Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-08 / 33. szám

•BELFOLD-KULFOLD PENTEK, 2002. FEBRUAR 8. Kedvezménytörvény: szlovák elutasítás POZSONY (MTI) A szlovák parlament csütörtökön el­fogadta a magyar kedvezménytör­vényt elutasító politikai nyilatkoza­tot, melyben a jogszabály megvál­toztatására szólítja fel Budapestet. Pozsony a magyar féltől azt várja, hogy a kedvezménytörvényt igazít­sa hozzá az európai loggyakorlathoz. Nyilatkozatában a szlovák parla­ment feladatul adta a kormánynak, hogy a jelenlegi ülésszak végéig ad­jon számot arról, hogy milyen in­tézkedéseket foganatosít a szlovák nemzeti és állami érdekek védel­mében. A 150 tagú szlovák tör­vényhozás 129 jelenlevő képviselő­je közül 112 támogatta a nyilatko­zatot. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) mind a tizenöt képviselője egységesen a dokumentum ellen szavazott, két szlovák liberális kép­viselő, Frantisek Sebej, az integrá­ciós bizottság elnöke és Peter Osusky nem szavazott. Orbán Viktor országértékelő beszéde a Pesti Vigadóban Mögöttünk az áttörés éve BUDAPEST (MTI) Martonyi és Cimoszewicz megbeszélése Alapvető elveink BUDAPEST (MTI) Magyarország és Lengyelország kö­zött teljes a nézetazonosság az Eu­rópai Bizottságnak a bővítés finan­szírozására vonatkozó munkado­kumcntumáról, vagyis a két or­szág ragaszkodik az egyenlő ver­senyfeltételekhez, és elfogadhatat­lannak tartja az átmeneti időszak hosszúságát. Erről Martonyi János magyar és Wlodzimier Cimosze­wicz lengyel külügyminiszter be­szélt csütörtöki budapesti tárgya­lásait követő sajtótájékoztatóján. - Van lehetőség kölcsönösen el­fogadható, kompromisszumos megoldás elérésére, de néhány alapvető elvhez tartani kell ma­gunkat - fogalmazott Wlodzimier Cimoszewicz. A lengyel külügy­miniszter kiemelte, hogy a tagje­lölt országok gazdái nem szenved­hetnek hátrányt a közvetlen me­zőgazdasági kifizetések terén a je­lenlegi uniós országok gazdáihoz képest. A lengyel politikus hang­súlyozta: Varsó ragaszkodik a dif­ferenciálás elvéhez, azaz álláspont­ja szerint minden tagjelöltet az egyéni teljesítmény alapján kell megítélni. - Lengyelország kész arra, hogy eleget tegyen az EU-tagság vala­mennyi kritériumának - szögezte le Wlodzimier Cimoszeicz. Az áttörés évének nevezte 2001 -et Orbán Viktor (felvételünkön) a Pes­ti Vigadóban elmondott országér­tékelő beszédében, csütörtökön. A miniszterelnök a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkéré­sére immár negyedik alkalommal értékelte az elmúlt évet és szólt az ország előtt álló feladatokról. Beszédében Orbán Viktor ki­emelte az elmúlt esztendőben in­dult legfontosabb kezdeményezé­seket, programokat, és beszámolt arról is, hogy elképzelései szerint milyen további változások várha­tók 2006-ig. - 1999-ben, amikor először áll­hattam önök előtt, öt dolgot je­lentettem be: a tandíj eltörlését, az adók és járulékok csökkenté­sét, a gyermekek utáni családi adó­kedvezményt, a lakásépítés utáni forgalmi adó egy részének vissza­térítését és az alanyai jogon járó családi pótlék újbóli bevezetését ­emlékeztetett a miniszterelnök. Elmondása szerint mindez ma „va­lahogy soványnak, sápadtnak tű­nik", pedig akkor óriási vállalás volt. - 2001-ben indult útjára a Szé­chenyi-terv. Az otthonteremtő program 25 százalékról 3 százalék­ra szorította le az új lakások hite­leinek kamatait. Tíz év után újra megindult a szociális bérlakás-épí­tés - sorolta Orbán Viktor a tava­lyi év eredményeit. Utalt arra, hogy tavaly mintegy másfélszeresére nőtt a lakásépítések száma, a kis­és középvállalkozások 10, majd 30 millió forint beruházássegítő adókedvezményhez juthattak, a minimálbért kétszeresére emel­ték, és annak összege ma már 50 ezer forint. A kormányfő az okta­tással kapcsolatban kiemelte a 2001-ben bevezetett diákhitelt, amelyet eddig több mint 70 ezren Polgári Szárny BUKAREST (MTI) Polgári Szárny névvel külön csopor­tosulást alakított a Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség kilenc parlamenti képviselője az RMDSZ képviselőházi csoportján belül, mi­vel nem kívánnak „szavazógépe­zetté válni" - tudatták a kezdemé­nyezők. A 27 fős RMDSZ parla­menti csoport egyharmadát jelen­tő Polgári Szárny alapítói leszögez­ték: „Nem akarunk szavazógépe­zetté válni, nem akarunk közössé­günk érdekeivel ellentétes döntések meghozatalában részt venni!" 7b­ró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés nevű RMDSZ-platform elnöke úgy nyilatkozott, hogy a közlemény pontosan tartalmazza a csoportosulás céljait, ahhoz nem kí­ván többet hozzátenni. Ugyanak­kor hangsúlyozta, hogy tevékeny­ségüket az RMDSZ képviselőházi csoportján belül képzelik el. Ukrajna otthon teremt munkahelyeket Reményteljes szolidaritás UNGVÁR, BEREGSZÁSZ (MTI) Ukrajna nem tesz javaslatot az uk­rán állampolgárok magyarországi munkavállalásának feltételeit ille­tően, ehelyett arra törekszik, hogy az ország területén teremtsen mi­nél több munkahelyet - hangsú­lyozta Anatolij Kinah ukrán mi­niszterelnök csütörtökön Ungvá­p * *t, m a % ¥ t! Mádl Ferenc köztársasági elnök a munkácsi várban megtekintette a Kazinczy-kiállítást. MTI Telefotó: Kovács Attila ron, a Mádl Ferenc magyar köztár­sasági elnökkel tartott sajtótájékoz­tatóján. Az ukrán kormányfővel folytatott tárgyalását követően Mádl Ferenc kiemelte: reményteljes az a szolidaritás, amit a két ország ha­tár menti térségei mutattak az el­múlt évek nagy árvizei során. Mádl Ferenc magyar államfő és Anatolij Kinah ukrán miniszterel­nök Beregszászon csütörtökön ün­nepélyesen megnyitotta a Kárpát­aljai Magyar Tanárképző Főiskola magyarországi segítséggel egy év alatt elkészült kollégiumát. Mádl Ferencet a város központ­jában, a Kossuth téren a város, a járás és a helyi magyar szervezetek, egyházak vezetői és lelkes tömeg fogadta. A tömegből sokan mond­tak köszönetet a magyar köztársa­sági elnöknek az anyaországi támo­gatásokért és a kedvezménytörvé­nyért. MTI Telefotó: Koszticsák Szilárd igényeltek, és azt, hogy tavaly már megjelent az első évfolyam, amely­nek 40 százaléka bejut az egyete­mekre, főiskolákra. - Ez az európai átlag - tette hoz­zá Orbán Viktor. - Megalkottuk a földtörvényt, létrehoztuk a földalapot és megal­kottuk a családi gazdálkodásokra vonatkozó szabályokat is. 2001­ben elértük, hogy a magyar ter­mőföld magyar kézben maradjon, és a műveléséből fakadó gazdasá­gi előnyt is elsősorban a vidéki emberek élvezhessék majd - tette hozzá Orbán Viktor Közölte: 2001­ben az ösztöndíjas cigány diákok száma tizenháromszorosára nőtt. Orbán Viktor rámutatott arra is, hogy tavaly csökkent a bűncselek­mények száma. Az infrastrukturális fejlesztése­ket sorolva emlékeztetett a duna­földvári híd felújítására, a Párkány­Esztergom közötti Mária Valéria híd átadására, a tavaszi árvíz ide­jén elöntött Bereg újjáépítésére. - 2001 -ben megalkottuk a stá­tustörvényt, mert tudjuk, hogy a nemzet olyan, mint a család, mi­nél nagyobb és összetartóbb, annál erősebb - szögezte le a miniszter­elnök. Hozzátette: ez a törvény a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítését szolgálja. - Nagy siker, olyan siker, amely túlnő az országhatárokon. Ez akkor is igaz, ha vannak még néhányan, akik sót szórnak a 80 éve eleven sebek­be - jelentette ki Orbán Viktor. A gazdasági helyzetet értékelve a miniszterelnök közölte: 2001 vé­gére az infláció 6,8 százalékra csök­kent, a magyar gazdaság pénzügyi egyensúlya régen volt ilyen bizta­tó. - Végre kitörhettünk a külső adósság csapdájából is, és 2001 -ben megtettük az első lépéseket a 2012­es nyári olimpia megrendezése ér­dekében - hangoztatta a miniszter­elnök. RÖVIDEN HALALOS BANYASZBALESET Meghalt egy 44 éves vájár abban az üzemi balesetben, amely szerdán délután történt a putnoki bányá­hoz tartozó sajóvelezdi aknában. Eddig tisztázatlan körülmények között felrobbant egy transzfor­mátor. A berendezés közelében tar­tózkodó 44 éves vájár olyan sú­lyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Tár­sát, egy 39 éves férfit súlyos sérü­léssel szállítottak kórházba. FÉLMILLIÓ OTTHONI INTERNETEZŐ Magyarországon az elmúlt egy év­ben 70 százalékkal nőtt a felnőtt lakosság körében az otthon inter­netezők száma. Mintegy 500 ezren interneteznek otthon, 550 ezren is­kolákban és ugyanennyien a mun­kahelyeken. ELHUNYT DÖGEI IMRE Életének 73. évében elhunyt Dö­gei Imre kisgazda országgyűlési képviselő - közölte a parlamenti sajtóiroda csütörtökön. AZ SZDSZ RESZT VESZ A keddi „hazaárulózási" ügy az el­múlt négy év mélypontja volt az Országgyűlésben, ennek ellenére az SZDSZ részt vesz a hátralévő rö­vid parlamenti munkában - kö­zölte Szent-Iványi István, a párt ügyvivője, a külügyi bizottság elnö­ke Zalaegerszegen. NÉMET KÁRPÓTLÁS Negyvenhárom országból össze­sen 14 ezer, ezen belül Magyaror­szágról 89 anyagi veszteségre vo­natkozó kárigényt nyújtottak be a határidő lejártáig német kárpót­lásra - közölte a feldolgozást vég­ző Nemzetközi Migrációs Szerve­zet (IOM) képviseletében Bakonyi Anikó. KISBUSZ BALESETE Két román állampolgárságú fiatal nő meghalt, a sofőr pedig súlyosan megsérült, amikor egy román rend­számú kisbusz összeütközött egy magyar rendszámú teherautóval csütörtök délelőtt Vasvár és Rába­hídvég között a 8-as számú főúton. ÍH falco Sopron Szeged, Szentháromság u. 13. Irodabútor Tel-/fa*:62/421^­stúdió Nyitva: h.-p.: 8-17, szo.: 10-12-ig A soproni gyár dél-magyarországi képviselete, Csongrád megyében egyedüli és kizárólagos forgalmazója: A FALCO Sopron Irodabútor Stúdió Vállaljuk: irodák, iskolák, könyvtárak, kollégiumok, irattárak, raktárak, egyéb közösségi helyiségek komplett berendezését. HOME center Közép-Európában egyedülálló építési és lakberendezési üzletközpont nyílik ez év augusztusában Budapest XVII. kerületében. • 14 OOO nti-en 80 üzlet, • 560 né-en több, mint száz állandó kiállítóhely, • tervezőirodák, • vendéglátó egységek, • kényelmes földszinti parkolók. Tel.: (06-1) 312-2424, 473-0757, e-mail: info@homecenter.hu http://www.homecenter.hu Beruházó: Interestate Rt., a 2000. év ingatlanfejlesztője. # INTERESTATE RT. A Millennium-Úszóház Kft munkatársakat keres Szeged belvárosában, Európa legnagyobb folyami úszóművén 5500 m2-en nyfló szórakoztató- és szállodaközpontjába a következő munkakörökbe: ^szakképzett üzletvezető melegkonyhás, valamint egyéb vendéglátó egységeibe ^marketing asszisztens ^^^ szállodai recepciós NfLLEÜlflUM ÚSZÓHÁZ Részletes, fényképes önéletrajzot az alábbi címre várunk: Millennium-Úszóház Kft. 6700 Szentes, Kossuth tér 5. | Jelentkezési határidő: 2002. február 22. Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes. ÓRF1 FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIEl-LA [életmód, kultúra, mellékletek), M1SKOLCZI RÓBERT |£otó), OLÁH ZOLTÁN [hír és információi, SÜLI IÓZSEF (sport! • Délvilág szerkcsztőségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Steíáma 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telelőn: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax 62/567-881 Sportrovat 62/567-882. Interneteim www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztőségi"delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. i-d. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Széchenyi tér 10. Tel./íax: 62/213 198. 6600 Szentes, Kossuth u S Tel 63/401-024 Tel./í.ix 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. |Városi Caléria) Tfcl./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁC KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Kiadói titkársági lax 62/442 968 • Hirdetésíelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Teleion: 62/466-847. • Ttriesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Tbrjesztés: 62/567-864. Ifcrjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetési dh egy hónapra 116.6 [Délmagyarország), 1055 Ft [Délvilági • Árus terjesztés: Délhfr Rt. • ISSN 0133-025X [Délmagyarország), ISSN 14164)099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcont Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents