Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-07 / 32. szám

CSÜTÖRTÖK, 2002. FEBRUÁR 7. •AKTUÁLIS" 3 Az állatorvosok folyamatosan ellenőrzik az üzleteket Csongrád megyében Nincs veszélyes csirke Folytatás az 1. oldalról A megyei főállatorvos január 25­én kapta a második körlevelet az agrártárcától. Ebben már nevén nevezték Kínát, Thaiföldet és Vi­etnamot, mint „rákgyanús" orszá­gokat, valamint az EU legtöbb tag­államát, mint olyan államot, ahon­nan rákból készült takarmánylisz­tet fogyasztó baromfi mája érkez­het Magyarországra. Azóta az ál­latorvosok egyfolytában járják az üzleteket és mintákat vesznek, de szerencsére még nem találtak an­tibiotikumos húst. Egy legutolsó, hétfői keltezésű FVM-kiegészítő egy vietnami csir­kehússzállítmányról tett említést és azóta az agrártárca mindenféle származású baromfihúst figyeltet az élelmiszer-ellenőrző állomáso­kon keresztül. A szakemberek ek­kor utaltak először arra, esetleg az történhetett, hogy egy, az unióba bekerült, ám ott már eladhatat­lanná vált rakományt saját cso­magolásukban rázúdíthattak a ma­gyar piacra. Szigeti Sándor szeret­ne mindenkit megnyugtatni: em­bereik még a gyűjtőcsomagolást is megbontják, az összes lakossági bejelentés helyszínére elmennek, mintát vesznek oaz áruból. Mindeddig azonban nem találtak antibiotikumos húst Csongrád me­gyében. • A szegedi Corában nem árultak ázsiai eredetű fagyasztott csirkét, tudtuk meg Bozsó Edinától, az áru­Sohasem találtak gyanús árut. ház marketingmunkatársától. A francia tulajdonú hipermarketben csak állatorvos által ellenőrzött húsárut forgalmaznak. A fagyasz­tott húsféléket kevés kivétellel ma­gyar termelőktől szerzik be. A sze­gedi Tfesco munkatársai az áruház igazgatójának távollétére hivatkoz­va nem nyilatkoztak a gyanús ere­detű mirelitárukkal kapcsolatban. A Coop Szeged Rt. üzleteinek ne­vében Farkasné Medvecz Eva há­Fotó: Veréb Simon lózatirányítási vezető kijelentette: a Coop áruházak egyikében sem volt példa arra, hogy külföldi ere­detű mirelit szárnyast értékesítet­tek volna. - Alaposan utánanéztünk az üz­leteink hűtőpultjaiba került mire­litáruk eredetének, hiszen a Csong­rád Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás nem­rég tájékoztatást kért tőlünk a bolt­jainkban forgalmazott húsokról. A dokumentumok is megerősítet­ték, hogy nem ámítunk ázsiai ere­detű csirkét - nyilatkozta lapunk­nak Farkasné. Bodri Zsoltot, a sze­gedi Metró igazgatóját is megkeres­te az élelmiszer-ellenőrző állomás. - A hatóság azonban megerősí­tette, hogy nincs és nem is volt külföldi eredetű bontott csirke hús­osztályunkon - állította az igaz­gató. FEKETE KLÁRA-ILLYÉS SZABOLCS A rendőrség a felvételt bizonyítékként akarja felhasználni Graffitik - kamerák előtt A tv2 kamerái előtt két személyvagont festettek össze az elmúlt hé­ten graffitisek a szegedi pályaudvaron. A televízió munkatársa sze­rint nem ők kérték a fiatalokat a vagonok dekorálására, csupán kö­vették őket, és dokumentálták munkájukat. A MAV szándékos ron­gálás miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. A rendőrség szerint a stáb nem gyanúsítható bűnpártolással, ha valóban csak rög­zítették az eseményeket, ám az általuk készített felvételt bizonyí­tékként be kell szolgáltatniuk. Több százezer forint kárt okoztak azok a graffitisek, akik az elmúlt héten a szegedi rendező pályaud­varon álló két, javításra váró vagont „összefirkálták". A tv2 Napló című műsorának stábja rögzítette a raj­zolók munkáját, a felvételek vasár­nap kerültek adásba. A MÁV Rt. Szegedi Terüieti Igaz­gatósága szándékos rongálás miatt ismeretlen tettes ellen tegnap fel­jelentést tett. Kaposvári Péter, az igazgatóság helyettes vezetője el­mondta: tudomása szerint nem a tv2 munkatársai keresték meg a graffitiseket, azt azonban nem tit­kolta: nehezményezi, hogy a stáb tétlenül nézte, miközben a MÁV- • nak több százezer forint kárt okoz­tak. A vagonok javítása ugyanis nem tette volna szükségessé a ko­csik újrafestését, ami azonban most már elkerülhetetlen. Az igaz­gatóhelyettes úgy vélte, a tv2 mun­katársainak értesítenie kellett vol- • na a rendőrséget vagy a MAV-ot. „A tévések a MÁV zárt területén statisztáltak a károkozáshoz" - fo­galmazott Kaposvári Péter. Csak akkor gyanúsítható bűn­pártolással a stáb, ha az derül ki, hogy ók kérték meg, vagy bujtot­ták föl a graffitiseket - tudtuk meg Márton István alezredestől, a Sze­gedi Rendőrkapitányság helyettes vezetőjétől. Ugyanakkor a tv2 kö­telezhető arra, hogy a felvétel vá­gatlan, teljes terjedelmű anyagát bi­zonyítékként átadják a rendőrség­nek. Egyébként tegnap délutánig nem érkezett meg a Szegedi Rendőrka­pitányságra a MÁV feljelentése. - A töltésen, a stadion mögött, a símaszkban festő fiatalokat vélede­nül találtuk meg, és semmi mást nem tettünk, egyszerűen csak kö­vettük őket a városban - mesélt a történtekről Hadas Krisztina, a tv2 szerkesztő-riportere. A Napló stáb­ja a múlt héten azzal a szándékkal érkezett Szegedre, hogy beszámol­jon a polgárőrszövetség falfirkaelle­nes tevékenységéről. Hadas szerint egyeden helybéli graffitist sem is­mertek, ám nem kellett sokáig ke­resgélniük, hogy rátaláljanak a fir­kálok egy csoportjára. - Beleegyeztek, hogy kövessük őket, és mi azért örökítettük meg a munkájukat, hogy bemutathas­suk a nézőknek, a valóságban ho­gyan is zajlik a graffitisek tevé­kenysége. Szerettük volna, ha az ál­talunk felvett képekkel visszari­aszthatunk másokat a firkálástól - magyarázta a múlt héten történ­teket Hadas Krisztina. A riporter hozzátette: a graffitisek tevékeny­ségéről készült vágatlan felvételt tu­domása szerint már letörölték a forgatókazettáról, így azt való­színűleg nem tudják bizonyíték­ként átadni a rendőrségnek. K. B. Nagyon sokba kerül az összefirkált vagonok megtisztítása. Fotó: Miskolczi Róbert Páger­ünnepség Makón MUNKATÁRSUNKTÓL A makói önkormányzat által alapí­tott Páger Antal Színészdíjat ma délelőtt fél tizenegykor adják át a Hagymaházban. Mint arról lapunk beszámolt, a szakmai kuratórium egyhangú döntése nyomán Halász Judit Kossuth-díjas színművész a ki­tüntetett. Az ünnepségen a város polgármestere, Búzás Péter adja át a díjat, és jelen lesznek a Páger csa­lád tagjai. Halász Judittal Réz And­rás filmesztéta beszélget eddigi pá­lyájáról, és levetítik az 1976-ban készült Magnóliakert című tévéfil­met is, amelyben Páger Antal és Halász Judit is szerepel. Este hattól szintén a Hagymaházban Varga Márta beszélget Szalma Tamás színművésszel. n Az enyves kéz KISIMRE FERENC Négy napja kezdte a posta kézbesíteni a választásra jogosult ma­gyar állampolgároknak az ajánlószelvényeket, amiket mi egymás között egyszerűen kopogtatócéduláknak nevezünk. E cédulák nem egyedül érkeznek a címzett nevére, hanem azzal az érte­sítővel együtt, amely egyúttal tájékoztat, hogy felvettek a válasz­tók névjegyzékébe, melyik választókörzetbe tartozom, mikor és hol szavazhatok. Nos, e két papírost tartalmazó borítékot - a Magyar Posta rendőrségi feljelentése szerint - máris lopják. A „műgyűjtők" számára ugyanis igen értékes a két apró cetli, különösen az aján­lószelvény. Ezt ugyanis az országgyűlési jelöltek ajánlásához le­het felhasználni. Most persze fel lehet tenni a naiv, bár felettébb logikus kérdést, hogy mit kezdenek az ajánló saját aláírása nél­küli papírral azok, akik a szelvényt fel akarják használni ? Egyszerű: az aláírást hamisítják, a választópolgár adatait pedig leolvassák az értesítő szelvényről, mi több, a személyi azonosító jel 11 szá­mát is szépen átírják a kopogtató cédulára, s a nagyreményű po­litikusjelöltnek máris egy cetlivel többje van! Kissé bonyolultnak tűnik az eljárás. Nekünk. Aki azonban er­re szakosodott, néhány órán belül száznál is több ilyen „dokumen­tumot" gyárthat! Vélelmezhetően pénzért... Tüdőm, másutt, a jóval gazdagabb demokratikus hagyomá­nyokkal rendelkező országokban is megtörténik ilyesmi. Elvét­ve, itt-ott. Nálunk a korábbi választások alkalmával már jegyez­tek hasonló anomáhákat. Azt viszont nem értem, hogy a válasz­tások tisztaságát teh szájjal hirdető pártok, képviselők, illetve képviselőjelöltek miért vállalják a csöppet sem kicsiny kockáza­tot, miszerint ha kitudódik a kopogtatócédulás affér, hosszú időre besározzák magukat. Meg a pártjukat is. Értelemszerűen adódik a kérdés: mi a megoldás ? Bizonyára len­ne. Csak az rengeteg pénzbe^és időbe kerülne. Ha például külön kézbesítenék az ajánló és az értesítő szelvényeket, akkor nehe­zebben jutnának hozzá az enyves kezű gyújtók e küldemények­hez. Akkor viszont megtörtén (het)ne, hogy az egyik szelvényt meg­kapná a választópolgár, a másikat már nem. A következő meg­oldás, hogy minden egyes aláírást külön-külön ellenőrizne a vá­lasztási bizottság. Ez viszont olyan sziszifuszi munkát igényelne, mint az amerikai választásokon az ifjabbik Bush és Al Gore kö­zötti párharcban bekövetkezett szelvényszámlálás... Mindez azonban a jegyzetíró fantáziájában megjelenő, inkább a meseírót idéző, képlékeny lehetőségek lajstromba vétele. Len­ne egy másik megoldás is. Ez viszont halálosan komoly, s imígyen hangzik: Magna vis est concientiae! A Cicero által megfogalma­zott szentencia magyarul azt jelenti hogy: A lelkiismeretben nagy erő rejlik! Az. Kelendő a kopogtatócédula Ajánlási szelvényeket, azaz kopog­tatócédulákat loptak Budapest több kerületében is. A távirati irodának az Országos Választási Iroda jogi képviselője arról számolt be, hogy a főváros X. és XIII. kerületében több helyen levélszekrényeket és postaládákat feszítettek íel isme­retlen tettesek a kopogtatócédulá­kért. Benkő István, a BM sajtóosz­tályánakvezetője elmondta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint meg ar­ra is volt példa, hogy a postai kéz­besítőtől próbáltak meg erőszak­kal, illetve vesztegetéssel megszerez­ni ajánlási szelvényeket. A Magyar Posta Rt. Szegedi Igazgatósághoz nem érkezett hasonló bejelentés, a térségben zavartalanul folyik az ajánlószclvények kézbesítése. Bárány Zoltán rendőr százados, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság szóvivője elmondta, hogy tegnapig nem érkezett ellopott ko­pogtatócéduláról vagy megveszte­getésről szóló bejelentés. I.SZ. Parlamenti képviselők végkielégítése Mennyi jár a végén? Szalay István és Fritz Péter megyei szocialista országgyűlési képvi­selő fejenként mintegy másfél, Szabó Attila egykori fideszes, jelen­leg független honatya pedig közel egymillió forint végkielégítésre szá­míthat a parlamenti ciklus végeztével. A képviselők akkor nem kapnának végkielégítést, ha újraválasztanák őket. Ók hárman azon­ban nem indulnak az áprilisi választásokon. Az országgyűlési képviselők tisz­teletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló 1990. évi 56-os törvény rendelkezik arról, hogy mi jár annak a képviselőnek, akinek megszűnik a megbízatása. E szerint „ha a képviselő megbíza­tása az Országgyűlés működésének befejezésével szűnik meg, a volt képviselő - újraválasztásának ese­tét kivéve - további hat hónapon keresztül az alapdíjának és pótdí­jának a megbízatása megszűnését megelőző hathavi átlagának meg­felelő összegű ellátásra jogosult. A képviselő kérelmére az ellátást egy összegben kell kifizetni". Jelenleg az országgyűlési képvi­selők alapdíja havi 165 ezer fo­rint. Egy bizottsági tagságért 66 ezer forintot kapnak a honatyák. Míg Szeged város korábbi polgár­mestere, Szalay István - aki 1998­ban az MSZP országos listájáról ju­tott be a parlamentbe - az or­szággyűlés kulturális és sajtóbi­zottságának, addig a megyei listá­ról az országgyűlésbe került Fritz Péter a gazdasági bizottságnak a tagja. Mindketten több albizott­ságban is vállaltak munkát, ám azért a törvény szerint nem jár semmiféle juttatás, így az nem nö­veli meg a végkielégítés összegét. A hódmezővásárhelyi Szabó Atti­la a Fidesz-MPP Csongrád megyei listájáról jutott be a parlamentbe. A fiatal pobtilois a Balaton-parti botránya előtt több bizottságnak ­honvédelmi, nemzetbiztonsági, számvevőszéki - volt a tagja. Ám a csopaki skandalum után lemon­dott, lemondatták a bizottsági tag­ságáról. így ő csak a hat havi kép­viselői alapdíjának összegét kap­hatja meg végkielégítésként. Sza­bó egyébként a Fidesz-frakcióból is kilépett, jelenleg független or­szággyűlési képviselő. Szalay István és Fritz Péter már korábban bejelentették, hogy nem kívánnak indulni a 2002-es or­szággyűlési választásokon. Értesü­léseink szerint Szabó Attila is be­fejezi az aktív pohtizálást. így ők biztosan megkapják a végkielégíté­süket. Hogy a többi 11 Csongrád megyei képviselő mikor kapja meg a pénzét, az csak a választások után derül ki. SZ. C. SZ.

Next

/
Thumbnails
Contents