Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-13 / 37. szám

SZERDA, 2002. FEBRUÁR 13. • MEGYEI TŰKOR" 7 Százhat bugaci fogoly Földeák határában Százhat, Bugacon vásárolt fogolymadarat engedtek szabadon a múlt hé­ten a Földeáki Dózsa Vadásztársaság tagjai a területükön. Az 1979 óta védett vad természetes szaporításán fáradozó társaság tagjai 2000-ben tavasszal száz, ősszel pedig hatvan madarat telepítettek. A múlt heti ak­ció előtt háromszáz egyedből álló törzsállomány volt Földeák mellett. A társaság 2400 forint plusz áfa összegért jutott hozzá egy fogolyhoz, a telepítést az FVM-től nyert pályázati pénz támogatta. így a vadászo­kat csupán a telepítés költségének ötven százaléka terhelte. A védett fogolynak rengeteg ellensége van; szőrmés és tollas ragado­zók, emellett a kemény tél is nagyon megtizedeli az állományt. A leg­nagyobb ellenségnek azonban az ember bizonyult; s elsősorban nem a puskás ember. Magyarországon 1945 előtt az éves teríték fogolyból gyakran megha­ladta az egymillió darabot. Amikor fejlődni kezdett a nagyüzemi me­zőgazdaság, megváltozott az élőhely, s a vegyszerek használata miatt a táplálékrendszer is. Ennek következménye volt, hogy a fogoly 1962-es törzsállománya 1964-ig a felére csökkent, majd 1980 után szinte eltűnt a vadászterületekről. A szakemberek szerint az uniós csatlakozás után javulhat a helyzet. Hiszen a jelenlegi 4,5 millió hektáros szántóterület helyett várhatóan 3 millió hektáron lesz lehetőség a hagyományos mezőgazdasági terme­lésre. A maradék 1,5 millió hektáron a biotermelés, az erdészet kerül­het előtérbe. EU-tagként a vadgazdálkodásból és a turizmusból szárma­zó többletbevétel lehetőségét nem korlátozzák sem kvótákkal, sem egyéb elvonásokkal. Addig is érdemes mindent megtenni a fauna meg­őrzése érdekében. A földeáki társaság száz hektáron termeli meg a va­dak ellátásához szükséges terményt. Tavaly több mint ötszáz mázsa sze­mes takarmányt adtak a vadaknak. A mostani lépésre nem kötelezte senki a földeákiakat. Nem is reklá­moznák, de, mint elnökük, Wéber fános elmondta, az utóbbi időben olyan sok rosszat lehetett hallani és olvasni a vadászokról, hogy úgy érez­ték, egy jó hír talán javít valamit az összképen. - A védett madarakat lelövő olaszok a többségben lévő tisztességes vadászok becsületének is ártottak. Sajnos, a médiában megjelent hírek­nek kormányzati körökben is olyan visszhangja támadt, ami nem biz­tos, hogy használ az ügynek - véli Wéber János. - Az országgyűlés kör­nyezetvédekni bizottságának elnöke, Illés Zoltán többek között arról be­szélt, hogy szigorítani kell a külföldiek vadászatára vonatkozó szabályo­kat. Ezzel kapcsolatban fontos tudni: az olasz vadászok többsége becsü­letes, betartja a szabályokat. A magyar társaságoknak a külföldiek ér­kezése előtt negyvennyolc órával most is jelenteniük kell az FVM me­gyei hivatalának illetékes osztályán, hogy hány személy, mikor, milyen vadra kíván vadászni. Ily módon ellenőrzésre is van mód. Az is tény vi­szont, hogy az olaszok hozzák a magyar vadgazdálkodás bevételeinek nyolcvan százalékát. Egy évben több mint tizenhárommilliárd forint­nyi devizabevétele van ebből az országnak. Ha a tisztességes embere­ket is magunkra haragítjuk, azt nem csak a turizmusunk sínyli meg, de jó néhány vadásztársaságunk is. B. A. Szabó János vadászmester, Zatykó Zoltán és Lele Csaba hivatásos vadász a már itt lévő foglyok élőhelye közelében engedték szabadon a bugaci jövevényeket. Fotó: Wéber János Kopogtatócédulákat gyűjtenek a képviselőjelöltek Újra ajánlom magamat A Csongrád megyei 2-es számú egyéni válasz­tókerületben áprilisban harmadik alkalom­mal vívja meg csatáját Balogh László, a Fi­desz-MDF és Géczi József Alajos, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje. Eddig a mér­kőzés állása döntetlen, hiszen 1994-ben Géczi, 1998-ban viszont Balogh győzött e körzetben a parlamenti választásokon. Ál­ruhát öltöttünk, s a nép között elvegyülve választókörzetükben lestük meg a jelölteket. A honatyák pedig szorgalmasan gyűjtötték a kopogtató-cédulákat. Balogh László szerint a domaszékiek többsége rá fog szavazni áprilisban. Miskolczi Róbert - Meddig marad, Balogh úr? - Még két órát. - Akkor hazamegyek és hozom a kopogtatócédulát! - Megvárom. - Nem az a lényeg, hanem a voks! - szólt közbe egy idősebb férfi abba a beszélgetésbe, amely hétfőn kora délután zajlott a do­maszéki polgármesteri hivatal előtt. Erre azonban már nem rea­gált az a középkorú úriember, aki Balogh Lászlónak ajánlotta fel a kopogtatócéduláját. Sarkon for­dult, és hazaindult az ajánlószel­vényért, hogy átadhassa azt a Fi­desz-MDF színeiben induló kép­viselőjelöltnek. Balogh László harmadik csatá­jára készül Géczi József szocialis­ta képviselőjelölttel szemben a Csongrád megyei 2-es számú vá­lasztókerületben. Az állás döntet­len, hiszen 1994-ben Géczi, 1998­ban viszont Balogh győzött. Egye­dülálló választókörzet ez az or­szágban, mert a választásra jogo­sultak kétharmada Szegeden, egy­harmada pedig tanyán, illetve a környező településeken él. - Ne­kem úgyanúgy kell foglalkoznom az öttömösi tanyavilágban élő em­berek problémájával, mint azoké­val, akik a Kárász utcán laknak ­mondta Balogh László mosolyog­va, majd átnézett a vállam felett, s intett egy ismerősének. Ekkorra már Farkas Ferencné kisebb puzz­le-t rakott ki az asztalon személyi igazolványokból és kopogtatócé­dulákból, ugyanis a nyugdíjas asszony nem csupán a saját, de anyukája és férje ajánlószelvényét is magával hozta. - Nem tudtam, mi a nyavalyát kell ráírni a papír­ra, de mondta a férjem, hogy csak menjek, majd megmondják. Meg­mondták. Farkasné céduláival együtt Balogh huszonöt kopogta­tócédulát szedett össze fél óra alatt a domaszéki főtéren felállított kor­mánypárti standnál. Azt nem árul­ta el a képviselőjelölt, hogy eddig hány ajánlószelvényt gyűjtött össze, azt azonban kijelentette, nem áll meg hétszázötvennél. Megállt viszont egy kocsi. - Balogh Lacinak gyűjtenek? - Igen. - Akkor sietek vissza a cédulá­val - szólt ki autójából Kovács Zsuzsanna háziorvos, majd elhaj­tott. Bagi Csaba, a domaszéki óvoda fűtője szikrázó indulattal szidta az ellenzéki pártokat. A fűtő felaján­lotta, feketén kampányol Balogh­nak, ha a képviselőjelölt fórumot rendez Domaszéken. A választási hadjárattal kapcsolatosan Balogh László elmondta: bízik abban, hogy a durva kampány elkerüli a 2-es körzetet, mert itt olyanok indul­nak, akik normális emberi kap­csolatot tartanak fenn egymással. A Fidesz-MDF-színekben induló képviselőjelölt szerint ő nyeri meg a választásokat, mert körzetében nagyon sok nemzeti, konzervatív gondolkodású ember él. - Nem vagyok kocsmás ember - így Bagi Csaba -, de meghallga­tom, hogy miről beszélnek ott az emberek, s bizony mondom, Ba­logh úr, sokan visszasírják a Kádár­rendszert. - Na, fogadjunk, hogy a Doma­széken élők több mint 60 száza­léka rám fog szavazni! - repliká­zott Balogh, s fogadásra nyújtotta a kezét. - Nem szoktam fogadni, de ké­sőbb visszatérhetünk rá. SZABÓ C. SZILÁRD Géczi József „két példányban" - plakáton és élőben is mosolygott az ásotthalmiakra. Fotó: Schmidt Andrea Vajon mi köti össze Röszke, Rúzsa, Ásotthalom, Domaszék, Zákány­szék, Pusztamérges és Öttömös fa­luját Mórahalom városával és nem is egy szegedi városrésszel, úgy is, mint például Kiskundorozsma, Szentmihály és Gyálarét? Politika­mentes időkben (már ha van ilyen Magyarországon...) alighanem napestig törhetnénk a fejünket a válaszon. Ám mostanság, amikor az egész ország a parlamenti választá­sokra készül, minden bizonnyal so­kan azonnal megfejtik a talányt: hiszen most Csongrád megye 2-es számú választói körzete került szó­ba. így igaz. Nem csoda hát, mikor hétfőn délután az ásotthalmi buszállomás környékén tucatnyi ember napfürdőzött a kellemes feb­ruári melegben, a gyerekek pedig MSZP lógóval díszített lufikkal ját­szottak, e települések neve több­ször is elhangzott. Mégpedig Géczi József Alajos MSZP-s ország­gyűlési képviselő mondta el a körü­lötte állóknak: reményei szerint az ebben a körzetben élők többsége rá szavaz majd áprilisban. No de miért is ácsorog egy poli­tikus hétfőn délután az ásotthalmi buszmegállóban? Természetesen kopogtatócédulákat gyűjtött úgy, hogy egy ajtón se kellett bekopog­tatnia. - Senkit nem akarunk azzal za­varni, hogy otthonában keressük fel, ezért azt választotta a szocialis­ta párt, hogy ilyen kis pultokkal ajándékozza meg képviselőjelöltje­it - mutatott a fényképével, nevé­vel, pártjelvénnyel feldíszített kis szerkezetre Géczi. - Arra kérjük a választópolgárt, aki bennünk bízik, itt adja át céduláját. Miközben Géczi Józseftől és se­gítőitől megtudtuk, az elmúlt csü­törtök óta már megfordultak min­den, a választói körzethez tartozó te­lepülésen, s bizony százszámra gyűl­tek a cédulák. Egy jól megtermett férfi parolára nyújtotta kezét, és tel­jes támogatásáról biztosította Géczi urat és pártját is. - Revák Zsolt a nevem, miért is titkolnám. Az én szívem nem kó­dorog - eddig minden választáson a szocialistákra szavaztam, mert az ő programjuk áll legközelebb hozzám, és nem választok én más pártot ezután se. - A falvakat felkeresve azt látom - fordult felém Géczi József, mi­után megköszönte az újabb, azon a délutánon már vagy a hetvenedik kopogtatócédulát hogy szinte mindenhol ekkora nyíltsággal vál­lalják az emberek politikai hova­tartozásukat. Mindössze Mórahal­mon tapasztaltam szemérmessé­get. Ott száz kopogtatócédulát hoz­tak el a pulthoz, míg vagy százöt­venet már úgy küldtek el, hogy ne láthassa az egész település, ki vok­sol majd az MSZP-re áprilisban. - Egyébként pedig gyűlölködéssel egyetlen településen sem találkoz­tam, az acsarkodás csak a városok­ban jellemző - vélekedett Géczi Jó­zsef - Jómagamnak egyébként sem­mi személyes problémám nincs leg­nagyobb választási ellenfelemmel, Balogh Lászlóval. Nem is őt akarom én leváltani, hanem a koah'cióját ­tette hozzá Géczi, aki önmagát mo­solyogva így jellemezte: - Kisgazda, magyar, keresztény szocialista va­gyok én, ezer szállal ehhez az alföl­di vidékhez kötődök. Jól ismerem az itt élők gondjait, bajait, ezek megoldásához tudnék segítséget nyújtani. BÁTYI ZOLTÁN I MEGJELENTEK A NECKERMANN • Tengerparti nyaralások repülővel Nyaralások egyénileg és autóbusszal • •••••• Belföldi üdülések ELŐFOGLALÁSI KEDVEZMÉNY FEBRUÁR 28-IG! l NYÁRI KATALÓGUSAI, I I I Kérje katalógusainkat irodánkban. I Minőség, Biztonság, Garancia I - kedvező áron I Neckermann Utazási Iroda I Szeged, Oroszlán u. 6. ' Tel.: 62/421-110, fax:470-564 | E-mail:szeged@neckermann.hu • www.neckermann.hu, ' kék.sz.: 06-40-200 776 1 óriási • £5» | I (jta£as Hatékony mezőgazdasági üzem nem működhet korszerű technológiák alkalmazása nélkül. 21. Nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép kiállítás Bővebb információ: www.agromashexpo.hu OKOS GAZDÁNAK A FÖLDJE IS MŰVELT.1 a W^jM

Next

/
Thumbnails
Contents