Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-07 / 32. szám

Sziluett a delmag yarorszag es a délvilág MELLÉ KLíí i \ 0 K , EK • szerkeszd: keczer gahriella A sötét smink csak a fiataloknak áll jól Idén is divat az alkalmi csillogás • Az alkalmi smink elkészítése szakértelmet kíván. (Fotó: Miskolczi Róbert) SOK NŐ KÖVETI EL AH A HIBÁT, HOGY BÁL ELŐTT NAPOKAT TÖLT A MEGFE­LELŐ RUHA KIVÁLASZTÁSÁVAL, ÓRÁKAT A FRIZURA ELKÉSZÍTTETÉSÉVEL, BŐRÉRE ÉS SMINKJÉRE VISZONT NEM GONDOL ELŐRE. BERÉMYI ZSUZSA SMINKES-KOZMETIKUST ARRÓL KÉRDEZTÜK, HOGYAN KELL A BŐRÜNKET ELŐKÉSZÍTENI EGY-EGY FONTOSABB ALKALOMRA, ÉS MILYEN DIVATIRÁNY­ZATOK URALKODNAK MOST AZ ARCDEKORÁCIÓ TERÉN. MUNKATÁRSUNKTÓL - Jó, ha már hetekkel korábban el­kezdjük felkészíteni a bőrünket a bálra, de néhány nap alatt is sokat lehet tenni az üde, friss arcbőr ér­dekében. tekintettel arra, hogy a báli ruhák általában kivágottak, ujjatlanok, először gondoljunk a nyakra, karra, hátra, dekoltázsra. Fürdés után a kritikus területe­ken alkalmazzunk testradírt, majd tápláló, hidratáló testápolót. Nem árt, ha egyszer-kétszer ellátoga­tunk a szoláriumba, hogy bőrünk természetes, kellemes árnyalatot kapjon. Néhány nappal az estély előtt keressük fel a kozmetikust és kérjünk kiskezelést. Ez arcradíro­zásból és masszírozásból, vagyis a bőr feltöltéséből áll. Ugyanitt elvé­geztethetjük a szükséges szőrtele­nítést is a lábon, hónaljon, esetleg karon. Az arcbőr ápolását otthon is folytatni kell. Különösen éjjel ké­pes a bőr arra, hogy regenerálód­jon; ekkor jobban hasznosítja a krémek hatóanyagait. A bál előtti napokban használjunk tápláló pa­kolásokat. Különösen a szem kör­nyéke igényel előkészítést: rend­szeres masszírozással eltüntet­hetjük vagy csökkenthetjük a rán­cokat, táskákat. Nagyon fontos a kézápolás: a körmökre körömola­jat alkalmazhatunk, a kézfejet pe­dig éjszakára kenjük be tápláló krémmel, majd húzzunk rá kesztyűt. Az estély előtti napon menjünk el a manikűröshöz; a körömlakko­zást is érdemes ott elvégeztetni. Az idei divat az irizáló hatású arany vagy ezüst fény (a ruha színétől és az ékszerektől függően), akár piros vagy barna körömlakk tetején. Legalább egy nappal a bál előtt mindenkeppen végezzünk próba­sminkelést, akár a kozmetikus­nál, akár otthon. Ekkor már tud­nunk kell, milyen ruhát veszünk fel, mert az arcdekorációt ehhez kell igazítani. A kozmetikushoz is vigyük el a kiválasztott öltözé­ket. Közvetlenül az estély előtt már csak enzim alapú bőrradírt al­kalmazzunk, semmiképpen ne dörzsölését. A nyakat, dekoltázst, vállat kenjük be hidratálóval. Az arcbőrbe masszírozzunk be táp­láló, hidratáló krémet. Az alapozó legyen hidratáló ha­: tású, színe egyezzen meg a bőré­vel. Ha korrektort alkalmazunk, az legyen egy árnyalattal világosabb, ; és a széleit gondosan dolgozzuk el. A fixálópúdert csak mértékkel al­kalmazzuk, különben vastag, jól látható maszkot képez a bőrün­kön. Az arcpír (melyet legutoljára kell felvinni) keretezze az arcot, ne üssön el a szem és a száj árnyala­taitól. A szem sminkjének vonalát : először rajzoljuk meg megfelelő színű ceruzával (akár szájkontúr­ral is), és csak ezt követően vi­gyük fel a szemhéjporokat. Leg­alább három árnyalatot alkalmaz­zunk, belül a legsötétebbet, közé­pen az „összekötőt", kívül a legvi­lágosabbat. TLidni kell, hogy a sö­tét szemhéj csak a fiataloknak áll jól, a világos, pasztell színek sok­kal ragyogóbbá teszik a tekintetet. A mostani divat a bordó és az arany-ezüst, illetve a 20-as, 30-as évek szürke-fekete sminkje. A csil­lámpor a szemhéjon is megenge­dett, sőt kívánatos. A szempilla­spirál színe ne üssön el a szemhéj­porétól, és mivel estélyiül van szó, főleg sötét festéket alkalmazzunk. A szemöldököt nem kell túlhang­súlyozni: az idén a természetes ív •a divat. Ha valakinek szép, dús a szemöldöke, éppen csak fésülje át színtelen spirállal. A szájat először ceruzával ala­pozzuk, ne csak a kontúrt, hanem a teljes felületet - így tartósabb lesz a festés. A mostani trend sze­rint a száj nincs túlhangsúlyoz­va, inkább a pasztell, mint a har­sány színek a divatosak, fő, ha két-három rúzs alkalmazásával „keverjük ki" a megfelelő árnyala­tot, természetesen az arc többi ré­szének színvilágához alkalmaz­kodva. Az ajkak tetejére illetve al­jára a sötétebb, középre a világo­sabb tónusok kerüljenek. Ha kész a smink, az arc széleit és a hom­lokot is befújhatjuk csillámspray­vel. KÜLCSÍN Keze ügyében Nem is gondolnánk, hogy kéz­gondjaink kezeléséhez mennyi segítséget találunk közvetlen környezetünkben, pedig éppen annyit, mint ahány kézbőrt, körmöt károsító hatás vált napjainkra természetessé. A mozgásunknak és beszédünk­nek hangsúlyt adó, a tapintás­ban nagy szerepet játszó és mindezek miatt csábító kiné­zetet érdemlő kezünk érdeké­ben könnyen sokat tehetünk. Mi is okozza a problémát? A kiszáradt körömágy, az ujjper­cek felett kirepedezett kézbőr télen tipikus tünetnek számít, mert a hó, a jeges szél nem kí­méli testünk burkát. Utcára ezért nem tanácsos meleg kesztyű nélkül menni. A hideg foként akkor okoz a kézbőrön látványos károkat, ha annak védőrétegét az ünnepek előtti sikálások, takarítások során már megrongáltuk. Főként az erős zsíroldó készítmények, a gáztűzhely, az ablak vagy a kád tisztítására alkalmas külön­böző szerek műanyag kesztyű nélküli használata veszélyes, mert nemcsak a szennyeződé­seket, hanem a bőr felső réte­geit is könnyű azokkal leolda­ni. A szivacsos súrolásnál pe­dig a köröm is hamar megsé­rül. Mindezek megelőzése ér­dekében, aki nem szereti a védőkesztyűt használni, leg­alább kenjen körmeire vé­dekezésképp színtelen kö­römerősítő lakkot és vegyen a patikákban kapható úgyneve­zett folyékony kesztyűt. En­nek használata egyszerű: ha mogyorónyit bedörzsölünk kézbőrünkbe a habszerű ké­szítményből, akkor az négy kézmosásig tartó védelmet kap. R.Z. Teszt: ért-e ön a csábításhoz? 1. Megérkezik a partira és azonnal észrevesz egy ellenállhatatlanul szívdöglesztő példányt az erűsebb nem képviselői közül. Mit tesz ilyenkor? a) A legjobb barátja háta mögül kikerekedett szemekkel vizslatja. b) Véletlenszerűen belekarol, mintha csak az imént látott póktól félne, s a már megszokott módon a szemeivel elmondja neki, hogy mitől Ls (nem) riadt meg. c) Belecsíp a fenekébe. d) Megvárja, amíg önre pillant, majd szemérmesen lesüti a szempilláit. 2. Hova megy el, ha épp férfira szeretne vadászni? a) Bárhova, ahol a tesztoszteron nevű hormon hordozóit fel lehet fedezni. Példának okáért focipálya, autóversenyterep, konditerem, de akár a férfifodrászat is szóba jöhet. b) Nem keresi kifejezetten a lehetőséget, egy szép napon Mr. Ó majd csak felbukkan magától is. c) A szokványos helyekre, bulikba, kocsmákba, klubokba. d) Vadászterep minden olyan hely, ami isten szent ege alatt létezik. 3. Ha egyszer már sikerült beédesgetnie azt a férfit a hálószobába... a).. .kellemes illatú gyertyával, egy-két romantikus számmal fűszerezi a hangulatot. b).. .megkérdezi, mikor kezdett el kabalákat gyűjteni. c) ...átpörgeti az agyán a szexszel kapcsolatos szakirodalmat. d) .. .elmeséli, milyen ügyesen sikerült berendeznie a szobát. 4. Ha a legjobb barátnője arra kéri, hogy kösse le egy kicsit a barátja barátját. Mit válaszol? a) Biztosan nem fogok tetszeni neki. b) Frankó! Lássuk csak azt az ürgét! c) Kösz, de inkább a biztos halál, mint hogy egy reménytelen ügyre pazaroljam a drága időmet. d) Oké, de csakis baráti alapon. 5. Melyik jelző illik a legjobban az aLsóneműs fiókjára? a) Dögös. b) Változatos. c) Szürke. d) Praktikus. 6. Hogy állítja be a haját, amikor rém csábító akar lenni? a) Tiszta, természetes és laza frizura kell, hadd élvezze, amikor beletúr majd. b) Úgy, mint a kedvenc szupersztárja és más nagymenők. c) Bebodorítom. d) Jól bezselézem, nehogy kimenjen a formájából. A forma egyébként a szalmakazal szinonimájaként értelmezendő helyesen. 7. Hogyan értékeli a csábításra bevethető fegyverarzenálját ? 1.a)0 pont b) 2 pont c) 3 pont d) 1 pont 2. a) 3 pont b) 0 pont c) 3 pont d) 0 pont 3. a) 2 pont b) 0 pont c) 3 pont d) 1 pont 4. a) 0 pont b) 2 pont c) 3 pont d) 1 pont 5. a) 3 pont b) 2 pont c) 0 pont d) 1 pont 6. a) 2 pont b) 3 pont c) 0 pont d) 1 pont 7. a) 1 pont b) 2 pont c) 3 pont d) 0 pont 8. a) 3 pont b) 2 pont c) 1 pont d) 0 pont a) Az mindig a vágy titokzatos tárgyától függ. b) A jó öreg hollywoodi eszköztárból merítek. ívelt szemöldök, csókos száj, a tömegen is áthatoló, megigéző szemfestés. c) Célratörő. A kocsikulcsát beleejtem a csatornába, vörösborral leöntöm a nadrágját. d) Katasztrofális. 8. Mit talál saját magában a legvonzóbbnak? a) Csak egyet szabad kiválasztanom? Őszintén beláthatják, hogy ez az én esetemben lehetetlen. b) A személyiségem. Az ugye lenyűgöző. c) A fellépésem. Mit ne mondjak, hat. d) A ruhatáram és a sminkem párját ritkítja. 22-30 pont: Meglehetősen vad természetű. Akire ön egy összejövetelen ráveti a szemét, az egy percre sincs biztonságban. A legtöbb estére talán be van táblázva randikkai, de azért, hogy őszinték legyünk, úgy tűnik, üldözi a férfiakat. Nem kellene. Egy kicsit visszább a tempóból, hadd dolgozzanak meg a férfiak is. Lehet, hogy úgy az elején hosszadalmasabb lesz a dolog, de higgye el, ízletesebb is. 11-21 pont: Kivárja, amíg beérik a dolog, nem kapkodja el, de nem is málé. Tbdja, hogy mit akar; és azt is, hogy hogyan. Tisztában van azzal is, hogy a minőség fontosabb mint a mennyiség. Kedveli ugyan a férfiakat, de azért nem rohan, hogy mindegyiket megszerezze. 0-10 pont: A férfiak legtöbbje nem azért fordul el egy nőtől, mert nem alkalmas a helyszín, vagy mert nincs jó alakja a hölgynek, ha nem mert a nő lelombozza őket. Például i gondolja meg, mit mond egy férfinak, hogy ne vegye : el a kedvét. Kezdjen el pozitívan gondolkodni magával kapcsolatban! Vegye számításba, mi önben a jó ­legalább öt dolog legyen a listán -, és immár el is kezdheti kényeztetni magát. Ha egyszer elkezdte szeretni saját magát, majd meglátja, hogy a férfiak is feltűnnek ön körül, és alig bírja majd elhessegetni őket.

Next

/
Thumbnails
Contents