Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-14 / 38. szám
2 • BELFÖLD-KÜLFÖLD" CSÜTÖRTÖK, 2002. FEBRUÁR 14. A megvert jelölt és a durva hangnem Kiemelkedő szakaszban a magyar-orosz kapcsolatrendszer Közös a politikai akarat BUDAPEST (MTI) Orbán Viktort megdöbbentette, hogy „nyilvánvalóan politikai okból" hétfőn megvertek egy fővárosi országgyűlési képviselőjelöltet. Szerinte ez összefüggésben van a választási kampány durva hangnemével. - Nem gondoltam volna, hogy Magyarországon előfordulhat, hogy nyílt utcán, világos nappal, nyilvánvalóan politikai okokból egy embert, egy képviselőjelöltet megverjenek, brutálisan bántalmazzanak, furkósbottal leüssenek - fogalmazott a miniszterelnök szerdán, a sajtó képviselői előtt, Budapesten, annak kapcsán, hogy hétfőn Oláh János önkormányzati képviselőt, a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltjét két férfi súlyos bántalmazta. A kormányfő leszögezte: ez egy olyan országban történik, ahol a függetlenséget, a szabadságot egyetlen puskalövés, egyetlen pofon, egyetlen ember fizikai sérülése nélkül sikerült kivívni tizenkét évvel ezelőtt. Hozzátette: a bántalmazott jelölt pártállása most másodlagos. Kérdésre válaszolva közölte, bár az üggyel kapcsolatban a rendőrségi vizsgálat még nem zárult le, választási kampány idején parlamenti képviselőjelölteket nem szoktak véletlenül megverni az utcán. Akármi legyen is az indíték, nyugodtan állíthatjuk, hogy ez összefüggésben van az utóbbi hetekben kialakult hangulattal. Magyarországon a vádaskodás, az indulatok és úgy tűnik a fizikai erőszak is teret nyert - szögezte le Orbán Viktor, megjegyezve, hogy az összefüggés riasztó. Izraeli tankok haladnak a gázai övezethez tartozó Beit Hanun külvárosában. MTI Tklefot&AP/Adel Hana GLÓBUSZ ELMARAD Elmarad a visegrádi országok miniszterelnökeinek február 19-ére tervezett budapesti találkozója jelentette bc Miehal Tober kormányszóvivő. A lengyel, cseh, szlovák és magyar kormányfő azért találkozott volna, hogy egyeztessék nézeteiket, és lehetőség szerint közös álláspontot alakítsanak ki az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozott javaslataival kapcsolatban. MEGVÁLTHATÓ ANGYALBŐR Négyszáz dollár ellenében megválthatják az angyalbőrt a jövőben a kirgiz fiatalok: az ország parlamentje kedden lehetőséget teremtett a katonai szolgálat pénzbeli kiváltására. A képviselők döntésének értelmében ezentúl nem másfél, hanem egy év lesz a kötelező sorkatonai szolgálat időtartama. ÚJVIDÉKI FOLYÓSZAKASZ A Duna újvidéki szakaszának megtisztítására meghirdetett öt pályázat közül az első kettőt jugoszláv cégek nyerték. Az erről szóló szerződéseket szerdán Budapesten írták alá a Duna Bizottság székhelyén. DUSSELDORF (MTI) Magyarország EU-csatlakozásáról, a két hete előterjesztett bővítésfinanszírozási tervről és gazdasági kérdésekről folytatott eszmecserét szerdán Düsseldorfban a Magyar Szocialista Párt kormányfőjelöltje. Medgyessy Péter elmondta: vendéglátójának, Wolfgang Clement észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnöknek értésére adta, hogy Budapest elégedetlen a brüsszeli javaslattal, elsősorban a mezőgazdasági szubvenciók megadására vonatkozó átmeneti idővel, amelyet a magyar fél túlzottan hosszúnak talál. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a tárgyalópartner megértését és segítségét kérte ahhoz, hogy Magyarország a további tárgyalásokon javíthassa pozícióit, és ne kerüljön a másodosztályú EU-tag helyzetébe. Clement megértését hangoztatta a magyar állásponttal kapcsolatban, egyúttal azonban hivatkozott az Európai Unió érveire is, amelyek az agrárszubvenciókon megtakarított összegek más irányú felhasználását helyezik előtérbe. A német tartományi miniszterelnök a magyar külpolitikai törekvésekre célozva lcifejtette: az EUtagság elnyeréséhez, majd az Európai Unión belüli hatékony tevékenységhez a tagjelölt országokon belüli társadalmi párbeszéden és konszenzuson át vezet az út. POZSONY (MTI) Ha az ellenzék bizalmatlansági indítványa nyomán leváltanák Ivan Miklóst, a szlovák kormány első miniszterelnök-helyettesét, akkor a miniszterelnök, Mikulás Dzurinda is lemond és vele együtt az egész kormány is leköszön - hangzott el a pozsonyi parlament szerdán késő délután kezdődött ülése előtt. Ezt a szándékát a kormányfő Rudolf Schuster államfőnek is bejelentette. Dzurinda közvetlenül az ülés előtt tájékoztatta az elnököt. A tanácskozás egyetlen napirendi pontja az Ivan Miklós elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása. A vita késő éjszakába nyúlt. Nem egyeznek a Közel-Keletről ISZTAMBUL (MTI) Az európai ós iszlám országok vezető politikusai nem jutottak egyezségre a közel-keleti válság megítélésében a civilizációk közötti párbeszédről rendezett isztambuli fórumon. Az Iszlám Konferencia Szervezetéhez tartozó államok ragaszkodtak ahhoz, hogy a kétnapos tanácskozás készülő, szerdán kibocsátandó záróközleményében szerepeljen Izrael erélyes elítélése a palesztin célpontok támadása miatt - mondta egy európai uniós ország (neve elhallgatását kérő) diplomatája az AP amerikai hírügynökségnek. Az európai államok akárcsak a vendéglátó Törökország - azonban elvetették, hogy olyan országot marasztaljanak el, amely nincs jelen és nem tud védekezni a vádak ellen. Nem talált kedvező fogadtatásra az európai országok részéről Törökország indítványa sem, amelyben a fórum rendszeres megtartását, intézményesítését javasolta. „Isztambul szelleme tovább él" - foglalt állást lack Straw brit külügyminiszter. Izraeli akció Gázában GÁZA (MTI) Az izraeli hadsereg szerda hajnalban a Gázai övezetben indított akciója során legkevesebb négy palesztint ölt meg. Az izraeli katonák éjféltől kezdve a Gázai övezet három településére nyomultak be, közülük az északon lévő Beit Hanunt teljesen ellenőrzésük alá vonták. A településen kijárási tilalmat rendeltek el, és lezártak valamennyi ide vezető utat. A négy egy forrás szerint öt - áldozat palesztin rendőr, s az összecsapásoknak van egy súlyos sebesültje is. Egy, a térségből származó jelentés szerint az egyik áldozat polgári személy volt. A délelőtti órákban is tartó izraeli offenzíva során a katonák benyomultak több menekülttáborba, s Dzsebahában mintegy tíz palesztint letartóztattak, a hadsereg szerint a Hamász és az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezetek tagjait. A katonákkal és különleges egységekkel érkező harckocsik tűz alá vették a Népi Front Palesztina Felszabadításáért egyik irodáját. Martonyi János és Igor Ivanov (jobbról). MOSZKVA (MTI) Martonyi János magyar és Igor Ivanov orosz külügyminiszter szerint is emelkedő szakaszba lépett Magyarország és Oroszország kapcsolatrendszere, és mindkét fél részéről megvan a politikai akarat ennek továbbfejlesztésére. A két politikus arról számolt be szerdai moszkvai megbeszélésük után, hogy lényeges politikai problémák nincsenek a két ország között, elvi kérdésekben közel áll vagy egybeesik a két állam véleménye a nemzetközi helyzetet illetően. Martonyi Jánost szerda esti elutazása előtt fogadta Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök MTI Tilefotá'AP/Maxim Marmur is, akivel döntően a kétoldalú gazdasági együttműködés lehetőségeit vitatta meg. Hivatalos magyarorosz külügyminiszteri találkozóra utoljára tavaly februárban Budapesten került soi; azóta nemzetközi fórumokon két ízben is tárgyalt személyesen a magyar és az orosz diplomácia vezetője. A vendéglátó Wolfgang Clementnél Medgyessy lobbizott Dzurinda kormánya Nincs sertéskiviteli állami támogatás BUDAPEST (MTI) A sertéságazatban 2,5-3 milliárd forintnyi állami támogatás hiányzik az idén a finanszírozási biztonsághoz - mondta Zádori László, a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) titkára az MTI-nek szerdán. A szakember eknondta: a finanszírozási feszültségek kialakulásának oka az, hogy Magyarországon ebben az évben megszűnt a sertéskivitel állami támogatása a WTO-egyezménnyel összhangban. Az így kiesett 4,8 miibárd forintos összeget csak részben pótolta a szaktárca által nyújtott minőségi támogatás, illetve az úgynevezett hulla- és hulladékmegsemmisítési támogatás. MTI TelefntMimiul Vreeker Indokolt kérés esetében tanú lehet Chirac és Clinton BRÜSSZEL (MTI) Carla Del Ponte (felvételünkön), a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására alakított nemzetközi törvényszék főügyésze elképzelhetőnek tartja hivatalban lévő és volt államfők, pohtikusok tanúként való megidézését Szlobodan Milosevics percben, ha a volt jugoszláv elnök kellően meg tudja indokolni kérését. Nem tartotta kizártnak például Jacques Chirac francia elnök vagy Bili Clinton volt amerikai államfő megidézését. • Szlobodan Milosevics ismételten kinyilvánította, hogy nem ismeri el a hágai Nemzetközi Törvényszék illetékességét, mert az intézményt szerinte nem jogszerűen hozták létre. A volt jugoszláv elnök pere tárgyalásának második napján kapott először szót. RÖVIDEN AZ FKGP A SZÉKHÁZRÓL A független kisgazdapárt országos elnöksége tájékoztatja tagságát és az ország közvéleményét, hogy amíg a Fidesz, MDF és más pártok is székházaikat eladták, a független kisgazdapárt ingatlanainak számát gyarapította - tartalmazza az a közlemény, amelyet a párt elnöksége nevében Torgyán József elnök írt alá. A párt Belgrád rakparti székházának eladásával kapcsolatos hírekre reagáló közlemény leszögezi: „központi székházunkat felújítottuk, azt megtartjuk és fejlesztjük". CSURKA A MÓDSZEREKRŐL Csurka István szerint a MIÉP-es országgyűlési képviselőjelölteket és a MIÉP-irodákat ért atrocitások eddig a magyar választási küzdelemben ismeretlenek voltak. Kijelentette: tudomása van arról, hogy az MSZP kampányát egy izraeb prcég irányítja, ezért joggal tételezheti fel, hogy ez a cég hozza az izraeb módszereket. - Ennek a cégnek fő embere egy bizonyos Webner úr, aki arról nevezetes, hogy Iliescu kampányát irányította Romániában - közölte a MIÉP elnöke. Csurka István hangsúlyozta: Románia és Magyarország nem azonos, itt a Romániában alkalmazott módszerek nem vezetnek jóra. TÁBORNOKOK Mádl Ferenc köztársasági elnök - a belügyminiszter előterjesztésére február 15-i hatállyal Tatár Attila tűzoltó dandártábornokot, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes vezetőjét vezérőrnaggyá nevezte ki. A köztársasági elnök ugyancsak február 15-i hatállyal Tóth Ferenc ezredest, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságvezetőjét dandártábornokká léptette elő. TÖBBSZÖR GYILKOLT Tizenkét éves szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében Lakatos Józsefet, mert halába verte nőismerősét, amikor eltávozásra engedték korábbi hasonló bűncselekmények miatt kiszabott börtönbüntetéséből. A Fővárosi Bíróság halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és bűncselekmény büntetési tételének nyolcéves felső határát a felével megemelte, mert többszörös visszaesőről, hasonló jellegű bűncselekményt újra és újra elkövető személyről van szó. VÁLLAJ-CSANÁLOS Bukarestben most készítik elő azt a román kormányhatározatot, amely felgyorsítja a Vállaj-Csanálos (Urziceni) között nyitandó magyar-román határállomás létrehozását - jelentette be Szabó István, a romániai Szatmár Megyei Tanács elnöke szerdán Nyíregyházán. ORBÁN: ÍRORSZÁG, BELGIUM, HOLLANDIA Orbán Viktor miniszterelnök február 19-én egynapos munkalátogatást tesz Írországban, majd másnap Belgiumban és Hollandiában tárgyal. MEGYÉS PÜSPÖK A PAPOKRÓL A pap egyháza belső törvényét betartva nem politizál a templomban, de alaposan téved, aki azt állítja, hogy a papok politizálása alkotmányossági aggályokat vet fel - közölte szerdai sajtótájékoztatóján Pápai Lajos megyés püspök Győrött. Az egyház és az állam szétválasztása azt jelenti, hogy az állam nem szólhat bele az egyház életébe, így például abba, hogy mit prédikáljanak, az egyház pedig papjain, püspökein keresztül nem gyakorolhatja a közhatalmat. A győri megyés püspök szerint a katolikus egyházat az elmúlt hetekben ért méltatlan támadás célja azt volt, hogy a papságot megfélemlítse, a papokat és a híveket megossza. Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Fóazcrkcs«6-hclyettes ÓRF1 FERENC • Szerkesztők KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN |hír és Információi, SULI JÓZSEF |aportl • Délvilág szerkesztőaégvezető: ÚISZÁSZ! ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stctánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, I'f.: IS3. Telefon 62/567-88* Szerkesztőségi titkárság: 62/S67-800. Fax 62'567-KHI Sportrovat: 62/S67 -882. Interneteim www delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoaeg@delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. tél ./fax 62/241-905. Hirdetési telefax: 62/242 419. 6900 Makó, Deák F u. 6. Tél 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. 6hO(l Szemes, Kossuth u 8. Fél 63/401 024. Tcl./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11 (Városi Galériai Tel/fax: 63/48! 010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Kiadói titkársági fax: 62/442-958 • Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835 Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. «lefon: 62/466-847 • «rjcsztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Tiriesztés: 62/567-864. «ncsztést zöldszám: 06-80/821 -821 Elólizetesi díi egy hónapra 1165 |1 «magyarországi, I0SS Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Déihír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapuim Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.