Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-28 / 50. szám
12 «KAPCSOLATOK« CSÜTÖRTÖK, 2002. FEBRUÁR 28. MEGKERDEZTÜK SZEGEDI OLVASOINKAT az illemhelyek t 7 TÓRÓK PALNE, nyugalmazott iroilavezető: Nagyon fontosnak tartom az új nyilvános illemhely felépítését, hiszen számos gyerek és idős ember is sétál a Belvárosban, akik bizony sokszor kerülnek kényelmetlen helyzetbe, ha nem találnak vécét. Régen több ilyen bódé is volt a városban, szerintem felelőtlenség volt, hogy eddig nem építettek újakat. GYURIS PETRA, tanuló: Úgy vélem, hogy mindenképpen szükség van a nyilvános illemhelyek kiépítésére, hiszen Szeged turisztikai központ, és nyaranta kifejezetten sokan sétálnak a közterületeken. Szerintem nem rokkan bele a város költségvetése ebbe a fejlesztésbe, inkább az az érdekes, hogy eddig nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel. BEKK BELA, diák: Megmondom őszintém, nem számítottam rá, hogy a nyilvános vécékről kérdeznek, ettől függetlenül szerintem nagy szükség van az illemhelyekre. Úgy tapasztalom, hogy nagyon kevés van a városban, bár szerencsére személyesen még sosem érintett a kérdés. Szerintem fontos, hogy a város ilyesmivel is törődjön. MISINSZKI ZOLTÁN, szabadúszó: Nagy szükség van a nyilvános illemhelyekre. Jónak tartom, hogy végre Szeged Belvárosában is épül egy. Úgy vélem, mind a napi használatban, mind a nagyobb rendezvények alkalmával jó szolgálatot tesz majd. Gondolom, eddig sokan kerültek már kínos helyzetbe, amikor nem találtak a közelben ilyen kis épületet. MEGJÖTTÜNK SZEGED VIDA SZŰCS RENÁTA Február 26., 10 óra 55 perc, 3270 g. S v. Füzes Tünde és Vida Szűcs Tibor (Szeged). PIÓKER ANGÉLA ILDIKÓ Február 24., 19 óra 24 perc, 3060 g. Sz.: Bénák Angéla és Pióker Tibor (Szeged) LENGYEL DOMINIK ISTVÁN Február 24., 19 óra 50 perc, 4100 g Sz.: Tóth Renáta és Lengyel István (Szeged). BERTA ANNA REKA Február 25., 16 óra 37 perc, 3160 g. Sz.: Simity Ilona és Berta András (Szeged). PETÓ CSENGE Február 26., 14 óra 38 perc, 3600 g Sz.: dr. Cserjés Andrea és dr. Pető Zsolt (Deszk). PALOTÁS FERENC Február 26., 22 óra 5 perc, 3230 g Sz.: Palotás Kármen (Szeged). TELEK ZSUZSANNA FRANCISKA Február 27.,10 óra 28 perc, 3660 g. Sz j Beviz Boglárka és Telek János (Szeged). VÁSÁRHELY BERECZKI MIHÁLY PATRIK Február 26., 14 óra 50 perc. 2950 g. Sz.: Bánfi Andrea és Bereczki Mihály (Mindszent). MOLNÁR DÁNIEL JÁNOS Február 27., 2 óra 15 perc, 4320 g Sz.: Szigeb Edit és Molnár Jenó (Maroslele). SZENTES FÜRI ADÉL Február 23., 6 óra 5 perc, 3070 g. Sz.: Varga Izabella és Füri János (Csongrád). MÉSZÁROS DÁNIEL Február 26., 8 óra 52 perc, 3030 g. Sz.: Makucza Ilona és Mészáros Sándor (Csongrád). LAKATOS DOMINIKA DENISE Február 26., 14 óra 10 perc, 3150 g Sz.: Varga Elvira és Lakatos Antal (Szentes). GYOVAI BENCE Február 26., 16 óra 35 perc, 3550 g Sz.: Lévai Zsuzsanna és Gyoval Pál Csaba (Csongrád). Gratulálunk! • CIKKEINK VISSZHANGJA Parkolóhiány - nem tervezői feledékenységből Lapjuk február 18-i számában „A sportcsarnok parkolói" címmel olvashattunk „tényfeltáró" összeállítást. A cikkben nyilatkozó Nóvák István Szeged városi főépítész szerint „.... a terület korábbi tervezői nem gondoltak a gyermekkórház, a MÁV-rendelőintézet és az uszoda autós várakozóhelyeinek kialakítására sem." A Csongrád Megyei Építész Kamara elnökségének véleménye szerint az idézett nyilatkozat minden alapot nélkülöz, bántóan szubjektív, és alkalmas kamarai tagságunk - „a tervezők" - jó hírének csorbítására, ezért azt visszautasítja. A főépítészi nyilatkozattal ellentétben a parkolóhelyek hiányát ez esetben sem a tervezői feledékenység okozta. Kollégáink a mindenkori szakmai szabályok és 4 hatósági előírások szerint tervezik településeinket és épületeinket. A közösségi beruházások tervdokumentációit önkormányzati és állami szervek véleményezik, ellenőrzik, majd engedélyezik. Véglegesítésükről, illetve megvalósításukról azonban szinte minden esetben a politikai hatalom - korábban a tanácsi, 1990. óta önkormányzati testületek - határoznak. A döntéseket a szakmai indokok mellett természetesen egyéb, például pénzügyi, vagy területgazdálkodási szempontok is motiválták. Emiatt az elmúlt évtizedekben sajnos tanúi lehettünk joggal bírált, hibás városrendezési, telepítési és beruházási intézkedéseknek. Olyanoknak, amelyeket a közvélemény - információ hiányában akár tervezői szándékoknak, vagy ötleteknek vélhet. Okkal feltételezhető, hogy ezek sorába tartozik a sportcsarnok térsége is, a terület zsúfolt beépítettsége, és az ezzel összefüggő parkolóhiány is. A tényszerű helyzet tehát az, hogy a tervezők - városrendezők és magasépítészek, szakági (pl. közlekedési) tervezők stb. - nem kulcsszereplői a döntési folyamatnak. Ebből következően e szakterületet hibáztatni, illetve a gyakran alulinformált olvasóközönség tájékozatlanságát tovább növelni etikátlan és méltatlan. CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ELNÖKSÉGE Nagyéren is sokallják a szemétdíjat „Mibe kerül idén a nagyéri szemét?" címmel megjelent cikkben leírtakhoz lenne néhány gondolatom. Azt, hogy a szemét elszállítását törvény írja elő, én is tudom. Milyen módon írja elő? Úgy, hogy mindenkit egyforma elbírálás alá veszi vagy differenciálja a szemetet előállítókat? Gondolok itt a díjfizetés mértékére, amellyel én sem értek egyet. Már csak azért sem, mert még egy dkg hulladékot nem raktam ki 1997. január 1 -je óta, amióta a rendelet életbe lépett, viszont fizettem a díjat. Évi kb. 10-12 zsák hulladék jön össze, ezt az 5-6 hónapos fűtési szezonban gyújtásnak használom. Ezért a 7571 forintos díjért kb. 450 kg barna szenet vehetnék, ami közel két hónapi tűzrevaló, ha nincs túl hideg tél. Most nehogy a környzetszennyezéssel jöjjön valaki, mert a hulladéktárolók, amiket én ismerek, napokig füstölögnek, sőt sokszor hetekig. Nem beszélve a bekerítetlen szeméttelepekről, ahonnan a változó irányú szél minden irányba széthordja a hulladékot, szennyezve a termőföldeket, erdőket, mezőket. Szerintem egy minimális alapdíj mindenkinek kötelező és e mellé zsákos megoldás A.S.A. Kft. vagy nagyéri önkormányzat felirattal, mely zsák ára tartalmazza a szállítási díjat, ami szerintem a legigazságosabb és legegyszerűbb lenne, mert így mindenki annyi díjat fizetne, ahány zsák szemetet rak ki. így nem kalkulált számot kapnánk, hanem egy valós adatot. Azzal, hogy a szemétszállítási díjat a csillagos égig emelik, nem tudják megakadályozni, hogy az utak mentén a réteken, legelőkön, erdőkben kevesebb szemetet lehessen látni. Ezzel a díjszabással csak a helyi lakosság terheit növelik. Én sem hozom ki a kukát, de fizetni sem akarok, amíg nem lesz differenciálva a díjszabás. IF). GIEHR ISTVÁN NAGYÉR ORVOSI ÜGYELETEK SZEGEDEN BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészen osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Ambuláns rendelés: Szeged, Kossuth Lajos sugárút 15-17. (a Szilágyi utca felől). Ügyeleti kihívás telefonszáma: 474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton és munkaszüneti napokon pedig reggel 7.30tól másnap reggel 7.30 óráig. Ambuláns rendelés a teljes ügyeleti időszak alatt: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17., (a Szilágyi utca felől). Elérhetőségi telefonszám: 474-374, vagy 104. GYÓGYSZERTÁR A Kígyó Gyógyszertár; Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! SMS-UZENETEK Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a levelek, a telefonhívások mellett szívesen fogadja a 06-3(V218-ll-ll-es számra az smsüzeneteket is! Észrevételeiket, véleményeiket köszönjük! FERENCESEK Az alsóvárosi ferencesekkel kapcsolatban: mi nem vagyunk hivők, de a gyermekeinket ingyen keresztelték meg, amit máshol többek szerint nem tettek volna meg. Bennünket is meg kellene hallgatni! (30/4053792) IDŐSEK OTTHONA Az Acél utcában az otthon kapuja előtt január óta csőtörés van. Maróti Tibor a Szegedi Vízmű Rt. víz és csatorna hálózati üzemvezetője köszöni a lakosság segítőkészségét, mely meggyorsítja a hiba elhárítását. (7CV2383735) DÍSZBURKOLAT Nem tudom, járt-e a polgármester úr valaha is a Cserepes soron. Ne csak mindig a belváros szépítésével foglalkozzon. Vagy itt nem emberek élnek? (304992050) ÚJ VÁRÓK Szerintem nagyon okos ötlet volt, hogy több autóbusz-megállóban helyeztek el várakozókat. [70/ 2794 445) lilesiel a Kapcsolat CSÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Bodó Gabriellával oszthatják meg, aki 9 és 13 óra között hívható a 0620-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, Illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehebk közzé mondandójukat. DIAKKEDVEZMENY Danis Istvánná szegedi nyugdíjas olvasónk szokta megvásárolni unokájának a tömegközlekedési járművekre a bérletet. A fiatalember felsőoktatási intézmény levelező tagozatán tanul. Utazáskor az ellenőr megbüntette a kedvezményes bérlet jogtalan használata miatt. Szélpál Gábor, az SZKT közönségkapcsolati iroda vezetője elmondta, hogy jogszabály írja elő, hogy helyi tömegközlekedési eszközökön a levelező oktatásban részt vevők nem jogosultak igénybe venni a diákkedvezményt. CSATORNA Lippay Károlyné Kecskéstelepről azért telefonált, mert szeremé megköszönni a településen folyó csapadékvíz-elvezető csatorna építését és a helyreállításokat végző cég munkásainak és munkavezetőjének a szakszerű munkát. SZERZETESEK Tácsiné hívott bennünket a szerdai újságban megjelent cikkre reagálva. Három gyermekét hordja az alsóvárosi szerzetesekhez hittanra, soha semmi olyat nem tapasztalt, hogy a szerzetesek valamilyen anyagi haszon reményében cselekednének. Igazán önzetlen a segítségük, a hontalanokat ellátják étellel, a gyermekeket pedig nagy szeretettel és odafigyeléssel nevelik. Olvasónk számára érthetetlen, hogy miért támadják a szerzetesrendet. Természetesnek találja, hogy ő mint szülő, amikor teheti, teljesen önkéntes alapon anyagilag is támogatja a rendet. EGÉSZSÉGÜGY T. I. szegedi olvasónk megtapasztalhatta a kórházi ellátás minden velejáróját, s azért hívta szerkesztőségünket, hogy elmondja, nincs arról meggyőződve, hogy csak az anyagiak hiánya okozza a magyar egészségügy jelenlegi helyzetét, szerinte az emberi tényezők ugyanannyit nyomnak a latba. EKO-PARK K. A. olvasónk Újszegeden, az Ekopark környékén azt tapasztalta, hogy az ott lakók kommunális szemetét nem szállítják el, hanem helyben égetik el. Dr. Budai Géza, a Dél-magyarországi Gyermek és Ifjúsági Alapítvány kuratóriumának tagja elmondta, hogy az alapítvány mlajdonában van a terület. A Környezetgazdálkodási Kht. rendszeresen elszállítja a kommunális szemetet, a hatalmas területen felgyülemlő falevelet és egyéb hulladékot szokták elégetni, ebbe belekerülhetett néhány műanyag palack is. Ezentúl jobban odafigyelnek erre. PANNON QSM £1vnna1 • POSTABONTAS A Terror Háza - a miénk Vasárnap van, este van, hideg van, Pesten van, a házak között van, a téren van, a ház a "terror Háza, maga a terror háza. Tömeg van, csöndes tömeg, de a levegő, ami körülveszi a tömeget, feszült, várakozó, vissza-vissza emlékező, fájdalmas, megtört, belefáradt arcok tömege, mely bizakodva figyel egy emelvény felé, ahol Magyarország miniszterelnöke áll és O is ugyan azon érzelmekkel telítve mondja országa, népe felé az eltelt, elmúlt szomorú terror által elhunyt, de a még élő emberek megsebzett szíve felé az el nem felejtett terror mély sebeket hagyó eseményeit. Vége a beszédnek, s lassú léptek után, igen nagy belső feszültséggel hirtelen megnyílik egy „Ajtó", a terror ajtaja, hirtelen hatalmas világosság támad úgy az épület belsejében, mint az emberi szívekben, akik akkor, ott lassan, igen nagy várakozással belépni igyekeznek. Ugyanebben a pillanatban felcsendül egy híres zeneszerző orgonára emlékeztető, csodálatos hangja, s megjelenik egy kéz, szoros egymás mellett létben és a kéz közepén egy reményt, fényt adó, fényes reménység, mint lángoszlop világítja meg a kezeket, az embert, aki tartja a gyertyát. Elérkezett az idő, illetve eljött, megértük, átvettük az épületet, amit magunkénak érzünk, esküszünk, hitet teszünk, hogy a benne levő emlékeket híven megőrizzük és szívünkben ápoljuk. - SKOFF H0R0SZK0P OC , KOS: Egyik szomszédja nagyon el!Í lenségesen viselkedik önnel. Nem érti, hogyan változnak meg ennyire az emberek egyik napról a másikra. ¿Mt BIKA: Sok mindent hall, s nem * »könnyű eldöntenie, hogy mit higgyen el. Amikor rosszkedvű nem tud logikusan gondolkodni, hát ne is próbálkozzék. Aw | IKREK: Váratlan akadályok kerülI nek az útjába, de ön most nem hagyja magát. Egyenesen halad az útján nem töródve ezekkel az akadályokkal. <*•, i RÁK: Vannak fiatal kollégák, akik I szinte felnéznek önre. Egy délutáni, kora esti összejövetelen kellemesen, kötetlenül beszélgethet velük. Qj I OROSZIÁN: Néhány ötlet az ön fanjai I táziáját Is megmozgatja. Ön sokkal óvatosabb, mint általában az emberek, ezért nem is éri annyi meglepetés. fK f SZŰZ: El kell utaznia üzleti ügyben. ' Az új környezet jó hatással lesz a lelki világára, s teljesen felszabadultan tér vissza otthonába, ahol nagyon várják. f/7 I MÉRLEG: Egész nap elfoglalt, kemé»» I nyen dolgozik, aminek természetesen az eredménye Is meglesz. Este kedves emberek érkeznek vendégségbe. W | SKORPIÓ: Hallgasson az olyan em^ « berek tanácsaira, akiknek fontos az ön jövője, s nem csak a levegőbe beszélnek. Fiatal rokona segít önnek. Jkr j NYILAS: Ne habozzék, amikor olyan ' ajánlatot kap, amely előnyös az ön számára. Egy megbeszélés során új elképzelése alakul ki karrierjéről. [ BAK: Nem szívesen avat be máso* kat a terveibe A jó döntések alapfeltétele ön szerint, hogy nem szólhat bele senki, így a felelősség is az öné. | VÍZÖNTŐ: Váratlan nehézségekbe ' ütközik, minden találékonyságát és türelmét elő kell vennie, hogy a saját szájíze szerint alakítsa a helyzetet. ¡^ | HALAK: Egyetlen célja van, hogy • minél jobban érezze magát. Ennek érdekében szinte mindenre hajlandó, hiszen csak egyszer élünk a földön. TISZTELT OLVASOINK! A választások befejezéséig nem áll módunkban pártpolitikai indíttatású olvasói leveleket közölni. Emellett szerkesztőségünk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások természetesen olvasóink nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.