Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-27 / 49. szám

10 • KAPCSOLATOK» SZERDA, 2002. FEBRUÁR 27. • MEGKERDEZTÜK CSONGRÁDI OLVASOINKAT Elégedett-e a DORA LASZLONE nyugdíjas: - A két évvel ezelőtti árvíz idején és utána a gát melletti házakat le­bontották, és láttam, hogy utána még hosszú ideig dolgoztak a töl­tésen. Arról nem tudok, hogy konkrétan milyen munkákat vé­geztek, de szerintem ma már na­gyobb biztonságban van Csong­rád, mint 2000 tavaszán volt. IARABEK IMRE nyugdíjas: - Vízügyi dolgozó voltam 1957 novemberétől 1989 decemberéig, elég jól ismerem a csongrádi véd­töltést. Figyelemmel kísértem a tavalyelőtti és a tavalyi munkákat is. Nagyon elégedett vagyok az ed­digi védtöltés-erősítéssel, a város mellett masszív a töltés. A vízügyi vezetők jó szakemberek. H0R0SZK0P i^»I KOS: Nagy változásokra készül, m I melyek hatással lesznek egész életére. Egy korábbi döntésének mostanában érik meg a várva várt gyümölcse. <y-j , BIKA: Ma valahogy remek formában | van, s ennek köszönhetően mindent elintéz délelőtt. Ne vállalja a végrehajtó szerepét, mert ezzel elveszítheti egyik barátját. Aa | IKREK: Megpróbál másnak tűnni, I mint ami valójában, de ez nem iga­zán jön be. A szerelmet helyezi ma az előtér­be, s minden mást hanyagol. ^ „ , RÁK: Ön remekül és hatékonyan 1 dolgozik és egyéni a munkastílusa, már amikor dolgozik. Egyébként egyedi módon tud nem dolgozni is. ft I OROSZLÁN: Tartja magát a diétához, I bár az alakja már egyáltalán nem iz­gatja. Úgy gondolja, ha tetszik valakinek, így is fog tetszeni. Kényelmes álláspont. S SZŰZ: Egy új ötleten töri a fejét, s ™ I eszébe is jut néhány dolog de eze­ket jobb csak akkor nyilvánosságra hozni, ha már teljesen ki lesznek dolgozva. fj, | MÉRLEG: Lehetőségei végtelenek, Oö [ de ha elkerülhető, a döntést ha­lassza el későbbre. Nem hisz a könnyen és sokat ígérőknek, mert általában lódítanak. w I SKORPIÓ: Llj kalandokat keres és I rájuk is talál, amikor öntől szokat­lan rugalmassággal vállalkozik egy feladat­ra. Mindennek oka van, gondolja. JL. NYILAS: Természetesen az élet ne­• I héz, de az öné különösen az. Pa­naszkodik, mert ettől mindig megkönnyeb­bül, bár a megoldás még várat magára. £ I BAK: Ha úgy érzi, hogy az önre bí­^ i zott (eladat túl nagy fafat önnek, nyugodtan kérje egyik befolyásos barátja se­gítségét. Hivatalos egy összejövetelre. •^jj ' VÍZÖNTŐ: Ma tovább építgeti kar­* ' rierjét, ám egy rossz döntéssel min­den veszélybe kerülhet. Ha teheti, ma ne vállaljon semmiféle kockázatot. 1 HALAK: Sorsának alakulásában ! mindig nagy szerepet játszik az, hogy hogyan bírja fizikailag a megpróbálta­tásokat. Szerencsére a kondíció javítható. ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett szemé­lyeket Szegeden az SZTE Trauma­tológiai Klinika ¡az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészed (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátá­sa a gyermekklinika gyermekse­bészeti osztályán történik. KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órá­tól másnap reggel 7.30 óráig, szom­baton, vasárnap és munkaszüne­ti napokon reggel 7.30 órától más­nap reggel 7.30 óráig. Ambuláns rendelés: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (Szilágyi utca felől). Ügye­leti kihívás telefonszáma: 474­374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton és munka­szüneti napokon pedig reggel 7.30­tól másnap reggel 7.30 óráig. Am­buláns rendelés a teljes ügyeleti időszak alatt: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17., (a Szilágyi utca felől), "telefon: 474-374, vagy 104. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Klauzál téri 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! LASZLO ZOLTÁN főiskolai hallgató: - Tavasszal kiderül, hogy megérte­e megépíteni a mélyszivárgót, s az is, hogy az eddig elvégzett munkák mennyire voltak elegendőek a vá­ros árvízvédelmi biztonságának ja­vítására. A gát most jól néz ki, biz­tonságosnak tűnik. Úgy tudom, magasítottak is rajta, de ebben nem vagyok biztos. BORI LASZLONE hivatalsegéd: - Csongrádtól hat kilométerre, Felgyőn lakom, a falubeli ismerő­seim körében nem igazán volt be­szédtéma a gát felújítása. Arról hallottam, hogy a két évvel ezelőtti árvíz után földet hordtak a véd­töltéshez, de mást nem nagyon tudok erről. Szerintem biztonságo­sabbá vált a környék. • POSTABONTÁS Mi a pártpolitika ? MEGJÖTTÜNK SZEGED Bereczki Tünde és Szőke Róbert (Mind­JUSZTIN VERONIKA szent). Február 25., 12 óra, 3500 g. Sz.: Nedelkovics Aliz és Jusztin István (Kistelek). MAKÓ CZIBOLYA LILI T0TH NIKOLETTA Február25., 11 óra 45 perc, 3680 g. Sz.: Február 25., 10 óra 47 perc, 3500 g. Szü­Ábrahám Júlianna és Czibolya Tibor (Balástya). lei: Oaróczi Erika és Tóth István (Kis­VARGA MATE zombor). Február 25., 17 óra 44 perc, 3300 g. Sz.: Rigó HALAL GABRIELLA SZIM0NETTA Györgyi és Varga Imre (Szeged). Február 26., 8 óra 10 perc, 3800 g Sz.: Hégely KOVÁCS MARK ANDOR Jolán és Halál Antal (Kiszombor). Február 26., 5 óra 7 perc, 3410 g Sz.: Kenyeres Beáta és Kovács Béla (Sándortalva). SZENTES FARKAS ANNA VÁSÁRHELY Február 25., 18 óra 44 perc, 3120 g. Sz.: Lajos SZŐKE ZSOMBOR MARK Andrea és Farkas Péter (Csanytelek). Február 25., 12 óra 50 perc, 3730 g. Sz.: > Gratulálunk! Többéves bojkott után (okait nem részletezem) most elvi enged­ményt tettem magamnak: három hónapra előfizettem a Délma­gyart. Ha fizetek - eltartom a la­pot -, miért tennék lakatot a számra? Ismét kritizálok. Nagyon-nagyon helytelenítet­tem döntésüket, miszerint: „A választások befejezéséig nem áll módunkban pártpolitikai indít­tatású olvasói leveleket közölni." Miért? Mert a rádió, tv, kisember, nagyember, utcán és otthon foly­ton a választásokról beszél? Mert a valós élet most ezzel van tele? Állítom, hogy - miként az újság­írók - az olvasók is képesek párt­politikával kiegyensúlyozottan, igazságosan foglalkozni. Főleg, ha úgy szerkesztik a rovatot. De ha már egyszer így döntött a szerkesztőség, akkor miért hoz­ta le dr. Csapó Balázs iszonyatos terjedelmű levelét (február 16.)? Ezen az íráson egyáltalán nem látszik az elv: „rövidítve, szer­kesztett formában". Ami pedig a tartalmat illeti: az tömény párt­politika, ha Szegeden, kam­pány közepén egy olvasói levél­ben megjelennek a következő sza­vak: „Bartha", Tímár" „Kato­na", „Török", „feljelentés" stb. Említésükre mindenki a „torony alatt"-i pártcsatározásokra gon­dol. Csapó úr levele országgyűlé­si képviselőjelöltet próbál lejárat­ni. Úgy gondolom, az újság ezúttal ellentmondásba keveredett terje­delmi és tartalmi értelemben egya­ránt. Szerintem lapjuk részéről csak egyfajta reagálás méltányos: „Elismerjük! Sajnáljuk!" Levelem - Csapó úréhoz képest - rövid, ezért hiszem, hogy nem kell sok „húzást" elszenvednie. Egyetlen jelző elhagyása is lénye­gesen megváltoztathatja az igazi mondanivalót. Bízom a szólássza­badságban. KÖVÉR KÁROLY Tisztelt Olvasó! Először is őszintén örülünk, hogy ismét előfizetőink között üd­vözölhetjük. írásához annyit fűznénk hozzá, az említett levél (ami egyébként rövidített, szer­kesztett formában jelent meg ­szemben az Önével) vélemé­nyünk szerint nem a pártpolitiká­ról szólt. Hanem Szeged városá­nak, a város vezetőinek vélt vagy valós ügyeiről. Természetes, hogy az említett személyek közül többen pohtikai pártoknak is a tagjai, de a kettőt nem szabad összemosni. Példá­nak okáért: Szeged polgármeste­re elsősorban a városért felelős, és nem pártjáért, vagy annak ügyeiért. Ugyanakkor azt is sze­retnénk hozzátenni: a levélben érintett sgemélyek bármelyike re­agálhatott volna - akár hasonló terjedelemben is Csapó Balázs írására. Nem tette. A szerk. E-MAIL ÜZENETEK Tisztelt olvasók! Leveleiket a jövőben a követ­kező e-mail címen is fogadjuk: kapcsola­tok@delmagyar.hu. PIAC Nem értem, miért kellene a piac­nak kiköltözni egy elérhetetlen helyre, amikor a Mars téren is van elég hely. Aki ezt javasol­ta, valószínűleg nem busszal jár a piacra, már ha egyáltalán jár. G.-né VÁROSŐRSÉG A városőrség elnöke, Kovácsné Vadászi Erika reagált a szervezet működésével kapcsolatos koráb­bi észrevétebe. Tájékoztatásul kö­zölte: a városőrség tagjai sport és egyéb rendezvények biztosítása mellett önzetlenül vállalják a járőrözést. Tagjaik között nyugdí­jas rendőrök, tűzoltók, bör­tönőrök, munkások, gépkocsive­zetők, értelmiségiek.is tevékeny­kednek. Az állomány zöme érett­ségizett és valamennyien rendel­keznek erkölcsi bizonyítvánnyal. LABDA Szegeden, a Csongor téri Eötvös gimnázium udvarán focizott 4 fiú vasárnap délután. Egy erősebb lö­véstől a labda átrepült a sportud­var mögött húzódó garázssor fö­lött, s valahol a Retek utcai tíz­emeletesekvégét szegélyező belső úton landolt. Mire a fiúk megke­rülték a garázssor végét, a labdá­nak hűlt helye volt. Egy kisgyerek (aki korábban szintén a sportud­varon játszott) látta, hogy valaki bevitte a focit az egyik lépcsőház­ba. A keresés hiábavalónak bizo­nyult. Ha a Retek utcai tízemele­tesek háztartásainak valamelyi­kébe egy „idegen, talált", kissé kopottas, fehéres focilabda került a hétvégén, értesítést kérek (este) a 472-348-as telefonra. Köszönettel: két nagyfiú édesanyja CSÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztala­taikat Bodó Gabriellával oszthatják meg, aki 9 és 13 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, il­letve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetés­ben tehetik közzé mondandójukat. SZENTESI ADO A szentesi polgármesteri hivatal adócsoportjának vezetője, Tbnnes­né Kiss Ildikó az sms-ekre válaszol­va elmondta, hogy a szentesi he­lyi adók befizetéséhez szükséges csekkeket az adózók a befizetési ha­táridőhöz mérten, ami 2002. már­cius 18., időben kézhez kapják. Ha véledenül mégsem, akkor az ügyfelek személyesen vagy telefo­non jelezzék a hivatalnál. FAKIVÁGÁS F. J. olvasónk felháborítónak tart­ja, hogy a megszűnt temetőben a fákat úgy vágják ki az alvállalkozók, hogy a sírokat a dőlő fák tönkrete­szik. Olvasónk szerint nem a faki­vágással kellett volna kezdeni a munkát, hanem a szeméthegyek eltüntetésével. SZEMÉTÉGETÉS M. I. makói olvasónknak a te­metői szemétégetéssel kapcsolat­ban javasolta, hogy a műanyag fla­konokat egy szelektív gyűjtőhe­lyen kellene tárolni, majd elszállí­tani. A többi hulladékot pedig le­het égetni. KÉZILABDA Meleg Ferenc újszegedi olvasónk kézilabda-rajongó és kedvenc szó­rakozása a Pick-meccseken való részvétel. A 75 éven felüli szurko­lók a múlt évben ingyen izgulhat­ták végig a városi sportcsarnok­ban a kézilabdameccseket. Miu­tán a sportcsarnok megújult, meg­újultak a lehetőségek is, 2002-ben megszűnt ez a kedvezmény, nyug­díjasjegyet pedig nem lehet válta­ni. A Sante Kézilabda Kft. sport­igazgatója, Kószó István elmond­ta, hogy a nyugdíjasok az elmúlt három évben, tudomása szerint, nem kaptak ilyen kedvezményt. KÖSZÖNET LAPUNKNAK Gálfi Istvánná köszönetét fejezte ki lapunknak, amiért felkarolta a gaz­dátlan kutyák sorsát, segített az új gazdik megkeresésében, a Kapcsolatok oldalnak pedig azért, amiért helyt adott a Szege­den is alakuló állatmenhellyel kap­csolatos összes, fontos informá­ciónak. BELVÁROSI TEMETŐ Kónyáné a belvárosi temetőben felhalmozott szemét eltakarításá­ra szeretné felhívni a figyelmet. Jároli Jenő temetővezető elmond­ta, hogy a temető területén jelen­leg több mint húsz kisegítő mun­kás dolgozik. Az általuk és a hoz­zátartozók által összegyűjtött sze­mét eltakarítása a temető terüle­tén folyamatos. PANNON «»" Az élvonal . GSM • A JOG ASZTALA A levéltitok betartása A. J. kisteleki olvasónk panaszol­ta: A ház, amelyben lakunk, egy többlakásos társasház. Mint általá­ban, a mi lépcsőházunkban is egy­más mellett vannak a postaládák. Sajnos mire a postás a leveleket hozza, a kicsi levélládák már zsú­folásig vannak tömve különböző reklámprospektusokkal. Többször előfordult, hogy a nekünk cíqjzett levél kihullott a ládából. A földszin­ten lakó idős asszony azokat a le­veleket, amelyek a földön hever­nek, rendre felbontja és annak el­lenére, hogy egyértelműen kitűnik a levélből, hogy nem neki szánták, elolvassa azokat. Kicsit bosszantó ez az állapot, de hiába szólunk neki, nem hajlandó a kíváncsiságát féken tartani. Nem akarunk nagy bot­rányt csapni, de ltíváncsi lennék, hogy mi a jogi megítélése az eset­nek. Tisztelt Olvasó! A rendelkezésemre bocsátott in­formációk alapján kérdésére az aláb­bi választ tudom adni: Kétségtelen, hogy a társasházban nem könnyű megőrizni a békés együttélés kö­rülményeit. Főleg, ha ilyen esetek zavarják meg a lakók nyugalmát. Ami a jogi megítélést illeti, a föld­szinten lakó idős asszony egyér­telműen levéltitkot sért akkor, ami­koi felbontja és elolvassa a nem neki címzett leveleket. Ezzel a sé­relemmel bírósághoz lehetne fordul­ni, de kérdéses, hogy a hosszadal­mas és költséges eljárás megéri-e, vagy inkább a lakóközösség próbál­ja meg rábírni a hölgyet arra, hogy tartózkodjék a jövőben a hasonló cselekedeteitől. IFI DR- KÖNCZÖL LÁSZLÓ Leveleket: „A jog asztala" Dél­magyarország Szerkesztősége 6740 Szeged, Stefánia 10. címre kérjük. SMS-UZENETEK Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a leve­lek, a telefonhívások mellett szívesen fogad­ja a 06-30218-11-11-es számra az sms­üzeneteket is! Észrevételeiket, véleményeiket köszönjük! ADÓ Sándorfalván sem küldik ki a súly­adóról és a kommunális adóról a csekket, sőt az utóbbit befizetni is csak a helyi Takarékszövetkezetnél lehet. Ki kiért van? (209549525) TAXI Köszönöm annak a taxisnak, aki február 26-án segített időben eljut­ni a Ságvárihoz. Sokat köszönhe­tek neki! Remélem, minden taxis ilyen rendes! Köszönöm! Egy fel­vételiző! (309108071) FELSŐVÁROSI POSTAHIVATAL Időszerű lenne már megegyezni a postának és a MAV-nak mert a felsővárosiak türelme fogytán a postahivatal nyitása ügyében, in­gyenes sms ÓRA Miért nem raknak a sportuszodá­ba egy órát, vagy kapcsolják be, ami ott van. Sokunknak nincs víz­hatlan órája ! (303292402) AUTÓ Az ősszel vettük az első saját au­tónkat, ma bementünk a sándor­falvi önkormányzathoz a súlyadó csekkért, és egyből meg is bírságol­tak, mert nem jelentettük be ne­kik az autót (nem tudtunk róla). Semmi méltányosság, csak bírság! Lehet fellebbezni, háromezer fo­rintos illetékbélyeggel, de közöl­ték, hogy úgysem engedik el! Pol­gárbarát ugye? (209549525) lilesiel a Kapcsolat TISZTELT OLVASOINK! A választások befejezéséig nem áll módunkban pártpoütikai indíttatású olvasói leveleket közölni. Emellett szerkesztőségünk továbbra is fenntart­ja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások természetesen olvasóink né­zeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.

Next

/
Thumbnails
Contents