Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-22 / 18. szám
HÉTFŐ, 2002. JANUÁR 21. • AKTUÁLIS* 3 ZLOVAKIA Szattpr NÉMETI GYARMOLDOVA Resicabanya® ROMÁNIA Bukarest JGOSZLAVfA HTMH-^ BULGÁRIA UKRAJNA Magyar igazolványok igénylésében közreműködő területi információs irodák Romániában Toró T. Tibor. Fntá MiskíJczi Róbert A legtöbb környező országban már napok, sőt hetek óta működnek az úgynevezett státusirodák. Romániában tegnap reggel óta igényelhető a magyarigazolvány. Tbró T. Tiborral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség országgyűlési képviselőjével a törvény gyakorlati alkalmazásáról beszélgettünk. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) temesvári szenátora elmondta, hogy az ottani magyar népesség nemcsak az esetleges benefíciókért tartja jelentősnek ezt a jogszabályt, hanem azért is, mert úgy érzik: végre kialakult valamilyen politikai kötelék az anyaország és a határon túh magyar nemzetrészek között. Ezenfelül, a Szent István idézetet tartalmazó igazolvány bizonyos lelki köteléket jelent az egész Kárpát-medencei magyarság körében. A többség, a politikai elit, de elsősorban a román kormány nem örült a törvénynek. Be is vetett sok olyan politikai eszközt, hogy fékezze, illetve megakadályozza a jogszabály érvényesítését. Toró T. Tibor szerint a helyzet lassan normalizálódik. A két miniszterelnök által aláírt egyetértési nyilatkozat enyhítette a feszültséget a két állam között, így sikerült elhárítani az akadályokat a jogszabály gyakorlati érvényesítése elől. Mindazonáltal hogy a politikusok, de gyakran a közvélemény is hajlamos a státustörvényt a magyarországi munkavállalással azonosítani, a képviselő szerint tiszta vizet kell önteni a pohárba, s tudatosítani mindenkiben, hogy a munkavállalás csak egy szegmense ennek a törvénynek. Az idézett egyetértési nyilatkozat ezt világosan szabályozza. El kell oszlatni azt a félelmet is, hogy a romániai munkavállalók miatt összeomlik majd a magyar munkaerőpiac. Az elmúlt napokban néhány szélsőséges megnyilatkozás is elhangzott: Georghe Funar, kolozsvári polgármester például azzal fenyegette meg a hivatalban dolgozó magyar tisztségviselőket és hivatalnokokat, hogy ha magyarigazolványt igényelnek, akkor felmond nekik. A szenátor erről azt mondja, hogy ez Funartól megszokott extrém lépés és nem kell vele foglalkozni. „Románia többé-kevésbé jogállam, s bármennyire is teljhatalmú a kolozsvári polgármester, nincs eszköze arra, hogy ilyen intézkedéseket hozzon", vélekedik Toró T. Tibor. Nincs azonban kizárva, hogy bizonyos helyhatóságok vagy a MOZGO IRODÁK A szervezők 22 koordinációs irodát állítottak fel, elsősorban Erdélyben. Minden ilyen egyeztető iroda alatt úgynevezett helyi irodák működnek, s ezek száma megközelíti a százat. Ezenkívül mozgó irodákat is állítanak ott, ahol erre szükség lesz. Ezekben a polgárok, a vallási felekezetek aktivistái, civil szervezetek képviselői is tevékenykednek majd. kormány helytartói - több-kevesebb lelkesedéssel - mégis megpróbálnak akadályokat gördíteni a január 21-én kezdődött munka elé, amikor is megnyíltak a státusirodák Románia magyarok lakta településein is. Egyébként sem lesz könnyű munka, hiszen közel 2 milliós népcsoportról van szó, és reményeik szerint sokan fogják igényelni a magyarigazolványt, nyilatkozta lapunknak Toró T Tibor, az RMDSZ országgyűlési képviselője. KISIMRE FERENC Farkas és Vincze együtt interpellált az elkerülő utak megépítése érdekében Sarkallták a minisztériumot A Dél-Alföld közúthálózatához kapcsolódó elkerülő utak megépítése érdekében nemrég közösen interpellált Farkas Sándor Szentes térségi, valamint Vincze László Csongrád és Kistelek térségi országgyűlési képviselő. A honatyák arra kérték Fónagy fános közlekedési és vízügyi minisztert, hogy ne a 15 éves kormányprogram második felében kezdjék meg a 451 es számú főút jelentős felújítását, hanem hamarabb. Vincze László különösen fontosnak nevezte a 45l-es számú főút fejlesztését, amely - az E5-ös útról leágazva - Kiskunfélegyházától Csongrádon, Szentesen, Orosházán, valamint Battonyán keresztül az ország déli határáig fontos közútforgalmi szerepet tölt be. Hangsúlyozta: a közlekedés zavartalanságának hosszú távú biztosítása érdekében mihamarabb célszerű lenne megépíteni a főút városokat elkerülő szakaszait. Vincze szerint a Csongrádot elkerülő szakasz szervesen illeszkedik az elkerülő utak megépítésének láncához, ezért a város akár már idén partner lenne a beruházásban. Az interpellációs felvetésre választ adó Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter kifejtette: az Alföld déli megyéinek elérésében alapvetően fontos szerepet tölt be az M5-ös autópálya is, melynek Kiskunfélegyháza és az országhatár közötti nyomvonalának mielőbbi megvalósítását kü' i. : | ^ gig A 45l-es számú főút csongrádi átvezető szakaszán néha egymást érik a járművek. Fotó: Tésik Attila Ionosképpen szorgalmazza a minisztérium. A szaktárca hasonlóképpen törekszik az autópályává fejleszthető M43-as autóút kiépítésére, amely révén Szegeden és Makón át az országhatár felé újabb erős közlekedési tengelyt lehetne megvalósítani. Fónagy János elmondta: a kormány döntött Magyarország gyorsforgalmi úthálózatánák 2015-ig szóló fejlesztési programjáról, valamint az országos közúthálózat kiemelten fontos elemeinek megvalósításáról. A 45l-es számú főút fejlesztéséről szólva a miniszter a csongrádi elkerülő utat külön is megemlítette. Mint mondta: e beruházás a már emhtett kormányprogram részeként valósul meg, várhatóan a programidőszak közepén. A mintegy 4 kilométer hosszú útszakasz megépítése mintegy másfél milliárd forintot igényel. Fónagy kiemelte: a kormány a 15 éves program keretében a dél-alföldi régió közlekedésének fejlesztésére több mint 75 milliárd forintot kíván fordítani. A válaszra reagáló Farkas Sándor országgyűlési képviselő felhívta a miniszter figyelmét, hogy a Szentesen és Csongrádon, valamint e városok vonzáskörzetében élők számára rendkívül fontos, hogy az elkerülő utak megépüljenek. Szerinte ugyanis a térség gazdasági fejlődésének egyik fontos alapját az autópályákhoz szervesen illeszkedő, megfelelő minőségű közutak képezhetik. A miniszteri választ az interpelláló képviselők elfogadták ugyan, ám kérték, hogy a 45l-es számú főút fejlesztését ne a 15 éves kormányprogram vége felé, hanem minél hamarabb végezzék el. M. SZ. J. PODMAN1CZKY SZILÁRD Reggel, mikor fölébredek, a Kossuthon meghallgatom a híreket, közben a fürdőszobában Amodenttel mosok fogat. A hírek után átállítom az erősítő opcióját, cédéről meghallgatom a Himnuszt, aztán Bartókot vagy Kodályt keresek. Reggelire Pick-szalámi vajas kenyérrel, kamillateával. A nap ragyog, a fára új galambpár költözik. Eszembe jut az első két sor Kosztolányi Hajnah részegség című verséből, előveszem, nézem, hogy van tovább. Ölembe csúsztatom a könyvet, Bartók vagy Kodály, elég egy hangsor, hogy végigvigyen a régi,tájakon, amelyek archív képeken és emlékképeken élnek. Ahogy telik az idő, mind távolabbról és egyre nosztalgikusabban látni. Hová tűnt, tűnik, lassan megy el: Fölveszem a legszebb ruhámat, amit én annak gondolok. Lemegyek sétálni. Hallom, már az első sarkon arról diskurálnak, hogy ma a Magyar Kultúra Napja van, és ezt még a Blikk is megírta. A hó olvad, az arcok tűzpiros képet festenek. Lemegyek a partra, minden csupa Tisza, a varjak csodálkozva nézik a napot, mintha nem ez lett volna megbeszélve. Magyar festők vásznai előtt állok, a képek nem mozdulnak, ma mintha több lenne a látogató. A napfény az utcán tart, mellszobrok, kőbe vájt tekintetek, nevek és életművek röpködnek, évszámok a név alatt, két dátummal. Látom, a forradalmi szobornál sorban állnak, hogy a lehető legjobb perspektívából fotózhassák egymást vele; az egyik engem is észre vesz, le akar fotózni, de nem engedem. Dél van, a harang megkondul a gyomromban, halászlevet vagy gulyást fogok enni, rá porcos túrós csuszát. A pincérre nem soká kell várni, mikor fizetek, őszintén meghajol, mosolyog és a bankót illedelmesen elteszi. Újra az utcán járok, a nap nem enged a negyvennyolcból. Huszáros léptekkel indulok haza sziesztázni. Álmomban Mátyás király beszélget Szent Istvánnal a magyar agrárium helyzetéről. Fölriadok, mert pár perc után csak szótlanul nézik egymást. Délután Széchenyi-dokumentumokat olvasgatok. Bekapcsolom a számítógépet, az estére gondolok, a libamájra és a tokaji furmintra, de írnom kell a helyesírás szabályait szem előtt tartva, mert színészkedés nélkül végig kell gondolnom egy statisztikai átlagot, azt, hogy hány százalékban tartalmaz a magyar kultúra egy ember életén belül hazug igazságokat és igaz hazugságokat. Síelni indult Makóról, fogdában kötött ki Folytatás az 1. oldalról Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük Horváth Gábor külügyi szóvivőt, aki megerősítette az újabb, jó hírt. - Az esetnek fontos tanulsága van; aki olyan gyakori nevet visel, mint én, vagy a makói fiatalember, annak érdemes ellenőriznie utazás előtt, hogy hasonló névvel és születési dátummal szerepel-e valaki az adott országban a körözöttek listáján. Ha igen, akkor mindenképp érdemes értesíteni az adott országban működő, idegenrendészettel foglalkozó hivatalt - ilyen a schengeni országok mindegyikében működik - az azonosságról, és arról is, mi az az adat, amivel meg tudjuk különböztetni magunkat a körözöttöl. S mivel az útlevélben nem szerepel az édesanya neve, érdemes olyan kiegészítő iratot is vinni például anyakönyvi kivonatot ami segít a megkülönböztetésben - mondta Horváth Gábor. A magyar rendőrségtől kapott információ szerint az osztrák csendőrség által is keresett bűnözőt - aki tehát nem azonos a szerencsétlenül járt makói fiatalemberrel - először 1996-ban körözte a Bács-Kiskun megyei bíróság és a megyei rendőr-fókapitányság lopás, autólopás, testi sértés és közokirat-hamisítás miatt. Állam bácsitól csent pályázati forintok Folytatás az 1. oldalról A támogatás folyósításához szükség volt számlákra is. A budapesti N. Károly a Tátra Tfans Bt. nevében „adott el" az apátfalvi asszonynak 12 milhó forintért csomagológépet, míg a többi berendezés megvásárlását 3,9 milhó forint értékben a mezőkovácsházi dr. Sz. Péter igazolta egyéni vállalkozóként. Ha már egyszer megírta azt a pályázatot, beadja máshová is - gondolhatta a vállalkozó. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 2000 márciusában kötött T.-né G. Máriával szerződést vissza nem térítendő állami támogatásról 5,9 millió forint összegben. A pénz kiutalása előtt azonban az APEH megyei igazgatósága revíziót tartott, ekkor derült fény a turpisságra - hogy finoman fogalmazzunk. A Dancsi és Társa Kft. N. Károlynak 270 ezer forintért adott el egy hagymacsomagolót, aki másnap 12 millióért adta tovább papíron T.-nének. A cég dr. Sz. Péternek 95 ezerért értékesítette a targoncát, 110 ezerért a szárvágót és 112 ezerért a hagymarakógépet, a mezőkovácsházi vállalkozó egy nap múlva passzolta tovább mindezeket 6,1 miihóért az Apátfalván vállalkozó asszonynak. A nyomozás során kiderült, hogy eközben a többnyire lepusztult, használhatatlan berendezések egy centit sem mozdultak el eredeti helyükről. Az apehes ellenőrzést követően az FVM felbontotta a szerződést T.-né G. Máriával, így a közel 6 milhós támogatást már nem vehette fel. Ezen túl a vállalkozó 4,2 millió forintot jogtalanul visszaigényelt a hamis számlák alapján az APEHtől, a személyi jövedelemadóját 1,1 miihóval csökkentette. A szegedi ügyészség jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével, csalással, adócsalással és magánokirat-hamisítással vádolta meg dr. T-né G. Máriát. Az ügy másik két vádlottja N. Károly és dr. Sz. Péter. V FEKETE SÁNDOR Tegnaptól már Romániában is fogadják az érdeklődőket Státusirodák Erdélyben is Kultúra és magyar