Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-05 / 30. szám
2 • B E L F 0 L D - K U L F 0 L D * KEDD, 2002. FEBRUÁR 5. Vajdaság visszakapja elorzott jogköreit BELGRAD (MTI) Nyolcnapos vita után a szerbiai parlament elfogadta a vajdasági autonóm hatáskörök visszaszolgáltatásáról szóló törvénycsomagot. A köztársasági parlamentben 118-an szavaztak a hatásköri törvény mellett, 72-en ellenezték, 42en tartózkodtak. A jogszabály a jelenleg hatályos szerbiai alkotmány keretein belül 24 államigazgatási területen adja vissza Vajdaságnak azokat a jogköröket, amelyeket a milosevicsi rendszer idején vettek el a tartománytól. A törvénycsomag - amelyet a vajdasági törvényhozás terjesztett a szerb parlament elé részben hatályon kívül helyez mintegy hetven köztársasági jogszabályt. Kormányfői beszámoló a kabinet másfél hónapos tevékenységéről Szétfoszlatott rémképek A csehek és Benes PRAGA (MTI) Milos Zeman cseh miniszterelnök hétfőn elutasította Wolfgang Schüssel osztrák kancellár javaslatát, hogy Csehország és Ausztria közös nyilatkozatban nyilvánítsák érvénytelenné Edvard Benes volt csehszlovák államfő második világháború után kiadott dekrétumait. „A cseh kormány nem tartja szükségesnek, sőt még lehetségesnek sem, a benesi dekrétumok kérdésének ismételt megnyitását" - jelentette ki Zeman délután Prágában a kormány ülése után. Leszögezte: Benes elnök dekrétumainak kérdését, amelyek alapján a második világháború után tömegesen kitelepítették a csehszlovákiai németeket, Prága Németországgal már lezárta és nem lát semmiféle okot arra, hogy most új tárgyalásokat kezdjen erről Ausztriával. Bécs legújabb javaslata a benesi dekrétumok újratárgyalására már a múlt héten elutasításra talált Vladimír Spidla, a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt elnökének részéről. BUDAPEST (MTI) Az országgyűlés tavaszi ülésszakának kezdetén tegnap Áder János házelnök, és beszéde elején Orbán Viktor is részvétét fejezte ki a vasárnap elhunyt Rapcsák András képviselő családjának. A kabinet elmúlt másfél hónapos tevékenységéről, a parlament őszi ülésszakának befejezése óta hozott fontosabb kormányzati döntésekről számolt be napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Parlamentben. A kormányfő kitért a mezőgazdaság terén hozott döntésekre: a családi gazdaságok támogatására, az új hitelezési formákra és a szövetkezeti üzletrészek felvásárlására. Orbán Viktor szólt arról, hogy január elsején életbe lépett a kedvezménytörvény, és sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy néhány politikai erő „rémképekkel próbálta riogatni a magyar választópolgárokat." - A határon túli magyarok higgadtsága, bölcsessége, a kormány határozott döntései és a gazdaság tényei mára ezeket a rémképeket szétfoszlatták - fűzte hozzá. A kormányfő az Európai Bizottság dokumentumával összefüggésben közölte: a kormányt nem érte váratlanul a testület javaslata. Hozzátette: a kormány tárgyalási célja, hogy a magyar gazdák legalább annyi támogatást kapjanak, mint amennyit az európai uniós államok gazdái kaphatnak. - Higgyék el, túlbecsülik az erőmet, amikor azt gondolják, hogy a magyar miniszterelnök, vagy a magyar kormány képes arra, hogy 12 Bush elnök és Kaszjanov miniszterelnök megbeszélése A gonosz tengelye ellen WASHINGTON (MTI) GLÓBUSZ A SZLOVÁKOK ÉS A KEDVEZMÉNYTÖRVÉNY Hétfőn délben még biztosnak látszott, hogy a szlovák parlament kedden vitára bocsátja a magyar kedvezménytörvény állítólagos szlovákiai hatálya ellen fellépő határozat szövegét. A határozat elfogadtatására akkor is sor kerül, ha időközben megérkezik Pozsonyba a szlovák fél javaslataira adott magyar válasz. MEGHÍVÁS KARZAINAK Igor Ivanov orosz külügyminiszter hétfőn Kabulban kétórás megbeszélést folytatott Hamid Karzai ideiglenes afgán kormányfővel - akinek moszkvai látogatásra szóló meghívást adott át -, majd találkozott Abdullah Abdullah külügy-, Mohamed Fahim védelmi és Junisz Kanuni belügyminiszterrel is. A SZÖVETSÉGI SZINT Hétfőn valamennyi érintett német párt vezetői kizárták egy olyan szövetségi kormány lehetőségét, amelyben a szociáldemokraták (SPD) és környezetvédők (Zöldek) mellett a reformkommunista párt (PDS) is helyet kapna koalíciós partnerként. Az orosz és az amerikai védelmi, valamint hírszerzési illetékesek meg fogják osztani egymással a rendelkezésükre álló értesüléseket, és így lehetőség nyílik arra, hogy együttesen, hitelesen áttekintsék a nemzetközi biztonságot fenyegető veszélyeket - mondta hétfőn a Washingtonban tartózkodó Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök, miután a Fehér Házban megbeszélést folytatott George Bush amerikai elnökkel. A találkozóról távozó Kaszjanovot a riporterek elsősorban arról faggatták, miként vélekedik Moszkva azokról a megállapításokról, amelyek Bush múlt keddi beszédében hangzottak el, és amelyek szerint Irak, Irán, valamint Észak-Korea „a gonoszság tengelyét" alkotja, mert mindhárom ország tömegpusztító fegyverek megszerzésére törekszik, és a terroristákkal szövetkezve fenyegeti az Egyesült Államokat, illetve az egész világot. Kaszjanov azt válaszolta, hogy Oroszország együtt ldván működBush elnök (jobbról) és Kaszjanov miniszterelnök a Fehér Ház ovális irodájában. MTI TelefotáAP/Ron Edmonds ni az Egyesült Államokkal minden lehetséges fenyegetés feltárásában, de természetesen a valós és nem a képzelt veszélyek azonosítására van szükség. Arra a kérdésre, hogy Irak, Irán és Észak-Korea valós vagy képzelt veszélyt jelent-e orosz felfogás szerint, a miniszterelnök nem adott egyértelmű választ, hanem megismételte: „Azonosítanunk kell a veszélyeket, azokat, amelyeket Ön említett, vagy más veszélyeket. Minden egyes esetben bizonyítékot kell szolgáltatnunk egymásnak annak alátámasztására, hogy ezek a veszélyek valóban fennállnak." Meghalt öt palesztin a gázai övezetben Felrobbantottak egy autót GAZA (MTI) A palesztinok átnézik az autóroncsot a robbanás után a Gázai övezetben levő Rafatban. MTI TelefottVAP/Charles Dharapak Izraeli rakéta végzett hétfőn a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (FDLP) elnevezésű szervezet öt tagjával - közölték palesztin források. A robbanásnak három áldozatát azonosították. A gépkocsi a palesztin biztonsági szolgálat egyik őrhelye közelében robbant fel. A Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet az izraeli megszállókat tette felelőssé a palesztin nemzeti ellenállás brigádjai négy tagjának meggyilkolásáért. Szemtanúk a körzet felett egy izraeli hehkoptert láttak közvetlenül a robbanás előtt. Az izraeli hadsereg szóvivőjének nem volt tudomása a történtekről. Az izraeli rádió beszámolt a robbanásról, közölve: „baleset történt". Győri egyetemavató GYOR (MTI) A győri Széchenyi István Egyetem avatásán Pálinkás József oktatási miniszter kijelentette: a felsőoktatás ma a fejlődés iránya, amely egyszerre vezet az ország felemelkedéséhez, az egyéni s nemzeti gyarapodáshoz. Az ünnepség résztvevőit Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte, amelyben leszögezte: egy emelkedő ország számára a jövő kapuját az egyetemi oktatás jelenti. Az ünnepi eseményen az egyetem alapító okiratát az oktatási miniszter adta át Czinege Imre rektornak (felvételünkön). Pálinkás lózsef köszöntőjében kitért arra is, hogy a felsőoktatási intézményekbe tavaly felvett hallgatók aránya elérte az európai uniós átlagot. Bejelentette: három nappal ezelőtt jóváhagyta a győri Széchenyi István Egyetem intézményfejlesztési tervét, így 3,7 milliárd forintos támogatási keretből meg lehet oldani az új főépület és a könyvtár kialakítását, valamint a kollégium bővítését is. MTI Telefotó: Matusz Károly Kilenc év legjobb folyó fizetési mérlege BUDAPEST (MTI) A Magyar Nemzeti Banknál számoltak azzal, hogy az elmúlt kilenc év legjobb folyó fizetési mérleg egyenlege lesz a tavalyi, mivel Magyarország gazdasága évek óta nagyon jól teljesít - mondta /árai Zsigmond, a jegybank elnöke. Hozzátette: a jegybank vezetése örül annak, hogy a profitvisszautalások alacsony szintet értek el. Tavaly a pénzben, tulajdonosi részesedés formájában megvalósuló, közvetlen befektetések értéke 1,049 milliárd euró Magyarországra, és 359 millió euró külföldre irányuló nettó befektetés mellett alakult ki. A nem adóssággeneráló finanszírozás egyenlege 776 millió euró többletet mutatott. - Ez azt mutatja, hogy a külföldi befektetők bíznak a magyar gazdaságban mondta Járai Zsigmond. A jegybank elnöke hangoztatta: a tőkebefektetések az elmúlt évben nagyobb összegű, egyedi tranzakciókat mutattak a magyarországi cégek esetében. Ezek a tendenciák azt jelzik, hogy a hazai székhelyű társaságok megerősödtek, fejlett piacgazdasági gondolkodásmóddal rendelkeznek és terjeszkedni akarnak. Elmondta: az áruforgalom egyenlege is az MNB-t igazolja, vagyis nem teljesültek azok a negatív jóslatok, melyek a forint erősödésével kapcsolatban elhangzottak. Az áruforgalmi deficit 2001-ben 1,762 milliárd euró volt, szemben az egy évvel korábbi 2,296 milliárd euróval. Járai Zsigmond kiemelte: az elmúlt évben kimagaslóan jó eredményt ért el a turizmus. jelentkezni akaró ország pozícióját befolyásolja - közölte Orbán Viktor, az ellene irányuló kritikákra reagálva. A miniszterelnök szólt a diákhitel rendszer kiterjesztéséről, a Széchenyi-terv sikereiről, valamint a kedvező makrogazdasági mutatókról. - Mindenkit szeretnék biztosítani - választási kampány ide, választási kampány oda - a polgári kormány a polgárok oldalán áll, és nincs az az erő ami eltántoríthatna onnan bennünket - fogalmazott Orbán Viktor felszólalása végén. RÖVIDEN KÉT FORINT A motorbenzinek ára 2 forinttal emelkedik szerdán - közölte a Mol Rt. A gázolaj ára változatlan marad. ELHUNYT LUKÁCS MARGIT Elhunyt Lukács Margit Kossuthdíjas, kiváló művész. A nemzet színészét vasárnap érte a halál. Lukács Margit 1937-től volt a Nemzeti Színház tagja, 1989 óta örökös tagja. A nemzet színésze elismerő címet 2000. szeptember 27-én vette át. Élt 88 évet. A SZABADI-ÜGY ALAKULÁSA Elutasította az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága az FVM volt politikai államtitkárának tevékenységéről szóló határozati javaslat tárgysorozatba vételét, amelyet öt szocialista és szabad demokrata képviselő nyújtott be. A kormánypártok és a MIÉP képviselői nemmel szavaztak az előterjesztésre, amely Szabadi Béla tevékenységével kapcsolatban megállapítja, hogy az FVM-nél történtekért a miniszterelnököt politikai, közjogi és erkölcsi felelősség terheli. ORVVADÁSZOK, ORSZÁGSZERTE Jelenleg hatan előzetes letartóztatásban vannak, hárman pedig szabadlábon védekeznek abban a baranyai orvvadászattal összefüggő ügyben, amelyben a lefoglalt, elpusztított védett madarak eszmei értéke meghaladja a 300 millió forintot. Orbán Péter országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy az orvvadászok évente több száz millió forintos kárt okoznak. Tavalyelőtt 297 orvvadászattal összefüggő ügyben intézkedett a rendőrség, s 185 személyt gyanúsítottak meg. SZILÁGYI ZSOLT ELHAGYTA A KÓRHÁZAT Haza engedték a miskolci megyei kórházból hétfőn délután Szilágyi Zsoltot, akit az elmúlt hét csütörtökén mentettek ki magyar, szlovák és cseh társai a bódvarákói Rákóczi-barlangbóL A láthatóan igen jó egészségben lévő kutató búvár felesége kíséretével hagyta el az intézményt, ahová a barlang mélyén eltöltött öt nap után került. Szilágyi Zsolt közölte, jól érzi magát, s hogy ez a nyomasztó kaland sem vette el a kedvét a búvárkodástól. TORGYÁN ATTILA KAZETTAÜGYE Vádat emelt hétfőn a Fővárosi Főügyészség a kazetta-ügyben Benczéné Tóth Judit, valamint Deésy Géza és két társa ellen hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt. Az ügyben gyanúsított volt Torgyán Attila is, vele szemben azonban bizonyítékok hiányában még tavaly megszüntették az eljárást. Főszerkesztő SZETEY ANORÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, mcllékleteki, MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI IŐZSEF (sport! • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax 62/567-881. Sportrovat: 62/567-S82. Interneteim www.delinagyat.hu • E-mail: szerkesztőség«!dcimagyar.szegcd.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TfcL/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Széchenyi tér 10. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. K lel 63/401-024. Tel./fax; 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tét 9-1 1. (Városi Galériai Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgatő: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Kiadói titkársági fax: 62/442-958 • Hiixletésfclvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt 67 «-lefon: 62/466-847. • Terjesztést vezető: KÓTI ZOLTÁN, «-rjesztés: 62/567-864. «riesztést zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1165 (Dclmagyarországl, 1055 Ft (Délvilág) • Árus tenesztcs Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarorszigl, ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarorszig Kiadó a Lapcom Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.