Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-01 / 27. szám

• / MA: CSALADI KOR, HETVEGE \ ¥ } X?« \J DI KOR, HETVEGE \ , l/QUtOüklP^ DELMAGYARORSZAG PÉNTEK, 2002. FEBRUÁRI., 92/27. FÜGGETLEN NAPILAP, ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 68 FT (ELŐFIZETVE: 46 FT) TÉMÁINKBÓL A hatodik napon felszínre hozták a szerencsétlenül járt búvárt HATÉKONYAN HIRDETNI! ef/seT-slő A TISZA ÉLŐVILÁGÁNAK EMLÉKNAPJA Az országgyűlés határozatának értelmében február elseje a Tisza élővilágának emléknapja a két évvel ezelőtti, hatalmas pusztítást okozó cianid­szennyezés emlékére. A magyar állam és a magánszemélyek által indított kártérítési perek azóta is folyamatban vannak. 2. oldal NYOMOZNAK A FIRKÁLOK UTÁN Tiltott önkényuralmi jelképeket firkálok ellen nyomozást rendelt el a Szegedi Városi Ügyészség. A város közterein látható horog­és nyilaskeresztekről, vörös csillagokról leltárt készítettek a Fiatal Baloldal tagjai a kirekesztő megnyilvánulások elleni tiltakozásként. 3. oldal YUPPIK ÉS AZ ÉLET SŰRŰJE Mától láthatja a közönség a szegedi Belvárosi moziban a Valami Amerika című új magyar játékfilmet. A vasárnapi díszbemutatón jelen volt a filmbéli Ákost alakító Szabó Győző is, aki első filmszerepéről és a forgatás körülményeiről is beszél a vele készült interjúban. 6. oldal TIZENKÉT MÉTERES CSALÁDFA Közel tizenöt éve kutatja a Szegeden élő Bálint Jánosné ősei történetét. Felmenői, a Weigler család tagjainak életét hét generáción keresztül vázolta fel, a családfa legkorábbi adata 1742-ből származik. A bemutatón találkozott a több mint száz tagú család. Családi kör CSOKOLÁDÉBA REJTETT MÉREG ÖLT? Három hónap alatt hét kutyát próbáltak megmérgezni a szegedi Kecskés István-telepen, hat nem élte túl. A környéken lakók gyer­mekeiket is féltik, hiszen a mérget legutóbb csokoládéhoz hasonló anyagba keverve az óvoda és az iskola környékén helyezte el valaki. 5. oldal Szabadulás a barlang fogságából Mindenki egyért. Nem volt hiábavaló az áldozat, Szilágyi Zsolt ismét köztünk van. Egészségére! Fotó-.Karnok Csaba A bódvarákói Rákóczi-barlang foglyát, Szilágyi Zsoltot a mentőalakulatok tegnap kora este a felszínre hozták. A fiatalemberhez utat törő vájároknak az utolsó métereken nem csupán a sokszor áthatolhatatlannak tetsző sziklá­val kellett megküzdeniük, a járat tágításakor vigyázniuk kellett arra is, hogy a leomló kövek ne sebesítsék meg a legyöngült búvárt. A barlang bejáratánál, az Esztramos­hegy tetején százak várták a fiatalembert, akit először néma csend, majd kitörő taps és üdvrivalgás fogadott. Szilágyi Zsoltot a mentők azonnal a miskolci kórházba szál­lították. - A fiam 26 éves, ő tudja, mit csinál. De én azt hiszem, folytatni fogja a búvárkodást. Amikor meglátott, mosoly­gott rám. Azonnal indulok is hozzá a kórházba. Azt hi­szem, nem lesz baj, a körülményekhez képest egészen jól néz ki. Nagyon erős gyerek - mondta Szilágyi László, a meg­rendült, ugyanakkor szemmel láthatóan megkönnyeb­bült édesapa. A 26 éves Szilágyi Zsolt szombaton tévedt el a víz alatt, s életét csak az mentette meg, hogy egy levegővel teli kis barlangürerge bukkant. Az utolsó pillanatban találtak rá, amikor a szíve percenként már alig vert harmincnál töb­bet. Az, hogy életben maradhatott addig, amíg a szlo­vák-magyar vájárcsapat a sziklát áttörve eljuthatott hozzá, annak a harminc búvárnak, köztük a szegedi Hajnal Gá­bor búvár-orvosnak köszönhető, akik egymást váltva úsz­tak be hozzá a szinte járhatatlanul szűk, koromsötét vizű barlangszelvényen át. Hajnal Gábor orvosként és tapasz­talt barlangi búvárként testben és lélekben is megerősítet­te, és felkészítette a hosszú várakozásra Zsoltot. Hajnal doktor kollégáinkkal csütörtökön éjjel érkezett haza Szegedre. A mentésről készített helyszíni riportunk a 7. oldalon Próbálta már VASÁRfW Mi történt a kiégett Golfban? Valószínűleg a beázott, zárlatos biztosítéktábla miatt gyulladt ki szerda este Makón a i'aksí család Volkswagen Golfja. A Lonovics su­gárúton történt tragikus balesetről tegnapi számunkban adtunk hírt. A szakértők szerint lángra lobban­hatott a bakelit, amely köztudot­tan sűrű, csípős füsttel ég. Ennek a szagát érezhette a kocsi jobb ol­dali ülésén thksi Gáborné, aki me­net közben ki is ugrott a járműből. A rendőrök valószínűnek tartják, hogy a füst miatt veszíthette el eszméletét a kocsi vezetője. Aí asszony lapunknak elmondta: rá­kiáltott a férjére, hogy ő is mene­küljön, azt azonban már nem lát­ta, mi történt ezután. írásunk a 3. oldalon Premier: A salemi boszorkányok Boszorkányok pedig Salemben sincsenek, sőt nem is voltak ­mondta ki, kissé megkésve, egy tavalyi, éppen Halloween idején meghozott törvény. Massachu­setts állam kormányzója ebben mentette föl az utolsó öt, három­száz évvel ezelőtt kivégzett embert a boszorkányság vádja alól. Arthur Miller 1953-ban, az Amerika-el­lenes tevékenységet vizsgáló bi­zottságok működése idején írta meg A salemi boszorkányok című drámáját, amelyben a történelmi múlt példájával kívánt állást fog­lalni: az ember nem törődhet be­le a félelem légkörébe, nem adhat­ja meg magát, nem hódolhat be olyan rendnek, amelyben el akar­ják venni a szabadsághoz való jo­gát. Szalma Tamás színművész első rendezése a mai, péntek es­ti Miller-bemutató a Szegedi Jelenet az előadásból. Sinka Károly, Szabó Gabi, Főző Ditta, Király Attila, Lőrincz Zoltán, Somló Gá­Nemzeti Színházban. bor, Hunyadkürti István, Mátyássy Szabolcs. Fotó: Veréb Simon

Next

/
Thumbnails
Contents