Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-31 / 26. szám

CSÜTÖRTÖK, 2002. JANUÁR 31. • KULTÚRA" 7 BUSÓKIÁLLÍTÁS MAKÓN A mohácsi busójárást, mint népszokást bemutató kiállítás február Tjén, pénteken délután négy órakor nyílik meg a makói József Attila Múzeumban. A tárlatot Ferkov Jakab, a mohácsi Kanizsa Dorottya Múzeum igazgatója, a kiállítás rendezője ajánlja az érdeklődők figyelmébe. IFJÚ ZONGORISTÁK A vásárhelyi Péczely Attila Zeneiskola hangversenytermében pénteken 10 órától találkoznak a Csongrád megyei ifjú zongoristák. MŰSOROS TEADÉLUTÁN A vásárhelyi Csúcsi Olvasókör vasárnap délután 3 órától a kör Jókai utcai székházában teadélutánt rendez. A műsorban magyar írók művei hangoznak el. Aranygyűrű a barokk muzsika szerelmesének Negyedszázada is van már annak, hogy egy diákbérleti koncerten először hallottam Meszlényi László lebilincselő zenei kiselőadását. Azóta is mindig felkészülten és szellemesen vezeti be a muzsika rejtelmeibe közönségét. A gyerekek is élvezik, ugyanakkor a szakmabeliek sem unják humorral átszőtt ismertetéseit, amelyekhez előadói „aranyfedezete" is van, hiszen oboaművészként Vaszy Viktor irányításával huszonöt éven játszott a szegedi zenekarban, mielőtt a konzervatóriumban tanítani kezdett. Annak is negyedszázada már, hogy megalapította a historikus szemléletű Musica Parlante Kamarazenekart, amelynek az intézet docensként ma is karnagya. Negyvenévnyi muzsikusi és zenepedagógusi munkásságát ismerte el a szegedi önkormányzat, amikor nemrégiben a Szeged kultúrájáért aranygyűrűvel kitüntette. - Hogyan fogadta az elismerést? - Először kicsit ijedten, mert attól tartottam, meggyűrűznek, mint egy madarat és utána el is röpülhetek. Félre a tréfával - nagyon boldog voltam. Ha valaki kicsit már idősödik, és még mindig dolgozik, akkor Magyarországon általában enyhe sajnálattal beszélnek róla. Már három éve átléptem a magyar férfi népességre jellemző 66 éves várható életkoron, ami például Svédországban jó tíz évvel hosszabb, ezért ott nem is számít különlegesnek, ha valaki hetvenhetvenöt éves korában még aktív. A gerontológia egyik alaptétele, hogy az sorvad el legkésőbb, amit legjobban használnak. Igyekszem használni a fejemet, gondolkodom, hogy tréningben legyek. - Hogyan látja a Musica Parlante Kamarazenekar mai helyét és szerepét a város zenei életében 1 - Annak idején tanári megbízatásból alapítottam meg a zenekart, mert a vonósegyüttes kötelező tárgy volt a konzervatóriumban. Előttem a fiatal, mosolygós és nagyszerűen hegedülő Szecsődi Feri csinálta, akit imádtak a növendékek, de nem ért rá együttest vezetni, mert a főtárgyát, a hegedűt kellett tanítania. Akkor kértek meg engem, mert tudták, hogy szeretem a barokk zenét. Egy ilyen kis együttes olyan rezidenciális karakterű, mint amilyenek valaha az Esterházyak és a Festeticsek által fenntartott zenekarok voltak. A Musica Parlante megalapítása után lassan kezdtem ráérezni, hogyan is kell ezt csinálni. Pál Tamás - akinek olyan nagyszerű koncertjei voltak itt, hogy még ma is rezeg a gerincem, ha rájuk gondolok - sajnos, távozott Szegedről, így a kitűnő Salieri Zenekar megszűnt. A Weiner Kamarazenekarral is akadnak gondok, több művésztanár is elment az együttesből, Weninger Richárd barátomnak egyre nehezebb a dolga. Ránk így egyre több feladat hárul. Túl sokat persze nem vállalhatunk, hiszen ebben a tanévben is elsősök jöttek az együttesbe, akik még nem tudnak igazán formálni, nem ismerik a zenekari játék ábécéjét. Őket előbb meg kell tanítani mindezekre. Az együttes az állandó munkának köszönhetően képvisel bizonyos színvonalat, de csak úgy tud megélni a szimfonikusok, a színházi zenekar, a Weiner Kamarazenekar és más hazai együttesek mellett, ha olyan speciális dolgot csinál, amit mások nem. - Zenekarával régen elkötelezte magát a barokk zene historikus előadása mellett. Az eredményeik közül mire a legbüszkébb? - Az elmúlt húsz évben tizenhárom nemzetközi régizenei kurzuson vettem részt, ahol igyekeztem mindent belegyömöszölni a fejembe és a szívembe is, mert a muzsikánál az is fontos. A historizmust kompromisszumokkal próbáljuk megvalósítani, hiszen csak modern hangszerek állnak rendelkezésünkre. Nevetséges és eleve halálra ítélt próbálkozás lenne, ha arra törekednénk, hogy utánozzuk a világhírű Giardino Armonicót, vagy a bécsi Concentus Musicust. Inkább az a törekvésem - amivel a hallgatóim, barátaim is egyetértenek-, hogy sajátos, szelídített és átmentett historizmust csináljunk, amit a tánckaraktereknél, a tempóknál, a ritmizálásnál, a retorikus karakterek kiemelésénél lehet megvalósítani. Olyan darabokat igyekszünk kiválasztani, amiket itt nem szoktak játszani. Nem szabadna, de picit mégis büszke vagyok rá, hogy olyan Telemann-műveket mutattunk be, amiket Szegeden sohasem szólaltattak meg korábban. Carissimi Jephte oratóriumát is műsorra tűztük Gyüdi Sándor kórusával. Nem tudom, Hándel János passióját előadták-e előttünk valaha is itt. - Mire készül most a zenekarral? - Március első felében egy norvégiai turnéra, majd az április 11 -i kamarabérleti koncertünkre, amelynek szólistája a karizmatikus személyiségű Márffy Gabriella hegedűművész lesz Bernből. A műsorban több ritkán hallható különlegesség is szerepel, például telemarni Don Quijote-szvitje és két kevéssé ismert Vivaldi-hegedűverseny. Locatelli Esz-dúr concerto grossójának kottáját pedig csak Frankfurtból sikerült megszereznünk. HOLLÓSI ZSOLT Meszlényi László próba közben a Musica Parlante Kamarazenekarral. Fotó: Miskolczi Róbert Juronics-Silló-Móczán-balettfilm Versenyben a Mandarin Az állandóságot próbálom megragadni" Az a legfőbb célunk, hogy minél többen megnézzék a filmet mondja Móczán Péter, aki producerként nem hétköznapi haditettet hajtott végre: Juronics Tamással és másokkal összefogva létrehozták a 35 perces balettfilmet, A csodálatos mandarint. A művet beválogatták az idei filmszemle versenyprogramjába és február Tjén, pénteken délután fél 3-kor mutatják be a Corvin Budapest Filmpalota Kabos termében. Korábban hírt adtunk már róla, hogy szegedi kötődésű művészek különleges produkciót készítenek elő: furonics Tamás legendás színházi sikerű művéből, A csodálatos mandarinból balettfilm készül, amelyet a szintúgy legendás egykori East együttesből ismert zenész, Móczán Péter producerként jegyez. Az elkészült filmet benevezték a 33. magyar filmszemlére. A pénteki bemutató előtt Móczán Péterrel beszélgettünk; az ő produkciós irodája az ORTT, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) és a Vivendi Telecom Hungary támogatásával hozta létre a tévéfilmet, amelyet az M1 -en egy később meghatározandó időpontban tűznek műsorra. - Legalább ötször láttam a Szegedi Kortárs Balett előadásában A csodálatos mandarint - meséli Móczán, akinek a kortárs táncművészethez való vonzódása jóval régebbi keletű: a 80-as években zenészként és zeneszerzőként dolgozott együtt Eck Imrével és a Pécsi Balettel. - Juronics Tamást régóta ismerem és szegedi lévén, nagyon örültem annak, hogy tehetséges csapatával meghonosította, meggyökereztette, sikeressé tette a modern táncművészetet a város színházában. Régóta figyelem a munkájukat, sok darabjukat láttam, de a Bartók-műre készült Mandarin különlegesen nagy hatást tett rám. Először 2000 kora őszén beszélgettünk Tamással arról, hogy milyen jó lenne valamit csinálni azért, hogy egy másik műfajban még több nézőhöz juthasson el ez a megítélésem szerint nagyon invenciózus és eredeti táncmű. A vágyak és a valóság persze két különböző dolog, s az évek óta produkciós irodát működtető zenész pontosan tudta: pénz nélkül nem megy. Munkához látott tehát és körülbelül fél év múlva már arról értesíthette Juronicsot, hogy „talán összegyűlik a szükséges összeg". Az ORTT és a KNÖM mellett a Szegedi Kortárs Balettet amúgy is kitartóan támogató Vivendi biztosította, hogy bérelhessenek korszerűen fölszerelt stúdiót és profi filmes stábbal - amelyet a komolyzene-rajongó Silló Sándor rendező irányított professzionális technikai berendezésekkel megkezdődhessenek a felvételek. - Nem voltunk annyira bővében a pénznek, hogy ne kellett volJelenet a színházi előadásból: Kopeczny Katalin és Juronics Tamás. Fotó: Veréb Simon na igen szigorú munkarendben, a szó szoros értelmében hajnaloktól éjszakákig dolgoznunk, hiszen nem volt mindegy, mennyi ideig kell használnunk a bérelt stúdiót és a korszerű technikát. Különösen a táncosoknak jelentett szokatlanul nagy megterhelést a felvétel, hiszen ők másfajta fizikai, szellemi és pszichikai igénybevételnek voltak kitéve, mint amit a színházi produkciók létrehozásakor megszoktak. Szinte minden mozdulatot, gesztust külön-külön, egyenként kell felvenni egy ilyen filmhez. Hiszen abban egyetértettünk, hogy nem valami szokványos leképezése, egyszerű közvetítése vagy dokumentálása lesz ez a színházi előadásnak, hanem egy másik műfajban egy teljesen új Mandarin-variáció készül. Táncfilm, amely mai filmes eszközökkel képes érvényesíteni, közvetíteni ugyanazokat a gondolatokat és hatásokat, mint a maga sajátos, a filmestől eltérő eszközeivel a színházi előadás. Talán nemcsak a szakembereknek, hanem a laikusoknak is mond valamit a következő adat: az összesen 35 percnyi filmben, amelynek az utolsó pár perce persze a stáblista, tehát mondjuk 32 percben 709 vágás van... Ahogyan a felvétel után elvégeztük a számítógépes utómunkálatokat, november lett, éppen a filmszemlére nevezés ideje... A hazai filmtermés legrangosabb éves seregszemléjén önmagában szakmai sikernek számít, ha egy tévés produkció, ráadásul olyan ritka műfaj, mint a táncfilm bekerül a versenyprogramba. De nem lennénk meglepve, ha a szemle döntnökei ezen felül is díjaznák az alkotók teljesítményét. Hiszen igazán nem mindennapos - a többieké mellett - Juronics Tamás teljesítménye, aki koreográfusa, rendezője és címszereplője nemcsak a színházi, hanem a filmes Mandarinnak is. A lány szerepét Nemes Zsófia táncolja. A pénteki filmbemutatón Juronics Ígérete szerint ott lesz az egész együttes - hiszen éppen Pesten dolgoznak, a Nemzeti Színházban, a március 15-ére tervezett nyitóelőadás, Az ember tragédiája próbáin. SULYOK ERZSÉBET szetben - a naprendszerektől kezdve a mikrovilágig - minden kiegyensúlyozottságra törekszik, úgy én is a harmóniát keresem. Az életben adódik egy élmény, ennek hatására valami zakatolni kezd a fejemben és azon jár az eszem, hogyan is tudnám megfogni a végtelent, a mozgást vagy éppen a magányosságot. Mindenekelőtt azonban a dolgokban lévő állandóságot próbálom megragadni, s ha ez összejön, azt se bánom, ha a végeredmény vonzza a tekintetet. S hogy mindehhez mit szól a közönség, az a vendégkönyvből derül ki: „A művész képei szemet és fantáziát kápráztatóak. Köszönjük ezt a pár perc csendet és harmóniát." W. B. A festőművész képei előtt. Fotó: Schmidt Andrea A Bartók Béla Művelődési Központ B Galériájában nyílt nemrégiben tárlata Szűcs Árpád festőművésznek (képünkön). A Szegeden élő, több mint harminchat éve kiállító hatvannyolc esztendős művész legújabb alkotásait bemutató tárlat február 8-áig tekinthető meg. - Nosztalgiák, elvágyódások, emlékezések. Az ember helyre tétele a nagyvilágban - így jellemzi tömören Szűcs Árpád festőművész a B Galériában látható, elmúlt három évben született képeit. A geometrikus, kubisztikus elemeket magukban hordozó, színpöttyöket, színfoltokat egymás mellé helyező, spaklival készült festményeket a művész úgy válogatta össze, hogy azok formailag és tartalmilag erősítsék egymást. A képeken fel-felbukkan egy feltűnően vékony, elmosódó emberalak, amely hol a tóparton, hol a függőhíd elején, hol a szakadék szélén áll. A természet hatalmára próbáltam felhívni a figyelmet - mondja a művész, aki azt is hozzáteszi: Vigyázz, ember, hiába fordítod meg a folyók folyásának irányát, valójában kicsi vagy, törékeny és esendő! Ennek ellenére a hegyeket, tengereket, illetve hatalmas emberi alkotásokat sajátos módon ábrázoló képek derűt árasztanak magukból. - Alapvetően optimista ember vagyok, aki jól érzi magát a világban. Azt hiszem, mindez a képeimen is átjön. Ahogy a termé-