Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-08 / 6. szám

Az ellenzék elutasít, Martonyi sajnálja BUDAPEST (MTI) Martonyi János sajnálattal vette tudomásul, hogy az MSZP és az SZDSZ elutasítása miatt meghiú­sult annak a hatpárti közös nyilat­kozatnak az elfogadása, amely a ka­binet és a parlamenti erők között jött volna létre az integrációs folya­mat aktuális kérdéseiről. A kül­ügyminiszter hétfőn a hatpárti egyeztetést követő sajtótájékozta­tón elmondta, hogy a dokumen­tum kiegészítette volna a pártok és a kormány között a csatlakozási kérdésekről 2000 szeptemberében született közös nyilatkozatot. A tárcavezető megfogalmazása sze­rint a mostani nyilatkozat elfogadá­sa, mint össznemzeti megnyilvá­nulás, kifelé erősítette volna az or­szág tárgyalási helyzetét. Martonyi János hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a nyilatkozat meghiúsulása nem gyengíti Magyarország tárgyalási pozícióit. Ki legyen a közös kancellárjelölt! Uniópárti huzavona BERLIN (MTI) A kisebbik német konzervatív párt elnöke nem kíván nyílt kenyértö­rést, ehelyett a nagyobbik unió­párt elnökével folytatandó baráti eszmecserén kívánja eldönteni, ki legyen kettejük közül a konzerva­tív tábor kancellárjelöltje. Ilyen ér­telmű nyilatkozatot tett a Keresz­tényszociális Unió (CSU| elnöke Wildbad Kreuthban, a bajor unió­párt alsóházi képviselőcsoportjá­nak hagyományos év eleji tanács­kozásán. Edmund Stoiber szavai szerint természetes, hogy mind­két pártelnök készen áll a felelős­séggel járó szerepre. A döntést a kancellárjelölt személyéről még ebben a hónapban meg kell hozni, hogy a CDU és a CSU mielőbb is­mét szakmai-politikai kérdések­kel tudjon foglalkozni - sürgette a bajor miniszterelnök. Stoiber ri­válisa, Angéla Merkel CDU-elnök egy lapinterjúban megerősítette, hogy kész vállalni a kancellárje­lölt szerepét. Ezzel lépéskényszer­be hozta a bajor pártvezért, aki­nek a szerdáig tartó kreuthi ta­nácskozáson mindenképpen színt kell vadania szándékáról. Erre szo­rítja őt a CDUCSU közös alsóhá­zi frakciójának vezetője is. Friedrich Merz hétfőn a Die Welt hasábjain kijelentette: Stoibernak és Mer­kelnek két héten belül egyezségre kell jutnia a jelölt személyéről. • B E L F 0 L D - K U L F 0 L D • KEDD, 2002. JANUAR 8. Amerikai támadás a zavari bázis ellen KABUL, ISZLÁMÁBÁD (MTI) Amerikai egységek támadást in­dítottak hétfőn Afganisztán kele­ti részén az al-Kaida terrorhálózat feltételezett tábora eden. Közben a pakisztáni hadsereg 25 külföldi katonát tartóztatott le, akik át akartak kelni az afganisztáni hatá­ron. Az amerikai különleges erők foly­tatták a Tora Bora hegység bar­langjainak átkutatását, miközben a légierő továbbra is erőteljes bom­batámadásokat intéz a térség ellen, elsősorban Paktia tartományban. Az egyik fő célpont a zavari bázis, amelyet már 1998-ban, a Dar es Salaam-i és a nairobi amerikai nagykövetségek elleni terrorme­rényletek után is rakétával lőttek az amerikaiak. Hétfőn Kabulba érkezett 20 brit ejtőernyős, csatlakozva a már az af­gán fővárosba telepített 270 brit ka­tonához, akik a nemzetközi bizton­sági erőkhöz tartoznak. A nap fo­lyamán 40 francia katonát is vár­nak Kabulba. Összesen 550 fran­cia katona teljesít majd ott szolgá­latot. A pakisztáni belügyminisz­térium közlése szerint a hadsereg az elmúlt három napban letartóz­tatott 25 külföldi harcost, akik Af­ganisztánból Pakisztánba akartak menekülni. A letartóztatásokra az ország délnyugati, törzsi területe­in került sor. Az afgán-pakisztáni határt jelenleg is mintegy 40 ezer pakisztáni katona őrzi annak el­lenére, hogy az indiai-pakisztáni válság miatt jelentős csapatössze­vonásokat hajtottak végre Kasmír­ban. Eddig mintegy 350 Pakisz­tánba menekülő al-Kaida tagot, közülük több mint 300 arab nem­zetiségűt tartóztattak le. Szomba­ton átadták az amerikai hadsereg­nek Abdul Szalam Zaifot, a tálibok volt iszlámábádi nagykövetét, aki menedékjogot akart kérni Pakisz­tánban - emlékeztet az AP. Staller Ilona, azaz Cicciolina is beszállna! Baloldali kerekasztal RÖVIDEN MINIMÁLIS ENERGIAÁREMELÉS Az utóbbi nyolc év legminimáli­sabb energiaár-emelése követke­zett be 2002. január l-jén - hang­zott el a Fidesz-frakció hétfői saj­tótájékoztatóján. Domokos Lász­ló, a képviselőcsoport gazdasági kabinetjének vezetője megjegyez­te, hogy az 5 százalékos villa­mosenergia-áremelés alacso­nyabb az inflációnál. Véleménye szerint a gazdaság teljesítőképes­sége és az energiaszektor műkö­désének hatékonysága is hozzá­járult ahhoz, hogy az áremelés csak minimális volt. SZDSZ-VÉLEMÉNY A Szabad Demokraták Szövetsé­ge szerint a kedvezménytörvényt a legfontosabb pontjain módosí­tani kell, az így feleslegessé váló magyar-román egyetértési nyi­latkozatról pedig a magyar mi­niszterelnök aláírását vissza kell vonni. Fodor Gábor és Gusztos Péter kifejtette: a kedvezménytör­vényből - amelyet szerintük nem lett volna szabad elfogadni - tö­rölni kell a hozzátartozói igazol­ványra vonatkozó rendelkezése­ket, a foglalkoztatási és társada­lombiztosítási kedvezményeket, valamint az ajánló szervezet in­tézményét. BALOLDALI ÖNKORMÁNYZATOK A Baloldali Önkormányzati Kö­zösség képviselői szerint a ma­gyar-román egyetértési megál­lapodás megkötésekor az Orbán­kormány nem vette figyelembe a kelet-magyarországi települése­ken élők szempontjait. Lamperth Mónika, a szervezet elnöke je­lezte: a megállapodás hátrányos, főleg a kelet-magyarországi tér­ségben élő magyar munkaválla­lók számára, és az eddigieknél is jelentősebb terheket ró az ön­kormányzatokra a szociális se­gélyezés és támogatás esetében. REKTORI KONFERENCIA Az idén szeptemberben három­ezerötszázzal több államilag fi­nanszírozott képzésű hallgatót lehet felvenni a felsőoktatási in­tézményekbe, mint az elmúlt esztendőben - jelentette be Pálin­kás József az évet nyitó Országos rektori konferencián, hétfőn Lil­lafüreden. Az oktatási miniszter a tárca által rendezet kétnapos konferencián szólt arról, hogy az államilag finanszírozott hallgatói létszámot 55 ezerről 58 ezer 500­ra növelték. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG Az Alkotmánybírósághoz 1188 indítvány érkezett a múlt évben, 157-tel több, mint 2000-ben. A testület 2001-ben összesen 262, 2000-ben 231, míg 1999-ben 229 határozatot, illetve végzést fogadott el. A tájékoztatás szerint az Alkotmánybíróság fennállása során 2001 -ben hozta a legtöbb teljes ülési határozatot, ezek szá­ma kereken száz. Jelenleg több mint 900 folyamatban lévő ügyön dolgoznak az alkotmány­bírók. BUDAPEST (MTI) A „Baloldali Kerekasztal 2002" el­nevezésű politikai egyeztető fó­rum résztvevői egyhangúlag azt ajánlják a pártok és szervezetek elnökeinek, hogy fogadják el és ír­ják alá az általuk megfogalmazott választási kódexet. Erről a fórum zárt ülését követő sajtótájékozta­tón Schiller László, az Új Baloldal elnöke és Schmuck Andor, a szer­vezet országos tanácsának elnöke adott tájékoztatást hétfőn Buda­pesten. A megbeszélésen civil szer­vezetek képviselői, az Új Baloldal vezetői, a Munkáspárt alelnöke, a baloldali Roma Szövetség vezető­je és magánemberként Szűrös Má­tyás, az MSZP országgyűlési kép­viselője vett részt. Schiller László elmondta, hogy még ezen a hé­ten, vagy a jövő hét elejére össze­hívják a baloldali szervezetek és pártok elnökeinek értekezletét, hogy a kódex szövegét megvitassák, és január 21 -én ünnepélyes kere­tek között aláírják. Schmuck An­dor jelezte, hogy bár az MSZP nem képviseltette magát a tanácskozá­son, a kódexet megküldik a párt­nak. Újságírói kérdésre válaszolva Schiller László elmondta, délelőtt kereste meg telefonon Staller Ilo­na, Cicciolina kampánymenedzse­re azzal, hogy szeretne tárgyaláso­kat folytatni az Új Baloldallal. Schiller László közölte: nem zár­kóznak el a megbeszéléstől. Balról: Szűrös Mátyás, a megfigyelő és Schmuck Andor, az Új Baloldal Választási Szövetség országos tanácsának elnöke. MTI Telefotó: Rózsahegyi Tibor A VMDP a kedvezménytörvény mellett Élnek a lehetőséggel Tbny Blair közvetít ÚJDELHI, ISZLÁMÁBÁD (MTI) Dzsaszvant Szingh indiai külügy­miniszter hétfőn kijelentette, hogy kormánya mindaddig nem kezd tárgyalást Iszlámábáddal a kiélező­dött indiai-pakisztáni feszültség enyhítésére, amíg a pakisztáni kor­mány „meg nem változtatja a ter­rorizmussal kapcsolatos magatar­tását". Az indiai kormány bizton­sági bizottságának hétfői ülése után adott nyilatkozatában az indiai diplomácia vezetője arra utalt, hogy miközben Iszlámábád támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak az Afganisztánban megbújó terro­risták elleni háborúban, továbbra is támogatta az India ellen táma­dásokat intéző muzulmán szaka­dárokat, akiket Újdelhiben terro­ristának tartanak. A dél-ázsiai körúton tartózkodó Tony Blair brit kormányfő hétfőn Iszlámábádba érkezett, hogy Pervez Musarraf ál­lamfővel tárgyaljon. Az előző na­pon Újdelhiben járt, és megbeszé­lést folytatott Atal Behari Vadzspa­ji miniszterelnökkel. Nyilvánvaló Blair szándéka, ami a közvetítést illeti. SZABADKA (MTI) A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) hétfőn felhívta tag­ságát, a párttal rokonszenvezőket és a vajdasági magyarokat, hogy él­ve a lehetőségekkel, minél nagyobb számban váltsák ki magyarigazol­ványt. A VMDP szerint a magyarigazol­vány a Kárpát-medencében élő ma­gyarság határmódosítás nélküli po­litikai integrációjának a bizonyíté­ka. Most, amikor Magyarországon TÖRÖKKANIZSA (MTI) A Vajdaságban, az észak-bánáti Törökkanizsán (Novi Knezsevac) öt ember életét vesztette és 19 megsebesült, amikor pokolgép rob­bant egy férfi kezében egy kávé­házban. Négy személy a helyszínen életét vesztette, az ötödik áldozat kórházba szállításkor halt bele se­besüléseibe. A Tanjug négy halálos nem várt módon kampánytémává vált a státustörvény, s vannak, akik annak felülvizsgálatát követebk, közös nemzeti érdek, hogy a hatá­ron túli magyarok kérelmeik be­nyújtásával is jelezzék: jónak tart­ják és igénylik a magyar kormány nemzeti integrációra irányuló erő­feszítéseit - hangoztatta a VMDP közleményében. A Vajdaságban hétfőn kezdődött meg öt irodában a magyarigazol­vány igényléséhez szükséges kér­dőívek kitöltése. áldozatról írt. A halálos kimenete­lű incidens hátteréről annyit tud­ni, hogy a férfi, akinek a kezében felrobbant a pokolgép, kártyázás közben szóváltásba keveredett part­nerével. A Beta úgy értesült, hogy a rendőrség gondatlanság miatt el­követett emberölésként kezeb az ügyet. A halált okozó férfi korább­ról „ismert" volt a rendőrség szá­mára. Kanizsai pokolgép A külügyminiszterünk amerikai politikusokkal tárgyalt t Titkosszolgálati kapcsolat Balról jobbra: Ernest Hollings, Richárd Shelby, Robin Cramer és Martonyi János a megbeszélést követően. MTI Telefotó: Kovács Attila BUDAPEST (MTI) Az Amerikai Egyesült Államok igényt tarthat arra, hogy magyar szakemberek közép-ázsiai nyelvi, történelmi és egyéb ismereteikkel segítsék az afganisztáni művele­teket, ám eddig erre vonatkozó fel­kérés nem érkezett - derült ki a külügyminiszter szavaiból, mi­után amerikai poütikusokkal talál­kozott hétfőn Budapesten. A meg­beszélésen Ernest Hollings demok­rata szenátor, a Szenátus kereske­delmi bizottságának elnöke, Ri­chárd Shelby republikánus szená­tor, a Szenátus hírszerzési bizott­ságának alelnöke és Robin Cra­mer republikánus képviselő tár­gyalt a külügyminiszterrel. Mar­tonyi János a találkozót követően újságíróknak elmondta: Magyaror­szág továbbra is fenntartja azt az ajánlatát, hogy szükség esetén egészségügyi egységet küldjön Af­ganisztánba. A külügyminiszter megjegyezte, hogy intenzívvé vált és nagyon sikeres a két ország tit­kosszolgálatai közti együttműkö­dés. A megbeszélést követő nyi­latkozatokból kiderült, hogy az eszmecsere napirendjén a szep­tember 11 -ét követően kialakult új kihívások és kockázatok keze­lése, valamint a NATO-val össze­függő témák is szerepeltek. Marto­nyi János elmondta, hogy tárgya­lópartnerei ebsmerésüket fejezték ki Magyarországnak az Amerikai Egyesült Államok elleni terrortá­madást követő együttműködés kapcsán. Főszctkcszlő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztik: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA |életmótl, kultúra, mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT Ifotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SULI JÓZSEF Isportl • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadő és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtőház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153 Telefon 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800 Fax 62/567-881 Sportrovat 62/567-882 Interneteim: www.delmagyir.hu • E-mail: szerkesztosegMelmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési lel /fax: 62/242-419. 6900 Makó, Széchenyi tér 10. Tel./fax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u 8 Tel 63/401 024 TelVlax: 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA Kiadói titkársági fax 62/442-958 • Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-8Í5 Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Tilefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN, "ftrjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetési dfi egy hónapra 1165 (Délmagyarorszagl, 1055 Ft (Dclvilágl • Árus terjesztés: Délhfr Rt • ISSN 0133-025X |Délmagyarország|, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents