Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-19 / 16. szám
4 "AKTUÁLIS* SZOMBAT, 2002. JANUÁR 19. A polgármester módosíttatja a közgyűlési határozatot Marad a tápéi ebédlő A tápéi iskolások továbbra is a megszokott helyre járnak ebédelni. Fotó: Miskolcri Róbert Kedvező fordulatot vett a tápéi általános iskola ebédlőjének tervezett átköltöztetése miatt kirobbant vita. Szeged polgármestere felajánlotta a felháborodott szülőknek, hogy ha elfogadhatóbbnak tartják az étkeztetés jelenlegi gyakorlatát, akkor a közgyűléssel módosíttatja az iskolai menzának a kultúrházba helyezéséről szóló határozatát. A tápéi Bálint Sándor Általános Iskolába csütörtök estére összehívott fórumon az iskolaszék tagjai elfogadták Bartha László polgármester ajánlatát, amelyet aznap tett az intézmény ebédlőjének új helyre költöztetését kifogásoló szülőknek. Amint arról korábbi lapunkban olvashattak, a szegedi közgyűlés még tavaly novemberben olyan határozatott hozott, amely szerint a tápéi Heller Ödön Művelődési Házban alakítanának ki ebédlőt az általános iskola tanulói számára. Az iskolaszék elnöke, Nagy Gézáné lapunknak azt mondta, nem érti, mi köze van a művelődésnek az étkeztetéshez. A három, egymástól távoli épületből álló iskola régóta megoldatlan problémája, hogy a felső tagozatos diákoknak mindennap több mint fél órát kell gyalogolniuk az ebédlőig és vissza. Emiatt késve kezdődhetnek el a délutáni foglalkozások. Az iskolaszék elnöke csütörtöki lapunkban úgy nyilatkozott, már nyolc évvel ezelőtt megszületett az önkormányzatnak az a terve, hogy a Majakovszkij téri főépületben helyezzék el a menzát, az elképzelés azonban azóta sem valósult meg. Ehelyett született a tavalyi közgyűlési határozat, amelyet - Nagy Gézáné szerint - előzetesen sem az iskolával, sem a szülőkkel nem egyeztettek. Az új menza helyéül szolgáló művelődési ház tavaly év elején elkezdett átépítése a mai napig nem fejeződött be. A közgyűlés csak az intézmény profiljának bővítése mellett szavazta meg a beruházáshoz szükséges összeget, ezért vették tervbe ebédlő kialakítását. Az elképzelést azonban az iskolások szülein kívül a kultúrházat működtető Bartók Béla Művelődési Központ vezetője is fenntartással fogadta. Az iskolaszék elnöke lapunknak azt hangsúlyozta, hogy a menzának az oktatási intézményben van a helye. Ezt a véleményt képviselte a csütörtöki ülésen is, amelyen beszámolt a szülői felháborodás nyomán született polgármesteri javaslatról. Bartha László felajánlotta, hogy ha az iskolaszék számára a jelenlegi étkeztetés elfogadhatóbb, a közgyűléssel módosíttatja a novemberi határozatot. Az ülésen részt vevők ezt megnyugtatónak tartották és elfogadták, így a diákok továbbra is ott ebédelnek, ahol eddig. Nagy Gézáné reméli, hogy előbb-utóbb helyet kap a régóta tervezett melegítő konyha az iskola főépületében, s akkor az étkeztetés kevesebb időt rabol el a gyerekek délutáni foglalkozásából. HEGEDŰS SZABOLCS Nem számlázhatnak a vállalkozó oktatók? „Költségvetési szerv szakmai alaptevékenységének körében szellemi szolgáltatásra vállalkozói szerződés nem köthető" - mondja ki az 1998-as államháztartási rendelet módosítása, amely január 9-én jelent meg a Magyar Közlönyben. Ez a jogszabály-módosítás hátrányosan érintheti a felsőoktatásban dolgozókat és az intézményeket is. A január elsejétől visszamenőlegesen hatályos rendelkezés azt jelenti, hogy az egyetemek nem köthetnek „számlás" szerződést semmilyen oktatási, kutatási feladatra. Vagyis az óraadásra, vizsgáztatásra, dolgozatjavításra, jegyzetírásra ezentúl bérjellegű megbízási szerződést kell kötni, így az oktatók, illetve az egyetem megbízásából tevékenykedő külső szakemberek nem tudnak költséget levonni az adóalapjukból, az intézmények pedig csak az adók és járulékok befizetése után megmaradó összeget tudják kifizetni többletforrások bevonása nélkül az oktatóknak. Az pedig, ha az oktatók, kutatók, szakértők ekkora összegért nem vállalják el az adott feladatot, nehéz helyzetbe hozhatja az intézményeket. Kiss Pap László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt nyilatkozta, hogy a jogszabály-módosítás országosan az oktatók 20 százalékát érintheti. A Szegedi Tudományegyetem gazdasági főigazgatóságán megtudtuk: a szegedi egyetemen 2700 főt érint a rendelkezés. Tavaly 500 millió forintot fizetett ki számlára az intézmény „szakmai alaptevékenysége" körében. Főként az önköltséges képzések esetében jellemző, hogy a tanárok vállalkozóként, számlára tartják a munkaköri kötelességeik közé nem tartozó kurzusokat. A szegedi egyetem illetékesei szerint azonban pánikra nincs ok: a minisztériummal egyeztetve meg fogják találni a megoldást. Stark Antal, az Oktatási Minisztérium gazdasági helyettes államtitkára bejelentette: a pontos szabályozást a tárca az intézményvezetőkkel közösen alakítja ki április 30-ig. KG. Népművészet az IH-ban MUNKATÁRSUNKTÓL - Közel háromszázféle csuhéfigurát tudok készíteni, közülük talán a keringőző és a csárdást járó táncospárok a legkedveltebbek - mondta Lakóné Vincze Ildikó csuhészobrász, aki mellett tizenkét alkotó munkái láthatók tegnaptól vasárnapig azon a népművészeti és kézműves kiállításon, melyet a Szegedi Ifjúsági Házban rendeztek a magyar kultúra napja tiszteletére. A kiállítók mindannyian a Napsugaras Dél-Tisza Menti Népművészeti és Kulturális Egyesület tagjai. A kedves hangulatú, csuhéból készített zsánerfigurák között a rőzsehordó és vízhordó parasztlánykák mellett napernyős hölgyek, padon a lányhoz odabújó és udvarló legények, gyönyörűen kidolgozott virágok színesítik a palettát. A csuhéból és vesszőből font használati tárgyak, különböző méretű kosarak és kiegészítők alkotják a bemutató törzsanyagát. Hölgyeknek készült például a fedeles csuhédoboz, ami kiválóan használható piperék, varróeszközök és egyéb apróságok tárolására. Nagyanyáink szobabelsőjét idézik a fehér kalocsai, palóc, klárafalvi és drávaszegi hímzések, a mordemebb stílust pedig Kerekes Ferencné foltmozaik (patchwork) technikával készített asztalkendői, ágytakarói képviselik. Egészen más világot idéznek Zatykó Zoltán gobelinmunkái. A közel harmincdarabos, színes összeálh'tásban találhatunk balerinákat, Nofretetét és cigánylányokat ábrázoló varrott képeket, neves festők csendéleteinek, tájképeinek reprodukciói alapján készített munkákat. A mesterségbemutatóval egybekötött háromnapos népművészeti kiállítás és vásár még ma és vasárnap délelőtt tíztől este hatig tekinthető meg a Szegedi Ifjúsági Házban. A játékos, csuhéból készült szobrok mellett a látogatók mindig megállnak. Fotó: Veréb Simon Áfát csalt a bűnöző Folytatás az 1. oldalról Az áfacsaló Gazsó-féle bűnszervezet egyik tagjának a gazdasági társaság, a Liget 3000 Bt. megvásárlása után kizárólag a fiktív számlák kiállítása volt a feladata. Társa pedig kiépítette azt a hálózatot, amelynek tagjai átvették a hamis számlákat, amiket Szegeden átadtak román állampolgároknak, akik használt árucikkekkel Nagylakon vagy Battonyán kiléptek Magyarország területéről, közben felvették az áfát. Az árut - mobiltelefonokat és a híradástechnikai eszközöket minden esetben visszahozták magyar területre, és azokat a pénzzel együtt átadták a megbízónak. Az ügynek jelenleg már öt gyanúsítottja van, román és magyar állampolgárságú férfiak, közülük egy román állampolgárt letartóztatott a Szegedi Városi Bíróság. A gyanúsítottak elfogásában az adónyomozók mellett részt vettek a Vám- és Pénzügyőrség, valamint a rendőrség munkatársai. A keresett személy Az APEH Bűnügyi Igazgatóság Csongrád megyei nyomozó hivatala bűnszövetségben, üzletszerűen jelentős értékre elkövetett csalás alapos gyanúja miatt körözi a büntetett előéletű Gazsó Zsolt szegedi lakost. Az adórendőrség kéri, hogy aki bármilyen információval segíteni tudja a férfi felkutatását, hívja a 62/553-44l-es telefonszámot. Balástyai fórum MUNKATÁRSUNKTÓL A balástyai Orchidea Szálló nagyterme szolgál helyszínéül január 20-án, vasárnap délután öt órától annak a fórumnak, melyen tájékoztató hangzik el az ez évi agrártámogatásokról, illetve a Csongrád megyei földhivatal munkájáról. A fórumot Újvári László polgármester. nyitja meg. Dr. Boros Imre PHARE-miniszter A térség jövője az EU-csatlakozás küszöbén címmel tart előadást. A találkozó utolsó felszólalója Vincze László, aki beszámol az országgyűlési képviselői munkáról és a választásokról. A Csongrád megyei főügyész hiányzik a védnökök névsorából Jogászbál: Lőrinczyt ezúttal nem kérték fel MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyar Jogász Egylet Csongrád megyei szervezete január 25-én a Tisza Szállóban rendezi meg a már hagyományosnak mondható jogászbált. A rendezvény napján, délután két órakor a Szegedi Akadémiai Bizottság dísztermében Trócsányi László egyetemi tanár, Magyarország belgiumi és luxemburgi nagykövete tart előadást Az európai integráció jövője egy nagykövet szemszögéből címmel. A tudományos ülésre és a bálra invitáló meghívó meglepetést okozott Csongrád megye igazságszolgáltatásában dolgozók, a bírók, ügyészek, rendőrök, ügyvédek, valamint egyetemi oktatók között, ugyanis abból kiderül, hogy a hagyományokkal ellentétben az események védnökei között nem szerepel a Csongrád megyei főügyész, Lőrinczy György. Ezt sokan azzal magyarázzák, hogy a volt főügyész, a rendező Magyar Jogász Egylet Csongrád megyei elnöke, Merényi Kálmán még most sem tudta megbocsátani (?), hogy tavaly nyugdíjazták, és így áll bosszút utódján, Lőrinczyn. Merényi Kálmán, amikor megkérdeztük, hogy a hagyományoktól eltérően a megyei főügyész miért nem szerepel a védnökök között, azt válaszolta: ő is hallott különböző pletykákat, de megnyugtatja azokat, akik valamiféle szenzációt sejtenek, hogy a történetben nincs semmi különös. Lőrinczy Györgyöt kiváló szakembernek tartja, annak pedig, hogy nincs a védnökök között az a magyarázata, hogy tiszteletben tartotta a főügyész Szegedre érkezésekor tett kijelentését, amely szerint nem kíván részt venni a megye társadalmi életében, kizárólag szakmai kihívásoknak kíván megfelelni. Amennyiben a főügyész úr fontosnak tartja a jogászegyletbenvaló közreműködést, kérésére szívesen látjuk - mondta Merényi. Lőrinczy Györgyöt nem keresték meg az esemény rendezői. A főügyész elmondta, hogy a tevékenysége eredményéről kialakult értékítéletet nem az határozza meg, hogy egy protokollasztalnál hol jelölték ki a helyét, vagy meghívták-e egy adott DR. mnszékve a Magyar Jr DR DR. <i Sze#xTi KÖZ • V Kdinara elnök*!, DR BESENYEI L\JOS az Áliriv és JQgiuriamányi Kar cteKanM. DR. DOBOZY LEVENTE a Cstiégrári Megyei OgyvéÁKaimra duóké. DR FRANK JÓZSEF a Csongrád Megyei Közgyük*, elnöke, DR. HEIDRICH GÁBOR a t-songrátl Megyei Bíróság eli rokr, DR LUKÁCS JÁNOS Csongrád megyei renüöríókapltány DR. MERÉNYI KÁLMÁN az MJRmegyd elnöke eseményre. - Számomra ebből a szempontból feletteseim és munkatársaim véleménye az irányadó - fogalmazott Lőrinczy, aki a védnöki felkérés elmaradását pedig annak elismerésének tekinti, hogy az ügyészi szervek függetlenségének biztosítása érdekében kialakított stílusváltás eredményes volt. HIREK A STÁTUSTÖRVÉNYRÓL Január elsején lépett életbe a státustörvény. Hogy mit jelent ez az új jogszabály a határon túli magyarság számára, mit várnak tőle, és milyen hatással lesz az úgynevezett magyar-magyar kapcsolatokra, az európai integrációs folyamatokra? Ezekről is szó lesz azon a kerekasztal-beszélgetésen, anú január 20án, vasárnap délután fél 4-kor lesz látható a Szeged televízión. Az adás vendégei: dr. Mécs László, az Esély a Stabilitásra Közalapítvány elnöke, a jogszabály kidolgozásában résztvevő szegedi önkormányzati képviselő, Kvarda József, a Szlovák Parlament képviselője, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Dudás Károly, a szabadkai Hét Nap főszerkesztője, a délvidéki ajánló bizottság elnöke, és teró T. Tibor, temesvári politikus, az RMDSZ parlamenti képviselője. BALÁSTYAI KÉPEK A balástyai művelődési ház nagytermében tartják január 20-án, vasárnap délután 4 órakor Kiss István Balástyai képek című könyvbemutatóját. Az esemény egyben tisztelgés a fényképes krónika szerzője előtt. A kötetben szereplő képek a község 1970-esés 1980-as évekbeli életét mutatják be. ADY-EST, SZÍNÉSZEKKEL Ady-estet szervez Az értől az óceánig címmel hétfőn 18 órakor a Szegedi Közéleti Kávéház és az Ötágú Síp Kulturális Egyesület az Ifjúsági Házban. A rendezvény vendégei Gáli Annamária és Péterfi Lajos nagyváradi színművészek, házigazdái Horváth István Károlyné és Sinka Károly.