Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-24 / 20. szám

CSÜTÖRTÖK, 2002. JANUÁR 24. •AKTUÁLIS* 3 Orbán Viktor neve is szerepelt a helyesírási feladványban Átpolitizált félmondat Vihart kavart a sajtóban az Implom József kö­zépiskolai helyesírási versenyen diktált szöveg egyik mondata, amelyben Orbán Viktor neve is elhangzott. A zsűri szegedi elnöke szerint ha most nem folyna választási kampány, senkinek nem lenne kifogása a szöveg ellen. Hangsúlyoz­ta, hogy a feladat összeállításakor semmilyen politikai szándék nem vezérelte. A magyarországi és határon túli középisko­lák és szakmunkásképző intézmények tanulói számára meghirdetett Implom József helyes­írási verseny egyik fordulójában az 1956-os események máig tartó hatásáról szóló szöveget diktáltak a gyerekeknek. Ebben szerepelt a kö­vetkező mondat: „Ezért fogadta olyan lelkese­dés a borostás arcú fiatalembert, Orbán Viktort 1989-ben, amikor Nagy Imrének és társainak újratemetésén felhívta a figyelmet a szovjet csapatok kivonásának időszerűségére." A verseny zsűrielnöke, Nagy János, a Szege­di Tudományegyetem nyelvészprofesszora sem­mi kivetnivalót nem lát a szövegben, amely ­mint mondta - a nemzeti összefogásról szólt. - A mondat pusztán megemlíti Orbán Viktor nevét, ami ugyan alkalmat adhat különféle be­lemagyarázásokra, de a feladatsor összeállítá­sakor semmilyen politikai szándék nem vezé­relt - hangsúlyozta a professzor. Úgy véli, csu­pán a választást megelőző politikai kampány miatt figyeltek fel egyesek a szóban forgó mon­datra. A verseny magyarországi megyei döntői viszont még a kampány kezdete előtt, január 15-éig lezárultak. Nagy János hozzátette: előfor­dult már, hogy például Göncz Árpád neve is sze­repelt a feladványban. - Mivel a versenyben nemcsak Magyarországon élő, hanem felvidé­ki, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági magyar diákok is részt vesznek, igyekszünk olyan sze­mélyneveket választani tollbamondáskor, ame­lyeket a határon túl élők is gyakran olvashat­nak, így azok helyes leírása nem okoz gondot számukra - mondta lapunknak a professzor. Az Oktatási Minisztérium annyit közölt az üggyel kapcsolatban, hogy a tanulmányi verse­nyek feladatainak összeállítását, a szövegrész­letek kiválasztását a szakmai szervezetek vég­zik, a tárca ebben nem vesz részt. HEGEDŰS SZABOLCS Gyanús körülmények között gyulladt ki a lezárt olajkút Szegedi mentőcsoport Nován Berobbant és kigyulladt egy hasz­nálaton kívüli kőolajkút a Zala megyei Nova község mellett ked­den délután 4 óra körül. A nagy­kanizsai Rotary Rt. kitörésvédelmi csoportja és a helyiek mellett sze­gedi tűzoltók is részt vettek az ol­tásban. - Kedden délután 5 órakor érte­sítettek minket, hogy álljon ké­szen a két MIG-15-ös motorral felszerelt turbóreaktoros oltógé­pünk - mondta Dudás Miidós alez­redes, Szeged tűzoltóparancsno­ka. A gépkezelőket azonnal beren­delték, ők felkészítették a berende­zéseket a bevetésre. Este fél kilenc­kor indult el a két oltógép és a négyfős műszaki mentőcsoport Novára. A szegedi különítmény tegnap hajnali 1 órakor érkezett a helyszínre. A két szegedi oltóberen­dezés a nagylengyeli gázkitöréskor már jól vizsgázott, ezért hívták őket ismét. A Tisza-partiak azon­ban közvetlenül nem vettek részt az oltásban, nekik a helyszín biz­tosítása volt a feladatuk. A kitörésvédelmi csoport és a helyi tűzoltók három nagynyomá­sú vízsugárral szerda délelőtt 10 órára elfojtották a kitörést. A Szilvágy 31 jelzésű kutat már 20 éve használaton kívül helyez­ték. A szakemberek nem zárják ki, hogy idegenkezűség okozta a kitörést. Feltételezik, hogy a nem Nagynyomású vízsugárral fojtották el a kitörést. MTI Telefotó működő olajkútból megpróbáltak olajat vagy gázt lopni, emiatt tör­ténhetett a robbanás. Ezt a gya­nút az is alátámasztja, hogy a kö­zeli tisztás szélén megtaláltak egy, a kúthoz tartozó négyméteres csö­vet. A novai tűz egyébként nem ve­szélyeztette a lakosságot, hiszen a legközelebbi település két kilomé­terre van a kúttól. A szegediek addig biztosították a helyszínt, amíg a rotarysok fel­szerelték a kitörésgátlót. A két tur­bóreaktor és a műszaki mentő teg­nap délben már visszaindult Sze­gedre, a Napos úti laktanyába. A szakemberek lapzártánkkor még vizsgálták, hogy mi okozhat­ta a tüzet, illetve a használaton kívüh kútban hogyan keletkezhe­tett túlnyomás és azt a túlnyo­másgátló berendezések miért nem akadályozták meg. K.T. Megalakultak a választási irodák, várják a képviselőjelölteket Februárban megint jönnek, kopogtatnak... A Csongrád Megyei Területi Választási Irodán nem tudták megmon­dani, hány párt van a megyében, mint ahogy azt sem, hogy a kisebb pártszervezetek közül melyek indítanak képviselőjelölteket, illet­ve állítanak listát az országgyűlési választásokon. Amennyiben a pár­tok március közepéig összegyűjtik a jelöltenkénti 750 kopogtató­cédulát, indíthatják választottjaikat. A megye valamennyi településen megalakultak a választási irodák, mint ahogy a szavazókörök terü­leti felosztása is befejeződött - ér­tesült lapunk Bobvos Pálné me­gyei aljegyzőtől, a Csongrád Megyei Területi Választási Iroda vezetőhe­lyettesétől. E szerint áprilisban 455 szavazókörben adhatják le vok­saikat a Csongrád megyeiek. Meg­tudtuk: jelenleg 343 ezer választás­ra jogosult polgár él a megyében. A közigazgatási hivatal egyébként még ezen a héten elkészíti a név­jegyzéket. Február 4. és 8. között minden választásra jogosult kézhez kapja a választási nyilvántartásba vételről szóló értesítést és az aján­lási szelvényt. Ha valaki kimarad a névjegyzékből, február 6. és 13. között emelhet kifogást a telepü­lés jegyzőjénél. Az ajánlószelvé­nyeket attól kezdve lehet gyűjteni, hogy azokat megkapta valaki. A Magyar Köztársaság területén élő minden nagykorú magyar ál­lampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési választásokon vá­lasztható és választó legyen, amennyiben választójoggal rendel­kezik - mondta Bobvos Pálné. A választójoggal rendelkező állam­polgárnak egy országgyűlési vá­lasztókerületben 750 érvényes ajánlószelvényt - amit a köznyelv csak kopogtatócédulának hív - kell összegyűjtenie. Területi listát csak akkor állíthatnak a pártok, ha a megyében legalább két egyéni vá­lasztókerületben össze tudták gyűjteni jelöltjeiknek a 750 aján­lószelvényt. Országos listát csak az a párt, jelölőszervezet állíthat, amely legalább hét területi válasz­tókerületben állított listát. A pár­tok egyéni képviselőjelöltjeiket március 15-éig, a területi listát leg­később március 18-áig, míg az or­szágost március 19-éig jelenthe­tik be az illetékes választási bizott­ságoknál. A megyei aljegyző nem tudta megmondani, hány párt van a me­gyében, mint ahogy azt sem, hogy a kisebb pártszervezetek közül me­lyek indítanak képviselőjelölteket, illetve állítanak listát az or­szággyűlési választásokon. A Csongrád megyei pártszervezetek vezetőit február elsején Huber Ber­talan, a területi választási iroda vezetője tájékoztatja a választá­sokkal kapcsolatos aktuális kér­désekről a megyei önkormányzat székházában. SZ. c. sz. Az Országos Választási Bizottság a törvényi feltételek teljesítését meg­állapítva, eddig három pártot vett nyilvántartásba - adta hírül a távira­ti iroda. A pártok közül elsőként került nyilvántartásba a Munkáspárt, a "szegedi székhelyű Magyar Vállalkozó Egységpárt és a Szabad Szabad­ságért Párt. Ez utóbbi szervezetet Rácz Károly, a Terry Black néven is­mertté vált transzszexuális előadóművész képviseli. HÍREK MEGÉRKEZTEK AZ ELMARADT FIZETÉSEK A Szegedi Tudományegyetem de­cember 16-án minden dolgozója részére kiutalta a tizenharmadik havi fizetést, tudtuk meg Szűcsné Bereczki Évától, a gazdasági főosz­tály pénzügyi osztályának ve­zetőjétől. Az egyetem munkatársa úgy tudja, hogy az eredetileg de­cemberre ígért összegek minden dolgozó számláján múlt hét pénte­ken jóváíródtak. VONZA ANDRÁS ÉRKEZIK FÁBIÁNSEBESTYÉNRE Vonza András földművelésügyi mi­niszter tesz látogatást hétfőn dél­után fél háromkor a fábiánsebestyé­ni Kinizsi 2000 Rt.-nél. A vendég Farkas Sándor országgyűlési kép­viselő társaságában megtekinti a részvénytársaság szarvasmarhatele­pét és a nóniusz fajtájú lovak törzs­tenyészetét. Farkas Sándor beszá­mol az rt. tevékenységéről SULYOK ERZSÉBET A város határában úgy kanyargott a hegyekbe vezető keskeny út, mint a csigaház görbéi. Hirtelen tűnt föl tehát a bádogtetejű, lapos, hosszan elnyúló építmény, amelynek kerítése fölött ma­gas szögesdróthálózat szolgálta a biztonságot. Nyilván. Hogy ki­ét? A fene tudja, a börtönökben már csak így van, ez van. Szö­gesdrót. Ahghanem a világon mindenütt. De az úgynevezett fej­lett országokban még a szögesdrótlabirint sem tűnik olyan fé­lelmetesnek, mint az úgynevezett fejletlenekben. A trópusi szi­geten, ahol a buszból kipillantva hirtelen a szemem elé került a börtön-bádogváros, egyenesen kirázott a hideg - a puszta lát­ványtól. Elgondolni is szörnyű, mi lehet ott bent, a 97 százalé­kos páratartalomban, amitől 40 körülinek érezni a 27 fokos hőmérsékletet is, a levegótlenségben, ellátatlanságban, koszban, porban. Rovarok, csúszómászók, rágcsálók rezervátumában, napszám. Plusz a börtőnhánásmód. A tétlenség, a szabad aka­rat, a gondolkodás, a cselekvés lehetetlensége. Pedig el kell gondolni. Amint az élet mutatja, megtörténhet, bárki utazóval, hogy egy idegen ország dutyijában találja ma­gát, puszta félreértésből. Az a szegedi alkotó művész, színházi ember, aki Szegedi Kortárs Balettel utazott a közeh múltban, má­ig nem akar beszélni a keleti ország börtönviszonyairól, amit szerencsétlenségére volt módja megtapasztalni. Csak mert azt hitték róla a helyi hatóságok, hogy ő nem ő, hanem valaki más. A félreértésre persze fény derült pár nap múlva, de a megráz­kódtatást nem lehet napok alatt kiheverni. Az illető képtelen szavakba foglalni a rettenetet és a pszichikai ártalom ellen úgy védekezik, hogy igyekszik a tudata mélyére temetni a nem hét­köznapi tapasztalást. A makói fiatal, Szabó Csaba mostani ese­te nyilvánvalóan a poros nyomába nem ér a föntebbinek, vég­tére Ausztria itt van a szomszédunkban, gazdag ország amely­nek még a börtönei is komfortosak. Azért a trauma alighanem - ugyanaz. Vigyük magunkkal az anyakönyvi kivonatot - tanácsolja a hi­vatalosság. Valamint informálódjunk előre, nem köröznek-e a célországban olyan bűnözőt, akinek a neve megegyezik a mi­énkkel. Nesze neked, szabad világ szabadon furikázó polgára. Vess magadra, ha eddig azt hitted, van útleveled, amely töké­letesen elég az önmagoddal való azonosság bizonyítására. Ta­valy szeptember óta minden utazót a sejtjeiig átvilágítanak, minden poggyászt apróra átvizsgálnak, a világ repterein mégis a káoszt érezni uralkodónak. Azt, hogy a félelem leginkább az emberi elme kártevője. Azt, hogy a bizalmatlanság nyomában az eszelős körülményesség jár meg a féktelen bizonytalanság. így esik meg, hogy az ártatlanok szívnak, a bűnözők meg szabadon grasszálnak. Talán mert nekik van egy hamis útleve­lük. Plusz anyakönyvi kivonat. Gálákat vádolják a tóban talált férfi megölésével Ki is volt Mica? Nyereségvágyból elkövetett em­berölés miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség a magyarcsanádi testvérpár, Gál Zoltán és Gál Miklós ellen. A per tegnap kezdődött Szegeden. Lapunkban is beszámoltunk róla annak idején, hogy ismeretlen fér­fi holttestére bukkantak vadászok egy Magyarcsanád melletti tóban. Az első pillanatban látszott, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett: fejét összeverték, nyakába hurkot vetettek. A mai napig nem sikerült kideríteni, hogy ponto­san ki is volt az áldozat. A tette­sek, a bűnelkövetők viszont meg­vannak a megyei ügyészség sze­rint. A Csongrád Megyei Bíróságon tegnap kezdődött Gál Zoltán és Gál Miklós pere. A vádirat sze­rint a magyarcsanádi testvérpár nyereségvágyból ölte meg a vél­hetően Mica nevű román férfit. A nyomozás adatai szerint az ál­dozat és az elkövetők 2000. októ­ber 27-én az esti órákban együtt italoztak Magyarcsanádon egy magánházban. Micánál volt egy sporttáska, abban 4 karton ciga­retta. Amikor távozott a lakás­ból, a két Gál a nyomába eredt. A Hangulat italboltnál utolérték, ott verni kezdték. A férfi elájult. Ekkor a mintegy másfél kilomé­terre lévő ingoványos tóhoz ci­pelték. A későbbi áldozat eszmé­letéhez tért, erre újabb rúgások, ütések érték testét. Nyakába zsi­neggel hurkot kötöttek, majd egy nadrágszíjat is rászorítottak. A férfinál lévő táskát kövekkel rak­ták tele, majd azzal együtt süllyesztették a tóba. Egy hét múl­va azonban a test a víz felszínére emelkedett, ekkor találtak rá a vadászok. A két Gál tagadja a bűncselek­ményt. A vád tanúja egy apátfal­vi fiatalember, aki a tegnapi tárgyaláson is megerősítette a ko­rábban elmondottakat: látta, ho­gyan tették el láb alól az idegent, a részleteket is pontosan megje­lölte. Érdekessége még az ügynek, hogy az áldozatról készült grafiká­val végigjárták a falut, ám senki nem emlékezett rá, vagy nem akart emlékezni, hogy látta volna Magyarcsanádon Micát. A román hatóságokat is megkeresték, úgy tűnik, ott sem tudják kideríteni, ki is volt az áldozat. A tárgyalás a ma folytatódik a megyei bírósá­gon. V. F. S. Vizsgálják az ivóvizet MUNKATÁRSUNKTÓL A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács a közel­múltban nyílt közbeszerzési pályázatot írt ki a dél­alföldi régió ivóvízminőség-javító program elkészí­tésére. A pályázóknak figyelembe kellett venni a kormány által meghatározott követelményeket, va­lamint megvalósíthatósági tanulmányt is kellett készíteniük. A mintegy 19 millió forintos munká­ra hárman jelentkeztek: a szolnoki Keviterv Akva Mérnöki Vállalkozás Kft., a pécsi Aquaprofit Rt., va­lamint a győri Víz- és Környezetgazdálkodási Mér­nökszolgálati Kft. és a budapesti Tad-Ex Mérnöki és Projektfejlesztési Kft. alkotta konzorcium. A bírá­lóbizottság döntése alapján a legkedvezőbb ajánla­tot az Aquaprofit Rt. tette.

Next

/
Thumbnails
Contents