Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-05 / 4. szám
SZOMBAT, 2002. JANUÁR 5. • MEGYEI KÖRKÉP13 o vodafone Sándor Csikar, az ötvenes-hatvanas évek neves futballistája - ki itt dekázott először a bőrgolyóval - országszerte ismertté tette. A Cserepes sori lepusztult házak között száguldozó pofonok „eredményeként" hírhedté is vált egy kicsinykét. Katona Gyula városházi képviselőre meg az a feladat hámi, hogy immár 25 éve intézze e terület ügyes-bajos dolgait. Ugye, mondanom sem kell hogy Szeged Móravárosáról írok most, arról a lakókörzetről, ahol egykor a város legszegényebbjei éltek picinyke házaikban. Nos, ha a derék Csikar manapság látogat vissza szülőfödjére, aligha igazodik el könnyen a móravárosi utcákon. Azt ugyan nem állítanám, hogy a vagányok már messze elkerülik ezt a környéket, s így semmi dolga nem akad a rendőrnek, ám az utcákat átformálták az építőmesterek. De erről inkább beszéljen Katona szenátor, aki alighanem országos csúcsot tart negyedszázados városházi munkálkodásával. Hiszen ha valaki, hát ő pontosan tudja, mekkora sárból kellett kicibálni a Petőfi Sándor sugárút és a Kálvária sugárút közötti utcákat. -Amikor 1977-ben először szólaltam fel a Torony alatt a tanácsülésen, még olyan városrészt képviseltem, ahol a korszerű infrastruktúrának még a nyomait is csak nagyon nehezen lehetett felfedezni. A szennyvizet elvezető csatornahálózatba talán ha néhány házat kötöttek be, az aszfalt minden úttestről hiányzott, s arra a néhány pislákoló lámpára fogtuk rá, hogy közvilágítás, ami jószerével semmi fényt nem adott. Telefonról pedig még álmodozni sem nagyon mert egy móravárosi polgár. A város gondosságát mindössze a rendőrök gyakori látogatásaiból mérhettük le. Nem véletlenül keresték fel ezt a környéket az egyenruhások, hiszen a Cserepes sori nehéz fiúk, hogy is fogalmazzak, rendkívül könnyen és nagyon gyakran léptek a bűn útjára - idézte fel beszélgetésünk során Móraváros nem is olyan régen elfeledett múltját Katona Gyula. Aki ma már arra büszke, hogy Szeged egyik összkomfortos városrésznek képviselője. . - Húsz-harminc évvel ezelőtt ugyan kinek jutott volna eszébe, A városrész megőrizte régi hangultatát. hogy belvárosi lakása helyett Móravároson vegyen házat. Ma viszont már nincs olyan utcánk, ahol ne épülne új társasház, vagy ne csinosítanának egy öregebb magánházat - büszkélkedett Katona úr. - Nem véletlenül keresik itt a telket az új otthonra vágyók - tette hozzá -, hiszen Móravároson ma már minden utcában ott a vízvezeték, a csatorna. Szilárd burkolatot kapott valamennyi út, az igénylők gyorsan telefonhoz juthatnak, mint ahogy nem hiányzik városrészünkből a kábeltelevíziós szolgáltatás sem. Mivel esténként az utcákat a legkorszerűbb nátrium fényű lámpák világítják meg, s a rendőrség, együttműködve a városőrséggel, a korábbinál jóval nagyobb rendet tart, már annak sem kell különösebben fébiie, aki sötétedés után tér haza. Ennyi Móravárost dicsérő szó után szinte illetlenségnek tartottam megszakítani az eredmények felsorolsát. Am egy-két panaszt azért csak szóba kellett hozni. Ugyanis Móravároson járva volt aki azért állított meg, mert a városrész kereskedelmi ellátottságát tartotta kritizálhatónak. Mások meg a kertváros minősítést hallva csak legyintettek - ugyan már, mitől kertváros az, ahol télen-nyáron disznótrágya szagát sodorja a szél? - Tavaly még joggal kesereghettek amiatt a móravárosiak, hogy nincs egyetlen korszerű, nagyobb élelmiszerboltjuk sem. Am időközben megnyílt a Plus Áruház a Kálvária sugárút és a Móravárosi körút sarkán, s felújítva várja a vevőket a Kolozsvári téri ABC is. Ami pedig a móravárosi állatartást illeti - a közelmúltban a korábbinál is szigorúbb rendeletet fogadott el Szeged város közgyűlése. Eszerint a mi városrészünknek csak a peremén, a Sancer-tavak környékén hizlalhat disznót az ingatlan gazdája, de nagyüzemi állattartásra nem rendezkedhetnek be. Csupán annyi állatot etethetnek, amennyi az ott élő család élelmezéséhez szükséges. Ha valaki ettől eltérő gyakorlattal találkozik, forduljon hozzám nyugodtan, azonnal orvosolni fogom a gondjukat. Hiszen minden móravárosi közös érdeke, hogy ne csak szép, hanem tiszta, jó levegőjű környék legyen a miénk. Ezekkel a szép szavakkal akár be is fejeződhetne ez a cikk. Ám mit (.11 l!MI KI KI likl /I M I ( s\| \|)|1 KÜItOMl I IIUHKKOZ/I MII \K' ÍT32fT*! Rózsa Sándor Csárda Zsombó, Szegedi út 60. Váljuk 250 éves múlttal rendelkező, felújított csárdánkban. Kóstolja meg ételeinket! Gazdag választék, tájvédelmi körzet, őslápos a csárda mellett. Rendezvényeket vállalunk. Lakodalmassátor 250 főig. Asztalfoglalás: 62/255-621. Tóth György és felesége csárdagazdák i I jx/ulolt gvcnm'Kc loloj.il es s/iilrlrxi .1 dalait a Dl I \l\(,mt(>KS/\<;<sM IMI \(, GÓLYAHÍR. ro\.ilaban iut t;]clcnl('l|Hk ug\ lels/olgaliili irodáinkban s/cmcli csen. t> .1 megjelenő lemkejtef Un I10//.1 I 200 11 megjelenés x.np n/lelkolonk s/t-méhesen keresi lel esa len\ke|iel iselkes/iti. lux ja kós/one Mniuk.ti a 06 20 <U~) <:,-» as leleloiis/ainon 1500 h megje•lene-N Amennyiben Ön előfizetését valamilyen okból csak késve tudta rendezni, és ezért néhány lapszámot nem kapott meg. kérésére az elmaradt lapszámokat utólag kiküldjük. I ideklotljön telefonos liktlrlétdVkílelMnkön <>: ',t>~ 8.1, s/klllll (III |M'l(-iik.ixál a|.ititlrko//a mrs' Kíméletesen bánik a fokhagymával Halál vár a móravárosi disznókra ? Sándor Csikar ámuldozhat A jövő évi makói fesztiválra elkészül az a gépcsoport, amely a fokhagyma gerezdekre bontását és osztályozását végzi, a tervező szerint sokkal hatékonyabban, mint a hasonló feladatra használt nyugati berendezések. A fokhagymafosztó és -osztályozó megalkotója, Török József okleveles mezőgazdasági gépész üzemmérnök hosszú ideig nagy tételben termesztett hagymát. A kilencvenes évek közepén megromlott egészsége miatt majdnem teljesen felhagyott a gazdálkodással, s érdeklődése ismét az eredeti szakmája felé fordult. A termesztéssel kapcsolatos tapasztalat e berendezés megtervezésekor is jól jött. A makói mérnök az ötletről szóló használati mintaoltalmi okiratot is megmutatta. - Ez a berendezés előbb gerezdekre bontja, majd ventillátorral szeleli és osztályozza a fokhagymát. A gépcsoport első változatát kipróbálták a hagymakutató állomáson, és az volt a tapasztalat, hogy míg a hasonló feladatot ellátó holland gépet - a beleöntött hagyma minősége miatt - többször is le kellett álh'tani, ez a berendezés bírta a kiképzést, jól vizsgázott, és a teljesítménye is ugyanolyan jó. Napi nyolcvan-száz mázsányi fokhagyma fosztására, osztályozására használható. Barnóczki Attila, a kutatóállomás vezetője megjegyezte, hogy az én berendezésem kíméletesebb a belső gerezdekhez, melyek sokkal sérülékenyebbek, mint a külsők mondja Török József. A foszfogépet nemrégen szétszedte a mérnök, és finomít rajta, de hamarosan újra összeszereh. így, szétszedett állapotában nem szívesen mutatná meg, azt azonban elárulta: más elven működik, mint a nyugati berendezések. Az osztályozó pedig alkalmas a dughagyma osztályozására is. Lényeges különbség, hogy a holland, a spanyol és az olasz berendezés állása fix, míg Török József gépét a hagymához lehet álh'tani. A gépcsoport egyik része, az osztályozó már gyártható állapotban van, és a mérnök keresi is a megfelelő társat. Jó lenne, mondta, ha találna olyan gumiipari gyártót, aki megfelelő szalagokat készítene; persze, nem ingyen. Török Józseffel eredetileg úgy találkoztunk, hogy behozta a szerkesztőségbe egy cikkről szóló olvasói levelét. A gépcsoportról csak mellékesen esett szó. Mint mondta, ha nem is gazdálkodik akkora területen, mint korábban, azért nem közömbös számára, hogyan tudják eladni termésüket a makóiak. Folyamatosan követi a hagymával kapcsolatos híradásokat. Úgy véh, a jelenlegi értékesítési válságnak valóban vannak olyan tényezői, amelyek az itt élőkön múlnak. Azt azonban nem hiszi, hogy rögtön kevesebbet adnak a hagymáéit nyugaton, ha az egyik makói szakember elmondja a valóságot az újságban. A mérnök szerint az érdekképviseletért felelős szervezetnek és a szaporítóanyagot előállító kutatóállomásnak együtt kell dolgoznia a piacra kerülő makói hagyma minőségének javításán. B.A. Fotó: Karnok Csaba érne egy Móravárosról szóló írás, ha szót sem ejtenénk a Cserepes sorról. - Az egykor oly sok gondot okozó Cserepes sori piac ügye mára rendeződött. Infrastruktúrája kiépült, jó körülmények között vásárolhatnak az ide kilátogató tízezrek - mondta Katona képviselő. Sőt annyira kedvelt bevásároló központ lett ez a terület, hogy napjainkban már azon gondolkodunk, miként lehetne még tovább bővíteni mind az árusító, mind pedig az autók parkolására szolgáló területet. Ami viszont az egykori téglagyári munkások mára igencsak megroggyant lakásait illeti e lakókörzet szanálására csak akkor kerülhet sor, ha egy nagyberuházás keretében átformálódik a Móravárosi körút mindkét oldala. Bár a kongresszusi központ végül nem ide épül, a város vezetése nem mondott le arról, hogy egy szórakoztató- és sportközpontnak adjon otthont a Sancer-tavak melletti több hektár. így arra is van remény, hogy néhány éven belül eltűnjenek a romos házak - beszélt a móravárosi tervekről Katona Gyula. BÁTYI ZOLTÁN y^ETT" KFX Szeged OrOtSTISZTlTÖ SZALON Tisztelt Hölgyem, Uram! Kedves Megrendelő! Ha nincs ideje sorban állni! Ha körülményes a parkolás és drága! Ha nem szeret cipekedni! DE MÉGIS SZERETNE IGÉNYBE VENNI EGY MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁST? Nevezetesen: vegytisztítás!, mosást, tolltisztitást, szalagfüggöny-tisztitást, úgy rendelje meg háztól házig szolgáltatásként a Nett Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-tői az alábbi telefonszámon: 62/425-057. A megrendelés alsó határa: 2000 Ft. Reggel 8-17 áráig állunk rendelkezésükre. A gépcsoport egyik eleme már kiállta a próbát, másik részén még finomít a makói mérnök. Fotó: Scbmidt Andrea A Vodafone cég 1985-ben kezdte meg működését az angliai Newburyben (Berkshire). Abban az időben a világ más tájain még nem igazán csengett ismerősen ez a cégnév. Ma azonban a vállalat már 29 országban több mint 93 millió előfizető eredményes kiszolgálásával büszkélkedhet. így a világ négy legnagyobb cége közé tartozik, és a távközlési vállalatok között a legelső helyet foglalja el. Most a Vodafone cégcsoport magyarországi tagja, a V.R.A.M. Rt. ÉRTÉKESÍTÉSI MUNKATÁRSAKAT keres szegedi márkaboltjába (Referenciaszám: SR 0105). Az ideális jelölt: • középfokú végzettségű (kereskedelmi végzettség előnyt jelent), •számítógépes ismeretekkel rendelkezik (Word, Excel), •alapfokon beszéli az angol nyelvet. • néhány éves értékesítési területen szerzett tapasztalattal rendelkezik (távközlési tapasztalat előny). Az állások betöltésének feltétele érvényes erkölcsi bizonyítvány. U4JS Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, hogy magyar és angol nyelvű önéletrajzát kísérőlevéllel, a munkakör és a referenciaszám feltüntetésével, 2002. január 9-ig küldje el az alábbi címre: Vodafone Szegedi Márkabolt, 6720 Szeged, Kárász u. 8. fax:06-62-558-375, e-mail: andras.dovalovszkj@vodatone.hu ~?-yrrr- a Belváros legolcsóbb •• őrzött parkolójában. Tavalyi [[ (Sj áron, percenkénti elszámolás ^ ö