli ki. A szóbeli vizs­gát a központ által megbízott há­romtagú tantárgyi bizottság előtt kell letenni. A középszntű vizsga megfelel majd a mai matúrának. Az idegen nyelvi vizsga emelt szinten - az érettségül elért ered­ménytől függően - C típusú kö­zép-, vagy felsőfokú vizsgának fe­lel meg. Ezzel viszont megszűnik annak lehetősége, hogy a diákok nyelvvizsga-bizonyítvánnyal ki­válthatják az idegen nyelvi érettsé­git. Újdonság, hogy a kétszintű érett­séginél minden természettudomá­nyos tárgyból írásban és szóban is kell vizsgázni, történelemből is lesz írásbeli, illetve a magyarnyelv­és irodalommatúrán szövegértési feladatot is adnak a diákoknak. Bővül a választható közismere­ti tárgyak köre: lehetőség lesz ar­ra, hogy komplex természettudo­mányi, társadalomismereti, moz­gókép- és médiaismereti vizsgá­kat tegyenek a diákok. A tanulók érettségi jegyének megállapításakor egységes köve­telmények érvényesülnek majd. A részleteket tíz tantárgyból már ki­dolgozták, s az erről szóló minisz­teri rendelet várhatóan május-jú­niusban jelenik meg. HEGEDŰS SZABOLCS SZAKKÉPZETT GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ ZÁLOG­BECSÜST makói munkahelyre felveszünk. Tel.: 06-1-200-3753/125. 012482802 Gála a színházban Ünnepi opera-operett gálát ren­deznek március 15-én 19 órától a Szegedi Nemzeti Színházban. Az est első részében népszerű Erkel-, Puccini- és Verdi-operákból hang­zanak el nyitányok, áriák, duet­tek és kórusok, a második részben Strauss-, Kálmán- és Kacsoh-ope­rettek örökzöld dallamai csendül­nek fel. Közreműködik: Andrej­csik István, Gábor Géza, Kelemen Zoltán, Kiszely Zoltán, Merényi Nicolette, Rácz Tibor, Rácz Rita, Urbán Nagy Róbert, Vadász Dáni­el és Vajda Júlia. A színház zene­karát és énekkarát Molnár László dirigálja. A gála rendezője: Tbrony­kőy Attila.

Next

/
Thumbnails
Contents