Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-22 / 18. szám

KEDD, 2002. JANUÁR 22. • AKTUÁLIS" 5 Hoffmann Zoltánért kiállnak a kisgazdák Pártok és képviselők: szerződés jogkövetkezmények nélkül Becsületbeli ügy a megállapodás Bartha László: tájékoztatási kötelezettségünknek teszünk eleget Hirdetőn az eredmény Plakát, film, újság, roadshow: a szegediek tájékoztatását szolgálják. Szeged 24 pontján helyezett el a város fejlődését bemutató plaká­tokat az önkormányzat. A hirdetményeknek a Városkép Kft. 85 szá­zalékos tulajdonrészét a közelmúltban megszerző VM Hungária Kft. ellenszolgáltatás nélkül biztosít helyet a reklámhordozóin. A pol­gármester leszögezte: szó sincs kampányról, a város pusztán tájé­koztatási kötelezettségének tesz eleget. Fotó: Miskolczi Róbert Hoffmann Zoltán ópusztaszeri jegyző büszke arra, hogy a Függet­len Kisgazda-, Földmunkás és Pol­gári Párt őt indítja a 4-es, csong­rádi választókörzetben országgyű­lési képviselőjelöltként, mint ahogy arra is, hogy a jelenlegi ön­kormányzat milliókat hozott a kétezer lelket számláló település­nek. Amint arról lapunkban koráb­ban beszámoltunk, Ópusztaszer 1999-ben és 2000-ben több mint 30 milhó forint állami támogatást kapott belvíz- és viharkárok eny­hítésére. Az összeg nagyobb ré­szét vissza nem térítendő támo­gatásként osztották ki, de testü­leti jóváhagyással 15 millió fo­rint értékben lakásokat is vásárolt az önkormányzat Szegeden, ami­re lehetőséget biztosított a kor­mány. A szegedi lakásokat nem sokkal a megvételük után eladták, s az értékesítésből befolyt össze­get szociális célokra különítették el. Ópusztaszer korábbi polgár­mestere, Kecskeméti fános - aki­nek többen jelezték a faluból, hogy olyanok is kaptak pénzt, akiknek nem származott káruk a belvízből - tavaly májusban „robbantott" az ügyben. A Csongrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság vizsgálati osztályán jelenleg csalás bűntettének ala­Kizárólag erkölcsi, etikai és poli­tikai következményt vonhat ma­ga után, ha a parlamentbe jutott képviselő megszegi a pártjával kö­tött megállapodást. Magyarorszá­gon ugyanis ma még nem vissza­hívhatók a képviselők, így amennyiben a honatya nem tart­ja be az őt indító párttal még a vá­lasztások előtt kötött szerződést, jogilag nem vonható felelősség­re. A 176 egyéni választókörzet­ben jelöltet állító pártok mind­egyike megfogalmazta a jelöltállí­tással kapcsolatos alapelveit. Ezek között a legfontosabb a jelöltek politikai, erkölcsi és jogi feddhe­tetlensége. A Fidesz-jelölteknek nyilatkozniuk kellett arról, folyik­e ellenük büntetőeljárás, van-e köztartozásuk, illetve voltak-e már korábban más pártnak tagjai. Az MSZP képviselőjelöltjeinek Hoffmann Zoltán: Az önkor­mányzatok rá vannak kénysze­rítve arra, hogy kötéltáncot jár­janak. Lehet, hogy mi most melléestünk. Fotó: Miskolczi Róbert pos gyanúja miatt három személy ellen folyik eljárás az ópusztasze­ri ügyben. Értesüléseink szerint Makra József polgármester, Hoff­mann Zoltán jegyző és Varga Pál önkormányzati képviselők érintet­tek. - Visszalépésemet fontolgattam az országgyűlési képviselő-jelölt­etikai- és vagyonnyilatkozatot kel­lett tenniük. A párt csak olyan jelöltet indít, akinek korábbi po­litikai tevékenysége, állampolgá­ri cselekedetei és jcapcsolatai nem okoznak kárt a pártnak, és azok a nyilvánosság előtt vállalhatók. A kisgazdák a szerződésben nem kértek vagyonnyilatkozatot, ám a párt országos etikai bizott­sága „átvilágítja" a jelölteket. Az SZDSZ kíváncsi volt arra, hogy jelöltjei ellen folyik-e bünte­tőeljárás, van-e köztartozásuk, vagy született-e ellenük jogerős bírói ítélet. Azt sem tartották mel­lékesnek, hogy az állampárt ide­jén kapcsolatban voltak-e a belső elhárítás valamelyik ügyosztályá­val. A MIÉP a jelöltállítás legfonto­sabb alapelvének a politikai, erköl­csi és jogi feddhetetlenséget tart­ja. Emellett a párt tudni akar ar­ségtől, amikor kirobbant az ügy ­nyilatkozta lapunknak Hoffmann Zoltán, akit már hónapokkal ez­előtt felkért az FKGP megyei szer­vezete, hogy induljon a párt szí­neiben a csongrádi választókörzet­ben. A jegyző úgy véli, nincs ab­ban semmi erkölcstelen, ha az önkormányzat megpróbál minél több pénzt szerezni a település­nek. „Az önkormányzatok rá van­nak kényszerítve a mai világban arra, hogy kötéltáncot járjanak. Lehet, hogy mi most mellées­tünk". Hoffmann kizártnak tart­ja, hogy az áprilisi választásokig döntés születik az ügyben. Kérdé­sünkre, mi történik, ha esetleg elmarasztalják, s mondjuk beke­rül a parlamentbe, közölte: erre a felvetésre majd akkor válaszol. Pancza István, az FKGP Csong­rád megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta: amikor Hoffmann azt fontolgatta, hogy le­mond a képviselő-jelöltségről, mert nem akarja lejáratni sem magát, sem pedig a pártot, meg­nyugtattam, s kértem: ne lépjen vissza. „Az ártatlanság vélelme Hoffmann Zoltánt is megilleti, amíg jogerős ítélet nem mondja ki a bűnösségét! Úgy tudom egyéb­ként, hogy még semmit sem áll­apítottak meg az ügyében". SZ. c. sz. ról is, jelöltjei homoszexuálisok, alkohol- vagy drogfüggők-e. A lapunk által megkérdezett megyei pártvezetők egyöntetűen úgy nyilatkoztak: a pártok és a jelöltek között köttetett szerző­désnek vagy megállapodásnak semmiféle jogi jelentősége nincs, inkább becsületbeli ügyről van szó. A képviselők ugyanis nem hív­hatók vissza, így ha megválasztá­suk után kiderül, hogy a nyilatko­zataikban valótlan adatokat közöl­tek, vagy a párttal korábban közö­sen vállalt munkát nem végzik el, jogilag nem vonhatók felelős­ségre. Pohtikai következmények­kel azonban számolniuk kell a „szószegőknek": pártjuk kizárhat­ja őket a frakcióból, és akár nyil­vánosságra is hozhatja a megkö­tött szerződés tartalmát. K. B. Közérdekű információk mellett egyetlen párt emblémája sem ke­rülhet fel a város fejlődését be­mutató plakátokra, amelyeket a VM Hungária Kft. helyezett el reklámhordozóin. Amennyiben mégis pártjelkép tűnne fel a hir­detményeken, a cégnek joga van előzetes figyelmeztetés nélkül le­szedni a plakátokat - olvasható az önkormányzat és a Szegedi Város­kép Kft.-t működtető VM Hungá­ria Kft. között létrejött megál­lapodásban. Az önkormányzat tizennégyfé­le, az eddig elvégzett városfejlesz­tési munkákat, illetve a közeljö­vő terveit bemutató plakátot ké­szíttetett el. Az utcai tájékoztató­kat azokra a reklámhordozókra helyezi el térítésmentesen a VM Hungária, amelyek felületét a hir­detők nem kötötték le. Ha egy cég szerződést köt a kft.-vei, a vá­ros plakátjait leszedik - tájékoz­tatta lapunkat Lengyel Györgyi, a polgármesteri hivatal kancellár­ja. Hűvös László, a polgármesteri kabinet illetékese elmondta, a pla­kátokat eddig a város 24 pontján helyezte el a VM Hungária Kft.. Mivel a polgármesteri hivatalban készült kiadványokat a cég ellen­szolgáltatás nélkül ragasztja ki, ezért a várost csak a nyomdakölt­ség terheli, amely Hűvös szerint a szolgáltatás összértékének tö­redéke. A pénteki közgyűlésen Nagy Sándor szabad demokrata képvi­selő a plakátok kihelyezése miatt bírálta a városvezetést. Azt állítot­ta, hogy a város közpénzen foly­tat kampányt. Bartha László polgármester er­re a felvetésre úgy válaszolt: a pol­gároknak joguk van megtudni, hogy mi történik a városban. ­Pusztán tájékoztatási kötelezett­ségünknek teszünk eleget a plaká­tok kihelyezésével - nyilatkozta la­punk kérdésére válaszolva tegnap Bartha László. A polgármester hangsúlyozta: a köztéri tájékozta­tás mellett a Szeged Televízióban futó rövidfilm, a rövidesen meg­jelenő Otthon, Szegeden című ki­advány, és egy tervezett „road­show" is az önkormányzat eddig elvégzett munkáját mutatja majd be a polgároknak. Bartha László hozzátette: számított arra, hogy az ellenzék kampányfogásként érté­keli az önkormányzat tájékozta­tó tevékenységét. Bartha elmond­ta: a támadások ellenére folytat­ják a munkát, hiszen kötelességük a lakosságot informálni a város­ban történtekről. A VM Hungária Kft. számára előnyös a megállapodás, mert a reklámozás szempontjából holti­dőnek számító időszakban nem kell pluszköltségen új, saját pla­kátokat kihelyeznie - mondta Nyúl Zsolt. A VM Hungária ügy­vezetőjétől megtudtuk: korábban más ügyfeleikkel is kötöttek már hasonló tartalmú szerződést, mint most az önkormányzattal. KÉRI BARNABÁS Kilencvennapos ebzárlat Bordányban Begyűjtik a kóbor kutyákat Kilencvennapos ebzárlatot rendelt a kerületi főállatorvos Bordány külterületén. A korlátozást az indokolja, hogy egy, a községhez köze­li tanyán tíz emut és két struccot téptek szét valószínűleg kóbor ku­tyák. Az állatokat megpróbálják begyűjteni, de egy jogszabály értel­mében bizonyos estekben a mezőőr le is lőheti a kutyákat. Hárommillió forintos kárt okoztak elszabadult vagy kóbor kutyák a napokban Bordányban. A Seregélyesi-dűlőben lévő tanyán tíz emut és két struccot téptek szét az ebek. A rendőrség most azt vizsgálja, hogy a pusztítást tényleg kóbor ebek követték-e el. Ha bebizonyosodik, hogy az állatoknak van gazdája, akkor őket terheli a felelősség. - A kerületi főállatorvos kilencvennapos ebzárlatot rendelt a tele­pülés külterületén - tudtuk meg Kerekes Tibor bordányi jegyzőtől. A korlátozás csak a Seregélyesi-dűlőre vonatkozik. A 30 hektáros terü­leten 250 tanya és 300 zártkert található. A nyilvántartás szerint több mint ötszáz kutyát tartanak itt a gazdák. Számos portán 7-8 ház­őrző védi az ingóságokat és a jószágokat. A múlt hétfőn elrendelt ebzárlat miatt mezőőr és segítői járják a ha­tárt, és elsősorban a szabadon kóborló kutyákra figyelnek. Ha keríté­sen kívül találnak ebet, először megpróbálják felkutatni az állat gaz­dáját. Ha ez nem jár eredménnyel, gondoskodnak a kutya befogásá­ról. Bordányban az állatorvosi rendelő udvarán alakítottak ki olyan he­lyet, ahol az ebeket elhelyezik. Itt addig tartják őket, amíg gazdáik nem jelentkeznek. De az is lehetséges, hogy a tulajdonos kérésére az ál­latorvos elaltatja a megunt kedvencet. A korlátozás bevezetése óta a ketrecek üresen állnak. A vonatkozó jogszabályok szerint, ha a kutya emberre támad, a me­zőőr lelőheti. K.T A ligetben játszani nagyszerű... Folytatás az 1. oldalról A tervek szerint a kertmozi funk­ciója a fölújítás után sem változ­na: szabadtéri vetítéseket, nép­táncbemutatókat, koncerteket tarthatnának itt. A vigadó is visszakapná egykori fényét, s is­mét zenés-táncos szórakozóhely lenne. Megmentenék a régi do­hánynemű- és cukorkaárusító pa­vilont is, amely még a város árvíz utáni újjáépítése idején került a li­getbe, mára viszont már csak tö­redezett falai maradtak meg. (Jj vidámpark létesítése sok tíz­millió forintba kerülne, így ez a le­hetőség föl sem merült. A régi forgók és pénzbedobós, éneklő, műanyag Donald-kacsák helyén ingyenesen használható játszó­kert létesül. A környezetgazdálkodási kht. játszóteret épít, a nagyobb gyere­kek streetball-, gördeszka-, BMX­és trialkerékpár-pályán élhetik ki mozgásigényüket. A tervek szerint Szegeden hoznák létre az ország második, nemzetközi szabványok­nak is megfelelő görkorcsolyapá­lyáját, ami hivatalos versenyek színhelye is lehet. A vidámparkot bérlő Biliárd Ca­sino Kft. tízéves szerződése 2001. májusában lejárt, így nyár végén nekiláthattak az engedély nélkül álló, helyenként roskadozó épít­mények lebontásának. Csak a te­kepályát és biliárdtermet magába foglaló csarnok maradt meg, ami­nek fölújítása legkevesebb 10-15 millió forintba kerülne. A játszópark építését sokan tá­mogatják: a Démász Rt. fölszere­li a közvilágítást, a Szegedi Vízmű Rt. csatornákat és vízvezetéket épít, a V-fon Rt. telefont szerel, a Hídépítő Rt. milliós természet­beni fölajánlást tett, a Soropti­mist nőegylet 500 ezer forintból díszkutat állíttat, az önkormány­zat is segít - a fölsorolás koránt­sem teljes. - Tavasszal mindenképpen neki­vágunk az építésnek, s nyár elején már szeretnénk átadni az első já­tékpályákat. Amint a pénzünk en­gedi, folytatjuk terveink megvaló­sítását - mondta Kiss Imre. NYILAS PÉTER Hetedik a szomszéd megyében A szegedi Dobó bácsi listán szerepel Dobó László szegedi önkormányzati képviselő, a Fidelitas városi el­nöke és országos alelnöke, a Fidesz országos választmányának alel­nöke meglepetésre a Fidesz-MDF Bács-Kiskun megyei területi listá­ján kapott helyet. A legnagyobb kormánypárt országos választmánya a hét végén hagy­ta jóvá a Magyar Demokrata Fórummal közös területi listáit, illetve az egyéni körzetben indulók névsorát. A Csongrád megyei listát Farkas Sándor megyei elnök vezeti. Sorrendben őt követi: Bartha László, Martonosi György, Nógrádi Zoltán, Balogh László, Rákos Ti­bor, Kovács Kálmán, Szűcs Gábor, Vincze László és Molnár Róbert. A szegedi Dobó László a Fidesz-MDF Bács-Kiskun megyei területi lis­táján a 7. helyen szerepel. Dobó lapunknak adott korábbi interjújá­ban úgy nyilatkozott, hogy ha indulna a 2002-es parlamenti válasz­tásokon, „akkor egyéniben méretném meg magam. Vagy olyan hely­re szeretnék kerülni az országos listán, ami befutó. A megyei listát nem vállalnám". A fideszes politikustól, a frissen végzett jogásztól arról érdeklődtünk, miért változtatott korábbi álláspontján, s hogyan került fel éppen a Bács-Kiskun megyei területi listára. Dobó László azonban elzárkózott a nyilatkozattól, csupán annyit jegyzett meg, hogy információért for­duljunk Áder János országos elnökségi taghoz vagy Zsigó Róbert Bács­Kiskun megyei választmányi elnökhöz. Zsigó egyébként Bácsban a 9-es számú egyéni választókerületben in­dul képviselőjelöltként, s ő vezeti a megyei listát. Lapzártánkig nem sikerült elérnünk az érintetteket. A Fidesz országos választmánya február 9-i tanácskozásán hagyja jóvá a párt országos listáját, amelyen értesüléseink szerint Dobó Lász­ló is helyt kapott. SZ. c. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents