Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-08 / 57. szám

CSÜTÖRTÖK, 2002. MÁRCIUS 7. "AKTUÁLIS" 8 Március végére elkészül a szegedi házas­ságkötő terem fölújítása. Az összes helyisé­get klimatizálják, új fény- és hangtechnikai berendezéseket szerelnek föl, s megnyitják a terem Széchenyi térre néző ablakait. Áprilisban nyílik a megújult szegedi házasság­kötő terem. A rekonstrukció félidejénél tart. A terem átalakítása február elején kezdődött, s a munka a tervezett ütemben halad - tájé­koztatta lapunkat Borgói Alán, a polgármes­teri hivatal városfejlesztési osztályának beru­házási csoportvezetője. A városháza előtt elsétálók az ablakon be­nézve láthatják, amint a kivitelező Takács és Kun Kft. munkatársai szerelik a légkezelő és klímaberendezéseket, amelyek nemcsak for­gatják és hűtik, de cserélik is a levegőt. A lég­kondicionáló gépeket az álmennyezet rejti majd, akárcsak az új hangtechnikai rendszert, amely fölváltja a régi, igencsak elavult leját­szókat, erősítőket és hangszórókat. Bővítik a mellékhelyiségeket (zuhanyozófül­két is építenek), áthelyezik a teakonyhát, amely a jövőben nem csupán az esküvők ven­dégeit, de a hét közben megrendezett konfe­renciák résztvevőit is szolgálja. Az átalakítást Vízhányóné Kis Edii lakberen­dező és Sági József belsőépítész tervei szerint végzik. A termet Kligl Sándor szobrászművész és Fejér Csaba festőművész alkotásaival díszí­tik. A régi mészkő lapok helyére márványos rajzolatú, fényezett kőporcelán kerül. A falak alsó részét vésett faburkolat takarja, följebb gipszléckeretek tagolják a textiltapétát. A házasságkötő terem fölújítása több mint 40 millió forintba kerül. Az átalakítás idején a Generali-Providencia Biztosító Rt. nagyter­mében - ahol csúcsidőben máskor is tartanak esküvőket - mondhatnak igent egymásnak a házasulandók. NYILAS PÉTER MUNKATÁRSUNKTÓL Neves gyermekpszichológusok, drámatanárok, népmesekutatók és írók részvételével kétnapos me­sekonferencia kezdődik mától az újszegedi rendezvényházban. Frank József, a Csongrád megyei köz­gyűlés elnöke ma, pénteken reggel tízkor nyitja meg a programsoro­zatot, melyet Ranscburg Jenő pszi­chológus professzor előadása követ. A meseregényekről beszél délelőtt tizenegytől Borbély Sándor főisko­lai tanár, majd déltől a drámajáté­kok és mesék kapcsolatáról Gab­nai Katalin drámatanár előadása következik. Aki nem hiszi, járjon utána! címmel egy órától a népme­sék jelképrendszerébe Koszecz Sán­dor népmesekutató avatja be az érdeklődőket. A rendezvény alatt az Óperenci­án Túliak Társasága gyermek­könyv-illusztrátorok munkáiból nyílik kiállítás. A Miniszterelnöki Hivatal volt protokollfőnöke tartott előadást Szegeden Manipuláció vagy illemtan Protokoll a közszereplésben volt a címe annak a kon­ferenciának, amelyen Görög Ibolya, a Miniszterelnö­ki Hivatal volt protokollfőnöke is előadást tartott az MTESZ-székházban. A tanácskozáson többek közt szó esett olyan módszerekről, amelyek segítségével kínos helyzeteket lehet megelőzni, illetve olyan illem­szabályokról, amelyek megsértése kellemetlen követ­kezményekkel járhat. Az illem alapvető kérdéseivel legtöbben tisztában va­gyunk, viszont a tanulással elsajátítható finomságokat ma már senki sem oktatja nekünk. A franciakisasszo­nyok ideje lejárt. Vagy ösztönből cselekszünk, vagy utánzunk valakit. Kevesen tudják például, hogyan kell a kézcsókot fogadni. Előfordul, hogy parázs vita alakul ki akörül: lehet-e kézzel enni a csirkecombot. Görög Ibolya, a Miniszterelnöki Hivatal volt protokollfőnö­ke mindezekről beszélt a tegnapi konferencián. Azok­ról a módszerekről is szó esett, amelyekkel hiteleseb­bé tehetjük mondandónkat. Arra a kérdésre is választ kaphatott a hallgatóság: hogyan kerüljük el, illetve kezeljük azokat a helyzeteket, amelyekben könnyen an­tipatikussá válhatunk. Az öltözködéstől a kézfogáson át a bálakon, fogadásokon való megjelenésig sok min­dent körüljáró előadásban volt részük az érdeklődőknek, akik néhány írott és íratlan illemszabály eredetét is meg­ismerhették. Például ha hivalkodónak, ízléstelennek találunk egy túlékszerezett női kezet, tudnunk kell, en­nek alapját a velencei történelemben kell keresnünk: mutatóujjukon csak a férfiak hordtak gyűrűt, ha egy hölgy kezét ékesítette, az nem éppen tisztes foglalko­zására utalt. Az étkezési illemszabályokat, ültetésren­det „élesben" is bemutatta az előadó, hiszen az ebéd előtt tartott ismertetőt délben már a gyakorlatban is hasznosítani lehetett. Görög Ibolya szemléletes példákkal, a közéleti sze­replők jellemző mozdulatainak elemzésével színesítet­te előadását, s maga is bemutatott egy-egy követendő vagy épp kerülendő gesztust. Akik további érdekessé­gekre is kíváncsivá váltak, azoknak Görög Ibolya Pro­tokoll az életem és a Mindennapi maceráink című könyvét ajánlotta. P.K Továbbra is Galambos a főiskola főigazgatója Celin Dion koncertjére nyert jegyet - Makóról Kati villámlátogatása Los Angelesben Az újraválasztott főigazgató, Galambos Gábor fogadja a gratulációkat. Fotó: Miskolczi Róbert Igazné Bodor Katalin nagyon örült a borítéknak, amiben a jegyek lapultak. Fotó: Karnok Csaba Az utóbbi években alkalmazott vezetési gyakorlat folytatását és a tanárképző főiskolai kar érdekeinek következetes képviseletét ígérte tegnap az intézmény tanácsának tagjai előtt Galambos Gábor egyetemi tanár, akit a következő négy évre újra főigazgatóvá választottak. A professzor 1998 júliusa óta áll a Szegedi Hidományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karának élén, s megbízatása ez év július végén jár le. A poszt betöltésére rajta kívül csupán egy oktató, Szalay István főiskolai tanár, Szeged korábbi polgármestere, szocialista országgyűlés képviselő adott be pályázatot. Ez utóbbi jelöltnek is van intéz­ményvezetői tapasztalata, hiszen 1991 és 1994 között egyszer már irányította az akkor még önálló főiskolát. Az előző önkormányzati választások óta ismét intenzíven tanít és irányítja a matematika tan­széket. A két főigazgató-jelölt kampánya összehasonlít­hatatlanul csendesebb volt, mint a közelgő parlamenü választások előtti küzdelem. A legizgalmasabb - s mint utóbb kiderült, mindent eldöntő - pillanata az a március 5-ei fórum volt, amelyen a pályázóknak a kar oktatói és hallgatói által feltett kérdésekre kellett válaszolniuk. A programjaik ismertetése után elrendelt erőfelmérő szavazáson Galambos Gábor a voksok 65 százalékát gyűjtötte be. Az eredmény kihirdetése után Szalay István bejelentette, hogy visszavonja pályázatát. Ezek után a tegnapi szavazás kimenetele egy percig sem lehetett kétséges, hiszen a kari tanács tagjainak már csak Galambos Gábor személyéről kellett állást foglalniuk. A titkos szavazáson a tizenöt tanácstagból tizenhármán támogatták a főigazgató újraválasztását, egy elutasító és egy tartózkodó szavazat mellett. A négy évre megválasztott főigazgató terveiről lapunknak elmondta: a képzési kínálatot bővíteni kívánja, így például új szakként indítanák el a gyógypedagógiát. Ezen kívül több felsőfokú szakképzést vezetne be a kar azok számára, akik nem feltétlenül tanári diplomát akarnak szerezni. Galambos Gábor az intézmény „húzóágazatainak" nevezte a környezet­védelmi, az informatikai, az egészségtani és az idegen nyelvi oktatást, amelyek szerinte jelentős fejlesztéseket igényelnek. HEGEDŰS SZABOLCS Erősen égett a baktói nádas Szegedi szakácsok a jugoszláv konyhában Magyaresten főznek Belgrádban Most ért haza Los Angelesből, de már kanári-szigeteki kirándulását tervezi a makói Igazné Bodor Ka­talin, aki szerencsés teremtés, hi­szen egyik útért sem kellett fizet­nie: mindkettőt nyerte. A Teneri­fe szigetére szóló nyaralás a mobil­telefonja révén lett az övé, Celin Di­ón hét végi, Los Angeles-i koncert­jére pedig úgy jutott el, hogy bete­lefonált a Danubius Rádióba, és jó választ adott a kérdésre. Bár még nem járt Amerikában, régen tervezgetett egy utat, egyedül az tűnt problémának eddig, hogy nem beszél angolul. Most, a buda­pesti amerikai nagykövetségen a ví­zum intézésekor meg is kérdezték tőle, hogyan tud majd boldogulni nyelvtudás nélkül. Mivel jókedve volt, erre lazán azt felelte, semmi gond nem lesz, a zene nem ismer határokat. A szigoráról híres ame­rikai vízumügyintézők egyike erre elmosolyodott, és nem akadékos­kodott többet. Szerencsére simán ment min­den; mivel kötetlen a munkaide­je - egy szegedi központú bróker­cégnél dolgozik Makón - nem je­lentett gondot, hogy át kellett prog­ramoznia a múlt hetet. Hétfőn fél kettőkor nyert, másnap és har­madnap már a vízumot intézte, szombat reggel már le is szállt a gé­pe Seattle-ben. Szerda délelőtt pe­dig a hazaút fáradalmait pihente volna ki, ha föl nem hívtuk volna telefonon, hogy délutánra beje­lentkezzünk. - Korábban nem ültem repülőgé­pen sem. Amikor fölszálltunk, ki­csit szorongtam, ez azonban el­múlt, és nagyon jó volt látni oda­föntről az Atlanti-óceánt, meg a jéghegyeket: merthogy a gép Grön­land sarka fölött is elrepült. Ahogy kinyílt az ajtó, az első, amit láttam, egy hatalmas, hosszú limuzin volt. Seattle-böl egy helyi járattal men­tünk át Los Angelesbe, ahol min­dent megszerveztek a számunkra. Láttuk a Broadway-t, elmentünk Santa Monicára, ahol merítettem az óceán vizéből. Az időeltolódás miatt kicsit fáradtak voltunk, én azonban direkt nem állítottam át az órámat, így mindig tudtuk, hogy itthon mennyi az idő. Este szeren­csésen megtaláltuk a Codac Szín­háznál azt a férfit, aki odaadta a je­gyet, s az első szám, amit Celin Di­ón előadott, éppen az volt, amellyel megnyertem a rádiós játékot ­mondta Igazné Bodor Katalin. Tisztának és szépnek látta azt az országot, és nem találkozott a terrortámadások óta emlegetett fé­lelemmel, bizalmatlansággal. Úgy érezte, látták rajtuk, hogy nem ott élnek, s ha valamelyik járókelő ta­nácstalanságot látott az arcukon, azonnal segített. - A Los Angeles-iek addig magya­ráztak, amíg meg nem értettük, amit mondtak; nem voltak türel­metlenek. Érdekes, hogy a ldnai negyedben viszont egy öreg ldnai bácsi tőlünk kérdezte, hogyan ta­lál meg egy bizonyos épületet. Meg­mondtuk, hogy Európából jöttünk, és ő tudta, hol van Magyarország. Azt is megállapítottam, hogy a ma­gyar férfiaknak nincs okuk a pa­naszra; legalábbis az ottani nők, bár jól öltöznek, egyáltalán nem szépek. Mindenütt van az utcákon sze­méttároló, de majd' mindegyik üres volt, ugyanakkor szemetet se lát­tam sehol, se cigarettacsikket. Igaz, azt sem láttam, hogy bárki is do­hányzott volna. B. A. MUNKATÁRSUNKTÓL Kigyulladt a nádas Baktóban - ér­kezett a bejelentés szerkesztő­ségünkbe tegnap este. A tűzoltó­ságot pontosan nyolc óra után ti­zenhárom perccel riasztották a környéken lakók. A tűzoltók há­rom kocsival hat perc múlva ér­keztek a helyszínre és azonnal megkezdték az oltást. Megfeszített erővel dolgoztak, ám a lángok gyorsan terjedtek tova a száraz növényzeten. Az időnként erős szélben nem valószínű, hogy meg lehet akadályozni a nádas leégé­sét, a tűzoltók a házak felőli oldal­ra koncentrálnak, nehogy arra ter­jedjen a tűz - tudtuk meg lapzár­takor a tűzoltóság ügyeletén. MUNKATÁRSUNKTÓL Magyarestet rendeznek ma a belg­rádi diplomataklubban. Az esemé­nyen a szerb és jugoszláv kormány­zat képviselőin ldvül számos or­szág diplomatái is részt vesznek, többek között Törökország, Belgi­um, Mexikó és Oroszország nagy­követei is ellátogatnak az estre. A tizenhárom fogásból álló menü­sort a szegedi Royal Szálloda szaká­csai készítik el. - A stabilitás kon­ferenciák alkalmával már volt le­hetőségünk kipróbálni a Royal szol­gáltatásait. Meggyőződtünk arról, hogy a szálloda szakácsai méltó módon képviselik a magyar kony­hát - mondta lapunknak Pandúr József belgrádi magyar nagykövet. Ma este egyébként hagyományos szegedi halászlé és tápéi legényfo­gó leves közül választhatnak a dip­lomaták, míg előételként a makói haltepertőt kóstolhatják meg. Meg­ízlelhetik a fűszeres, nehéz ételeket is. így a töltött káposztát füstölt csülökkel, a fokhagymás malacsül­tet vagy a csongrádi töltött csirke­combot. Emellett a „royálosok" többféle módon készítenek még pulykamellet, vörösboros kacsamá­jat burgonyapürével. Desszertként sajt- és gyümölcstálat, illetve ara­nyos csokoládé karkötőt szolgál­nak fel. A finom étkeket mi más­sal is lehetne leöblíteni, mint ma­gyar borokkal. A szakácsok, ahogy illik, nyak­pántukon nemzeti színű csíkot vi­selnek majd. A magyar kony­haművészet remekein ldvül egy vaj­dasági magyar falu népművészen ki­állítását is megtekinthetik a diplo­maták. A vendégeket pedig egy ci­gányzenekar szórakoztatja. Félidejénél tart a házasságkötő terem fölújítása Ahol a boldogító igen elhangzik Mesekonferencia

Next

/
Thumbnails
Contents