Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-04 / 29. szám
16 "MOZAIK" HÉTFŐ, 2002. FEBRUÁR 4. Az olajzókanna Már egy hete keresem az olajzókannát, nyikorog az ajtó, és valami földöntúli hang, ahogy megszólal ez a macska a fában. Kicsit meg kéne olajozni a macskát, hátha föladja és elfut. De lehet, hogy kár bele az olaj, annyira jól érzi magát, hogy ki se jönne. Még szép szóra sem, nemhogy olajra. És ez, hogy már egy hete nincs olaj, ez csak olaj a tűzre. Végigtapogatom a falat, hátha befalaztam a kannát. Megkopogtatom a bútorok oldalát, netán oda dugtam el egy meghitt pillanatban, amit szerettem volna azonnal elfelejteni. Rár az sem kizárt, hogy egyáltalán nincs itthon olaj, olajra lépett. Csak azt hiszem. A gyáva olaj elhagyta a fedélzetet. Ha legalább a kanna meglenne! De az sincs. Akkor látnám, hogy van-e benne olaj vagy nincs. Most nem látok semmit. I\>nt úgy, ahogy 25 évvel ezelőtt lassan lehetne ünnepelni-, mikor szemembe csapódott az olaj a flakonból. A Ixtrátom sofőr akart lenni, és még volt négy éve a jogsiig, de türelmetlen alkat lévén lécekből összeállított egy kis kocsit. A tengelyek végén csapágyak, az első tengelyt madzaggal lehetett forgatni. Ráült, azt mondta, toljam. Ibham a járdán, ekkora kerékkel csak ott lehet, de hamar megadta magát a négy csapágy a homoknak. Olyankor elő az olajos flakont, gyerünk mosni. Úgy tíz méterenként. Nem volt valami nagy durranás a vezetéstanulmánya, de érezte, hogy halad, a négy évet így rövidítette magában. Megértettem, vagy legalábbis azt hiszem, egész nyáron tologattam. Na, akkor öntöttem a szemembe az olajat, miközben a csapágykereket suvickoltam. Milyen jól jönne most az az „egy szemnyi" csapágyolaj. Nem is rassz ötlet, valami sűrűbb ember ráköphetne a forgóvasra. Képzelem, lemarná a rozsdát. Vagy fölmászok a létrára és föntről elsírom magam. Tényleg. Csak valami erős hatásnak kell érnie, mondjuk egy reszelt hagymának. De hová lett az olaj? Olyan nincs, hogy nincs olaj. Lehet, hogy... Lehet, hogy az olajbogyó lesz a megoldás ' Ráhúzok egyegy bogyót a vasra. De nem, ilyenekkel már próbálkoztam. Például kacsazsírral. Szépen terjengett a szobában a szag, de a kacsazst, az valahogy hamar kiszárad. Libazsír ? Ezek az állati eredetű cuccok nem megbízhatóak, tele varrnak tartósító szerekkel, és ne adj isten, a tartósítószertől úgy nyikorog az ajtó, hogy az már ultrahangos fülsebészet. De hol a francban van az olaj ? Még két nap. Ha két nap múlva se lesz meg, befalazom az ajtót. Ahogy szoktam. És amikor már kész, pakolászok, hát nem ott van a szerszámok közt az olajzókanna ? De, ott van. Elteszem, mert még van egy ablak a szobán. Medvetempó. A budapesti állatkert medvéi naponta előjönnek a barlangjukból, ezért viselkedésükből nem leltet arra következtetni, hogy milyen lesz a tél hátralevő része. A folyamatos táplálkozás miatt nem alszanak téli álmot, ezért nem tekinthetők időjósnak... MTI Telefotó: Sándor Katalin Rosszhírű madarak Ha kényelmes a cipő Párás, néhol ködös ídö Napközben többfelé feloszlik a köd, de lesznek tartósan ködös helyek is. A hőmérséklet délután általában 10, a ködös helyeken 5 tok körül alakul Szeged 5° Mórahalom an 6° Hódmezővásárhely 5° Mindszent 5° Szentes an. 6° Békéscsaba an 6o Makó 5° Szolnok AN 6° Csongrád 6° Kecskemét AN. 8° Kistelek AN 6° Orosháza AN. 6° További kilátások Eleinte változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel.Jelentősebb változásra a hét közepén van kilátás, akkor - egy átvonuló trónt hatására - többfelé lehetesd, zápor. A hőmérséklet továbbra is több fokkal meghaladja az átlagot. Kedd Szerda C »¿törtök Péntek ft Max:10° Mln:0° Változó Max: 12e Mini 2° Változó Max:* Min:40 Zápor Max:* Mtn:3° Változó Vízállás: A Tisza Szegednél 477 cm [hőfoka 1,6 C l, Csongrádnál 494 cm, Mindszentnél 510 cm. A Maros Makónál 208 cm. A Nap kel: 7.07 nyugszik: 16.50. A Hold kel: -, nyugszik: 10.37. Öregít a koleszterin PODMANICZKY SZILÁRD SZINGAPÚR (MTI) Alfréd Hitchcock Madarak című horrorjába illő jeleneteket élnek át évek óta Szingapúr lakói. A délkelet-ázsiai városállam magas lakóépületeit valósággal elárasztották a dolmányos varjak. A helyi hatóságok szerint jelenleg mintegy 98 ezer varjú szállja meg rendszeresen az épületeket: a kékesfekete tollú, rosszhírű, ám fölöttébb, sőt túlságosan is „emberközeli" madarak lecsapnak minden ctelmaradékra, és igen gyorsan szaporodnak. Biológusok két éven át tartó tanulmányozás után megállapították: legalább egy évtizedre van szükség, hogy a varjúátkot legalább „keretek közé" lehessen szorítani, de valószínűleg soha nem lehet teljesen kiirtani őket Szingapúrból. Navjot Soilhl kutató professzor megállapította például, hogy egyegy lakótömböt éjjelente legalább LOS ANGELES (MTI) Pamela Anderson tévésztár és egykori playgirl elképzelhetőnek tartja, hogy színésznői karrierjének befejeztével mint sztriptíz-táncosnő lépjen fel. Hálószobájába bordásfalat állíttatott fel és foglalkozik a gondolattal, hogy órákat vegyen vetkőző táncból - jelentette ki a 34 éves sztár az „Extra" című tévémagazinnak, amely pénteken került sugárzásra. Néhány cv múlva felhagy a színészi pályával - jelentette ki - és akkor lehetséges, hogy elkíséri majd koncertjeire barátját, Kid R<Kk muzsikust. A leg2-3(XX) varjú keres fel, és hangjuk felülmúlja a legmcxlernebb nagyvárosi zajártalmakat is. Az a legfélelmetesebb - mondta Sodhi a Reuternak -, hogy számuk évente megduplázódhat, szaporaságuk a legyekéhez hasonló. E folyamatot már évek óta próbálják megfékezni: szabad a varjúvadászat, igyekeznek lefedni az összes szemeteskukát, de ezek az intézkedések mindeddig eredménytelenek voltak. A legmeglepőbb a történetben az, hogy a varjak nem is őshonosak Szingapúrban. A biológusok szerint a múlt század 40-es éveiben kezdtek el átköltözni Indonéziából vagy Malajziából. Most, hogy „bemérték" repülési útvonalaikat és feltérképeztek szokásaikat, úgy vélik, hogy 10 éven belül számukat 10 ezerre lehetne csökkenteni. Félő azonban, hogy ebbe a varjak is beleszólnak. szívesebben ugyan csak két fiának, Brandonnak és Dylannak anyja lenne. „Igazán, minden mást feladnék és gyermekeimmel lennék" - jelentette ki. Kid Rockról, akinek igazi neve Bob Ritchie, at mondta Pamela, hogy a legjobb ember, akivel valaha is találkozott. „Minden megvan benne. Rocksztár, apa, szerető és drágaság" - dicsérte élettársát. Pamela Anderson tavaly április óta él együtt a 31 éves Kid Rock-kal. Mindkét fia a muzsikus Tommy Lec-től származik, akivel házassága felbomlott - emlékeztet a Reuter jelentése. MAJNA-FRANKFURT (MTI) Megfelelő méretű cipő viselésével sok cukorbeteg elkerülhetné lábának amputálását - írja a „Gesundheit" (Egészség) gyógyszerész szaklap a düsseldorfi ortopéd ambulancia orvosaira hivatkozva. A szóbanforgó orvosok ugyanis 570 betegen elvégzett vizsgálataik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a kereskedelemben kapható átlagos méretű cipők többnyire túl szűkek a diabetikus neuropáMeteoritok a Marsról LONDON (MTI) A Marsról származó öt új meteoritra bukkantak kutatók a Délisark jégvilágában, valamint Omán és a Szahara sivatagában. A most felfedezett meteorkövekkel, amelyek sok-sok évezreddel ezelőtt váltak le a vörös bolygó felszínéről, huszonnégyre emelkedett azoknak a meteoritoknak a száma, amelyekről a kutatók biztosan állítják, hogy a Marsról származnak. A tudósok szerint a kövek olyan kémiai nyomelemeket tartalmaznak, amelyek arra utalnak, hogy egykoron a vörös bolygó felszínét tengerek borították és élet is volt a Marson. A most megtalált öt meteorkő közül az egyik több mint 13 kilogramm tömegű: ez minden idők második legnagyobb, Marsról származó meteoritdarabja - olvasható a BBC internetes honlapján. Becslések szerint évente 20 ezer meteorit csapódik be a Föld felszínébe, de közülük csak néhány származik a vörös bolygóról. Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott számsorsoláson a következő számokat húzták. ÖTÖSLOTTÓ 27, 30,32,47,90 «Jokerszám: 833568. HATOSLOTTÓ 5,16,26,28,35,44 'A pótszám: 34. ISTEN ÉLTESSE! RÁHEL. CSENGE Az ősi héber eredetű Ráhel név jelentése: anyajuh vagy bárány. A Csenge ismeretlen jelentésű régi magyar személynévből származik. Egyéb névnapok: Andos, András, Andrea, Bandó, Gilbert, Holló, Janka, Johanna, Ormos, Rábán, Róbert, Veronika tiában szenvedő páciensek számára. Ez az idegi megbetegedés gyakori szövődménye a eukorbajnak. Az ebben a kórban szenvedők legtöbbször alig veszik észre a parányi sérüléseket. Ha ehhez még túlságosan szűk cipőt is viselnek, akkor nehezen gyógyuló sebek keletkezhetnek a lábukon. Szakértők szerint Németországban évente 27 ezer diabetikus lábát kénytelenek amputálni az orvosok - emlékeztet az AP jelentése. HAMBURG (MTI) Amennyiben egy férfi idősebbnek látszik, mint amennyi éves tolójában, akkor okvetlenül vizsgáltassa meg koleszterinszintjét. Ezt a meglepő javaslatot tette egy brit tanulmányra való hivatkozással a hamburgi „Egészségesen élni és táplálkozni" elnevezésű kezdeményezés. A tanulmányt elkészítő brit tudósok 447 - 25 és 35 év közötti - férfi életkorát becsültették meg szakértőkkel, majd mindH0NGK0NG (MTI) A hongkongiak könnyebben kapják meg az influenzát, mert túl sokat beszélnek és túl hangosan - álb't ja egy hongkongi egyetemi orvosprofesszor. „A sok, túl hangos beszéd nagyon megterheli a torkot. Mivel pedig Hongkong kicsi és nyájakat vérvizsgálatra küldték. A szakértők nagyon pontosan eltalálták a vizsgálati alanyok egy részének életkorát, még azokét is, akik már megőszültek vagy netán kopaszok voltak. Nagyot tévedtek ellenben életkor meghatározásukban akkor, ha magas koleszterinszintű férfiakról volt szó. A brit tudósok feltételezik, hogy a koleszterin hátrányosan hat ki a bőr hajszálereire, ami idő előtti öregedési folyamathoz vezet - áll az AP jelentésében. zsúfolt, lakossága hajlamos arra, hogy szinte kiabálva beszélgessen" - idézte a Reuter Thomas Chant. A professzor meglátása szerint azok az emberek, akik hosszabb ideig tartják nyitva a szájukat, nagyobb eséllyel kapják meg a légutakat és a torkot megtámadó influenza vírusát. Vak zebra FOKVÁROS (MTI) Dél-Afrikában eltévedt vak zebrakölyök „nyitott be" egy szemorvos rendelőjének ajtaján. A kis állat botladozva poroszkált be Danié Louwe rendelőjébe, és sorra beleütközött az útjába eső tárgyakba. A szemorvos megvizsgálta az „Angié" névre hallgató két hónapos kis zebrát és szürkehályogot állapított meg nála. A diagnózist tett követte: a héten végrehajtott sikeres műtétet követően az altatásból magához tért zebrakölyök azonnal anyjához szaladt és szopni kezdett. Az eset Dél-Afrika észak-keleti részében, Nelspruit természetvédelmi területen történt - jelentette az AFP A NAP VICCE - Mit rejt az a kis medálion a nyakadban? - A férjem hajtincsét... - De hisz' a férjed még él! - Igaz, de a haja már a múlté... Pamela bordásfala • Éáf* * * • " * ' • , £ . • ; • • • • • • • « » tÊfK • * JÊL ùr^ : dk • • •ï M 4f 1 •• l , 1 il. 1 •«-• HKë.,. t&y, , , feg ¡t m £ J^^^^^àÊÊ^^^ • -'À Jthfej^^m M Cigány szépségkirálynő. Első alkalommal rendeztek cigány szépségkirálynő-választást a fővárosban. Huszonöt lány vetélkedőjéből a 19 éves diáklány, Berkovitz Bernadett került ki győztesen - akit Farkas Flórián, az OCÖ elnöke koronázott meg. MTI Telefotó: Tóth Gyula A „bőbeszéd" ára