Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-26 / 48. szám

2 •BELFÖLD-KÜLFÖLD» SZERDA, 2002. FEBRUÁR 27. Németh Zsolt és Weiss továbbra is tárgyal Pcter Weiss (balról) megérkezett a Külügyminisztériumba, ahol Németh Zsolt fogadta. MTI Telefotó: Soós Lajos BUDAPEST (MTI) Tárgyalásokra és tapmtatra van szükség a kedvezménytörvény és a benesi dekrétumok körüli nézet­különbségek tisztázása érdekében - jelentette ki Németh Zsolt kül­ügyi államtitkár hétfőn Budapes­ten. A külügyi vezető erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet l'eter Weiss-szel, a szlovák parla­ment külügyi bizottságának elnö­kével közösen tartottak, megbe­szélésüket követően. Elhangzott, hogy a tárgyalópartnerek ismer­tették egymással álláspontjukat a kedvezménytörvényről és a bene­si dektérumokról. Peter Weiss saj­nálatát fejezte ki amiatt, hogy ­mint mondta - a három éven át si­kerrel épített szlovák-magyar kap­csolatok törést szenvedtek, és meg­sérült a kölcsönös bizalom a két or­szág között. Ugyanakkor - Né­meth Zsolttal egyetértve - a tárgya­lások folytatását szorgalmazta. A sajtótájékoztatón mindkét fél hangsúlyozta, hogy a két országnak most az Európai Bizottság agrár- és regionáhs támogatásokkal kapcso­latos javaslatára kell összpontosí­tania figyelmét. Az MSZP megmentené a visegrádi együttműködést Kovács László vállalja BUDAPEST (MTI) Kovács László szocialista pártel­nök birálta Orbán Viktor kor­mányfőt a Benes-dekrétumokkal kapcsolatos nyilatkozata miatt és azért, mert - álláspontja szerint ­szétzilálta a visegrádi négyek együttműködését éppen most, amikor nagy szükség lenne a kö­zös fellépésre. Az ellenzéki politikus erről hét­fői budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, hozzátéve: az MSZP még a héten lépéseket tesz a visegrádi négyek együttműködésének meg­mentése érdekében. Ám erről to­vábbi részleteket nem kívánt mondani. Kovács László a Benes­dekrétumokkal kapcsolatban le­szögezte: ezek a kollektív bűnös­ség elvére épülnek, amivel nem ért egyet. Ugyanakkor megjegyezte, hogy szerinte ezt a problémát a kétol­dalú kapcsolatokban lehetne fel­vetni, bár a történtek azt jelzik, így sem biztos, hogy Magyarország a közeljövőben el tudná érni a dek­rétumok érvénytelenítését. Bajor vélemény szerint a csehek provokálnak BERLIN (MTI) Az Európai Parlament egy bajor képviselője hétfőn hajmeresztő­nek minősítette a cseh alsóház el­nökének javaslatát, hogy a benesi dekrétumok kerüljenek bele a Csehország EU-felvételét rögzítő szerződésbe. Az MTI berlini irodá­jába eljuttatott közleményében Bernd Ibsselt, aki egyben a cseh és az Európai Parlament vegyes par­lamenti bizottságának alelnöke, leszögezi: Václav Klaus javaslata nem más, mint tudatos provoká­ció az Európai Parlamenttel szem­ben, amely már három ízben kö­vetelte a nemzetközi joggal ellen­tétes dekrétumok eltörlését. A ba­jor képviselő jellemzőnek minő­sítette, hogy „ezeket a rasszista dekrétumokat (Klaus) most hirte­len az EU-jog szintjére akarja emel­ni, azok után, hogy Zeman mi­niszterelnök csaknem négy évvel ezelőtt arról biztosította Schröder kancellárt, hogy azok érvényüket veszítették. Klaus kezdeményezé­se azonban azt bizonyítja, hogy változatlanul érvényben vannak". A kommunizmus áldozatainak emléknapja A mai szabadság egykori ára BUDAPEST (MTI) A kommunizmus áldozatainak em­léknapja alkalmából a Szovjetunió kényszermunkatáboraiban elpusz­tult vagy kivégzett áldozatokra em­lékezett a GULAG Alapítvány hét­főn Budapesten. A koszorúzáson Herényi Károly, a Magyar Demok­rata Fórum országgyűlési képvise­lője beszédében rámutatott: két ok­ból kell emlékeznünk. Egyrészt tar­tozunk az áldozatoknak és az élet­ben maradottaknak azzal, hogy há­lával idézzük fel emléküket. - Hi­szen mai szabadságunk árát, melyet a mi generációnak szinte ingyen kapott, az árát ők bzették meg ­hangsúlyozta a szónok. Herényi Károly kiemelte: a másik ok, ami­ért emlékeznünk kell, hogy ne for­dulhasson elő még egyszer Magyar­országon, ami előfordulhatott a XX. században, a fehér terror és a vörös terror idején, vagy a második vi­lágháborúban. Hozzátette: minde­zekre figyekneztetnünk kell a mai ifjúságot is, akik az eseményekről nem sokat tudnak. Rámutatott: 1990-ig ugyanis olyan időszak volt Magyarországon, amikor a törté­nelemórákon mindezekről nem esett szó. A GULAG Alapítvány 1993-ban alakult Magyarországon a Gulagon elpusztultak emlékének megörökítésére, alapítói maguk is megjárták a munkatáborokat. Az Országgyűlés 2000 júniusában dön­tött arról, hogy minden évben feb­ruár 25-én tartsák a középiskolák­ban a kommunista diktatúrák áldo­zatainak emléknapját. A nap Kovács Bélának, a kisgazdapárt főtitkárának elhurcolásához kapcsolódik: a po­litikust 1947. február 25-én vitték a Szovjetunióba, ahonnan nyolc év elteltével térhetett haza. • A kommunista diktatúrák áldo­zatainak emléknapja tiszteletteljes főhajtás a múlt előtt, saját, mai ön­becsülésünk eleven példája, s egy­ben tanúság a jövő előtt - erről Bo­korrá Zoltán, a Fidesz elnöke beszélt Csehák Judit az MSZP jelöltje az egészségügyi és szociális tárca élére Egy mondatnyi program KESZTHELY (MTI) Újabb miniszterjelöltjét jelentette be hétfőn zalai programja során Med­gyessy Péter: az MSZP kormányfő­jelöltje közölte, hogy az egészségügyi és szociális tárcát Csehák Juditnak (felvételünkön) szánja. A Keszthe­lyen tartott sajtótájékoztatón az egészségügy irányítását, illetve fel­ügyeletét korábban miniszterként s miniszterelnök-helyettesként ellá­tó Csehák Judit egy mondatba tö­mörítette programjának lényegét: „Senki ne legyen szegény, mert be­teg, és senki ne legyen beteg, mert szegény". A szociahsta politikus el­mondta, hogy a politikai életbe „a jelenlegi állapotot látva és a jóléti rendszerváltás szociálisul program­ját megismerve" tért vissza. - A jelöltség elvállalásakor nem az öngyilkosjelöltek klubjába jelent­keztem, hanem olyan feladatra, amely a biztonság, esély, emberies­ség és a bizalom alapelvei szerint, egységben kezeli az egészség- és szo­ciálpolitikát - hangoztatta. Az or­szág gazdasági előrehaladása ön­magában nem oldja meg a szociál­is gondokat, a tehetősebbeknek is érdeke, hogy az éles társadabni kü­lönbségek ne maradjanak meg ­szögezte le. MTI Telefotó: Mészáros T. László Tom Lantos reménye BUDAPEST (MTI) Tom Lantos reméli, hogy az ápri­lisi parlamenti választásokon a magyar állampolgárok a szabad és demokratikus társadalomra voksolnak, és nem engedik a gyű­lölet nyelvét beszélő politikai erő­ket, a szélsőjobbot és a szélsőbalt a hatalom közelébe. Az Egyesült Államok kongresszusa külügyi bi­zottságának magyar származású demokrata társelnöke erről hétfői budapesti sajtótájékoztatóján be­szélt. A politikus elmondta: ma­gánlátogatáson tartózkodik Ma­gyarországon, ugyanakkor több országot is érintő európai útjá­nak az a célja, hogy kiálljon a George W. Bush amerikai elnök által a nemzetközi terrorizmus ellen meghirdetett harc mellett. ­Az amerikai nép teljes mérték­ben támogatja a terrorizmust el­fogadó országok, Irak, Irán, Észak­Korea és más államok elleni hat­hatós fellépést. Az USA számít szövetségeseire, de ha kell, akár egyedül is felveszi a harcot. A bűnözés elleni harc regionális központja élén Bánfi Ferenc szerepe BUKAREST (MTI) Több mint háromezer hasznos információ cserélt már gazdát a szervezett bűnözés elleni harc bu­karesti regionális központjának segítségével. A nem egészen más­fél évvel ezelőtt nyitott központ­nak márciustól magyar vezetője lesz Bánfi Ferenc rendőrtábornok személyében. A központ eddigi munkájának ismertetése alkal­mából nemzetközi találkozót tar­tottak Bukarestben a térségbeli államok rendőri és vámszerveze­tei vezetőinek részvételével. A ta­lálkozón Magyarországot Orbán Péter altábornagy, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője és Bencze József, a Vám- és Pénzügy­őrség rendészeti főigazgatója kép­viselte. A Tisza szabályozása és a Vásárhelyi-terv MATESZALKA (MTI) A kormány programja szerint a következő években 500 km hosszú gát épül ki biztonságosra a hazai fo­lyók mentén, és a Vásárhelyi-terv elképzeléseinek valóra váltásával megkezdődik a leginkább veszélyes Tisza új szabályozása is - jelen­tette ki Fónagy János hétfőn, Má­tészalkán. A közlekedési és víz­ügyi miniszter elmondta: a Tisza szabályozását a környező érintett országokkal együtt szeretnék meg­oldani. Ukrán oldalon az idén már meg is kezdődik két víztározó lé­tesítése, amelyek a kialakuló árhul­lámok nagyságát csökkentik majd. A távoli jövő űrhajóit tervezik a tudósok BOSTON (MTI) A távoli jövő űrhajói akkorák lesz­nek, mint egy város és hatalmas vitorláikkal könnyedén és méltó­ságteljesen siklanak majd a csil­lagok között. Amerikai kutatók évek óta dolgoznak olyan űrjár­művek kifejlesztésén, amelyek fedélzetén vészhelyzet esetén em­berek tömegei hagyhatnák el a Földet. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egyik szakértője szerint bolygónk élettartama vé­ges, és ha egyszer végleg kihűl az életet adó Nap, akkor bizony mil­lióknak kell majd új otthont ke­resniük a világűrben. Egy ilyen mentőakciót azonban csak óriási befogadóképességgel rendelkező hajókkal lehet kivite­lezni. A jövő űrhajói, amelyek méreteikben leginkább egy város­hoz fognak hasonlítani, hatalmas vitorlákkal lesznek felszerelve, amelyeket egy óriáslézer erőtel­jes lökései dagasztanak majd ­magyarázta jövőképét Geoffrey Landis. A kutató szerint a rend­kívül könnyű anyagból készülő vitorlák szélessége elérheti akár a több ezer métert is. A tudósok most azt is vizsgálják, milyen szo­ciális feszültségek léphetnek fel a földlakók új otthonának felku­tatásával megbízott űrmisszió tag­jainak körében. A michigani egye­tem egyik munkatársa szerint az űrhajón először a Földdel való kapcsolattartásban mutatkozná­nak problémák. - Képzeljék el, hogy az űr­misszió kezdetekor a hajón és az űrközpontban is angolul beszél­nek az emberek. Ötszáz év alatt azonban olyan jelentős változáso­kon mehet át a nyelv struktúrája a Földön és az űrhajón egyaránt, hogy a két kolónia tagjai egyálta­lán nem fogják érteni egymást ­mondta Sarah Thompson nyel­vészprofesszor. Az amerikai kutatók szerint a csillagközi utazáshoz használt jár­művek leginkább bárkákhoz fog­nak hasonlítani, amelyeken min­den megtalálható lesz, ami nélkül az utazók nem élhetnek, mint például a növénytermesztésre al­kalmas üvegházak. a Kulák-Golgota című dokumen­tumfilm díszbemutatója előtt hét­főn, Budapesten. Pokorni Zoltán ünnepi beszédében megdöbbentő­nek és elszomorítónak mondta, hogy a Terror Háza múzeum vasár­napi megnyitását némelyek gyűlö­letkeltő kampányrendezvénynek nevezték, s arról nem a közös nem­zeti ügy, a tiszteletteljes főhajtás jutott eszükbe. Szavai szerint a mú­zeum emléket állít a múltnak, az ál­dozatoknak. • Országszerte az iskolákban és az oktatási intézményekben Ls megem­lékeztek a kommunizmus áldoza­tainak emléknapjáról. RÖVIDEN MSZP-DÖNTÉS Az MSZP-frakció részt vesz az Országgyűlés keddi ülésén, de nem szavazza meg a napirendet és a médiatörvény módosításának a házszabálytól eltérő módon való tárgyalását - ismertette a frakció hétfői ülésén született döntést új­ságírók előtt Nagy Sándor, a kép­viselőcsoport vezetője Budapes­ten. Elmondta: visszavonják po­litikai vitanapra tett kezdeménye­zésüket, de végig ott lesznek a plenáris ülésen, és megakadályoz­zák, hogy esetleg olyan döntés szülessen, amely az ország kárá­ra vagy a demokrácia sérelmére válna. A DEPORT-'56 VÉLEMÉNYE Az '56-os Deportálások Tényfel­táró Bizottsága (Deport-'56) kife­jezetten morbid ötlenek tartja, hogy az MSZP hatalomra kerü­lése esetén a most megnyílt Ter­ror Háza múzeumot átkeresztel­né Emlékezés és Megbékélés Há­zára. Ilyen erővel akár Vendég­háznak is nevezhetnék, ahova az áldozatok önként, saját jószán­tukból látogattak el. A Deport­'56 ezt a törekvést éppúgy az el­követett bűnök relativizálásának tartja, mint a holokauszt tagadá­sát. SCHMUCK LEMONDOTT Schmuck Andor, akinek újpesti képviselőjelöltségét az Új Baloldal visszavonta, hétfőn tiltakozása jeléül bejelentette lemondását a pártban betöltött valamennyi tisztségéről. A közlemény szerint az Új Baloldal választási bizottsá­ga hétfőn közölte Schmuck An­dorral indokait, amiért visszavon­ta tőle a képviselő-jelöltség jogát Budapest 6. számú választókerü­letében. SZÁZÖTVENEZER ÉRDEKLŐDŐ A Tferror Háza egyszerre szól a múltról, a jelenről és a jövőről ­mondta Pokorni Zoltán. A Fidesz elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy a Terror Háza vasárnapi megnyitóján rengeteg érdeklődő látogatott el a múzeumba és em­lékezett meg a kommunista dik­tatúrák áldozatainak emléknapjá­ról is egyben. Pokorni Zoltán el­mondta: a Terror Házának meg­nyitásakor 150 ezer emléklapot osztottak szét az intézmény mun­katársai az érdeklődők között. BUX-ERŐSÖDÉS A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 71,14 pontos növekedéssel, 7920,63 ponton zárt hétfőn. A keddi záró értékhez képest ez 0,91 százalé­kos erősödés. A részvénypiac for­• galma az elmúlt év egyik legala­csonyabbika volt, 1,50 milliárd forint értékben cseréltek gazdát hétfőn a részvények. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő helyettes ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, mellékletek), M1SKOLCZI RÓBERT |fotó|, OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI IÓZSEF {sportj • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153 telefon: 62/567-888 Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800 Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. interneteim wwwdelmagyar.hu • E-mail szerkesztosegfn delmagyar.szcged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TLL/fax: 62/241-905. Hirdetési tcl./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6. Ttí.: 62/213-391. Tél./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tél 63/401-024. tel/fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11 (Városi Galériai Tel./fax: 63/481 010 • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Kiadói titkársági (ax: 62/442-958 • Hirdetésfelvétel: 62/567-832. 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Teoesztés: 62/567-864 Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1165 IDélmagyarországl, 1055 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Dclmagyarországl, ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents