Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-11 / 35. szám
6 •AKTUÁLISHÉTFŐ, 2002. FEBRUÁR 11. Harc A Viktor-könyvért „Orbán Viktor személyisége nem is olyan bonyolult, mint sokan hiszik. Kövér László a tudatalattija, és Simicska Lajos a felettes énje. Bár talán ez így nem is igaz. Lehet, Simicska Lajos a tudatalattija, cs Kövér László a felettes énje." Ezekkel a szavakkal ajánlja Kende Péter A Viktor című, egyre nagyobb botrányt kavaró bestsellerét, amivel kapcsolatban már legendák is születtek. Többen állítják, hogy jól öltözött, füldugós emberek felvásárolják dr. Kende Péter A Viktor című könyvét. Szegeden néhány könyvesboltban Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnököt a középpontba álh'tó, a Fidesz megalakulása előtti évektől a párt kormányra kerüléséig szóló könyvet csak „névvel és címmel" lehet megrendelni. A fentiekhez hasonló kijelentéseket a mű megjelenésének pillanatától lehet olvasni, hallani. Az tény, A Viktor hatalmas botrányt kavar. Szegeden az elmúlt héten mindössze két könyvesboltban lehetett kapni A Viktort. Az eddig százezer példányban megjelent művet néhány hónappal ezelőtti kiadása óta még mindig rengetegen keresik. Legutóbb Agatha Christie könyveit dobták piacra ekkora példányszámban. A Dugonics téri kis könyvesboltban azt mondták, hogy egyszer hetekkel ezelőtt kaptak a műből néhány darabot, de azt pillanatok alatt elkapkodták. A fiatal eladó hozzátette: - Nem hiszem, hogy kapunk még. A könyvben olyan durva dolgok vannak, hogy szerintem be fogják zúzatni. Nem így történt. A könyvet harmadjára nyomják, alkalmanként több tízezres példányszámban. Ennek ellenére, aki szeretne hozzájutni, a legtöbb helyen könyv helyett csak széttárt karokat kap és egy megjegyzést: nem is volt. A "telkien könyvesboltban az elA címlap adók még nem is látták A Viktort, de már nagyon szeretnék... A passzázson, a Bálint Sándor könyvesboltban csak annyit mondott az eladó: nincs. Hasonló a helyzet a Centrum könyvesboltjában is. „Egyetlen egyszer kaptunk, akkor is csak tízet, azóta hiába rendelünk." Az egész városban mindössze három boltot találtunk, ahol legalább a remény felcsillant: „Elfogyott, de már rendeltünk." Kedden a Gorában azt mondták, hogy másnap délután ott lesz A Viktor. És valóban volt. Néhány óráig. A Hsaiban a könyvosztály fiatal eladója azt sem tudta biztosan megmondani, volt-e és adtak-e el már ebből a könyvből. „Állítólag egyszer már volt belőle néhány, de olyan gyorsan elvittek, hogy én például nem is láttam. Lehet, hogy lesz meg, de nem tudok mondani semmi biztosat." A Nagyáruházban ottjártunkkor egyetlen példány volt már csak A Viktorból. - Tegnap kaptuk mondja az eladó. - Összesen egyet? - néztem rá értetlenül, mire cinkos mosoly kíséretében azt válaszolta: - Dehogyis! Csak a többit már előre eltetették. Százat rendeltünk, de csak tízet kaptunk. Két olyan könyvesboltra bukkantunk, ahol ugyan nincs most raktáron a Kende-könyv, de vesznek fel előjegyzést. A Fókusz Könyváruházban már csak így lehet megvásárolni a könyvet. - Most csak annak tudunk adni A Viktorból, aki már a múlt héten megrendelte - hallottuk az eladótól. - De az nem igaz, hogy címet és telefonszámot írunk a rendelés mellé. Csak nevet, azt is csak azért, hogy tudjuk, ki kérte. Felőlem akármilyen nevet lehet mondani, csak utána emlékezzen is rá a kedves vevő. A Plazában, az Alexandra könyvesboltban is elő lehet jegyezni a könyvet, bár ott nem tudják, mikor kapnak belőle. - Az eddig kapott száznyolcvan darabot egyetlen nap alatt elvitték, "természetesen rendeltünk még, de nem tudom, mikor kapjuk meg mondta az üzlet pénztárosa. A Sík Sándor Könyvesboltban könyvet ugyan nem, értékes információt azonban adtak nézzük meg a Kárász utcában. Jelenleg ugyanis a Móra Ferenc Könyvesbolt az egyetlen hely, ahol esély van arra, hogy előjegyzés nélkül vásárolhassunk A Viktort. Oda kedden érkezett több száz darab. - Nagyon sok rá az előjegyzés. Minden héten kapunk 200-300 kötetet, de ez eddig általában még aznap elfogyott. Most már talán egy kicsit enyhült a roham, bár ma reggel is nyitás előtt álldogáltak páran a bolt előtt, mert tudták, hogy megérkezett az újabb szállítmány. T. K. Egy szegedi nő azt állítja, övé a rekordnyeremény Még egy lottóötös? Egy idős szegedi hölgy azt állítja, övé volt a minden idők legnagyobb lottónyereményét, a több mint 1 milliárd 100 millió forintot érő lottószelvény. A Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a nagy nyereményeknél mindig előfordul, hogy páran megpróbálják hamis szelvénnyel felvenni, és gyakran keresik fel a céget vagy a médiát „elveszett" szelvények tulajdonosai is. Egy idős szegedi hölgy, Sz. Imréné azt állítja, övé (és férjéé) volt a több mint 1 milliárd 100 millió forintot érő lottószelvény. Miután a tavaly november 24-i lottósorsoláson kihúzták a számait, magánál hordta az igazolószelvényt, amit azonban valahol kirántott a zsebéből. Amikor meghallotta, hogy kifizették a nagy nyereményt, úgy érezte, csúnyán átverték őt is és mindenki mást is. Mivel meggyőződése, hogy ő, és csakis ő töltötte ki a nyertes szelvényt, úgy gondolja, a pénzt nem is fizették ki senkinek. Sz. Imréné az ötöslottó bevezetése óta játszik. A 74 éves asszonynak soha nem volt még hármasnál nagyobb találata. Nincsenek állandó számai, minden alkalommal „házi sorsolással" dönti el, hogy mit jelöl be a szelvényen. Amikor „megütötte a főnyereményt", el sem akarta hinni. Most már csak azt bánja, hogy annyi ideig várt a beváltásával. Ha azonnal jelentkezik, talán most multimilliomos lenne. De az igazolószelvény elveszett. Az egész lakást felforgatta, de nem találták meg. Amikor megtudta, hogy valaki felvette a pénzt, úgy érezte, igazságtalanság történt. A tévében azt mondták, hogy a nyertes a fővárosban adta le tippjeit, Sz.-né viszont tudta, hogy számait az Algyői úti totózóban küldte játékba. Ezért gondolja úgy, hogy nem is fizettek senkinek. - Szerintem A Szerencsejáték Rt. kiosztotta ezt a pénzt a dolgozói között - mondta az idős asszony. - Sokan köszönhetik most nekem, hogy gazdagabbak lettek. "Htlajdonképpen nem is kellett volna nekem annyi pénz. Vettem volna a két unokámnak ruhákat, hogy ne a kinőttet kelljen hordaniuk, fizettem volna a taníttatásukat és talán kaptak volna egy-egy lakást. De nem a pénz lenne a legfontosabb, hanem hogy kiderüljön az igazság. Somorai László, a Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazgatója elmondta, a társaságnak nem érdeke, hogy ne fizesse ki a nyereményeket, hiszen akkor elveszítené a játékosok bizalmát. Az ilyen nagy nyereményeknél egyébként mindig előfordul, hogy páran megpróbálják hamis szelvénnyel felvenni, és gyakran keresik fel a céget vagy a médiát elveszett szelvények tulajdonosai is. A Szerencsejáték Rt. azonban olyan számítógépes rendszerrel dolgozik, amivel minden ilyen blöff azonnal kiszűrhető. A nyerteskereső program fél óra alatt kiadja, hogy a héten mennyi és mekkora nyereményt fizetnek, és azt is, hogy az egyes szelvényeket melyik lottózóban adták fel. És mint azt az ausztráliai esetből is láthattuk, a világon mindenhol csak hiteles igazolószelvény átadása ellenében fizetnek. Somorai László még hozzátette: minden ilyen próbálkozót igazság szerint fel kellene jelenteni nagy értékű csalás kísérlete miatt. De ezt természetesen nem teszik meg, mert fontos számukra a játékosok bizalma. TÍMÁR KRISZTA I 1 - • ©xDsOaasffcz TONTA CAJR 6724 Szag*d, Kossuth L sgt. 45. Telefon: 62-423-687. www.rautacar.szeged.hu •jjtíiLU Z&lkcöüc^ -IÍMÍL^WÍ)^ ItáaáaMÍK & MIMIIM l'fWJHílíi 70 Hirdetését már postahivatalban is feladhatja! A 47-ES FŐÚT MELLETT, | HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-KISHOMOKON, ' o az út szélesítését követően is fennmaradó, kereskedelmi és vendéglátóegység üzemelésére is alkalmas épület eladó. Érdeklődni: 62/244-931 és a 06-20/910-7648-as telefonon lehet, a Paletta Ingatlanközvetítő irodánál 1r.volk5wagen.hu • A negyedik Polo generáció még többet nyújt. Megnövelt tér, új formavilág, magas alapfelszereltség: • Vezető- és ntasoldali légzsák • Szervokormány (65 LE-töl) • Elektronikus indításgátló • 12 év álrozsdásodás elleni garancia Már 2 355 000 Ft-tól. • ISO FIX előkészítés a biztonsági gyermeküléshez • 4 hangszórós ALFA rádió • Zöld hővédő üvegezés • Pótféklámpa Uj Polo Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Porsche Szeged 6724 Szeged, Sárosi u. 11. Tel.: 62/549-400 Fax: 62/549-401 E-maíl: posta@porscheszeged.hu PW' 'WS Ugye nem felejtette el megvenni i viiylFuFÁT Telefon: (66) 437-290 800 méterig új vízkútfúrás teljes szolgáltatással (tervezéstől kútfejkiképzésig). Nagy teljesítményű, kavicsszűrős öntözőkutak kivitelezése. Homokos vagy csökkentett teljesítményű ivóvízkutak \ javítása, búvárszivattyú i kimentése 1000 méterig. Díjmentes szaktanácsadás a helyszínen. Cégünk 1908 óta a megrendelők szolgálatában Szlávik János artézi- és műkútfúró mester 5600 Békéscsaba, Orosházi út 118. araiig ékszer¡ • yh vasar ¡ y, -" r, >í-..™¿ ; »/ 5 <4 hmm*- * ámmtfm * .-v f'éb! február 14-ig! Törhető medál 2490 Ft/db b|SSüI^Hm Ip ajTcsco P^HjckkSzcr^fttfli #3P L a Törhető medál /• 1690 Ft/db . Domború medál [O 1990 Ft/db Domború medál _ _ (0,4 9) w 1390 Ft/db • Aranygyűrű 2690 Ft/db Aranyékszerek 3700-4700 Ft/g áron