Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-09 / 58. szám

SZOMBAT, 2002. MÁRCIUS 16. • MŰSOR" 19 A nyolcadik helyért Soha nem látott tömeg volt kíváncsi az év első rangadójára Szegeden veretlen maradt a Fotex Eklemovicsot (kapura lő) nem kímélték a veszprémi védők. ÉLES-AFFÉR A mérkőzés előtti hangulatról pomponos lányok igyekeztek gondos­kodni. A feladatuknak megfelelően produkálták is magukat már a bemelegítés közben, amikor Éles fózsef, a volt világválogatott kö­nyökével, állítása szerint véletlenül, fejbe ütötte az egyik csinos lányt. Ahelyett, hogy elnézést kért volna, durva szavakkal elzavarta on­nan. A mérkőzés vége után a játékos találkozott a sértettel, de ahe­lyett, hogy tisztázta volna a helyzetet, még neki állt feljebb. Pedig Keller Dóra csak azt várta, hogy egyetlen egyszer bocsánatot kér tőle a veszprémi játékos. KOSÁRLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL Létfontosságú csata vár a Szeviép­Szeged női kosárlabdacsapatára az A csoportos bajnokság újabb lordu­lójában. Madarasék kellemes em­lékeket őrizhetnek a ma, 16.30­kor az új szegedi sportcsarnokban kezdődő, a nyolc közé jutás szem­pontjából fontos tétmeccs előtt a BEAC-ról. A fővárosban ugyanis ti­zennyolc ponttal, 66-48-ra verték az egyetemistákat. Most is a Tisza­partiak az esélyesek, ráadásul a felsőházban való szerepléshez min­denképpen szükséges a hazai siker. Antal András edző szerint, az ap­róbb sérülések ellenére, minden kosarasa vállalja majd a játékot, és az együttes teljesíti az elvárást, a győzelmet. Papírforma RÖPLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL BSE-SZEGEDIDRE 3:0 (8.10.14) Női röplabda Magyar Kupa-negyeddöntő, első mérkőzés. Budapest, 100 néző. Vezet­te: Ifj. Juhász, Járosi. BSE: Szabó, Danada, Fekete, Tímár, Héjjas, Pethő. Csere: Kiss, Szórád, Józsa, Lengyel. Edző: Kasziba István. Szegedi DRE: Lestár, Vakulya, Kovács T., Szerényi, Turi, Kovács V. Edző: Hulmann Zsolt. Az Extraligába szerdán feljutott Szegedi DRE kezdőhatosából, mun­kahelyi és iskolai elfoglaltság miatt, öten (Dobos, Komáromi, Bakos, Kiss £., Duba) nem tarthattak a társakkal az MK-negyeddöntőre. Sőt Hulmann Zsolt edzőnek vál­toztatási lehetősége sem volt, mert mindössze hat röplabdás állt a ren­delkezésére. Ez meghatározta a h­la-zöldek lehetőségeit, maximum a tisztes helytállásra törekedhettek. Őszintén szólva, komplett csapat­tal sem lett volna sokkal több san­szuk az alapszakaszt az első, a rá­játszás első részét a második helyen záró városmajoriakkal szemben. Az első pillanattól a Kasziba-lányok irányították a játékot, akik könnye­dén pontokra váltották magassági, fizikáhs és tudásbeh fölényüket. A szegediek közül egyedül Vakulya emelhető ki, aki az SZDRE har­minckét pontjából több mint húszat jegyzett. Kasziba István: - Gratulálok a szegedi együttesnek az Extraligába jutáshoz. Az viszont mostani össze­állításukból kiderült, hogy nem a Magyar Kupára összpontosították erőiket. Elulmann Zsolt: - Jó volt látni egy igazi elitcsapat játékát, szembe­sülhettünk a céllal, azzal mit le­hetne, vagy kellene majd elérni a legjobbak között. A tizenharmadi­kai visszavágón igyekszünk egy ki­csit jobban megnehezíteni a BSE dolgát. LP. Fradi-siker MUNKATÁRSUNKTÓL A labdarúgó NB I (Borsodi Liga) nyitó meccsét a Bozsik-stadion­ban játszották, ahol a Kispest-Hon­véd a Ferencvárost fogadta ötezer néző előtt. A hazaiaknak nem sok babér termett: Gera már a 4. perc­ben megszerezte a vezetést a zöld­fehéreknek, amit Penksa a 40. percben növelt kettőre. Fordulás után sem változott a játék képe: a két újabb gól mellé két kiállítás is társult. Eredmény: Kispest-Honvéd-Ferencvá­ros 0-4 (0-2), gólszerzők: Gera (2), Penksa, Pinté; kiállítva: Borgulya ill. Kríston. KÉZILABDA PICK SZEGED—FOTEX KCV 27-28 (14-13) NB l-es férfimérkőzés. Újszegedi sport­csarnok, 4500 néző. Vezette: Oláh, Sze­lecz. Pick Szeged: Ivanov - Berta, Laluska 2, Doros 1, MATICS 4, Eklemovlcs 3. Csere: Fekete (kapus), BAJUSZ 7 (4), Bécsi, ME­ZEI 1, dr. Oszlánczi, Németh. Edző: Drá­gán Djuklcs. Fotex: Sterblk - Gulyás 2, SZARACSEVICS 8 (5), ÉLES 4, Jovics 3, Dlaz 2, Pásztor 2. Csere: FAZEKAS (kapus), Gál, Csoknyal, Perez, IVÁNCSIK 4, Tóth, Zsigmond 3. Edző: Zdarvko Zovko. Kiállítások: 14, ill. 14 perc. Hétmétere­sek: 1247, ill. 55. Az eredmény alakulás: 4. perc: 4-1,8. p.: 7-4,14. p.: 9—8,18. P.: 10-11,31. p.: 15-13,40. p.: 17-20, 45. p.: 20-21,52. p-21-2555. p.: 23-27. Ha röviden akarnánk a tegnapi Pick Szeged-Fotex férfi kézilabda­rangadót jellemezni, akkor a követ­kező szavakat kell papírra vetni: so­ha nem látott nagyszámú tömeg, hangzavar, felfokozott izgalom, el­szántság. Amikor pedig Matics né­hány másodperccel a találkozó megkezdése után már beköszönt a vendégek kapujába, szinte a mennybe emelkedtek a hazai druk­kerek. Szaracsevics büntetőből ki­egyenlített, de tovább folytatódott a szegedi álom, s három gól lett a Pick előnye. Óriási küzdelem, nagy taktikai harc folyt a pályán, amit kimondottan élvezett, s végig buz­dított a szurkolósereg. Mindkét csapat fel volt pörögve, így néha a teátrális eseményektől sem volt mentes a pálya. Sajnos a szegedi­ek figyelme lankadt el hamarabb, amit a kihagyott büntetők jeleztek. A Fotex nem játszott látványosan, de nagyon rutinosan, így át is vet­te a vezetést. Ezt azonban nem hagyta szó nélkül Djukics edző, s időt kért. Átszervezett Pick lépett DÍJUGRATÁS MUNKATÁRSUNKTÓL A téli időszakban sem pihentek a lovak és a lovasok. Hódmezővá­sárhelyen rendezték meg a fedett pályás minősítő díjugrató lovas­verseny negyedik fordulóját, ame­lyen ismét a házigazda klub spor­tolói vitték el a pálmát: a nyolc­ból négy elsőséget szereztek meg az Aranyági Ménes képviselői. Eredmények: I. versenyszám, 5 éves lovak: 1. Törökné Kezes Gabriella (Arany­ági Igor, Aranyági Ménes), 2. Bo­gár István (Frogy Boy, Debber Trans LK), 3. Piroska Zoltán (Nis­san Patron), Faluhelyi Ádám (Ör­vény, utóbbi kettő Mezőhegyes Ménesbirtok) és Dér Tibor (Bol­dizsár, Békéscsaba Kentaur); nyi­tott kategória: 1. Molnár Anita (Enikő), 2. Nagy Orsolya (Good­father Matyi, mindkettő Arany­ági), 3. Nagy Nikolett (Lord, Bé­késcsaba Kentaur), 4. Kovács Lin­da (Tűzopál, Aranyági), 5. Réti Dávid (Nett, Equtánia LK), 6. Rácz Ildikó (Fanta, Aranyági). II. versenyszám, 6 éves lovak: 1. Herczeg Csaba (Alma, Arany­ági), 2. Zajzon András (Gonosz, B & H LK Szeged), 3. Tóth Balázs (Schön táncos, Wildfang LK), 4. Apró fózsef (Oktávia, Rutmer Farm LK); nyitott kategória: 1. Czurkó Szilárd (Rokolya, Aranyági), 2. Bo­gár István (Nadír, Debber Trans pályára: a beállóba Mezeit küldte az edző, az irányító posztot Ekle­movics töltötte be, Bajusz pedig bal átlövő lett. Sokáig nem hozott változást a Szeged játékában az új alakzat, de végül Bajusznak nyolc­perces gólcsendet sikerült megtör­nie. A játékvezetők pedig kettős kiállításokkal próbálták kézben tartani a mérkőzést. Előbb a Ber­ta, Diaz, majd a Matics, Gál páros ült egyszerre két-két percig a kis­LK), 3. Jován Richárd (Nissan Mág­nás), 4. Piroska Zoltán (Nissan Patron, utóbbi kettő Mezőhegyes Ménesbirtok), 5. Szekeres Ágota (Equest Dariah G., Equest SLC), 6. Herczeg Csaba (Gitta, Aranyági). III. versenyszám, 7 éves lovak: 1. Bogár István (Nadír, Debber Trans LK), 2. Czuczi István (Aranyági Jutka, Aranyági), 3. Krajnyák Attila (Grünberg Názá­ret, Békéscsaba Favorit), 4. Szeke­res Ágota (Equest Dariah G, Equ­est SLC); nyitott kategória: 1. Jo­ván Richárd (Nissan Maxima Ma­ra, Mezőhegyes Ménesbirtok), 2. Krajnyák Attila (Zita, Békéscsaba Favorit), 3. Piroska Zoltán (Nis­san Múzsa), 4. Jován (Nissan Mágnás, utóbbi kettő Mezőhe­gyes Ménesbirtok), 5. Szász Mi­Jiály (Luidzi), 6. Szász (Káin, utób­biak Mezőhegyes LSE); ifjúságiak: 1. Sovák Péter (Grand Hope, Me­zőhegyes LSE), 2. Stöclder Ingrid (Sly), 3. Debreceni Dóra (Moha), 4. Stöckler (Téboly, utóbbiak Techno-Text LK). TV versenyszám, felnőtt kategó­ria: 1. Jován Richárd (Mount Eve­rest), 2. Jován (Nissan Maxima Mara, Mezőhegyes Ménesbirtok), 3. Panca C. Teodor (Carrado, B & H LK Szeged), 4. Sovák Péter (Grand Hope, Mezőhegyes LSE), 5. Czuczi István (Betti, Arany­ági). • Czuczi István Debrecenben is rajthoz állt, a 110 cm-es akadályo­kon Katóval 2., míg a 125 cm­eseken Bettivel 5. lett. padon. Eklemovics utolsó másod­percekben lőtt gólja a vezetést je­lentette. Mezei találatával kezdte a máso­dik féhdőt a Pick. Maradhatott vol­na kettő a különbség, de Bajusz újabb hetest puskázott el. Amiből, mint ahogyan lenni szokott, a ven­dégek szereztek gólt. Mindössze négy percig örülhetett az előnynek a Szeged, ugyanis a kitűnő formá­ban lévő Fazekasnak, s a némi ta­MUNKATÁRSUNKTÓL A Liss-HNKC NB l-es női kézilab­dacsapata tegnapig még abban is reménykedhetett - persze, ehhez Fortuna segítségére is szükség lett volna -, hogy a mai (18 óra, Hód­tói Sportcsarnok) Vác elleni meccsen az ötödik helyért játsz­hat. Ha ugyanis a Kőbánya-Spar­tacus megveri DVSC-Valdort, ak­kor lehetőség nyüik az előrelépés­re. Rosszul kezdődött a Csongrád me­gyei NB I/B-s kézilabdacsapatok­nak a tavaszi szezon. A Szeged-Kis­kundorozsma női együttese a Haj­dúnánás, a Makó KC férfigárdája pedig az Újkígyós-Csaba KC ven­dégeként szenvedett vereséget. Igaz, utóbbi meccsen ebben a bí­rók is segédkeztek. ÚJKÍGYÓS-CSABA KC-MAKÓ KC 30-26(12-8) NB FB-s férfi kézilabda-mérkőzés. Újkí­gyós, 200 néző. Vezette: Ungvári, Zrinszky. Makó KC: Nagy Z. - SZABÓ TÖNKI6, SO­MOGYI 5, MINIK 6, Földi 3, llyés 2, Avar 1. Csere: Avramov (kapus), Madár, Ba­jorhegyi 1, Ignácz 2. Edző: Bárány Zsolt. Az első féhdőben rengeteg ziccert hagyott ki a makói együttes, vi­szont a kontrákból a házigazdák rendre eredményesek voltak. Sajnos ez a négygólos különbség végzetes­nek bizonyult. A második féhdőben Fotó: Gyenes Kálmán nácstalansággal vezetett Tisza-par­ti támadások eredményeként egy­re magabiztosabban játszott a Fo­tex. Bajuszék pedig továbbra sem tudták belőni a heteseket; a 38. percre már a negyedik maradt ki­használatlanul. Ugyanakkor az öreg Szaracsevics magabiztosan értékesítette azokat. Nagyon akar­tak Eklemovicsék, de nem igazán jött össze semmi. Dragan Djukics időkérése sem érte el a várt ha­tást, pedig Némethet Diaz, míg Maticsot továbbra is Szaracsevics semlegesítésével bízta meg. Igaz, eléggé furcsán fújták már ekkor a sípot a játékvezetők. A Pick az 53. percre kettőre meg­közelítette a Fotexet, de tovább­lépni már nem sikerült. Az 58. percben időt kért Zdravko Zovko mester, mert érezte, hogy nagy haj­rát nyit a Pick, de végül óriási zűrzavar közepette, a játékvezetők elvették az egyerüítés lehetőségét A feltételes módból talán már kitalálhatták: a papírforma ezút­tal sem „szakadt". Az esélyesebb debreceniek a fő­városban is nyertek, igaz a félidő­ben még a hazaiaknál volt az előny (12-11), de a vége 20-23 lett a hajdúságiak javára. - Már tudom az eredményt ­mondta Farkas József, a Liss­HNKC vezetőedzője -, ez a reali­tás. A Debrecen jobb együttes, mint a Kőbánya-Spartacus, ide­ugyanis a bírók is úgy gondolták ját­szanak egy kicsit. Rögtön a játékrész elején piros lappal kiállították llyés Ferencet, mig az újkígyósi oldalon hasonló alakításokért olykor a két perc sem járt. Az MKC összesen 18 percet kézilabdázott emberhátrány­ban, s ha egy kicsit felzárkóztak Somogyiék, a fekete ruhások rögtön igyekeztek tartani a különbséget. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a Maros-partiak nem játszottak jól, vagyis a vereségben nekik is volt részük. További eredmények: Hajdúböször­mény-Ózd 25-25, Abony -Kiskőrös 23-26, Tiszavasvári-Tiszaföldvár 29-29, Nyíregyháza-Fehérgyarmat 28-24. Sza­badnapos: Gyöngyös. HAJDÚNÁNÁS SC-SZEGED-KISKUNDO­ROZSMAKSE 32-22 (17-7) NB FB-s női kézilabda-mérkőzés. Hajdú­nánás, 100 néző. Vezette: Herceg, Sápi. SZKKSE: Dr. Borosné - Sastyin 2, BODÓ 10, Fülöp 6, Nagy 2, Horváth, Pusztai. Cse­VELEMENYEK A TALÁLKOZÓ ELŐTT... Kővári Árpád, a Pick klubve­zetője: - Természetesen ne­héz dolgunk lesz, de nyerni kellene. Mindenképpen szük­ségvan ahhoz, hogy bajnokok lehessünk. Kotormán Attila, a svájci Schaffhausen idegenlégiósa: ­Direkt azért jöttem haza Sze­gedre, hogy Pick-győzelemnek legyek a szemtanúja. Hajnal Csaba, a Fotex ve­zetője: - Mindig nagyon félek Szegeden, de a BL-ben muta­tott játékunk most önbizal­mat adhat. A MÉRKŐZÉS UTÁN... Kővári Árpád: - Öt hétmé­terest nem lehet büntetlenül kihagyni. Túlságosan tisztel­tük a veszprémi kapusokat Kotormán Attila: - Higgad­tabban játszott a Veszprém, s döntő volt az is, hogy jobban védtek a kapusai. Hajnal Csaba: - Ugye meg­mondtam, hogy nagyon együtt van a Fotex. Örülök, hogy to­vábbra is veretlenek vagyunk. a Picktől, így a Fotex járhatott örömtáncot az újszegedi sportcsar­nok küzdőterén. Dragan Djukics: - Ugyanúgy, mint a Fotex, mi is a bajnoki cím megszerzésére törekszünk, ezért nem tartom helyesnek, hogy a já­tékvezetők befolyásolják az ered­ményt. Nagyon mérges vagyok, hi­szen ez volt az idén a második rangadónk, amelyet a bírók döntöt­tek el. Ez természetesen semmit sem von le a Fotex érdeméből. Zdravko Zovko: - Ilyen éles mérkőzésre számítottam. Most is bebizonyítottuk, hogy jó formá­ban vagyunk, s a második félidei jó teljesítményünkkel megérdemel­ten nyertünk. SÜU JÓZSEF genben is megérdemelten szerez­te meg a két pontot. Számunkra újoncként nagy fegyvertény, hogy a rájátszásban szerepelhetünk, és bár a hatodik helyről már nem mozdulhatunk el, mindent meg­teszünk a sikerért. Szeretnénk győzelemmel búcsúztatni az alap­szakaszt és maximálisan kiszol­gálni hűséges közönségünket. A két hét múlva rajtoló ráját­szást a Vásárhely a Dunaújváros vendégeként kezdi. re: Szűcs (kapus), Hódi 2. Edző: Prónay Gyula. Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat és egyből magához ragadta a kezdeményezést, a vezetést, 4-1. A dorozsmai lányok nem tudták felvenni a meccs ritmusát, így egy­re nőtt a két gárda között a különb­ség 13-5. A szünetre már tízgólos hátrányt „szedett össze" az SZKKSE. A második fébdőre úgy látszott, magukra találtak a Pró­nay-lányok, s ezt a játékrészt iksz­re hozták. A hosszú utazás és több ember hiánya rányomta a bélyegét Bodóék produkciójára. Vasárnap mindkét gárda hazai környezetben lép pályára, s közös még az is, hogy a Kecskemét lesz az ellenfél. A Makó KC 17 órától (ifi: 15 óra) fogadja a városi sportcsar­nokban a Delfin KC-t, míg a Sze­ged-Kiskundorozsma KSE 16.30­tól (ifi: 18 óra) látja vendégül az Orczyban a Bács megyei hölgyeket. I.P. Vásárhelyi Aranyágon arany terem Marad a HNKC hatodik helye Rossz rajt a második vonalban

Next

/
Thumbnails
Contents