Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-28 / 23. szám

HÉTFŐ, 2002. JANUÁR 28. -AKTUÁLIS­3 Különös felmérés Szokatlan felmérésen esett túl néhány vásárhelyi polgár a közelmúltban. A kérdező az áramszolgáltatóra hivatkozva kopogtatott be, ám semmi­lyen igazolványt nem mutatott. Viszont a jövedelmi viszonyok iránt is érdeklődött, és azt is kérdezte, milyen háztartási gépeik vannak. Néhány vásárhelyi polgár már csak az alapos kikérdezés után ijedt meg. Attól tar­tanak, hogy valakik csak arra voltak kíváncsik, kinek van az otthonában nagy értékű műszaki cikk. Kec.se Nagy Sándor, a Démász kommuniká­ciós vezetője azonban megnyugtatta lapunk olvasóit: valóban az áram­szolgáltató készíttet egy MÁST nevű céggel egy reprezentatív, azaz Bács­Kiskun, Csongrád és Békés megyékre kiterjedő háztartási állapotfelmé­rést. Ennek sorában pedig valóban kíváncsiak a jövedelmek mértékére is. Erre a kérdésre azonban mindenki annyit mond, amennyit akar. A kom­munikációs igazgató ugyanakkor hozzátette, hogy a kérdezőbiztosok a fel­mérés kezdetekor kötelesek - lennének - igazolni magukat. B. K.A. Marihuanafogás A szegedi aréna IMRE PÉTER Öt hónapra jött a világra. Mégsem mondhatjuk azt, hogy koraszü­lött. Sőt: már novemberben és decemberben is vártuk. Egy kicsit késett, de ezzel már senki sem törődik. így van ez rendjén: az új­szegedi sportcsarnok tegnap megújulva fogadhatta az ünneplőket, a csapatokat, a drukkereket. Végre mindenki hazaköltözhetett. Töb­ben is feltették nekem a nehéz kérdést: mit jelent ez a spori Sze­gednek? Különböző ideák, szép gondolatok, hasonlatok „lángoltak fel", majd hunytak ki, parazsat sem hagyva, szinte ugyanabban a pillanatban. S mindig egy szó tolakodott előre, hiába hessegettem el. Túl kézenfekvőnek, egyszerűnek tűnt a válasz. De hiába. Az a szó újra és újra jelentkezett. Sokadszor is megismételtem a kér­dést, s jött a felelet. Á, mégse! Az emlékek még az öreg sporihoz kötnek minket, újságírókat, drukkereket, s ez előadások főszereplőit, az együtteseket. Az ak­kori fapados lelátó sokszor zsúfolásig megtelt, a vastraverzeken szin­te a testi épségüket kockáztatva lógtak az emberek. Akadtak olya­nok, akiknek már ott sem jutott hely, a feljáróknál álltak, több sor­ban, egymás mögött. A hátul állók már csak a hangzavarból sejt­hették, mi történik a pályán, s talán látták az eredményjelzőt. A meccsből viszont semmit. De ott voltak, mert a Pick a Barceloná­val, a Nettelstedttel játszott, vagy a hazai bajnokságban a Fotex, illetve a Dunafen látogatott az újszegedi arénába. Bajnoki címe­ket (Pick, Medikémia), kupagyőzelmeket ünnepelhettek itt a druk­kerek. Amikor erre gondolunk, felidézzük azokat a fantasztikus na­pokat, még a régi, az egykor uszodának készült sportcsarnok ké­pe jelenik meg előttünk. A vastapsoknál és dübörgéseknél pedig az érzékek játéka folytán úgy tűnt: mindjárt megindulnak a falak. Félni nem volt időnk, s okunk - de azért mondogattuk, fel kelle­ne újítani. Sokan valószínűleg fotókat is őriznek ezekből az időkből, vagy nosztalgikusán elevenítik fel azt, hogy a második féhdőben már jegyre sem lehetett levegőt kapni. A szünetben elszívott ba­gók füstje ellepte a küzdőteret. De ez így volt szép. Furcsa lehet, hogy azt írom „régi", vagy „öreg", de talán indokolt, ez a csarnok - ami például a küzdőteret illeti - teljesen más. S ehhez még nem tudunk siker- vagy kudarcképeket társítani. Bár az avatót sem fog­juk egyhamar elfelejteni -de a harci hangulat még hiányzik. Gon­doltam, a gála kézilabdás programjáig. A magyar öregfiúk válogatott és a Tisza Volán szeniorjai, majd a Pick és a jugoszláv Sintelon fantasztikus hangulatot varázsolt az arénába. Zúgott a „Szeged, Szeged!" Vastaps. Dübögés. És ismét úgy éreztük, megindulnak a falak. Régi hangulat, új köntösben. Ez a sportcsarnok mégis az egykori, kedves spori. És hogy mit jelent számunkra ? Ismét tolakszik a szó. Mindent. Csongrád megyében évente több tízmilliós kárt okoznak a vandálok a szolgáltatóknak, hangzott el a megyei polgárőrség által szerve­zett nongraffiti szekció első, nyilvános koor­dinációs megbeszélésén. A fórumon a falíirká­lók károsultjai és a rendőrség képviselői is fel­szólaltak. Dávid István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szer­vezetek Szövetségének titkára szombaton, a me­gyeháza földszinti előadótermében hivatalosan is bejelentette a falfirkáink és a közterületek rongálói ellen szerveződött nongraffití szekció megalakulását. A polgárőrszövetség titkára fel­olvasta a MÁV Rt. nyilvános levelét, amelyben a vasúttársaság vezetői üdvözlik a civil kezdemé­nyezést, hiszen csak az államvasutaknak évi több tízmillió forintos kárt okoznak az ülés­szaggatások és graffitik. Dávid István lapunknak elmondta, hogy a megye más szolgáltatói is ha­sonló nagyságrendű károkat jelentettek a pol­gárőrségnek. A fórum első felszólalójaként Mé­száros András szekcióvezető foglalta össze a kezdeményezés célját. Beszédében az Aba-No­vák-freskó elcsúfítását nevezte a szegedi falfir­kálók legsúlyosabb tettének. A nongraffiti öt munkatársa a jövőben a járőrözés mellett rög­zíti és katalogizálja a lehető legtöbb graffitialko­tást, így a rendőrség és a polgárőrség összehan­golt munkájával tetten ért rongálok a bizonyí­tás során korábbi műveikkel is szembesülhetnek. A szekció munkatársai a falfirkálóktól megkü­lönböztetik a művészi igényességgel készített graffitik alkotóit, számukra elkülönített falfe­lületeket biztosítanának, versenyeket, sőt még művésztáborokat is rendeznének. A koordinációs megbeszélésen a rongálások­ban érintett szegedi lakosok mellett felszólaltak a rendőrség képviselői is, akik szintén támoga­tásukról biztosították a kezdeményezést. Szilá­MUNKATARSUNKTOL Szegeden vetett véget életének egy kiskunfélegyházi fiatalember. A 27 éves férfi valószínűleg szerelmi bá­natában döntött úgy, hogy nincs ér­telme tovább élnie. A jégen fekvő, megfagyott holttestet a Tisza újsze­gedi oldalán sétáló járókelők fe­dezték fel szombat reggel. A rendőrség idegenkezűségre utaló nyomot nem talált. A vizsgálat ed­digi adatai szerint a férfi két nap­ja lehetett halott, minden való­színűség szerint megfagyott. A par­ton egy pokrócot, egy női fényké­pet és egy üveg bort találtak a rendőrök. A haláleset körülmé­nyeinek vizsgálata államigazgatá­si eljárás keretében folyik. A kocsit a villanyoszlop állította meg. Fotó: Tésik Attila MUNKATÁRSUNKTÓL Halálos balesetet szenvedett a 47­es út vásárhelyi, belterületi szaka­szán egy 25 éves fiatalember szom­baton reggel. A Renault személy­gépkocsi volánja mögött ülő hely­béli férfi, nem tudni, miért, elvesz­tette uralmát járműve fölött, s a pi­acnál nekiütközött az útpadkának. Az ormán kiperdülő kocsi végül nekicsapódott az egyik villanyosz­lopnak. A férfi a baleset következ­tében a helyszínen meghalt. A fölmelegedést jól bírja a tömör hó Árhullám (még) nem fenyeget A fóliázok a február hidegétől is tartanak Emelkednek a zöldségárak? Tízmilliós károkat okoznak a vandálok Összefogtak a rongálok ellen gyiné Bay Lujza rendőr alezredes több graffitis sikeres elfogásáról is beszámolt. Leszögezte: mindent elkövetnek, hogy a jövőben tetten ért rongálok ügyében tizenöt napon belül bírósági ítélet születhessen. Horváthné Tímár Magdolna tápéi képviselő a győri önkormányzat sikeres példáját álh'totta a fórumon megjelentek elé. A kisalföldi városban egy festőművészt bíztak meg a graffitisek felügye­letével, aki versenyt hirdetett. A legjobbnak bi­zonyult alkotásterveket két aluljáróban meg is örökíthették az ifjú művészek. Horváthné úgy véh, hogy Szegeden is hasonló szervezettséggel lehetne megfékezni a vandalizmust. A képvi­selőasszony bejelentette, hogy már az or­szággyűlés előtt van a büntetőtörvénykönyv mó­dosításának tervezete, amelynek értelmében a rongálás bűntettéért kiszabható, legfeljebb 10 ezer forintos büntetés összegét jelentősen felemelnék. ILLYÉS SZABOLCS Halálos ütközés Vásárhelyen Megfagyott a parton Bánat vitte a Tiszának A csanyteleki zöldségtermelők zö­me a decemberi tartós hideg időjá­rás idején még a palántát nevelte, így az átlagosnál zordabb időjárás jelentős mértékben nem emelte a fóliaházak téli idényre kalkulált fűtési költségeit. A Gróf Károlyi László Első Csanyi Zöldség-Gyü­mölcs Feldolgozó és Értékesítő Hangyaszövetkezet alelnöke, Budai József szerint azonban félő, hogy a tél hátralévő részének időjárása még meglepetésekkel szolgálhat. Ha ugyanis ismét beáll a tartós hi­deg - főként, ha megismétlődik a decemberi zord idő -, a jórészt földgáz felhasználására berendez­kedett gazdálkodóknak a többlet­költségek mellett szembe kell néz­niük az esetleges kényszerű korlá­tozásokkal is. S bár Csanyteleken a gázüzemű kazánokat használó termelők egy részének mostanság foként a szolgáltató által végzett el­lenőrzések miatt fáj a feje, néhá­nyan attól is tartanak, hogy a je­lentősebb felhasználói igényt a csa­nyi rendszer nem lenne képes ki­elégíteni. Nevük elhallgatását kérő ter­melők szerint már most tapasz­talható, hogy a gáz minősége és nyomása nem megfelelő, s mivel a szolgáltatónak elsődlegesen a la­kossági igényeket kell kielégítenie, a fóliaházakat gázzal fűtő kerté­szek akár szorult helyzetbe is ke­rülhetnek. A primőráruk termelőinek félel­meit a piaci viszonyok átláthatat­A felgyői üvegház történetében december volt a legdrágább hónap. Fotó: Tésik Attila lan alakulása szintén erősíti. Az esetlegesen tovább növekedő fűté­si költségeket ugyanis nem biztos, hogy - a zöldségfélék most is igen magas árai miatt - a termelők a ter­mékeik eladásakor akár minimá­lis mértékben érvényesíteni tudják. A felgyői Grow Group Palánta­nevelő Kft. üvegházában decem­berben is zavartalanul folyt a ter­melés. A cég ügyvezető igazgatója, Dobos Ferenc lapunk érdeklődé­sére elmondta: az eddigi legkemé­nyebb téli hónapban jelentkezett fűtési költséghez képest a decem­beri gázfogyasztásukért mintegy tíz százalékkal kellett többet fizet­ni. A cégvezető szerint ez főként a szélcsendes időjárásnak köszön­hető, fokozottabb légmozgás ese­tén ugyanis az üvegház hőveszte­sége sokkal jelentősebb lett volna. A holland tulajdonú palántane­velő kft. termékeinek ára a decem­beri fűtési többletköltség miatt nem változik, Dobos Ferenc szerint ugyanis a hideg a téllel jár, s szá­mítani lehet a kirívóan zord idősza­kokra is. M. SZ. J. MUNKATÁRSUNKTÓL „Ausztriába utazom, elvámolniva­lóm nincs semmi." Ezekkel a sza­vakkal köszönt be tegnap délután a röszkei határállomáson V Z. hu­szonéves jugoszláv fiatalember. „Ausztriába, csomag nélkül-"-gon­dolkodtak el a fináncok, mivel az úr autójában nemhogy értékcikkeket, de útipoggyászt sem nagyon talál­tak. A gyanússá vált „turista" kocsi­ját, egy Renault 19 Semada autót azon nyomban tételes vámvizsgá­latnak vetették alá, s nem is kuta­kodtak hiába a pénzügyőrök. A pót­kerékbe rejtve 4 kiló 291 gramm marihunát fedeztek fel, amelynek értéke meghaladja az 1 millió 100 ezer forintot.Ebből az üzletből im­már semmi nem valósulhat meg, ugyanis a kábítószert lefoglalták. Folytatás az 1. oldalról Télen a hóréteg vastagsága (a ben­ne fölhalmozódott csapadék­mennyiség), az időjárás alakulása (a melegedés üteme), az esetleges enyhülést kísérő eső, a növények vízfölvevő képessége mind befo­lyásolják az árhullám levonulását. A folyók jege ugyancsak veszélyt jelenthet, hiszen a vastag páncél nem engedi megduzzadni a folyót, így a víz oldalirányban keres kitö­rést. Török Imre György „jégfron­ton" is jó hírrel szolgált: a Tiszán vékonyodik, puhul a folyó takaró­ja, s ha nem köszöntenek ránk újabb kemény fagyok, a vízszint emelkedésével folyamatosan eltűnik a kásásodó jég. Térségünk folyóinak vízállása alacsony: a Tiszán 158, a Maroson 24 centimétert mértek a vízmérce 0 pontja fölött. Emlékeztetőül: a Tisza eddigi legmagasabb vízállá­sát, 960 centimétert, 1970-ben je­gyezték föl. Az Országos Meteorológiai Inté­zet szegedi időjelző állomásának ügyeletesétől kapott tájékoztatás szerint a január 19-e óta tartó eny­hülés nem számít rendkívülinek január végén. Eddig 23-án és 25­én mutatta a legmelegebbet a hőmérő: mindkét napon plusz 10 Celsius-fok volt. A jövő héten ki­csit hűvösebbre fordul: éjszaka 0 és -5 Celsius-fok, nappal valamivel fagypont fölött lesz a hőmérséklet. Egyelőre a talaj fölmelegedése miatt meginduló belvíztől sem kell félnünk: a föld 25 centiméter mé­lyen már keményre fagyott. NY. P.

Next

/
Thumbnails
Contents